A meddőségi kezelések, különösen a lombikprogram, rendkívül sok érintett pár számára jelentenek reményt, azonban a folyamat nem mentes a nehézségektől és a kihívásoktól Magyarországon. Az elmúlt években számos változás történt a rendszerben, amelyek jelentősen befolyásolják a párok lehetőségeit és a kezelésekhez való hozzáférést.
A mesterséges megtermékenyítés versenyfutás a nők biológiai órájával: minél idősebb az érintett, annál kisebb az esélye, hogy teherbe esik. Az eljárásnak feszített a menetrendje: az államilag támogatott beavatkozásoknak rendszerint egyéves a várólistája, s ha a párok nem élnek a lehetőséggel, akkor hónapok telnek el, mire ismét sorra kerülhetnek. A beavatkozást ráadásul rengeteg vizsgálat előzi meg, amelyek eredményét csak egy évig fogadják el a szakintézmények, utána meg kell ismételni azokat - ezekre a vizsgálatokra sokszor a magánlaborokban is heteket kell várni.
A meddőségi kezelés alatt álló több pár is csalódottan fordult ki az orvosától január első napjaiban. A decemberi hírek alapján ugyanis abban reménykedtek, ingyen juthatnak azokhoz a hormonkészítményekhez, amelyek nélkülözhetetlenek az eljárás során - azaz nem nekik kell állni a 100-150 ezer forintos költséget. Ám az orvosok széttárták a karjukat: mivel a szükséges szabályozás nem született meg időben, nem tudják, hogyan kell a receptet kitölteni. Pedig Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára december 19-én nagy csinnadrattával jelentette be: januártól az állam átvállalja még azt a 10 százalékos önrészt is, amelyet eddig a párok fizettek; sőt, három nappal később a Kossuth rádióban is januári indulásról beszélt. Január elején viszont kiderült, Novák félretájékoztatta a nyilvánosságot. Az Emmi persze nem ismerte el, hogy hibázott, inkább a Magyar Közlönyben megjelent friss rendeletre mutogatott, amelyben 2020. júliusi időpont szerepel - mintha az emberek rendeletek olvasgatásával töltenék a szabadidejüket. Csakhogy a kezelésben részt vevő nők nem tudnak várni addig, amíg a kormány összekapja magát, és korrigálja a hibát: ki kellett váltaniuk a drága készítményt. A kormány végül felismerte az időfaktor jelentőségét: maga Orbán Viktor korrigált, amikor január 9-i sajtótájékoztatóján közölte: meggondolták magukat, már februártól ingyenessé teszik a meddőségi készítményeket. Igaz, ennek az a feltétele, hogy a párok az állami - vagy a most államosított - intézményekben vessék alá magukat a kezelésnek.
A lombikprogram lépései | A Vágyott Gyermekekért | 8. rész
Az államosítás és a magánklinikák szerepe
A decemberi sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy államosítják azt a hat meddőségi magánklinikát, amelyekben a magyarországi beavatkozások zömét végzik. Hiába hangsúlyozták az eseményen részt vevő Kaáli Nagy Géza és Forgács Vince szülész-nőgyógyászok, hogy „sem a minőség, sem a színvonal, sem a hangulat” nem változik meg az államosítandó klinikákon, sokan úgy értelmezték a bejelentést, hogy mindenkit visszaterelnek az állami kórházakba. Ám ez tévedés: senkit nem terelnek sehova, csak a cégek tulajdonosa változott. Kaáli három, Dévai István két, Forgács pedig egy cégét, a budapesti klinikáját adta át az állami vagyonkezelőnek.
Az érintettek félelme viszont érthető: sokan azért választották ezeket az intézményeket, mert itt is igénybe tudták venni az inszemináció és a lombikbeavatkozás után járó állami támogatást (illetve a készítmények 90 százalékos állami térítését), ugyanakkor magas színvonalú ellátást kaptak. Az állami körülmények közepette - alacsony ápolói bérek, rosszabb felszereltség a laborokban, a páciensek magas száma - a személyzet csöppet sem szolgáltatásként fogja fel a végzett munkát. Ezzel szemben a most államosított intézetekben sokkal inkább odafigyeltek a párokra, hiszen érdekükben állt megtartani pácienseiket. A magánklinikák között verseny volt. Jellemző, hogy a lapunknak nyilatkozó érintettek arról számoltak be, miután hátrahagyták a kórházat, úgy választottak magánklinikát, hogy megnézték, a különféle netes fórumokon hogyan értékelik az adott helyet, az ott dolgozó nőgyógyászokat.
Miért éri meg az államosítás?
A decemberi bejelentés óta mindenki csak találgat, miért vette meg a hat céget az állam. Miért van szükség a relatíve jól működő rendszer átalakítására? S ha csak a tulajdonos változik, minden más marad a régiben, akkor miért éri meg közpénzt felhasználva kivásárolni Kaáli Nagyot, Forgácsot és Dévait? Igaz, azt sem tudjuk, mennyi az annyi, mert a vételárat nem kötötték a nyilvánosság orrára. Teljes nyilatkozatstop van, a volt tulajdonosok elérhetetlenek, úgy tudjuk, még az alkalmazottaiknak sem árultak el részleteket az ügyletről.
A hat cég a 2018-as, utolsó nyilvános mérlegeik alapján együtt 3,7 milliárd forintos forgalmat ért el, s ebből közel 837 millió volt az adózás utáni tiszta profit. A profitot egy vállalkozás kivételével a tulajdonosok teljes egészében ki is vették osztalékként a cégekből, sőt, volt, ahol még a tartalékhoz is hozzányúltak - mintha tudták volna, mi következik 2019-ben.
A vonatkozó kormányrendeletben van amúgy egy érdekesség: az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2022. december 31-ig gyakorolja a tulajdonosi jogokat a hat intézmény felett. Hiába kérdeztek rá, Orbán nem adott rá választ a sajtótájékoztatóján, hogy mi lesz ezekkel a cégekkel 2023-tól. Ebből sokan arra következtetnek, hogy a most államosított cégeket privatizálják, az új tulajdonosokat pedig felülről fogják kijelölni.
Az is sokat elárul, ki lett az új centrum vezetője: Sipos Miklós korábban a Forgács Intézet második számú szakembere volt. Szintén az állami szektor erősítését szolgálta egy másik intézkedés: 2017-ben kiszorították a debreceni klinikáról az ottani Kaáli Intézetet, miközben az utóbbi alapító tulajdonosa a miniszterelnökhöz írt nyílt levélben lobbizott azért, hogy még több államilag támogatott beavatkozást engedélyezzenek.
Van egy másik szempont is, ami forrásaink szerint az államosítás mellett szól. Kaáli Nagy 77, Forgács 76, Dévai 69 éves, tehát mindhárman bőven túl vannak a nyugdíjkorhatáron. A szakma úgy véli, a szaktudásukat a 80-90-es években külföldön megszerző szülész-nőgyógyászok nem nevelték ki az utódaikat, így cégeik, a bennük lévő know-how állami kivásárlása valóban nemzetstratégiai érdek. (Persze ez az érv továbbra sem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ezeket a cégeket később privatizálják.)
A meddőség okai és a kezelések hatékonysága
A nemzőképes korú párok körülbelül húsz százaléka meddő; az esetek nyolcvan százalékában ez szervi, húsz százalékában ismeretlen eredetű. Magyarországon évente átlagosan 7000 lombikbébi-beavatkozásra kerül sor, de sok gyermekre vágyó ember nem jut el meddőségi centrumba. Nem tud róla, nincs rá pénze, vagy szégyelli. Ha a nő ciklusa rendben van, de egy-másfél éve sikertelenül próbálkoznak, indokolt a vizsgálat. A meddőségért hasonló arányban "felelős" a férfi és a nő.
Urbancsek János professzor, a Semmelweis Egyetem asszisztált reprodukciós osztályának vezetője szerint férfiak esetében a spermiumok hiánya, a túl kevés vagy nem eléggé mozgékony spermium gátolhatja a megtermékenyülést. További ok lehet a serdülőkor után jelentkezett mumpsz, a dohányzás, kábítószer- vagy alkoholfogyasztás, de a túlzásba vitt fogyókúrák sora is. Nők esetében elsősorban hormonális vagy a női nemi szerveket érintő rendellenességek gátolják a teherbe esést: petevezeték-átjárhatatlanság, méhüregi problémák. Míg azonban a petefészek működési zavara jól befolyásolható gyógyszerekkel, átjárhatatlan petevezetékek vagy nagyon kedvezőtlen spermakép esetén csak a szervezeten kívüli megtermékenyítés marad.
A professzor húszéves tapasztalatai szerint hihetetlenül megnőtt az andrológiai eredetű, azaz a férfi nemi szervek működési zavaraira visszavezethető meddőség aránya. Egy reprezentatív holland kutatás kimutatta: az elmúlt ötven évben csaknem felére csökkent a normális hímivarsejtek száma. Ez Urbancsek szerint többek között a környezeti faktorok drámai romlásával magyarázható. Szerinte túlzás húsz-harminc százalékra tenni a pszichés eredetű meddőség arányát, de tény, hogy a gyermek "túlzott akarása" vagy az egyéb stressztényezők negatívan befolyásolják a sikeres fogamzást.
Sándor Judit, a Közép-európai Egyetem reprodukcióval foglalkozó jogászprofesszora szerint az emberekben él egy tévképzet a meddőségi klinikákról: csak oda kell menniük, és már vihetik haza a gyermeket - miközben a beavatkozás sikere egyáltalán nem garantált. Az európai meddőségi klinikák 20-25 százalékos sikermutatóval dolgoznak, Magyarországon a lombikbébi-kezelések hasonló arányban végződnek klinikai terhességgel. (Hogy pontosan hány baba születik, arról nincs adat.)
Az információhiány és a páciensek kiszolgáltatottsága
Habár Magyarországon tizenkét meddőségi (IVF) klinika működik, hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre arról, hogy mely klinikán milyen nő hány beavatkozás után vihet haza kisbabát. Az Egészségügyi Minisztérium 2004-es kimutatása szerint a legjobb eredményű egyetemi klinikán feleannyi beavatkozás kellett egy gyermek születéséhez, mint a legrosszabb eredményű intézetben. Volt olyan hely, ahol a negyven év feletti nők esetében egyetlen sikeres beavatkozás sem történt. Miközben tehát az állam jelentős összeggel támogatja az egyébként is jól jövedelmező piacot, nem szabályozza eléggé, legalábbis nem köti eredményességi mutatókhoz a támogatást. Más kérdés, hogy a 2004-es adatokat - az egységes adatközlési rendszer hiánya miatt - a klinikák úgy kozmetikázhatták, ahogy akarták.
Dóra, aki öt sikertelen lombikciklust csinált végig, döbbenetesnek találta, hogy hiába került egyre rosszabb állapotba a sikertelen kezelések miatt, a dolog pszichés oldalával senki sem foglalkozott. „Ördögi kör ez: a fogantatásnak az ellazult állapot kedvez, de a folyamatos kudarcoktól egyre jobban befeszül az ember” - emlékszik vissza Dóra. A meddőség egy része a kutatások szerint depresszióra, pszichés zavarokra, traumákra, párkapcsolati konfliktusokra vezethető vissza.
A lombikprogram lépései | A Vágyott Gyermekekért | 8. rész
A SOTE-n például már a kezelések megkezdése előtt aláíratnak egy nyilatkozatot, hogy számoljanak azzal, hogy a gyógyszeres költség elérheti a százezret. Számos klinikán - okkal vagy ok nélkül - néhány hetente visszarendelik a nőt, alkalmanként akár tízezer forintért. A spermavizsgálat hat-tízezer forint, negyvenezer körül van a petevezeték átjárhatóság-vizsgálata, fizetni kell az ultrahangért, a vérvételért is. Az asszisztált reprodukciós technikák tehát kizárólag a rendezett anyagi helyzetűek számára elérhetőek, még úgy is, ha az állam éves szinten több milliárdot fizet az iparágnak, és további félmilliárddal támogatja a hormontartalmú készítményeket.
A jövő kilátásai
Kosztolányi György professzor, a Humán Reprodukciós Bizottság (HRB) elnöke szerint egyes intézményvezetők vonakodását az is magyarázza, hogy érzékeny kérdésről van szó. „Ez nem olyan szolgáltatás, mint a vakbélműtét, amikor fontos az azonnali ellátás. A páciensek rákészülnek, tájékozódnak. Ha pedig a nyers adatok közzétételétől függne az állami támogatás, az arra ösztönözné a klinikákat, hogy a kedvező statisztikák előállítása miatt minél jobb betegeket vegyenek fel. Külföldön van arra példa, hogy a meddőségi klinikák nem fogadják a túlsúlyos vagy az erősen dohányzó klienseket.” A professzor szerint az új adatszolgáltatási rendszer kiküszöböli az egyes intézmények eltérő adatgyűjtését, és az adatbázisok összekötésével számon tartja majd, hány, az IVF-klinikán teherbe esett nő szülte meg kilenc hónap múlva gyermekét.
Sándor Judit szerint az eddigi, túlságosan klinikai központú megközelítést fel kell váltania a betegközpontúnak. „Nálunk is meg kell honosodnia annak a szemléletnek, hogy az IVF-kezelés során a legfontosabb a nő vagy a pár egészsége, nem pedig a klinikák közti osztozkodás és érdekkonfliktusok kezelése.”