A gyerekek élete szerves részét képezik a háziállatok, akik nem csupán társak, de gyakran a legjobb barátok is. Egy ilyen mély kötődésű kapcsolat elvesztése, a kedvenc elhalálozása, rendkívül megrázó élmény lehet egy gyermek számára, különösen, ha ez az első alkalom, hogy szembesül a halál fogalmával. A felnőttek feladata, hogy segítsenek a kicsiknek megérteni és feldolgozni ezt a nehéz veszteséget, őszintén, megértően és türelmesen.
Lili négyéves volt, amikor apukája egy zord télen egy fekete szőrgombóccal a hóna alatt tért haza. A kiskutyára Sopron belvárosának egy félreeső kapualjában lelt, és képtelen volt ott hagyni. Nem gondolta tovább a történetet, csak meg akarta menteni, leadni egy menhelyen, vagy a baráti körben jó gazdit találni neki. Amire nem számított, hogy otthon az ajtóban Lili fogadja majd, akinek még a könnyei is kicsordulnak a csodálatos karácsonyi ajándék láttán, és aki attól a perctől kezdve hosszú éveken át az árva kiskutya szerető társa, őrzője, védelmezője és barátja lett. A kutyus szőre színe után a Blacky nevet kapta, és boldogan élt, amíg az agresszív szomszéd el nem tette láb alól.
A gyerekek száját gyakran elhagyja a megállapítás, hogy háziállatuk - legyen az kutya, cica, aranyhal vagy hörcsög - az ő legjobb barátjuk. Ezt az állapotot alaposabban kifejteni nem tudják, mindössze érzik és tudják, egy fontos társ érkezett az életükbe, aki csupa jó érzéssel ajándékozza meg őket. A felnőtt nyelvén nemcsak kötődés alakul ki közöttük, de megtapasztalják, milyen a feltétel nélküli szeretet, az odaadó támogatás és az előítéletektől, elvárásoktól megtisztított létezés.
A háziállat olyan, mint egy kistestvér. A házikedvenc ráadásul testvérstátuszban jelenik meg a családban, hiszen nem önálló egyén, mint egy felnőtt, hanem hasonló igényei vannak, mint a gyermeknek. Etetni, itatni kell, játszani vele és ellátni, így hát maga a pici is úgy tekint rá, mint a kistesójára. Később persze, ahogy a gyermek cseperedik, az állat a szemében még óvni valóbb lesz, akiről gondoskodva nő az ő felelőssége is, a kötődés pedig csak tovább erősödik. Ami bizonyos, hogy minden tekintetben fájdalmas számára elveszíteni a játszópajtását, akivel együtt nőtt fel és akire tulajdonképpen a testvéreként tekintett.
A gyerekek nyolcvan százaléka akkor szembesül először a halál „létezésével”, amikor házi kedvencüktől búcsút kell venniük, a felnőttek ugyanis a legtöbb esetben megkímélik - pontosabban megfosztják őket - a valóság ezen szeletétől. A család beteg, idős tagjainak utolsó pillanatait „külső” helyszínekre (idősek otthona, kórház) költöztetik, amiben gyakran közrejátszik, hogy a gyerek ne nézze végig a fájdalmas folyamatot. A felnőttek hiszik, hogy a gyerekek túlságosan elszomorodnának a halál jelenlététől, annak látványától, az okozott veszteségtől, így a kicsiknek nem marad más, mint a témát - a szexualitáshoz és a pénzhez hasonlóan - a médián keresztül kapott információkon keresztül feldolgozni (például olyan rajzfilmeken keresztül, ahol a halált visszafordítható történésként ábrázolják).
Amit sok szülő nem mér fel, és nem vesz igazán komolyan, hogy gyermekük kötődése a házi kedvenchez mélységes - például egy nyaralás maga lehet a pokol, sok esetben komoly stresszként élik meg a tőlük való távollétet. Bár a házi kedvenc elvesztése és gyászolása kapcsán csak kevés precíz kutatás áll rendelkezésre, a szakemberek annyit már tudnak, hogy a gyerekek számára ennek legalább akkora súlya van, mint egy szeretett családtag elvesztésének.
A halál megértése gyermekkorban
A négy évnél fiatalabb gyerekek számára a halál - annak visszafordíthatatlan, végzetes mivolta, az ok-okozati viszonyok, a test biológiai „leépülése” - nehezen érthető, ám ahogy idősödnek, a megértés egyre tisztul. Ezzel egyidejűleg szükségük lesz a halál kulturális és vallási magyarázataira, ami mellett gond nélkül megférnek az ellentmondásos, a valóságtól messze elrugaszkodott válaszok is.
A halál minden esetben megrázó érzelmekkel jár a kisgyerekek számára is: a kicsi lelkét szomorúság, zavartság, harag, félelem és megannyi más emóció tépázza, azok megnyilvánulása pedig váratlan és gyakran megmagyarázhatatlan alakokat ölt. Például a nagymama temetésén mutatott unalom csak álca, a nagyi hiányának elviselhetetlen fájdalma pedig lehet, hogy csak hónapokkal később jelentkezik. Míg a felnőttek számára a temetési szertartás, a halotti tor, a virrasztás békét és kapaszkodót nyújthat, addig a gyerekek számára ezek a körülmények kimondottan zavarba ejtőek.
Ezek a körülmények a háziállat elvesztésekor is jelentkeznek, ráadásul legtöbb esetben a Blökik és Mircik érzelmes elgyászolása, elhantolása egyáltalán nem kap hangsúlyt; a kicsi fájdalmának feloldását pedig sokan egy másik Tapsi beszerzésében látják, ám ezzel csak azt tanítják, hogy szeretteink könnyűszerrel helyettesíthetők.
Minden gyermek életében eljön az a pillanat, amikor először találkozik a halállal, erre pedig sok esetben egy kisállat öregsége, betegsége vagy balesete okán kerül sor. A szakértő szerint fontos különbséget tenni aközött, amikor a gyermek kötődik az állathoz és aközött, amikor egyáltalán nem. - Teljesen más érzelmi reakció érkezik tőle egy olyan kisállat halála esetén, akivel szoros érzelmi kapcsolata volt. Egy véletlenszerű balesetnél - amit mondjuk csak az utcán lát - inkább érdeklődéssel tekint a mozdulatlan testre, míg amikor a kiskedvenc múlik ki, annak hiányát később is gyászolni fogja.
Érdemes megemlíteni, hogy mivel a különböző korú gyermekeknek más-más a halálfelfogása, így egy óvodáskorúnál például teljesen természetes, ha ő ilyenkor kíváncsiskodik, azaz megérintené, esetleg a lábával kicsit meglökné a tetemet. Számára a halál inkább még érdekes, mintsem tragikus, de ami a legfontosabb, hogy egyáltalán nem végleges. Azért sem éli meg annyira rosszul a helyzetet, mert úgy tekint a halálra, mint egy ideiglenes állapotra: mint amikor beteg valaki, de majd meggyógyul. Időbe telik, amíg maga is megérti és feldolgozza, hogy aki meghal, az sajnos nem jön már vissza.
Miért ne hazudjunk a gyereknek?
Ha meghal a család kedvence, alapvetően két opció merülhet fel. Az első esetben az igazsággal szembesítjük a gyermeket. Elmondjuk neki, hogy pontosan mi történt, beszélgetünk vele a halálról, és próbáljuk vele megértetni, hogy bármennyire is szörnyen fájdalmas, bizony ez valóban az élet része. Fontos tudni, hogy az első halállal való találkozás minden gyermek életében nagyon meghatározó, húsbavágó élmény, mely akár a halálhoz való viszonyát is determinálhatja. Így rendkívül fontos, hogy jól kommunikáljuk le a kialakult helyzetet.
Ezentúl a másik alternatíva pedig az, ha kitalálunk egy mesét, miszerint az elhunyt kedvenc valahol, egy messzi farmon éppen boldogan él. Ennek egy jelentős hátránya van: amennyiben a gyermek úgy tudja, hogy a kedvence él, akkor bizonyosan haza fogja várni. Annak tudata pedig, hogy ő folytonosan várja haza a játszópajtását, aki már soha nem fog eljönni, mérhetetlenül szívszorító.
Hogyan közöljük a gyermekekkel a háziállat halálát?
Amennyiben mégis az igazság elmondása mellett döntenek a szülők, akkor fontos, hogy nagyon finoman, emészthetően fogalmazzák meg a halált, annak érdekében, hogy ne sokkolják a gyermeket.
Ne sokkold!
Ahhoz, hogy a gyermek megértse, hogy a házi kedvenc földi élete befejeződött, érdemes lehet olyan formában megfogalmazni a tényeket, hogy az némi pozitívumot is hagyjon maga után. Például amennyiben úgy fogalmazol, hogy kedvence már az örök vadászmezőkön futkározik, vagy éppen a felhők felett játszik a mennyországban, akkor jóval emészthetőbb lesz számára, mintha úgy tálalod, hogy az állat elmúlt és nincs többé. Így a kicsi fantáziája könnyedén helyezheti az Édenbe kis kedvencét, így pedig talán könnyebb lesz számára az elengedés.
Amennyiben azt mondod, hogy kedvence már az örök vadászmezőkön futkározik, a halál emészthetőbb lesz számára.
Ne mond, hogy elaludt!
Szintén nagyon fontos, hogy ne fogalmazz úgy, hogy az állat örökre elaludt, mivel a kicsi agya ezek után könnyedén összekötheti az elalvást a halállal. Ami pedig hosszú távon alvászavarral, és az éjszakától való félelemmel fog járni, amit nagyon nehéz lesz kinevelned belőle. Így törekedj arra, hogy semmi esetre se fogalmazz így.
Attól még, hogy nem beszél róla, foglalkoztatja
Attól függetlenül, hogy a gyermek nem beszél a kisállata elvesztéséről, valószínűleg még egy ideig foglalkoztatni fogja a téma. Ebben az időszakban a szülők feladata az, hogy figyelmemmel kísérjék a kicsi gyászfolyamatát, és szükség esetén támogassák, beszéljenek erről.
Legyen az állatnak temetése?
Amennyiben a szülők el tudják magyarázni a halált, illetve a temetés lényegét, akkor nem feltétlen probléma, ha a gyermek találkozik ezzel az eseménnyel, és esetleg részt is vesz benne. De semmiképpen nem érdemes ezt ráerőltetni. Ugyanakkor, ha önszántából szeretne részt venni benne, akkor még az is elképzelhető, hogy ez megkönnyíti számára a búcsút, hiszen a rituálé kereteiben lezárhatja magában ezt a folyamatot.
Rendkívül fontos, hogy a szülők megfelelő keretek között beszéljenek a gyermekükkel az elmúlásról. Érdemes ugyanúgy beszélni a halálról, akár az életről, hiszen a kettő nem létezik egymás nélkül.
A gyász feldolgozásának segítése
A gyerekek gyászfeldolgozása eltér a felnőttekétől, a kicsik másképp élhetik meg az ilyen helyzeteket, másképp viselkedhetnek, ez igaz a tinikre is. A halál megértése és elfogadása a felnőttek számára sem könnyű, az pedig a gyerekektől sem várható el, hogy ezt egyszerűen tegyék. Ráadásul esetükben a gyászfeldogozás folyamata azzal is összefüggésben van, hogy a kognitív fejlődésnek milyen szakaszában vannak. Az óvodások például még azt gondolják, hogy az ilyen események csak átmenetiek és visszafordíthatók, valahogy úgy, ahogy a mesékben is sok dolog megváltozik, történnek varázslatok. Emiatt a halál a piciknél jellemzően nem is okoz szorongást.
„A gyerekek csak öt- és kilencéves koruk között kezdik megérteni, hogy a halál végleges, onnan már nincs visszatérés. Viszont még ekkor is jellemző, hogy azt feltételezik, mindez a hozzájuk közel álló embereket nem érintheti. A gyermekek gyászfeldolgozása más, mint a felnőtteké. Hogy a gyerekek miként reagálnak a halálesetekre, nagyban függ attól, hogy az elvesztett személy mennyire állt hozzájuk közel, milyen volt a kötődés közöttük. Reakciójukra az is hatással van, hogy az őket körülvevő felnőttek miként viszonyulnak a veszteséghez. A gyerekek gyásza ebben mindenképpen más, mint a felnőtteké. A leggyakoribb probléma például abból adódik, hogy a nagyszülők halálakor a szülő is gyászol, pedig a gyerek gyászfeldolgozását éppen ő tudná a legjobban segíteni. Ha a szülő a saját gyászával sem tud megbirkózni, akkor érdemes ahhoz külső segítséget kérni, ezt már országszerte segítik mentális szakemberek, köztük pszichológusok is. Ha a lelki stabilitás adott, akkor a család már könnyebben tud kommunikálni a kicsikkel, de annak mikéntjére ilyenkor is figyelni kell.
„A titkolózás kerülendő, mert a gyerekek már pici korban is megérzik, ha bármilyen gond van. Emiatt a halálesetekről nekik is be kell számolni, persze az ő szintjükön, úgy, hogy ők is megértsék. Az is fontos, hogy az esetről mindig a saját meglátásunk szerint beszéljünk. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a gyerek kérdést tesz fel, akkor arra a világnézetünk szerint válaszoljunk. Aki vallásos, például mondhatja azt, hogy az elhunyt a mennybe költözött, de a halálról annak is van elképzelése, aki nem hívő. Az óvodások gyakran ragaszkodnak ahhoz az elképzeléshez, hogy az elhunyt vissza fog térni, erről nem szabad velük vitázni, de a saját meglátásokat ilyenkor is el lehet mondani. Azon viszont nem kell meglepődni, ha a kicsik maradnak korábbi véleményüknél, és az elvesztett hozzátartozó visszatérést várják. A gyerekek a témát általában később is előhozzák, nagyon fontos, hogy a kérdésekre ilyenkor is nyitott legyen a család. A kicsiknek azt is érezniük kell, hogy a téma nem tabu. Megesik az is, hogy a gyerekek nem érdeklődnek, hanem bezárkóznak vagy sírnak, ezt is el kell fogadni. A gyászfolyamat ugyanis mindig egyedi, az érzelmi reakciókat nem mindenki ugyanolyan sorrendben produkálja. A gyászfeldolgozás folyamatát mindenképp segíti, ha a gyerekeket elviszik az elhunyt hozzátartozó temetésére, kivéve, ha nagyon tiltakozik ellene. „Sokan félnek attól, hogy a kicsiket a temetőlátogatással terheljék, de ez egy olyan rítus, amely a régi időkben is része volt az életnek, könnyítette a feldolgozást. Ha a kicsi a temetésre nem akar kimenni, akkor érdemes otthoni szertartást tartani, meg lehet például gyújtani egy gyertyát, lehet beszélgetni az elvesztett hozzátartozóról, át lehet lapozgatni a közös fényképalbumokat. A gyászfeldolgozás a gyerekeknél is ütközhet akadályokba, a felnőtteknek ezt fontos felismerniük, de feleslegesen aggódniuk nem szabad. Az például teljesen normális, ha a haláleset után a kicsik haragosak, haragudhatnak akár a szülőkre is, agresszívabb lehet a játékuk vagy irritábilissá válhatnak, például csapkodhatják az ajtót. „Gond akkor van, ha az ilyen megnyilvánulások tartósak, hetekig, hónapokig fennállnak. Intő jel az is, ha a gyerek hosszú ideig felelősnek érzi magát a hozzátartozó haláláért, például azt gondolja, ő tehet róla amiatt, mert egyszer azt gondolta, jobb lenne, ha az érintett nem élne. Az is a gyász elakadását mutatja, ha a gyereknél a szép emlékek felidézése is nehézséget jelent vagy fájdalommal jár, illetve folyton azon tépelődik, hogy a történet lehetett volna másmilyen. Például azt hiszi, ha reggel elérik a villamost vagy gyorsabban veszi fel a cipőjét, akkor a nagymama nem halt volna meg. Az is lehet tünet, ha a gyerekek tartósan regresszíven viselkednek, úgy tűnik, mintha visszalépnének a fejlődésében. Például újra elkezdenek bepisilni, babanyelven beszélni. Serdülőknél is történhetnek ilyen jellegű változások, például igényelhetik, hogy a szülő melléjük feküdjön, esti mesét olvasson, holott ezen az időszakon már túl vannak. Az elakadt gyászfolyamatnak fontos jele lehet az iskolai teljesítmény csökkenése vagy a barátoktól való tartós elszigetelődés is, minden korosztályban. Ezek a reakciók a gyászfolyamat elején szintén normálisnak tekinthetőek, de ha hetekig, hónapokig fennállnak, akkor már szakemberre van szükség. Abba a hibába nem szabad beleesni, hogy a negatív eseményt pozitív élményekkel próbáljuk kompenzálni. Ezek hajszolása ugyanolyan pótcselekvés, mint a felnőttek esetében a munkába temetkezés. A gyászfolyamatot egyszerűen nem lehet „megúszni”, vagy mással helyettesíteni.
A szakemberek azt javasolják, hogy a szülők ne várjanak az elmúlásról való beszélgetéssel a mindennapokban addig, amíg valamilyen konkrét haláleset történik. Fontos, hogy őszintén, egyszerűen és érthetően fogalmazzanak, és annyiszor mondják el a lényeget, ahányszor csak a gyermek kéri. A halál azt jelenti, hogy a test nem mozog többé. Nem tud beszélni, enni, lélegezni, gondolkozni vagy érezni.
A gyerekek reakciója a halálra, akár egy családtagról, akár egy házi kedvencről van szó, sokféle lehet. A legkisebbek, nagyjából ötéves kor alatt, még nem értik a halál fogalmát. Lehet, hogy nem sírnak, nem kérdeznek semmit, vagy épp újra megkérdezik, ”Mikor jön vissza?” Számukra a halál nem végleges.
Ha valaki, akivel sok időt töltöttek, meghal, az visszaesést is okozhat a fejlődésükben, újra bepisilhetnek, félhetnek az elválástól, vagy más, korábban nem tapasztalt viselkedésbeli változások jelenhetnek meg.
A kisiskolás korú gyerekek (és a nagyon érzékeny, empatikus kicsik) már kezdik megérteni, hogy a halál örök, és aki meghalt, nem tér vissza. De ettől még nehezükre esik elfogadni. Számukra a mesevilág, a csodák még élő valóság, ezért a véglegesség gondolata ijesztő. A gyász ilyenkor sokféle formában megjelenhet: dühben, visszahúzódásban, félelemben attól, hogy mások is meghalnak.
A tizenévesek már értik, hogy a halál elkerülhetetlen, és megpróbálják megérteni, miért történik mindez. Egyesek hangosan gyászolnak, mások befelé fordulnak.
Amikor halálhírt kell közölnünk, a fájdalmat és a szomorúságot sajnos nem kerülhetjük el, de a legjobb, ha egyenesen és őszintén kezdünk. Mondjuk ki világosan a nagypapa meghalt. Majd magyarázzuk el, mit is jelent ez. Fontos, hogy a gyerek megértse, ha valaki meghal, már nem érez meleget vagy hideget, nem éhes, nem szomjas, és semmi sem fáj neki. Finoman, de egyértelműen mondjuk el, hogy az illető már nem fog visszatérni, bármennyire is szeretnénk.
Kerüljük a félreérthető kifejezéseket. Bár jól hangzanak, az ”elaludt”, ”elment”, ”elvesztettük” vagy ”Isten magához szólította” típusú kifejezések könnyen összezavarhatják a gyereket. Ha azt mondjuk, hogy a nagymama elaludt, lehet, hogy fel akarják ébreszteni. Ha azt, hogy elment, várni fogják, mikor jön haza.
A halál az élet természetes része, és erről sok mese, könyv és film is szól, méghozzá gyerekekhez közel álló, érthető módon. A mesék világa biztonságos terep, ott a gyerekek jól érzik magukat, és könnyebben megértik a nehéz dolgokat is. Ezek a történetek segítenek abban, hogy a gyerek megértse, a halál természetes része az életnek, és mindenkit elér egyszer.
Könyvek, amelyek segíthetnek a gyászfeldolgozásban:
- Patrice Karst: Láthatatlan fonal
- Shona Innes: Az élet olyan, mint a szél
- Bartos Erika: Elmúlás
- Benji Davies: Nagypapa szigete
- Jan Godfrey és Estelle Corke: Hová tűnt a cseresznyefa nagypapa?
Nem baj, ha sírunk a gyermek előtt. Sok esetben előfordul, hogy az elhunyt kisállat elvesztése számunkra is nagy traumát okoz. Tizenévekről is beszélhetünk, amennyiben a kiskedvencet még kölyökkorában fogadtuk otthonunkba. Rengeteg közös élményünk van vele, csodás pillanatok, amikre szeretettel emlékszünk vissza; ettől függetlenül fáj, hogy búcsút kell vennünk tőle. Nem baj, ha sírunk a gyermek előtt, vállaljuk fel előtte bátran, hogy ez bizony nekünk sem könnyű, így támogatva őt abban, hogy merje megélni az érzéseit akkor is, ha azok negatívak. Sokat segíthetnek ilyenkor például a közös rituálék: egy búcsúszertartás és sírhely kijelölése, ahová időnként visszajárunk felidézni az együtt töltött évek emlékeit.
Senki nem pótolható. Az állatok maguk is képesek felfedezni, hogy a másik már nem él, ami rámutat arra, hogy attól függetlenül, hogy nincs konkrét haláltudat, a gyászreakció még végbemegy. Minél magasabb rendű egy élőlény, annál fejlettebb az érzelmi intelligenciája és a kötődési képessége; az elefántoknál és a hattyúknál például megfigyelhető, hogy gyászolják a társukat. Ha ez a gyászfolyamat az állatokban végbemegy, miért ne érintené meg a már egészen pici korú gyermekek lelkét is? Sok szülő a fájdalmat úgy próbálja enyhíteni, hogy azonnal egy új állat örökbefogadása mellett dönt, ami egyáltalán nem javallott, hiszen a kötődés személyes, azaz nem helyettesíthető. Egy állat elvesztése minden esetben fájdalmas, lehetünk felnőttek, gyerekek, mindenképpen szörnyen borzalmas lesz. Azonban míg felnőttként már általánosságban tisztában vagyunk az elmúlással és rendszerint barátkozunk azzal a gondolattal, hogy az elmúlás bizony az élet része, addig gyermekként megesik, hogy egy háziállat halála az, ami először szembesíti a kicsiket a mulandósággal. Ez az első impulzus a halálról pedig mélyreható benyomást kelt arról, milyen örökre elveszíteni valakit.
Ideális esetben a gyermek olyan korban találkozik a halállal, mikor már elég érett arra, hogy fel tudja dolgozni, és meg tudja érteni azt, hogy akármennyire is gyönyörű utazás az élet, bizony mulandó is. Azonban az élet sok esetben korántsem ideális, és előfordul, hogy a picik már nagyon korán szembesülnek a halállal. Ilyen esetben pedig a lehető legjobb, amit tehetünk, ha őszintén beszélünk vele, és nem szövünk meséket arról, hogy az elhunyt, legyen az most állat vagy ember, hova utazott el örök időkre.
A halál és a vénasszony
A gyermek életkorának megfelelő nyelvezetet használjunk, de mindig mondjuk el nekik az igazat. Bár a gyerekeknek szükségük van arra, hogy a nyelvhasználat az ő szintjükön maradjon, nagyon könnyen összezavarodhatnak. Olyan kifejezés, mint „a mennybe ment” vagy “jó helyen van”, könnyedén kiválthatja a „mehetek én is?” választ. Félreértés ne essék, ezen kifejezések szépek és adott kontextusban igenis használhatóak. Fontos azonban, hogy ne csak ennyit mondjunk a gyereknek. Fontos továbbá az is, hogy a nyelvezet érthető legyen. Minden gyerek a maga módján dolgozza fel a hírt. Lehet, hogy furcsa viselkedéssel reagál, vagy éppen az ellenkezőjét teszi, és bezárkózik. Ha tiszteletben tartjuk a gyermek érzéseit, és hagyjuk, hogy kifejezzék magukat, az segít nekik feldolgozni háziállatuk elvesztését.
Bizonyos esetekben, például egy váratlan baleset esetén, nincs sok választási lehetősége, illetve nagy időbeli mozgástere, hogy mikor búcsúzzon el a család a kisállattól. A búcsú lehetővé teszi gyermeke számára, hogy szembenézzen a valósággal és továbblépjen. A temetés vagy a kisállathamvasztás nem kizárólag az elhunyt kisállat tiszteletére szolgál. Kérdezze meg gyermekét, hogy ő hogyan szeretne elbúcsúzni, emléket állítani háziállatának. Szeretne-e valami búcsúajándékot készíteni? Elhamvasztást vagy temetést szeretnének? Hogyan szeretnék, ha a temetés megtörténne?
Egy, az elhunyt háziállat életét dokumentáló album közös elkészítése hatékony módja annak, hogy gyermeke feldolgozza háziállata halálát. Keressék elő a kisállat születésétől vagy a családhoz kerülésétől kezdődően készült fotókat és ragasszák azokat egy gyűjteménybe. A fényképek böngészése és a boldog pillanatok megbeszélése, amelyeket Ön és gyermeke együtt töltöttek a háziállattal a boldog emlékekre helyezi a hangsúlyt.
Ha a család a hamvasztás mellett dönt és a hamvakat hazaviszik, egy urna látványa egyes gyerekek számára nyomasztó lehet. Manapság azonban már gyönyörű, kifinomult hamuékszereket is be lehet szerezni (pl. cicás, kutyás, tappancsos, szivecskés formák), melyek kedves és tetszetős kinézetükből fakadóan elfogadhatóbbá teszik a kérdést.
A rituálék összehoznak bennünket és emlékeztetnek minket a dolgok megbecsülésére. Egy szeretett háziállat elvesztése után szép rituálé lehet például egy fa közös elültetése és rendszeres felkeresése. Ha a kisállat a kertben került eltemetésre, akkor jó, ha rendszeresen teszünk virágot a sírra, a gyerek által készített kis ajándékot (pl. rajzot), esetleg a kisállat kedvenc ételéből vagy finomságából pár falatot is elhelyezhetünk.
Egy szeretett állat halála után új háziállatot vinni a családba nem egyszerű. Nyilván sok tényezőtől függ, hogy mely gyerek esetében mikor és hogyan célszerű az új állatot beszerezni, az azonban biztos, hogy minden kisállat egyedi és emiatt egy új állattal a kapcsolat is más lesz, mint az előzővel.
tags: #kisgyerek #es #a #hazikedvenc #halala