Marton Árpád (Szeged, 1972 -) szegedi művészeti író, kritikus, újságíró. 2001-ben tagjai közé választotta a H.S.D. 2012-től szerkesztője a SzegediLap kulturális és művészeti portálnak.
Márton Árpád festőművész 1940. október 6-án született Gyergyóalfaluban. Középiskolai tanulmányait a marosvásárhelyi művészeti középiskolában végezte; Kolozsvárott a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festészeti karán szerzett oklevelet 1964-ben. A csíkszeredai Matematika-Fizika Líceum (1990-től Márton Áron Gimnázium), a Petőfi Sándor Általános Iskola és a Nagy István Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola tanára.
Az öt évvel korábban Csíkszeredában megtelepült Gaál Andrással vállvetve szervezi meg Csíkszereda, majd az új megye képzőművészeti intézményrendszerét. Gaál Andrással és Pálffy Árpáddal közösen 1967-ben készíti a csíkszeredai Városi Művelődési Ház színpada fölé a Cantata Profana kerámiamozaikot, s Aurel Nadellel közösen az épület samottégla díszítését. Ugyancsak Gaál Andrással közösen tervezte az 1974-ben kivitelezett színes csempemozaikot a gyergyószentmiklósi új művelődési ház homlokzatára.
A hatvanas éveit taposó Márton Árpád gyergyói származású ugyan, de a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola festőszakán szerzett diplomájával már a csíki medence kulturális életének egyik lelkes alakítója lett. Még a diktatúra éveiben elkezdte a székelyföldi kapcsolatépítést az anyaországgal is, amely aztán az 1989-es temesvári „véres karácsony” és a magyarországi békés rendszerváltás után teljesedhetett ki igazán.
Kiállítások és elismerések
Márton Árpád festőművész és Györfi Sándor szobrászművész kiállítása 2005. május 31-én nyílt meg a Vármegye Galériában. A tárlat fővédnöke Szervátiusz Tibor szobrászművész volt, megnyitotta Cselényi László a Duna Tv elnöke, közreműködött Juhász Zoltán népzenész. Az Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galériája a Szervátiusz Alapítvány két díjazottjának, 65 éves Márton Árpádnak és Győrfi Sándornak rendezett kiállítást. A tárlat 2005. A Szervátiusz Alapítványt és a díjat Szervátiusz Tibor 2003-ban, édesapja születésének századik évfordulója alkalmából hozta létre.
Márton Árpád - Mentor Díj 2015
Az elmúlt évtizedekben számos alkotótáborban dolgozott, többek között a gyergyószárhegyi (1974-1977, 1979-1990, 1993, 1999, 2000), paczkowi (1977), hortobágyi (1990, 1991, 1993, 1994, 2000), munkácsi (1991), rezi (1991), makói (1992) táborokban. 1968-tól tagja a Romániai Képzőművészek Országos Szövetségének, 1968-1989 között a szövetség megyei fiókjának alelnöke, 1990-től pedig elnöke. 1993-tól a Magyarok Világszövetsége égisze alatt működő Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának és vezetőtestületének tagja.
A nyolcvanas évek első felében háromszor is vendégszerepelt a magyar fővárosban csoportos tárlatokon, de a lista a kilencvenes évek elejétől vált hosszúvá: előbb a Budavári Palotában erdélyi társaival állított ki 1990-ben, aztán 1993-ban Gyulán csíkszeredaiakkal, majd 1994-ben Székesfehérvárott székelyföldi kollégáival. A magyarországi nemzetközi alkotótáborok közül Reziben, Makón és a Hortobágyon dolgozott ismételten, amelynek nyomán a keszthelyi, nyíregyházi, debreceni, hatvani, gödöllői vagy kaposvári közönség is megismerkedhetett munkáival.
Díjak és elismerések
- 1990: a budapesti Szülőföldem Erdély pályázat I. díja
- 1993: a Makói művésztelep II. díja
- 1993: a kovásznai Körösi Csoma Sándor Emlékkiállítás III. díja
- A festőművész a hétvégén Magyar Örökség díjban részesül Budapesten.
Márton Árpád festői stílusa időnként átalakult és ennek megfelelően színvilága is változott, az ábrázolt téma indulásától fogva mindmáig azonos maradt: szűkebb pátriája, a Székelyföld őserejű természeti szépségei mellett az emberkéz-alakította kultúrtáj, és annak keményen dolgozó lakói tűnnek fel ismételten, akár kis méretekben is monumentális hatású, mert lényegre törően megfogalmazott formarendben.
Bár erősen szűkszavú ember, minderről így vall a művész: „Gyermekkorom egyszerű munkás-hétköznapjai megtöltötték a tarisznyámat… Munkával-munkában éltünk, nőttünk és észrevétlenül részeseivé váltunk a hétköznapok gondjainak. Ugyanúgy elfáradtam szüleim mellett, mint ők, a rám kirótt munkát is olyan komolyan és felelősségteljesen kellett végeznem. Persze, játékra is jutott idő, de a lényeg: korán, munkában értünk tudatos emberekké. Minden kis mozdulatnak megvolt a jelentése. Szeretni kellett a munkát, tisztelni a pihenést, becsülni az ételt… Új erőt adott a tisztálkodás, hogy utána asztalhoz ülj és a kemencében sült gabonakenyérből egy sarkolatot szelj, a házi szalonnából egy szeletet vágj, a finom piroshagymát felaprítsd a lapítón, hogy aztán elfogyaszd a lehető legtökéletesebb étvággyal a vacsorád. Nyomatékul persze egy jó csésze savanyútej… Számomra ez volt a világ legszentebb eledele és itala, a tisztaság és a béke, a munka hétköznapjaiban.
Az "Emlékeim fiókjai" című önéletrajzi kötet
„Emlékeim fiókjai” - ezzel a címmel jelent meg 85. születésnapjára Márton Árpád festőművész önéletrajzi kötete, amely egy korszak lenyomata is, emberi hangon, a művész saját mesélőstílusában. A város egyik legnagyobb terme, a 320 férőhelyes mozi nézőtere zsúfolásig megtelt - még pótszékeket is be kellett hozni. Ritka az ilyen este, amikor ennyi ember gyűlik össze, és nem egy koncertre, hanem egy könyvbemutatóra. De ez a bemutató nem akármilyen könyvnek szólt: egy életmű írott fejezetét tartották kezükben mindazok, akik megvették az Emlékeim fiókjait.
A kötet Márton Árpád önéletrajzi visszaemlékezéseit tartalmazza, Kelemen Zsófia lejegyzésében, Székedi Ferenc szerkesztésében, a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában és a Gutenberg nyomda kivitelezésében. A fotókkal és művekkel illusztrált könyvben a festőművész színes, életszagú történeteken keresztül tekint vissza gyergyóalfalusi gyerekkorára, a marosvásárhelyi Művészeti Líceum, majd a kolozsvári főiskola éveire, a csíkszeredai pályakezdésre és a Szárhegyi Barátság Művésztábor alapítására.
„A művei nemcsak a vásznon szólnak hozzánk” - hangzott el a megnyitón. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere személyes hangon szólt a közönséghez és az ünnepelthez: „Kedves Árpi bácsi! Márton Árpád neve Csíkszeredában több mint egy név. Otthonosság, jelenlét, biztonságérzet. Mindannyian találkozunk vele - nemcsak a város utcáin, hanem a képein, a tanításain keresztül is. A város kulturális életének oszlopa vagy, aki nemcsak szépséget teremt, hanem gondolkodásra és közösségben való jelenlétre tanít.” A polgármester kiemelte: Márton Árpád nemcsak alkotásaival van jelen Csíkszeredában, hanem közösségformáló erejével is, hiszen a művészetét és emberi derűjét egyaránt a város és az emberek szolgálatába állította.
A bemutatón Nagy Miklós újságíró, művészeti író beszélgetett a könyv alkotóival és természetesen magával Márton Árpáddal. Ő volt az, aki már kéziratban olvasta a kötetet, és úgy fogalmazott: „Ez egy nagyon személyes könyv. Egy önvallomás, amely ugyanakkor kordokumentum is - egy egész korszak lenyomata. Márton Árpád történetei nemcsak egy művész életét rajzolják meg, hanem mindannyiunk közös emlékezetét is.” A borítón egy fiatal, dacos arcú fiatalember önarcképe látható - a kolozsvári főiskolás Márton Árpád tekintete. „Mintha előre nézne a jövőbe, megsejtve, mi lesz hatvan év múlva” - mondta Nagy Miklós Kund. „A dacos, mindenre kész fiatalember képe ma is felismerhető benne - 85 évesen is ugyanazzal a hittel és lendülettel áll a világ elé. Ma is ilyen fiatal. Ma is ilyen dacos.”
Kelemen Zsófia, a történetek lejegyzője elmesélte, hogyan született a kötet ötlete: „Egy családi ebédnél kezdődött, ahol Árpi bácsi mesélt. Jöttek a történetek, és egyszer csak azt éreztem: ezeket nem szabad veszni hagyni.” Nem interjúkötet született, hanem egy sodró, mesélő próza, amelyben a festő saját hangja maradt meg. „Nem volt kronológiai sorrend, csak a beszélgetések ritmusa, a történetek sodra. Olyan volt, mintha együtt barangolnánk végig egy élet fiókjai között.” Zsófia számára a legnagyobb tanulság az volt, hogy „amíg az ember eljut odáig, ami a szíve vágya, sok mélységet és magasságot meg kell élni. De ha tartása van, a végén ott ülhet 320 ember előtt, köztiszteletben, szeretetben. Érdemes küzdeni.”
Márton Árpád - Mentor Díj 2015
Székedi Ferenc szerkesztő számára is különleges munka volt ez a kötet. „Amikor először olvastam a kéziratot, láttam, hogy ez egy igazi könyv. Csak le kell róla faragni, mint egy szoborról, hogy előtűnjön a forma. Az emlékezés ugyanis mindig ugrál - egyik történetből a másikba csúszik át. Nekünk az volt a feladatunk, hogy mindezt felfűzzük egy időrendre, hogy az olvasó is követni tudja” - fogalmazott. A szerkesztés hónapokon át tartott, sok apró pontosítással, névhelyesbítéssel, sorrendezéssel. „Ez a könyv több mint egy visszaemlékezés. Egy utazás az időben. Miközben dolgoztam rajta, újra találkoztam olyan emberekkel, akik már nincsenek köztünk. Szinte éreztem, hogy újra beszélgetünk. Megható, emberpróbáló feladat volt.”
Amikor végül megszólalt az ünnepelt, maga is meghatottan beszélt. „Nem hiszem, hogy ezt érdemlem. De nagyon köszönöm. Ez a könyv számomra csodálatos dolog. Visszavisz egész kisgyerekkoromig, a bölcsőig - mert arra is emlékszem. A Jóisten megadta nekem az emlékezés ajándékát, és talán azt is, hogy szeretek mesélni.” Gyermekkorából hozta magával a történetmesélés örömét - a kemence melletti esték, a fonók és a háborús anekdoták világát. „A családban mindenki szeretett mesélni. Rádió, tévé nem volt - a szavak voltak a fények és a képek. Innen jön minden.” Zárásként elárulta az ünnepelt: sokan már évtizedekkel korábban biztatták, hogy írja le ezeket az emlékeket, de most jött el az ideje. „Zsófi volt az, aki újra elővette a történeteket, és elkezdte gyűjteni, rögzíteni. Így született meg ez a könyv - az életem fiókjai közül egy sem hiányzik már.”
Az Emlékeim fiókjai nem csupán egy művész memoárja, hanem egy közösség története is. A gyergyóalfalusi gyökerektől a marosvásárhelyi és kolozsvári diákéveken át a csíkszeredai tanításig, a művésztáborokig, az alkotásokig és tanítványokig - minden fejezetből az derül ki, hogy Márton Árpád életműve a Székelyföld, Csíkszereda és az emberi kitartás színekben és történetekben megfogalmazott krónikája.
Műteremköltözés és a jövő
A fal mellett sorakozó képek, bedobozolt könyvek, személyes tárgyak, megannyi emlék és történet: egy élet munkáját csomagolta össze Márton Árpád festőművész. Felújítják a csíkszeredai Városi Művelődési Házat, így ki kell üríteni az épületet - adtuk hírül több alkalommal is. A Csíki Játékszín és a Hargita Néptáncszínház már kiköltözött. Van azonban az épületben - az egykori három közül - egy olyan műterem, amelyben több mint ötven évig alkotott a város kiemelkedő festőművésze, Márton Árpád. A műtermet 1971-ben kapta Zsögödi Nagy Imre festő közbenjárására, az átadáson Fazekas János akkori miniszter is részt vett.
A műterem történetéről több alkalommal is mesélt Árpi bácsi, amikor az évek során meglátogattuk itt. Ezúttal emlékek és több évtizede készült képek is előkerültek, és a felidézett történetek derűje mellett a máskor békés alkotóteret szomorúság lengte be. Az áruszállító autó, amelyet egy egykori tanítványa bocsájtott rendelkezésére a költözéshez, a bejárat előtt állt, hogy a Szakszervezetek Művelődési Házához - itt kapott Árpi bácsi egy termet - szállítsa mindazt, ami már becsomagolva, útra készen áll.
Hetek, hónapok óta ez viszi el a figyelmét, szeretne már visszatérni az alkotáshoz - mondta látogatásunk végén búcsúzóul a 85. évében járó festőművész.