A "magzat" szó eredete és a fogantatás körüli terminológia

A "magzat" szó az anyaméhben élő embert jelenti. A fogamzástól számított 8 hétig az embrió, a 8. hét után, amikor már bárki számára felismerhető a fejlődő emberi test, beszélnek magzatról. Erkölcsi szempontból a magzati állapotnak az a kritikus kérdése, hogy mikor nyer értelmes, emberi lelket a megfogamzott élet: a fogamzás pillanatában-e, az első 8 hét alatt, vagy ennek a végén-e, esetleg csak a születéskor.

A római katolikus egyház hagyománya erkölcsi kérdésekben a fogantatás pillanatától számítja embernek a magzatot. A magzat szándékos megölése halálos bűn, amelyet abortusznak neveznek. Jézus Krisztus a magzati állapotot megszentelte, amikor a megtestesüléssel Mária méhében magára vette az emberi testet. A Pápai Életvédő Akadémia 1997-es ülésének anyaga foglalkozott a humánembrió identitásával és jogállásával.

A "magzat" szó (mag-oz-at) általánosan azt jelenti, ami magból eredő, kifejlődő sarjadék, a magtermő növénynek vagy állatnak mása. Különösen növénytani értelemben a termő virágnak azon része, melyből közvetlenül mag, vagy gyümölcs lesz (germen). Az állatok közül nemesebb kifejezéssel csak emberi ivadékról mondjuk. Szoros értelemben a méhben már előhaladott fejlődésben létező ivadék (foetus). Az ezt megelőző lény az ébrény, latinul embryo. A szó leírásában 2 magánhangzó (33.3%) található, ami 4.95 százalékkal kevesebb, mint az átlagos magyar szó esetében.

A "gyermek" szó eredete és rokon kifejezések

Zaicz Gábor etimológiai szótára a "gyermek" kifejezést és általánosabban használt "gyerek" változatát tisztázatlan, esetleg bizonytalan módon kimutatható csuvasos típusú jövevényszónak veszi. Mivel gyakran utalunk újszülött utódainkra jövevényként, felmerülhet a kérdés: van-e köze a "gyere" szavunkhoz? Ezt egyébként ismeretlen eredetűként tünteti fel a szótár - bár megemlíti az eredetibb "jerj" alakot, mint feltételezhető őst.

Lehet-e összefüggés a szótár szerint ugyancsak ismeretlennek tartott, bár erdélyi származást feltételező "gyér" [ritka, szórványos, kevés, nem sűrű] szavunk és a termetben és erőben nem bővelkedő "gyermek" fogalma közt? Valóban osztoznak-e ezek hárman a gyökben, illetve gyökhangokban? Kimutatható-e a kapcsolat más, jelentéseiben közel álló, és hasonlóan GY + R gyökhangokat tartalmazó szavakkal?

Vizsgáljuk meg, milyen magyar, illetve más nyelvű szavakat gyűjthetünk közeli szóalakkal és jelentéssel, figyelve az R gyökhang központi szerepét!

Emberi és általános vonatkozások

• magyar: gyermek vagy gyerek vagy gyerkőc [emberi magzat, csecsemő, utód; szorosabb értelemben: fiú utód, kisfiú], sarj [utód], serdült [gyermekkorból kinőtt, legénnyé, leánnyá fejlődött, megpelyhesedett, nősülésre, férjhez menésre megérett, ifjú]; surmó [székelyeknél: serdülő fiú]; srác [fiatal fiú]; poronty [(lekicsinylően, megvetően) gyermek, ivadék, sarj], pereputty [jelenti bizonyos családnak összes sarjadékait, minden ivadékait, öregét, apraját, szóval az egész családot, legszélesebb értelemben], purdé vagy purgyé [cigánygyerek], purzsé vagy puzsér [apró gyerek].
• ír: garmhac [régen: fiúunoka; ma: fogadott fiú, unokaöccs; vö. gar (közeli), mac (fiú)], garlach [gyerkőc, lurkó, srác].
• szanszkrit: garbha [anyaméh, magzat, gyermek, ivadék, fióka].
• csagataj: dzser [gyermek, fiú, legény].
• tádzsik: čaɣerek [gyerek, csecsemő].
• indonéz: arek [gyerek].
• csuvas: çamräk vagy śamräk [fiatal, fiú, gyermek].
• kínai: 兒 ér [fiúgyermek].
• baszk: haur [gyermek].
• ógörög: ἔμβρυον (émbrüon) [újszülött; magzat; szó szerint: "odabent gyarapodó" vö. ἐν- (en-) (bent, benne, belül) + βρύω (brúó) (dúsan hajt, tenyészik, rügyezik, virágba borul, bővelkedik, dúskál valamiben)], σπέρμα (szpérma) [mag, csíra; ivadék, sarj, utód].
• héber: יֶלֶד (jeled) [fiú, gyermek].

A kecsua, kopt, katauba és pauni szóalakokra vonatkozóan megjegyzendő, hogy állítólag néhol szokás magyarul is "csurinak", "csurikámnak" hívni kisgyerekeket. Eleddig nem találtam más hivatkozást, forrást, ami alátámasztaná ezt a kijelentést; a veréb (csiripelő hangjából eredő) ilyetén elnevezése elterjedtebb. Persze nem zárható ki a létezése, mert egybevág a szlovák "dcéra", lengyel "córka", szerb, horvát, bosnyák "ćerka", macedón "ќерка" [lánygyermek] kifejezésekkel, sőt, a szláv szavaknak (feltehetően) ősét jelentő ógörög κόρη (kóré) [fiatal leány, hajadon, szűz; leánygyermek] még közelebb áll a magyar szóalakhoz. De valószínűbbnek tartható, hogy a copfba (csurkába) font vagy rövidre nyírt hajuk miatt becézik így a kislányokat. Erre utalnak az észak-kaukázusi (akusha) "čuri" [copf], lak "čuru" [frufru] szavak és a magyar tájnyelvi "csuri" jelentésköre: csonka, kopasz, hitvány, mihaszna, semmirekellő (vö. latin "cerro" - haszontalan ember).

Már említettük, hogy a CS gyökhang alaplényege az összehúzódás, az R gyökhang rontó „aspektusával” társulva pedig magától értetődően kicsiséget, csökkenést, fogyatkozást fejez ki (lásd még: csarit, csirkó, cserje, csór, csorba, csurgyál stb.). A "csira" vagy "sőre" [vásárra hajtott, hízott, rövid szarvú ökör] jelentésében szintén csökevényes állapotot fedezhetünk fel, a "gyűrű", "sürje", "sűrgye" [bokorfa, növésben a fáknál elmaradottabb növények] kifejezések úgyszintén erre utalnak. A "sűrű" melléknevünk szintén ezt az összetolult, terjedelmében csökkent állapotot képviseli. Ezek után már nem nehéz észrevenni, hogy a "gyér" gyökszavunkban is ugyanez a fogyatkozott, foghíjas állapot mutatkozik meg, csak a régiesebb CS hangalak már napjainkra átváltozott GY-vé. Mindketten ínyhangok, rokonságban állnak, felcserélődhetnek egymással: csömöszöl-gyömöszöl, göröncs-göröngy, roncs-rongy, vicsog-vigyog, varancs-varangy, incsen-ingyen stb. Csökkentett, fogyatkozott értéket fejez ki még a "gyarló" szavunk is. Továbbá az ír "gearr" [rövid, csonka] igen közel áll a magyar változathoz.

Állatokkal kapcsolatos szavak

Állatokkal kapcsolatosan is gyakorinak mondhatóak a GY+R mintához hasonló hangkapcsolatok. Magyar vonalon GY - J, GY - G rokonsággal, illetve S szókezdő hanggal; külföldi vonatkozásban pedig szerteágazó rokonságukkal (GY - G, GY - J, GY - CS, S - H, S - Z, S - SZ) használják, esetleg pusztán központi R gyökhanggal, vagy akár a nyomatékosító B-vel (vagy M rokonával) ellátva fejezik ki:

• magyar: jérce vagy gérce [fiatal tyúk], jerke [székelyeknél: egy éves kecske], serke [fejtetű tojások és a belőlük kikelt fiatetű], csirke [a tyúk fiókája; régen: mindenféle apró madárfi (ez közvetlen hangutánzó eredetű a csirkék csiregő, kurogó hangjából)].
• ír: gearrcach [fióka; vö. gearr (rövid, csonka)].
• török: yavru [állatkölyök].
• óakkád-óbabiloni: amar [borjú, ifjú, fiúgyermek, kölyök] > akkád māru [fiú, kölyök], būru [borjú].
• perzsa: يعر yaʻr [kecskegida; bármely élő csali vadállatok elfogásához].
• japán: sìrámí, shiraN (kiotói, shuri dialektus) [serke].

Növényvilág és kinövések

Leggazdagabban azonban a növényvilágban lelni rájuk. Az eddig említett hangváltások mellett GY - D - T, illetve GY - G - K rokon hangok közti cseréket fedezhetünk fel:

• magyar: csíra vagy csir vagy céra vagy cirák vagy csirka [kezdetleges, gyenge növényi sarj, hajtás]; cserje [apró cserfacsemete, vagy cserfahajtásokból álló bokros hely; általán: törpe, vad bokrok, melyeket a legelő marha felnőni nem enged], csarit vagy csalit [cserjés, csepőtés, harasztos hely]; ciher [(székely szó) cserjés, erdő pereme, kezdete; vö. cih (héj, burok) és erdő]; gerezd [szőlőfürt, hagymacikk]; haraszt [fiatal, sarjadzó, cserjés erdő, eresztvény, melyet a barom jár, miért nagyra soha sem nőhet], haricska [(tiszavidéki és erdélyi tájszó) cserjésben, bő sarjadzású növényféle; másnéven: hajdina], -her vagy -here/-hír/-húr [fű- és növénynevek gyakori végződése]; erdő [dús növényzetű, többnyire fákkal borított táj], eresztvény [fiatal erdő, mely a kivágott fák gyökereiből sarjadzik fel, vagy oly kivágott erdő, mely magából sarjakat ereszt]; sór [liget, erdő, berek]; sarjú [levágott növényszárakon termő újra kikelő hajtás; újból kinőtt fű; második költésű maradék]; sarang vagy sarjang [növényi hajtás, különösen a fa törzséből], serevény [(szegedi szó) csigolyafűz, kötőfűz, hirtelen növő, apró fa (Salix purpurea)], serkefű, serkefő [fenyőkön tenyésző serkékhez hasonlatos mohafaj (Hypnum abietinum)]; surjány [eresztvény]; szár [a növény törzsét képező, magból vagy gyökérből kihajtó növénysarj > származik (ered)]; virág [a növények nemző vagyis teremni induló részecskéinek takarója, házacskája].
• latin: germen [csíra, hajtás, sarj, bimbó; anyaméh, a méh terhe] > francia, portugál, olasz, germe > angol germ [csíra].
• manysi/vogul: śǝrk vagy śürk vagy śirk vagy śirka [csíra].
• albán: farë [csíra, magzat, ivadék].
• tamil: kírai, telugu kíra vagy kíre, kannada kíre vagy kire, malajálam csíra [fű, növény].
• szanszkrit: darbha, óészaki torf, norvég, svéd, dán torv, óangol, ószász, ófríz, ófrank, közép-holland, angol turf, ófelnémet zurf, bolgár, orosz, ukrán трева (treva), szerb-horvát trava [gyep, fű].

Illetve még megemlíthetjük a sarjadó tulajdonságukban közös különféle kinövéseket is:

• magyar: szőr [emlősök testét takaró, szálas szarukinövések], serte vagy sörte vagy sörtély vagy sörtvény [finom, zsenge szőr; vö. sertés], sörény [hosszú, vastag szőr, főleg állatok nyakán és gerincén]; szaru [szarvból készült], szarv [csontos kinövés a fejen], szarvas [szarváról felismerhető állat]; tarjag [mérges fakadék, vagy bibircsó, vagy csomó az állati testen, különösen a szarvasmarhákon], taraj vagy taréj vagy taré [tyúkfélék fejét ékesítő húsos kinövés].
• ógörög: θρίξ (thríksz) [hajszál, szőrszál, haj, szőrzet, szakáll, farok, sörény, gyapjú].
• akkád: šārtu [szőr, szőrös bőr. szemöldök], šuʔru, šūru [szemöldök].

A GY hangnak nem rokona az S, így ha a GY hangot vesszük az eredetinek, akkor be kell látnunk, hogy legfeljebb közvetetten alakulhatott át S-sé. A gyermek fogalmához szorosan kapcsolódó utódlás, teremtés, szülés, születés, származás jelentéskörben hasonló szóalakokra bukkanni a különböző nyelvekben, így valószínűbb, hogy a tárgyalt gyököknél a GY valójában T-ből alakult. Ugyanis a T-nek közvetlen rokona a GY, CS, S, SZ, sőt a kemény K is - vagyis minden fentebb említett szókezdő hang. A magyar nyelvben viszonylag gyakran felcserélődik ezekkel. Figyeljük meg a következő gyököket és származékait:

• GYAR vagy GYÁR: [apránkénti, fokonkénti szaporodás (terjedés), növekedés, sokasodás értelmű gyök] > gyár [hely, ahol gyártás folyik; a gyárt igéből alakult a nyelvújítás korában], gyárt [mesterségesen előállít, megmunkál, sorozatban készít, termel], gyártás [a sorozatos, iparszerű előállítás folyamata], gyártmány vagy gyármű [a gyártás eredménye, termék, készítmény]; gyarapik vagy gyarapszik vagy gyarapodik [sokasodik, szaporodik, fokozatosan növekszik, fejlődik, előbbrejut; megegyezik a gyaporodik szóval; vö. gyapora vagy gyaporú (termékeny, szapora); cseperedik (apránként, lassan nő, szinte cseppenként érik)], gyarmat [1. népcsoport, több emberekből, családokból álló szállítmány, mely más vidékről, országból, világrészből elköltözve, valahol megtelepedik; 2. vidék, térség, határ, melyet idegen földről jött emberek, családok megszállnak, és művelnek, és ami által az anyaország befolyása, területe gyarapodik].

A terhesség és a szülészet terminológiája

A gyermekvárás, az új élet kezdete minden kultúrában kiemelt szerepet kapott, így annak szókincse is korán kialakult. A magyar nyelv is megalkotta saját kifejezéseit, de az orvosok évszázadokon keresztül a latin szavakat használták csak: mára ez összeforrott.

A fogantatás az elmúlt évtizedekben vált sok esetben tervezetté, tudatossá; őseink számára a terhesség első jelei adták tudtukra: csecsemőt várnak. De miért "terhes" a gyermeket váró asszony, hiszen legtöbbjüknek a gyermekáldás - ahogyan a kifejezés is mutatja - ajándék. A mára kissé szokatlan szóhasználat mögött a "teher" szó jelentésének árnyalódása áll. A "teher" sokáig csak fizikai terhet jelentett, a ’lelki teher, életbeli nehézség’ jelentések csak később rakódtak rá. A magzat növekedése valóban testi terhet jelent az édesanya számára.

A szó a német "tragen" ’visz, hord’ és "Tracht" ’viselet; az a teher, amelyet valaki visz’ alakokból került át a bajor-osztrák nyelvjárásba "trächt"-ként ’teher, terhesség’ jelentéssel. A magyar nyelvben a mássalhangzó-torlódás feloldásával és a tévesen tárgyragnak felfogott szó végi "t" hang elhagyásával született meg a "tereh" szavunk. Ez pedig a viszonylag ritka hangátvetéssel váltott "teher" alakra.

A terhesség persze más szavakkal is kifejezhető. A "másállapot" német tükörfordítással került be a 19. század végén az irodalmi nyelvbe. Hasonló nyelvi logikát követ az "állapotos" szó - ez a terhesség időszakának ideiglenes állapotát hivatott jelezni. Az "áldott állapot", "gyermekáldás" gyökereit a Mária-kultuszban találhatjuk: Mária Krisztussal való terhességének szentségére utal.

A kilenc hónapig anyaméhben fekvő magzat kifejezésében a leggazdagabb talán a szülészeti szókincs. A magzatot a nyelvújítás korában "ébrénynek" is nevezték, amely az "ébredő lény" szóösszerántásával keletkezett. Hasonlóan alkották meg a leendő ember szerkezetből a "lemb" szót. A méhlepényt Apáczai Csere János egyszerűen csak "lepénynek" nevezi, a magzatburokra pedig a "magzatbefedő hártyák" kifejezést használja, míg a méhszájat szépítő körülírással a "méhnek ajtaja" szavakkal írja le.

Szülés és újszülött

A terhesség szomorú kockázata az elvetélés, amelyre a nyelvújítás korában megalkották a "magzatletétel" szóösszetételt. A terhesség lezárását jelentő szülés alapszava maga a "szül" ige, nyelvünk finnugor örökségének része: sok nyelvhez hasonlóan a ’szerez’ jelentésű igénk továbbfejlődésével alakult ki. A 13. század elején már megjelent írásos emlékeinkben, elsődleges jelentése azóta is változatlan: ’gyermeket világra hoz’. A "születik" alak ennek műveltető képzővel való ellátásával jött létre.

A szülés folyamata a magzatburok - vagy Bugát kifejezésével a "magzating" - megrepedésével veszi kezdetét. Bugát a mára pejoratív "duglik" szóval nevezte meg azt a helyet, ahol a kisbaba a ’szeméremcsont és az ülőcsont közötti nyíláson’ távozik az anyaméhből. Az újszülöttet ekkor már hívhatjuk "csecsemőnek" - ez a "csecs" ’emlő’ főnév és az "emik" ’szopik’ ige összetételével jött létre. A "baba" szó az alább leírt "bába" szóval megegyező módon került a nyelvünkbe.

Ne feledkezzünk meg a szülést levezető személyekről sem! A régi idők szülésznői a "bábák" voltak, elnevezésüket a szláv "baba" ’dajka, nagymama, szülésznő’ gyermeknyelvi ikerítéssel (a csecsemők első beszédhangjának felnőttek általi utánzásával) létrejött szóból kapták. A ma is használt "szülész" szó az orvosi nyelvet megújító Bugát Pál alkotása. A szülést követően válik a nő anyává, a férfi pedig apává. E két szó az ősi ugor örökség része, alapnyelvi kincsünk.

A csecsemők születése szerencsére nagyobb számú és gyorsabb ütemű, mint az új szavaké, de ettől függetlenül a szülészet szókincséből sokáig lehetne meríteni. A magyar és az orvosi latin nyelvekben külön fejlődtek e szavaink, a nyelvújítás során viszont - ahogy láthattuk - a születés szókincséről sem feledkeztek meg.

tags: #magzat #szo #eredete