Amikor egy nő megtudja, hogy babát vár, azonnal egyfajta védőburokba vonja magát, tele álmokkal és reményekkel. De van egy másik, valóságos védőburok is, amely a természet legcsodálatosabb mérnöki alkotása: a magzatburok.
Ez a vékony, de rendkívül ellenálló hártya, amely a magzatvizet és a fejlődő életet körbeveszi, sokkal több, mint egy egyszerű tartály. Ez a méhen belüli élet alapvető feltétele, a baba első otthona, ahol a hőmérséklet, a tápanyagellátás és a mozgástér tökéletesen szabályozott.
A magzatburok nem egyetlen rétegből áll, hanem két, egymással szorosan összetapadó hártyából: a belső amnionból és a külső chorionból. Ezek a rétegek együtt alkotják azt a zsákot, amely megtelik a létfontosságú magzatvízzel.
Az amnion közvetlenül a magzatot és a magzatvizet veszi körül, rendkívül ellenálló, de rugalmas.
A magzatburok kialakulása már a terhesség nagyon korai szakaszában, a fogantatást követő napokban megkezdődik.
Ez a kettős rétegű struktúra biztosítja, hogy a magzatvíz, amely kezdetben főként az anyai vér plazmájából származik, később pedig a baba vizeletéből és a tüdőváladékából áll össze, zárt rendszerben maradjon.
A magzatburok fő funkciója a magzatvíz megtartása. De miért olyan létfontosságú ez a folyadék?
A magzatvíz szerepe sokrétű, és messze túlmutat a puszta hidraulikus védelem biztosításán.
Másodszor, a magzatvíz biztosítja a hőszabályozást. Állandó, optimális hőmérsékletet tart fenn, függetlenül az anya környezeti hőmérsékletének kisebb ingadozásaitól.
Harmadszor, és talán a legfontosabb, a magzatvíz elengedhetetlen a magzati mozgás és a csontváz fejlődéséhez. A magzat korlátok nélkül lebeghet és mozoghat, ami elengedhetetlen az izmok és ízületek megfelelő fejlődéséhez.
Ezen túlmenően, a megfelelő mennyiségű magzatvíz kritikus a tüdő fejlődéséhez. A baba folyamatosan „lélegzi” be és ki a magzatvizet, ami segít a tüdő légzőhólyagjainak, az alveolusoknak a kitágulásában és érésében.
Végül, a magzatvíz szerves része a magzat táplálkozásának és emésztésének. A baba iszik a magzatvízből, ami segít a nyelőcső és a gyomor-bél traktus fejlődésében.
A beágyazódás folyamata: Az első lépések
Amerikai kutatók felfedezték, hogyan kapcsolódik az embrió a méh falához: a hat napos hólyagcsíra valósággal beleragad a méhfalba. Ez a lépés elengedhetetlen a terhesség kialakulásához.
A kutatások során kiderült, hogy hat nappal a petesejt megtermékenyítését követően az embrió a saját és a méh felszínén jelenlévő speciális molekulákat használja a beágyazódás megkezdéséhez.
Hat nappal a megtermékenyítés után az embrió az ún. hólyagcsíra állapotban van. E gömb alakú képződmény belső sejtjei alkotják az embriócsomót: ennek embrionális őssejtjeiből fejlődik ki a magzat.
A hólyagcsíra felszíne egy speciális sejtrétegből áll (trophoblaszt), amelyből később a méhlepény magzati eredetű sejtjei fejlődnek ki (a méhlepény felépítésében magzati és anyai szövetek egyaránt részt vesznek).
A trophoblaszt felszínét L-szelektin nevű fehérjemolekulák borítják. A méh falán cukor (szénhidrát) molekulák sorakoznak.
Kiderült, hogy mindkét molekulatípus akkor van jelen a legnagyobb mennyiségben, amikor már várható a hólyagcsíra beágyazódása.
A kutatók az új eredmények alapján azt feltételezik, hogy amint a hólyagcsíra a méh fala mentén mozog, egyre több L-szelektin és szénhidrát kapcsolódik össze, egészen addig, amikor a hólyagcsíra teljesen megáll.
A hólyagcsíra tehát valósággal "beleragad" a méh falába (mint amikor egy szőrös teniszlabda egy ragacsos anyaggal leöntött asztalon gurul, majd megáll).
Ezt követően megkezdődik az embrió és az anya közötti kapcsolatok szorosabbra fűzése, azaz a méhlepény kialakulása.
Az embrió ujjszerű kinövéseket mélyeszt a méh falába, amelyeken keresztül kapcsolatba lép az anya vérkeringésével, s kialakul az a rendszer, amelynek segítségével a fejlődő magzat oxigénhez és tápanyaghoz jut, illetve megszabadul a szén-dioxidtól és a salakanyagoktól.
Fontos megjegyezni azonban, hogy a magzat és az anya vére közvetlenül nem érintkezik egymással, csak anyagforgalom áll fenn közöttük.
A kutatók szerint a felfedezés új utakat nyithat a terméketlenség és a korai vetélések egy részének kezelésében. Számos eset hátterében ugyanis valószínűleg a hólyagcsíra és a méhfal nem megfelelő interakciója áll.
A részletes beszámoló a Science 2003.
Független, párhuzamos kutatások azt is megmutatták, hogy a hólyagcsíra felszíne a beágyazódás időszakában jóval nagyobb mennyiségű L-szelektint fejez ki a felszínén, mint az azt megelőző napokban.
Most az is kiderült, hogy e megnövekedett mennyiség egészen a terhesség 16. hétig tart.
A megtermékenyített pete az első három nap alatt a petevezetékben a méh felé vándorol.
A negyedik napon érkezik meg.
Amikor eléri a kb. 0,3 mm-es nagyságot, a pete már több mint 100 sejtből áll, és hólyagszerű szedercsírává vált.
Ez a hatodik napon végleg beágyazódik a méhnyálkahártyába, mely a méh belsejét béleli ki.
A megtermékenyített petesejt (a zigóta) fejlődését a belső és a külső tényezők együttesen határozzák meg.
A fejlődő szervezet megtapad a méh falán.
A sikeres beágyazódást követően a 6-8. hétre már láthatóvá válnak az alapvető szervrendszerek és a testrészek.
A méhlepény, más néven placenta olyan szerv, amely az embrió táplálására, oxigénnel való ellátására és az anyagcsere salakanyagainak az eltávolítására szolgál.
Gondoskodik a hőmérséklet-szabályozásról is.
Ahhoz, hogy fejlődjön, minden élő szervezetnek megfelelő mennyiségű táplálékra és oxigénre van szüksége.
Egyidejűleg le kell adnia a széndioxidot, és el kell távolítania a salakanyagokat, amelyek a növekedéshez szükséges tápanyagok feldolgozása során keletkeznek.
Ez az ember minden szervére igaz, legyen szó akár májról, az agyról vagy a szívről.
Az anyai vér a méh artériáin keresztül jut el a placenta hajszálfinom erecskéinek ezreihez, és a vénákba folyik vissza.
A méhlepény külső fala olyan, mint egy szűrő, amelyen keresztül a fetus a számára szükséges tápanyagokat kapja, és a salakanyagokat leadja.
A méhlepényt és a fetust köldökzsinór köti össze.
Ebben három ér fut, amelyek a magzat köldökéhez vezetnek.
A terhesség végére a méhlepény kb. 500 grammot nyom.
Voltaképpen három hártyából, burokból áll, a burkok a méhfallal össze vannak nőve; a szülés alkalmával a méh feszítő hatása alatt megrepednek, a méhfal összehúzódása folytán pedig arról leválnak, s a magzat megszületése után a méhlepénnyel együtt megszületnek.
A fetus a magzatburok magzatvizében úszik, ami lehetővé teszi mozgékonyságát.
A magzatburkokon belül védve van a kívülről jövő erőszakos hatások és a mikrobák elől.
A magzatburok és a magzatvíz szerepe
Amikor egy nő megtudja, hogy babát vár, azonnal egyfajta védőburokba vonja magát, tele álmokkal és reményekkel. De van egy másik, valóságos védőburok is, amely a természet legcsodálatosabb mérnöki alkotása: a magzatburok.
Ez a vékony, de rendkívül ellenálló hártya, amely a magzatvizet és a fejlődő életet körbeveszi, sokkal több, mint egy egyszerű tartály. Ez a méhen belüli élet alapvető feltétele, a baba első otthona, ahol a hőmérséklet, a tápanyagellátás és a mozgástér tökéletesen szabályozott.
De mi történik, ha ez a tökéletes egyensúly megbomlik, és a burok idő előtt feladja a szolgálatot?
A magzatburok nem egyetlen rétegből áll, hanem két, egymással szorosan összetapadó hártyából: a belső amnionból és a külső chorionból. Ezek a rétegek együtt alkotják azt a zsákot, amely megtelik a létfontosságú magzatvízzel.
Az amnion közvetlenül a magzatot és a magzatvizet veszi körül, rendkívül ellenálló, de rugalmas.
A magzatburok kialakulása már a terhesség nagyon korai szakaszában, a fogantatást követő napokban megkezdődik.
Ez a kettős rétegű struktúra biztosítja, hogy a magzatvíz, amely kezdetben főként az anyai vér plazmájából származik, később pedig a baba vizeletéből és a tüdőváladékából áll össze, zárt rendszerben maradjon.
A magzatburok a természet legprecízebb védelmi rendszere.
A magzatburok fő funkciója a magzatvíz megtartása.
De miért olyan létfontosságú ez a folyadék?
A magzatvíz szerepe sokrétű, és messze túlmutat a puszta hidraulikus védelem biztosításán.
Másodszor, a magzatvíz biztosítja a hőszabályozást. Állandó, optimális hőmérsékletet tart fenn, függetlenül az anya környezeti hőmérsékletének kisebb ingadozásaitól.
Harmadszor, és talán a legfontosabb, a magzatvíz elengedhetetlen a magzati mozgás és a csontváz fejlődéséhez. A magzat korlátok nélkül lebeghet és mozoghat, ami elengedhetetlen az izmok és ízületek megfelelő fejlődéséhez.
Ezen túlmenően, a megfelelő mennyiségű magzatvíz kritikus a tüdő fejlődéséhez. A baba folyamatosan „lélegzi” be és ki a magzatvizet, ami segít a tüdő légzőhólyagjainak, az alveolusoknak a kitágulásában és érésében.
Végül, a magzatvíz szerves része a magzat táplálkozásának és emésztésének. A baba iszik a magzatvízből, ami segít a nyelőcső és a gyomor-bél traktus fejlődésében.
A magzatvíz (liquor amnii) semleges vegyhatású, édeskés illatú, vízszerű, színtelen folyadék, amelyet a magzatburok belső rétege (amnion) és a köldökzsinór (funiculus umbilicalis) választ ki a 20. terhességi héttől.
Részben a méhlepényből - így tulajdonképpen az anyai vérből - eredő folyadékból áll, valamint a magzat vizeletéből is.
A magzatvíz a magzat körül gyűlik össze, amelyet az lenyel (300-600 ml/kg/nap), mintegy tanulva a légző és nyelő mozgásokat.
A magzatvíz három óránként cserélődik, kisebb részben a magzat bélrendszerén át, nagyobb részben az amnionon át szívódva fel.
Mennyisége a terhesség előrehaladtával nő, tetőpontját a 36. hét körül éri el, ekkor átlagosan 1000-1500 ml között mozog.
A korai burokrepedés (PROM) és következményei
Amikor a magzatburok még a szülés megindulása előtt, de a terhesség időben történő, normális lezajlása közben megreped, azt orvosi nyelven Premature Rupture of Membranes (PROM) néven ismerjük. Ez azt jelenti, hogy a hártyák megrepedtek a méhszáj kitágulása előtt.
A valódi aggodalom akkor merül fel, ha ez a folyamat jóval a terminus, vagyis a 37. terhességi hét előtt következik be.
A PPROM az egyik leggyakoribb oka az idő előtti szülésnek, és jelentősen növeli a csecsemő halálozási és morbiditási arányát.
A kimenetel szempontjából kritikus tényező, hogy a burokrepedés hányadik terhességi héten történik.
Az orvostudomány különbséget tesz a burokrepedés mértékében is. Lehet szó egy nagymértékű, hirtelen folyadékvesztéssel járó repedésről, amikor a magzatvíz nagy része azonnal elfolyik, vagy egy apró, magasabban elhelyezkedő repedésről, az úgynevezett magas repedésről, amely csak csepegést okoz.
A PPROM pontos oka gyakran ismeretlen, ami különösen frusztrálóvá teszi a kezelést. Azonban a kutatások számos kockázati tényezőt és lehetséges kiváltó okot azonosítottak, amelyek nagy része a fertőzésekhez köthető.
A méhen belüli fertőzés (chorioamnionitis) és az alsó genitális traktus fertőzései felelősek a PPROM esetek jelentős részéért.
Invazív beavatkozások: Pl.
A burokrepedés felismerése néha egyértelmű, máskor viszont rendkívül nehéz, különösen, ha a szivárgás csekély.
A kismama általában hirtelen, nagy mennyiségű, meleg folyadék elfolyásáról számol be, amely nem állítható meg.
Azonban a magas repedések esetén csak kis mennyiségű, folyamatos csepegés tapasztalható, ami könnyen összekeverhető a terhesség alatt gyakori hüvelyi folyással vagy a stresszinkontinencia miatt fellépő vizeletszivárgással.
Anamnézis és fizikai vizsgálat: Az orvos megkérdezi a folyadék elfolyásának időpontját, mennyiségét és jellegét.
Nitrazine teszt: Ez a teszt a hüvelyváladék pH-értékét méri.
A normál hüvelyváladék savas (alacsony pH), míg a magzatvíz lúgos (magas pH).
Fern teszt (Páfrány teszt): A hüvelyből vett mintát mikroszkóp alatt vizsgálják.
Amnisure vagy más immunológiai tesztek: Ezek a modern tesztek a magzatvízben nagy koncentrációban lévő fehérjéket (pl. PAPP-A) azonosítanak.
Ha a burokrepedés bebizonyosodik, azonnal el kell kezdeni a monitorozást, figyelembe véve a terhesség aktuális hetét.
A kezelés és a prognózis drámaian eltér a terhesség hetének függvényében.
Pre-viabilitás (24. hét előtt)
Korai érettség (24-34. hét)
Késői érettség (34-36. hét)
A pre-viabilitás kihívásai: 24. hét előtt.
Ha a burokrepedés a 24. hét előtt történik, a helyzet rendkívül súlyos.
Ezen a héten a magzat még nem életképes a méhen kívül, és a legnagyobb veszélyt a tüdőfejlődés leállása jelenti.
A súlyos oligohydramnion (nagyon kevés magzatvíz) miatt a tüdő nem tud kitágulni, és nem fejlődnek ki az alveolusok.
Ebben a korai szakaszban a cél a terhesség meghosszabbítása, a fertőzés megakadályozása és a magzatvíz pótlásának mérlegelése (amnioinfúzió), bár ez utóbbi még kísérleti fázisban van.
A kismamának szigorú ágynyugalomra van szüksége, gyakran kórházi felügyelet mellett.
A szülőknek rendkívül nehéz döntésekkel kell szembenézniük, mivel a hosszú távú prognózis a 22-23. terhességi hét után született magzatok esetében rendkívül bizonytalan.
Ez az az időszak, ahol a modern szülészet a legnagyobb sikereket éri el a PPROM kezelésében.
Az egyik legfontosabb lépés a látencia, azaz a burokrepedés és a szülés megindulása közötti idő meghosszabbítása.
Ezt elsősorban széles spektrumú antibiotikumok adásával érik el.
Az antibiotikumok célja nem feltétlenül az, hogy lezárják a repedést, hanem hogy megakadályozzák a felszálló fertőzést, amely a méhbe juthat a hüvelyből.
A 24. és 34. terhességi hét között a legfontosabb beavatkozás a kortikoszteroidok (pl. Dexamethason vagy Betamethason) adása az anyának.
Ezek a szteroidok felgyorsítják a magzat tüdőének érését, segítve a szörfaktáns termelődését.
A szörfaktáns egy anyag, amely megakadályozza, hogy a tüdő légzőhólyagjai összeessenek a születés után.
Bár a szteroidok teljes hatása 48 óra elteltével érvényesül, az orvosok általában azonnal beadatják a PPROM diagnózisa után, ha a várandósság ezen kritikus szakaszában van.
Néha a burokrepedés méhösszehúzódásokat indít el.
Ilyenkor méhizom-lazítókat (tocolyticumokat) lehet alkalmazni, de csak rövid ideig (általában 48 órára), hogy időt nyerjenek a szteroidok kifejtésére és az anya esetleges átszállítására egy magasabb szintű ellátást biztosító centrumra.
Az idő előtti burokrepedés kezelése a 24-34. terhességi hét között a tüdőérlelő szteroidok és az antibiotikumok kombinációja.
A szülés küszöbén: 34. hét után.
A 34. hét után a helyzet jelentősen megváltozik.
Ekkorra a magzat tüdeje már általában kellően érett ahhoz, hogy a születés után megfelelően működjön, és a koraszüléssel járó súlyos kockázatok jelentősen csökkennek.
A legtöbb szakmai irányelv azt javasolja, hogy a 34. hét utáni PPROM esetén a szülést rövid időn belül (általában 24-48 órán belül) meg kell indítani.
A szülés megindítása általában méhszájérlelő gyógyszerekkel vagy oxitocin infúzióval történik.
Természetesen, ha a burokrepedés után a szülés magától beindul, vagy a méhszáj már kedvező, az orvosok engedik a természetes folyamatot.
A magzatburok megrepedése: okok, diagnózis és kezelés
A magzatburok repedése megszünteti a magzatvíz steril környezetét védő fizikai gátat. Ez megnyitja az utat a hüvelyben és a végbélnyílás környékén élő baktériumok számára, hogy feljussanak a méhbe.
A chorioamnionitis tünetei magukban foglalják az anyai lázat, a gyors pulzust, a méh érzékenységét és a kellemetlen szagú hüvelyi folyást.
Ha a chorioamnionitis gyanúja felmerül, a szülést azonnal meg kell indítani, függetlenül a terhesség korától.
Ebben az esetben már nem várnak a szteroidok hatásának beálltára, hanem intravénás antibiotikumokat adnak az anyának, és megkezdik a szülést.
A fertőzés a magzatot is elérheti a magzatvíz lenyelésén vagy a véráramon keresztül.
A magzati szepszis (véráramfertőzés) a koraszülött csecsemők egyik vezető haláloka.
Miután a burok megrepedt, a magzatvíz folyamatosan szivárog.
Köldökzsinór kompresszió: A magzatvíz nélkül a köldökzsinór könnyebben összenyomódik, ami csökkenti az oxigén- és tápanyagellátást.
Tüdőhypoplasia: Ahogy már említettük, a magzatvíz szükséges a tüdő mechanikai tágításához.
Magzati deformitások: Ha a magzatvíz hiánya miatt a méh fala szorosan körülveszi a magzatot, a magzat mozgása korlátozottá válik.
A súlyos oligohydramnion kezelésére időnként alkalmaznak amnioinfúziót, ami steril sóoldat vagy Ringer-laktát oldat bejuttatását jelenti a méhbe ultrahang vezérléssel.
Bár ritkán, de előfordulhat, hogy egy kisebb, magasabban elhelyezkedő repedés a magzatburokon spontán bezáródik.
Különösen igaz ez, ha a repedést valamilyen külső beavatkozás (pl. amniocentézis) okozta, és nem gyulladásos folyamat indította el.
Ez a jelenség az egyik oka annak, hogy az orvosok bizonyos esetekben (különösen a 24. hét előtt) a szigorú ágynyugalom mellett a várakozó álláspontot választják.
A repedés bezáródásának esélye azonban jelentősen csökken, ha a repedés nagy, vagy ha a háttérben súlyos fertőzés áll.
A PPROM diagnózisa szinte mindig kórházi felvételt és szigorú megfigyelést von maga után, különösen a 34. hét előtt.
Magzati monitorozás (CTG): Rendszeres, naponta többszöri ellenőrzés a magzati szívhangok és a méhösszehúzódások tekintetében.
Ez az időszak pszichésen rendkívül megterhelő lehet.
A kismamák gyakran érzik magukat tehetetlennek és szorongónak, ami megköveteli a megfelelő pszichológiai támogatást is.
A PPROM diagnózisa általában sokkhatásként éri a kismamát.
A hirtelen jött fenyegetés, a tervezett szülésmenet felborulása és a hosszú hetekig tartó kórházi ágynyugalom komoly pszichés terhet ró a várandós nőre és a családjára.
Gyakran merül fel a kérdés: „Mit csináltam rosszul?”
Fontos hangsúlyozni, hogy a PPROM legtöbbször nem a kismama hibája, hanem biológiai és anatómiai tényezők összejátszása.
A cél, hogy a kismama a passzív áldozat helyett aktív résztvevője legyen a kezelési folyamatnak, amennyire ez lehetséges.
Ha a PPROM miatt a baba koraszülöttként jön világra, a kezelés a Neonatális Intenzív Osztályon (NICU) folytatódik.
A hosszú távú prognózis szorosan összefügg a terhességi korral.
A 32. hét után született babák többsége hosszú távon egészségesen fejlődik, míg a 24-28. hét között születettek esetében a neurológiai problémák (pl. cerebrális parézis) kockázata magasabb.
Mivel a PPROM okai sokrétűek, teljes megelőzés nem létezik.
Azonban a kockázat csökkenthető a kockázati tényezők megfelelő kezelésével.
A terhesség alatti rendszeres szűrés a hüvelyi és húgyúti fertőzésekre alapvető.
A bakteriális vaginózis (BV) az egyik leggyakoribb ok, ami PPROM-hoz vezethet.
Ha a kismamának korábban volt már koraszülése, vagy ultrahanggal rövid méhnyakat mérnek, az orvos javasolhatja a progeszteron hormonpótló terápiát.
Bizonyos esetekben, amikor a méhnyak elégtelen (incompetens) és ez vezet a burokrepedéshez (általában a terhesség második trimeszterében), méhnyakzáró műtétet (cerclage) végezhetnek.
Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a beavatkozások a magas kockázatú kismamáknak szólnak.
A burokrepedés körüli bizonytalanság rengeteg tévhitet szül.
Tény: Bár ez a leggyakoribb forgatókönyv, a magas repedések esetén csak csepegés tapasztalható.
Tény: Különösen a korai szakaszban (PPROM) a burokrepedés és a szülés megindulása között napok, sőt hetek is eltelhetnek (látencia idő).
Tény: A magzatvíznek jellegzetes, enyhén édeskés szaga van, ami segít megkülönböztetni a szagtalan vagy ammónia szagú vizelettől.
Tény: Normál terhesség esetén a magzatburok rendkívül ellenálló.
Repedését nem a normál tevékenységek okozzák, hanem a burok gyulladásos gyengülése vagy a méhnyak elégtelensége.
A magzatburok egy komplex védelmi rendszer, melynek integritása alapvető a magzat egészséges fejlődéséhez.
Amikor ez a rendszer idő előtt megsérül, az anya és a baba komoly kihívások elé néz.
A legfontosabb üzenet a várandós kismamák felé: Ismerd fel a tüneteket, és a legkisebb gyanú esetén is fordulj azonnal orvoshoz.
A gyors diagnózis és a megfelelő időzítésű beavatkozás kulcsfontosságú lehet a magzat kimenetelének javításában.
A magzatvíz általában színtelen, tiszta vagy enyhén rózsaszínes, és jellegzetes, enyhén édeskés szagú.
Ezzel szemben a vizeletnek általában ammónia szaga van, és sárgásabb.
A magzatvíz szivárgása általában folyamatos, és nem állítható meg a medenceizmok szorításával, ellentétben a stresszinkontinenciával.
A chorioamnionitis a magzatvíz és a magzatburok bakteriális fertőzése.
Veszélyes, mert a baktériumok a véráramba jutva súlyos anyai szeptikus állapotot, valamint magzati szepszist (véráramfertőzés) okozhatnak, ami életveszélyes lehet.
Tünetei közé tartozik az anyai láz, a gyors pulzus és a méh érzékenysége.
A kortikoszteroid injekciókat (tüdőérlelés) általában a 24. és 34. terhességi hét között adják be, ha fennáll a koraszülés kockázata, beleértve a PPROM-ot is.
A szteroidok felgyorsítják a magzat tüdejében a szörfaktáns termelődését, ami jelentősen csökkenti a légzési distressz szindróma súlyosságát és az újszülött halálozási arányát.
Bár a teljes ágynyugalom hatékonysága PPROM esetén nem teljesen bizonyított, a szigorú pihenés és a fizikai aktivitás minimalizálása javasolt.
Ez csökkenti a nyomást a méhnyakon és a burokrepedés helyén, potenciálisan segítve egy kisebb repedés bezáródását, és minimalizálva a további folyadékvesztést.
Ez a terhesség korától függ.
A 34. hét után a fertőzés kockázata miatt általában 24-48 órán belül megindítják a szülést.
A 24-34. hét között az orvosok gyakran heteket várnak (várakozó menedzsment) antibiotikumos védelem mellett, hogy időt nyerjenek a tüdőérleléshez.
24. hét előtt a helyzet rendkívül súlyos, és a cél a terhesség meghosszabbítása.
A fertőzések (különösen a hüvelyi fertőzések, mint a bakteriális vaginózis) a PPROM vezető okai.
A baktériumok gyulladásos választ váltanak ki, és olyan enzimeket termelnek, amelyek lebontják a magzatburok kollagénjét és fehérjéit, meggyengítve azt.
Igen, létezik az amnioinfúzió, amikor steril folyadékot juttatnak be a méhbe.
Ezt a módszert általában a szülés alatt alkalmazzák, ha a köldökzsinór kompressziója miatt a magzat szívhangja lelassul.
25. téma: Korai membránrepedés
A méh anatómiája és funkciója
A méh a kismedence közepén található.
Üreges izom, egy fekvő körte alakjára emlékeztet.
Fala vastag, erős izomból áll, terhesség alatt sokkal nagyobb és nehezebb, súlya 100 grammról 1000 grammra emelkedik.
A méh függőlegesen áll az alhasban, legtöbbször enyhén előrehajlik a hólyag felé.
A méhüreg elölről hátrafelé laposodik.
Oldalnézetben háromszög alakú, két felső „szöge” összeköttetésben áll a petevezeték-üregekkel, az alsó „szög” a hüvelyüreggel áll kapcsolatban.
A menstruációs ciklus alatt arról van szó, hogy a szervezet hónapról-hónapra felkészíti a méhet egy lehetséges terhesség befogadására.
Az, hogy milyen időközönként jelentkezik a menses, nagy egyéni különbségeket mutat.
Hagyományosan 28 napos ciklusokról szoktunk beszélni, azonban ez nem aranyszabály.
Az ettől eltérő ciklushossz esetén sem kell egyből betegséget keresni.
A 21 napnál nem gyakrabban, illetve a 34-35 napnál nem ritkábban jelentkező mensest tartjuk élettaninak.
A méh vizsgálata szerencsére gyorsan és viszonylag egyszerűen kivitelezhető.
Vizsgálható tapintással.
Ezzel is már sok mindent kiderül egy kevésbé gyakorlott vizsgáló számára is.
Szerencsére mára már az ultrahang használata is egyre inkább kezd a napi rutinba beépülni.
Használata könnyű, gyors és nincs káros mellékhatása.
Ennek során információt nyerünk a méhfal felépítéséről, a méhűr állapotáról és az egyéb kismedencei szervek méhhez való viszonyairól, szerkezetükről.
Kétféleképpen kivitelezhető.
Hasi és hüvelyi úton.
A hüvelyi ultrahang vizsgálat során könnyebb megítélni a kismedencei szerveket.
Ezt üres húgyhólyag mellett végezzük.
Ez természetesen egy perc ízen összehangolt működési egység, mely bonyolult hormonális és idegi szabályozás alatt áll.
Lényegében ez egy hónapról-hónapra ismétlődő folyamat, mely során megtörténik a petefészekben a petesejt érése, kiáramlása a petevezetéken keresztül a méhbe.
Ezzel párhuzamosan a méh belső rétege, a méhnyálkahártya átalakul, megvastagszik, hogy képes legyen befogadni a megtermékenyített petesejtet.
Ha nem jön létre terhesség, akkor a következő lépés a méhnyálkahártya lelökődése, ez az, amit mensesként észlelünk.
Ezt követően az egész ciklus kezdődik elölről.
A kismedence központjában a méh áll.
Ez egy körte alakú szerv, melynek fala 3 rétegből épül fel.
Kívülről a hashártya borítja.
A következő, legvastagabb réteg az izomréteg.
Anatómiailag két részre osztjuk, a méhnyakra és méhtestre.
A nyaki rész teremti meg a kapcsolatot a hüvely és a méhtest között.
Körülbelül 3 cm hosszan nyúlik be a hüvelybe.
A méhnyak és -test nem egy egyenes vonalban kapcsolódnak egymáshoz, hanem a méhtest tengelye a méhnyakéhoz képest előrefele, azaz a húgyhólyag fele dől, ezt nevezzük anteflektált méhnek.
Ha a méhtest tengelye hátrafele, a végbél felé tekint, akkor hátrafele hajló, retroflektált méhről beszélünk.
Az estek 10-20%-ban találkozunk ilyen típusú anatómiával.
A méh körülbelül a kismedence közepén található.
Üreges izom, egy fekvő körte alakjára emlékeztet.
Fala vastag, erős izomból áll, terhesség alatt sokkal nagyobb és nehezebb, súlya 100 grammról 1000 grammra emelkedik.
A méh függőlegesen áll az alhasban, legtöbbször enyhén előrehajlik a hólyag felé.
A méhüreg elölről hátrafelé laposodik.
Oldalnézetben háromszög alakú, két felső „szöge” összeköttetésben áll a petevezeték-üregekkel, az alsó „szög” a hüvelyüreggel áll kapcsolatban.
A méh három hónapja alatt a méh annyira megnő, hogy 5-6 cm-rel meghaladja a szeméremcsont felső szélét, ilyenkor már tapintásra érzékelhetővé válik.
A negyedik és az ötödik hónap között eléri a köldököt.
A szülés előtt egész a bordákig felnyúlik.
tags: #meh #fala #magzatburok