Kisbaba körömforma és körömvágás: átfogó útmutató szülőknek

A kisbaba körömvágása sokszor banális dolognak tűnik, ám kezdő szülőknek mégis okozhat fejfájást, hogy mivel, hogyan, mikor vágják le apró gyermekük, még apróbb körmét. Fontos tudni, hogy az újszülött körme papírvékony, nagyon sokszor magától is szépen letörik, semmi teendőt nem igényel. Az újszülött baba lábkörme vékony, nem alakultak még ki a köröm ívei, ezért a formája a kanál alakú körömre hasonlít. Sok baba hosszú körömmel születik, de a mai trend szerint 2-3 hetes koráig nem javasolt a körmök rövidítése.

A babák körme sokkal gyorsabban nő, mint a felnőtteké, ráadásul az egészen kicsiknél még sok az akaratlan hadonászás, könnyen összekarmolják magukat, ezért náluk akár hetente szükség lehet a körömvágásra, a lábukon pedig 8-10 naponta. Az újszülött kisbabák körmét nagyon nehéz levágni. Ha túl hosszú a kis körme, össze fogja karistolni a kis bőrét. Szoptatás közben a melleidet sem fogja kímélni, téged is összekaszabolni, ami nagyon tud fájni. Ha megkaparja a kis arcát, az is hamar elmúlik, még ez sem indok arra, hogy kesztyűt húzzunk a kezére, hiszen tapintása kiváló, kezei segítségével keresztül is érzékeli a világot.

Mikor vágjuk le a baba körmét?

Az első köröm levágása különös óvatosságot igényel. Az első körömvágással várni kell, mert a vékony kis körömlemezek szinte hozzá nőttek a bőrhöz. Magától, szépen lassan majd elkezdenek elválni és felfelé kunkorodni. Általában 1-2 hétnek kell eltelnie ahhoz, hogy a bőr és a körömágy megfelelően elváljon egymástól, az olló biztonságosan bevezethető legyen a köröm alá, a körmök már ne legyenek olyan puhák. Két hét elteltével kezdhetjük vágni a pici körmét. Ha a köröm elválik az alatta lévő bőrtől akkor nyugodtan levághatjuk.

A legcélszerűbb fürdés után, álmában, vagy szopizás közben elvégezni a műveletet. Egészen kis babáknál, újszülötteknél még igazán könnyen megy a körömvágás, akár álmukban is le lehet vágni. A legkönnyebb dolgunk akkor van, amikor a baba alszik és ellazultan tartja ujjacskáit. A mozgékonyabb gyerekeknek az is nehéz, hogy meg kell ülni egy helyben, amíg levágod a körmét, ráadásul ilyenkor anya is ideges, nehogy az ugráló gyereket megszúrja az olló (ezért jobb a csiptető). Ha ez a gond, akkor olyankor kell vágni, amikor amúgy is éppen ül (pl. fürdőkádban, etetőszékben, babakocsiban) vagy olyan helyen, ahonnan tudja, hogy nem tud „megszökni”.

Kisbaba körömvágás időpontjai és körülményei

Milyen eszközökkel vágjuk a baba körmét?

Az újszülött körmeinek levágásához kétféle eszközt választhatunk: babaollót vagy csipeszt. Érdemes végiggondolni az eszközöket, mivel vágunk.

Babaolló

  • Ha az ollót választjuk, akkor olyanra van szükség, aminek lekerekített vége van.
  • A babaolló legyen hajlított, lekerekített végű és vékony.
  • Szúró, bőrvágó ollót, amíg nem vágsz biztos kézzel, semmiképp se használj.
  • A baba boltokban és webáruházunkban is lehet baba körömvágó ollót vásárolni, mely nem hegyes, nem lehet vele a baba ujját megszúrni.
  • A Profimed a Fridababy Easy Grip körömollót kínálja, amellyel a legkisebb körmök levágása miatt sem kell aggódnia. A biztonságos és lekerekített pengék segítenek hatékonyan, pontosan azt vágni, míg az ergonomikus, csúszásmentes fogantyú teljes irányítást biztosít.
  • A Frida Baby márka praktikus és intelligens eszközöket kínál gyerekeknek és szülőknek egyaránt, és a balkezesekre is gondolt! A szimmetrikus fogantyú lehetővé teszi a könnyű használatot jobb- és balkezes szülők számára egyaránt. Ezenkívül ujjtámasszal van ellátva, amely megkönnyíti a vágási irány szabályozását. Az olló rozsdamentes acélból készült és BPA-mentes.

Körömcsipesz

  • Sokan nagyon szeretik a baba körömcsipeszt, hiszen a gyorsabban is lehet vele körmöt vágni, később pedig egyszerűbb is lehet.
  • A körömcsipeszt sokan szeretik alkalmazni, mivel gyorsabban lehet vele körmöt vágni, mint az ollóval.
  • Viszont vannak babák, akiknek duci húsos ujjai vannak, nekik a baba ollóval nem lehet a köröm széléhez rendesen hozzáférni, tehát a körömszél ottmarad, ami a vékony bőrt ki tudja lyukasztani. Ebben az esetben a baba olló helyett bőrcsípővel érdemes a pici körmöket vágni. A bőrcsípő ergonometrikus éle illeszkedik a köröm formájához, vékonyságához.
Különböző baba körömvágó eszközök

Hogyan vágjuk a baba körmét?

Határozott, szeretetteljes mozdulattal fogjuk meg a kisbaba pici ujját és egyesével, szépen, lassan haladva levágjuk a körmét. Nem kell megijedni a feladattól, minél többször vágják a körmöt, annál rutinosabbak, ügyesebbek lesznek majd. A köröm alsó felszínéhez finom bőrréteg tapad, amit az olló könnyen megsérthet, ez megnyílik és fertőzés kapuja lehet.

Ügyelni kell rá, hogy ne vágjuk le körömágyig, hanem maradjon legalább egy fél-1 mm-es rész a körömből.

A kéz és láb körmeinek formázása

  • A lábacskák körmét mindig egyenesre vágjuk.
  • A kezecskéken, pedig ici-picit lekerekíthetjük, de követjük a természetes vonalát a körömnek.
  • A körmöket nem kell ívesre vágni, csak amilyen a köröm természetes formája.
  • A lábakon nem szabad kivágni a körmök sarkait, ezáltal elkerülhető a köröm benövése.
  • A körmöket matematikai egyenesre pedig nem szabad vágni, mindig az ujjhegy lágy ívét kell követni.
  • Fontos, hogy ne hagyjunk körömvégeket a széleknél, mert a növekvő köröm a későbbiekben átlyukaszthatja a bőrt és gyulladást generálhat.

Nyáron mozgásban - 10 anyai tipp, trükk és praktika a babás mindennapokhoz

Mit tegyünk, ha a baba nem szereti a körömvágást?

Testrészükként tekintenek a körmükre, ezért sírnak, vagy félnek sokszor a körömvágástól a kisgyermekek, ez természetes ebben a korban, még nem képesek elkülöníteni. Legyünk megértőek, türelmesek, magyarázzuk el, hogy nem fájdalmas, megnézhetik, összegyűjthetik, majd kidobhatják a körmüket. A kisebbek azért, mert szokatlan nekik a helyzet, bizonytalanul érzik magukat benne. Nagyobbaknál a fő ok az, hogy nyugton kell maradni, ameddig levágod a körmét és ez egyáltalán nem tetszik neki.

2-3 éves kor körül, a szobatisztaság kialakulásának időszakában sok kisgyerek szorong attól az érzéstől, hogy valamit, ami az ő része, elvesznek tőle (ugyanebből az okból szeret sok kisgyermek csak a pelusba kakilni). Fontos, hogy a baba ne élje meg rossz emlékként a körömvágásokat, mert ez negatív beidegződésekhez vezet és a későbbiekben is csak egy szükséges rossz marad a lábápolás számára. A picit nem szabad közben lefogni, a bizalmat ki kell vele alakítani és csak akkor vágjuk le a körmét, ha hagyja azt.

Sokszor apró figyelemelterelés, mondókázás, mese, csapatmunka is segíti a körömvágás folyamatát. Játékosan vágni a körmét, például mondani egy mondókát közben. Megbeszéljük vele, hogy mi fog történni, akár teljesen részletbe menően is. Eljátszhatjuk, hogy levágjuk a maci körmét is, levágjuk anya/apa körmét is. Megkérhetjük, hogy mutassa meg, melyik a legnagyobb körme, azzal kezdjük. A testközelség mindig megnyugtatja a babákat, vegyük ölbe ha már akkora. Dudorászhatunk, beszélhetünk hozzá.

Higiénia és fertőzésmegelőzés

Ha előfordulna, hogy megsértjük a bőrt, szükséges megfelelő, korszerű, sebkezeléssel kezelni. Csak a tiszta seb gyógyul! Érdemes fertőtleníteni az ollót. A köröm környékén gennykeltő baktériumok élnek, melyek ha sérülés alakul ki elszaporodnak, gyulladást okoznak. De, a gennyes gyulladást minél rövidebb idő alatt meg kell szüntetni! Ezt nem a szomszéd vagy a nagyszülők házi praktikáival kell megtenni, hanem az erre alkalmas korszerű fertőtlenítőszerekkel. Csecsemőknél a 3%-os hidrogén-peroxid oldat vagy az Octenisept sebfertőtlenítő gyakori használata javasolt. Abban az esetben, ha panaszt észlel, keresse fel orvosát.

tags: #kisbaba #korom #forma