A Friss Hús minifesztivál keretében huszonhat magyar rövidfilmet láthatott a közönség. A válogatás különféle témákat és stílusokat mutat be, a szívmelengető romantikus történetektől a nyomasztó realizmusig.
Turiszt
A „Turiszt” egy bájos kis könnyedség a sors kifürkészhetetlenségéről, amely egy párkapcsolati válságban lévő és amúgy is kicsit lúzer bankrablópárral, valamint az eseményekbe véletlenül belecsöppenő kínai turistalánnyal a főszerepben. Ahogy a rendező korábbi filmjeiben, úgy a „Turiszt”-ban is a hitelesség a legmegkapóbb: a rendező nagyon ért ahhoz, hogyan tegye szerethetővé mindenféle pátosz nélkül a legesendőbbeket is. Nem csoda, hogy az egészen csodásan játszó Petrik Andrea és méltó partnere, Elek Ferenc közös jelenetei működnek a leginkább; a kínai lány kicsit az abszurd felé nyitó romantikus szála igen kedves ugyan, de a komolytalansága túlzottan is lesoványítja a nagy egészet. (KB)
103 szerda
A „103 szerda” esetében erősen meglátszik, hogy a tapasztalt tévésnek számító Erdélyi Dániel leginkább a sitcomok és sorozatok világában mozog otthonosan. Négyrészes ujjgyakorlata némileg humorosabb, mint korábbi munkái voltak, mégis borítékolható, hogy a négy rövid és némileg erőltetett történelmi tanmeséből álló film szándékai ellenére nem fog megnevettetni senkit sem. A négy idősík egy-egy gyerekes, vagy nem gyerekes fiatal pár életét szondázza, akikben amellett, hogy mindegyiket Losonczi Kata és Róbert Gábor párosa alakítja, közös az is, hogy elvágyódnak. A pár egyik tagja legalább is. Nem azért mennének külföldre, mert világot szeretnének látni, hanem, mert aktuális élethelyzetüket anyagi és/vagy politikai okokból elviselhetetlennek találják: világgazdasági válság, kommunizmus, gulyáskommunizmus, kifizetetlen számlák. Ja, és rejtélyes módon nem csak a címben bukkan fel a 103-as szám. (PZ)
Jó reggelt
A „Jó reggelt” egy nagy elszalasztott lehetőség. Mielőtt elkezdődne, máris megszólal Kardos Dániel gitárzenéje, és folyamatosan szól az első jelenet alatt, amiben egy hippibeütésű, de annyira már nem fiatal szerelmespár meghitt, vasárnap reggeli ébredezését látjuk. Már ekkor feltűnik, hogy az időnként idegesítő kakaskukorékolással tarkított zene nem kiegészíti, új jelentéstartalommal árnyalja vagy ellenpontozza, amit látunk, hanem pontosan ugyanazt sulykolja, amit a képek is mondanak, ezért teljesen felesleges. Hamarosan betoppan a lakásba egy idegen férfi, nem lehet tudni, mit akar. Szerencsére a zene hallgat egy kicsit, a feszültség a három ember közt egyre nő, tapintani lehet. Ügyes húzás, hogy a pár női tagja külföldi, nem érti szerelme és az idegen beszélgetését, de a tónusból leszűri, hogy valami nagyon nincs rendben. Aztán megérkezik a negyedik szereplő, rájövünk, hogy miről is van szó, és hoppá, visszatér a gitárzene, még sokkal agresszívebben, butábban, mint az előbb. Szinte folyamatosan szól, didaktikusan túlmagyarázva, amit amúgy is látunk a színészek arcán, akik egyébként nagyon jók. A végére a zene gyakorlatilag tönkrevágja, elviselhetetlenné teszi a filmet, szinte önmaga paródiájába fordítja. Pedig ez egy jól felépített szituáció, erős színészi jelenlétekkel. Talán a rendező nem bízott magában eléggé ahhoz, hogy elhiggye, ennyi elég is. Nagy kár. (BB)
Lágy eső
A Tar Sándor novelláján alapuló, keményen naturalista „Lágy eső” nem rinyáló vegetáriánusoknak való, az egyszer biztos. Rögtön beleesünk egy disznókiherélésbe, ami lényegében mindent elmond a közegről, amit tudnunk kell. A magyar vidék nyomasztó arcokkal teli (a rendező remek, autentikus fejeket talált), disznószarszagú világában vagyunk. A főhős a kiskamasz Dani, a nevelőotthonból frissen kikerült srác, akit tulajdonképpen csak azért fogadtak örökbe, hogy segítsen a disznótelepen. Daninak megtetszik a Zsófi nevű osztálytársa, és a maga módján megpróbál közeledni a lányhoz, de ezen a vidéken a szerelem nem valami romantikus hülyéskedés, hanem tűzzel, markolászással, vérrel járó, kőkemény zsigeri megborulás. A félórás filmben nagy erő van, és végig sikerül tartani a feszültséget, de mégsem tragédia felé megyünk: világos, hogy ami történik, az itt, a disznók közt, teljesen normális. (BB)
Stoppos
Wrochna Marcell igen szépen fotografált etűdjében (operatőr: Nyoszoli Ákos) egy stoppos srác kalandjait követhetjük végig még mielőtt bárki is felvenné a Művészetek Völgye utáni tájban, valahol a Balaton-felvidéken, egészen pontosan ott, ahol tücskök ciripelnek és a tehenek legelésznek, amikor a nyári nap délutánba fordul és a délután szürkületbe. Azt, hogy van idő, cammogó idő, leginkább a fények változása jelzi, a film idejét pedig a minimális áthaladó forgalom tagolja. De ne gondoljunk valami bukolikus-melankolikus giccsre, mert a „Stoppos”-ban a várakozás anatómiája tárul elénk a maga szépséges egyszerűségében, ráadásul nem is annyira finom humorral. Reményteli reménytelenség, ahol egy mellékút a stoppos számára az újabb és újabb "nem nyert" esetek tárháza: egy szirénázó mentőautó, egy lakodalmas kocsisor, egy traktor. Amúgy nincs komoly baj, éppen csak megy az idő. Vagyis döcög. (PZ)
Együtt
Az „Együtt” Cristina Grosané, egy poénos kisfilm. Az utolsó percekig egy rém sablonos, nagyon elkoptatott témát vet fel: a pár lánytagja abortuszra készül, de kétségei támadnak. Grosan nem mond el semmi mást a gyakori filmes toposzról, mint amit már oly sokszor láttunk, inkább egy hangulat közvetítésében sikeres: Kurta Niké és Kovács Gergely párosa szerelemben és haragban is jól működik. Grosan elsüt megannyi filmes közhelyet - a kétségbeesetten és céltalanul az éjszakában futó lányt, a hangos szóra a kocsmában beszélgetőkre szegeződő szempárokat -, talán mert abban bízik, a filmvégi "poén", ami átértelmezi a két fiatal kapcsolatát és a gyerekvállalás kérdését is, egymagában elviszi a filmet. De nem viszi el: az utolsó két perc csattanója nem elég többre, mint az utolsó két percre. (KB)
Kanapé
Az „Amélie csodálatos életé”-ben kulcsszerepet játszó, világutazó kerti törpe óta tudjuk, hogy a város különböző pontjain feltűnő, oda nem illő tárgy valamiért viccesen és szórakoztatóan hat a filmekben. Bouandel Doraya rövidfilmjében egy szakítás áldozataként ide-oda hurcolt színes kanapénak jut ez a hálás szerep, és a motívum itt is remekül működne, ha az életszerűtlen párbeszédek, az ügyetlen színészi játék és a felesleges szomszéd néni figura nem zavarna bele az egyébként játékos és bájos hangulatba. Nehéz elképzelni például, hogy az ex-barát tényleg akkora modoros seggfej, hogy feltesz egy "Megmagyaráznád kérlek, hogy mi folyik itt?" típusú kérdést. A legjobb barátnő helyes öccsével való vigasztalódás ötletét ellenben támogatjuk. (LZs)
Mélylevegő
A „Mélylevegő” egy aranyos nyári mese, napsütéstől kifakult színekkel és két expresszív arcú, törékeny, szépséges főhőssel. Egy tündérmesébe oltott, nagyon egyszerű szerelmi történet tanúi leszünk egy folyónál, víz alatt és víz fölött. Sztarenki Dóra és Mohai Tamás keresetlen bájjal találnak egymásra, ami azért különleges, mert a magyar filmben nem gyakori műfaj a mese, és ha mégis, nem feltétlenül sikerül erőltetettség nélkül elmesélni. Itt viszont görcsösségnek nyoma sincs (na jó, Sztarenki talán egy kicsit jobban gúvasztja a szemeit az okvetlenül szükségesnél), természetes kedvességgel, jó ízlésről árulkodó túlbonyolítottság vagy fölösleges aranyoskodás nélkül, finom gesztusokkal bomlik ki a történet. (BB)
Harmadnapon
Nagyon szép, néha már a túlesztétizáltsággal, a giccsel kacérkodó képi világú kisfilm a „Harmadnapon”, amelynek rendezője elköveti azt a hibát, hogy már az első képkockán a néző szájába rágja: amit látni fogunk, a tékozló fiú hazatérésének bibliai példázatára fog reflektálni. Valóban ezt teszi, de sokat használna az így le-lelohadó feszültségnek, ha erre a néző maga jönne a rá film végén. Mert egyébként átgondolt, elegánsan megkomponált, kiforrott filmről van szó, amely nem akar egy komplex anya-lánya kapcsolatot bemutatni, csak annak egy szeletét, s ez a mértékletesség abszolút a javára válik - egy-két rövid jelenet még így is túlragozásnak hat. A „Harmadnapon” jól átad egy intenzív, elnyújtott pillanatot, amelyben a lány arra vár, hogy kiderüljön: az anya melyik gyermekét szereti jobban. A "szembesítés" pillanata, ahogyan a példabeszédre adott gondolati válasz is, rendkívül megkapó. Györgyi Anna játéka pedig elsőrangú - ha csak a szemét látnánk húsz percig, akkor is megértenénk mindent, amit meg kell. (KB)
Körforgalom
A „Körforgalom” egy középkorú, házas bosnyák férfira hirtelen rátörő kapuzárási pánikot meséli el iszonyatosan viccesen. Mirko egy rámenős piaci árus erőszakos tarhálásának következtében, tulajdonképpen teljesen véletlenül egy kellemes női hangon beszélő GPS tulajdonosa lesz. A férfit nem különösebben zavarja, hogy a nő New Yorkban érzi magát Szarajevó helyett, és az Empire State Buildinghez és hasonló helyekre akarja elkalauzolni, hanem élvezi, hogy maga mögött hagyhatja besavanyodott életét, és felvállalva a kalandot, mindenhova követi a nőt, akit Ninának keresztel, akármilyen illogikus utasításokat adjon is. A GPS és Mirko viszonya még akkor is bájosan humoros, amikor kezd abszurdba átfordulni, talán, mert tudjuk, hogy nem soká vissza kell térni a valóságba, és a nevetésből a végére csak egy melankolikus mosoly marad. Nagypál remekül oldja meg ezt a hangulatváltást, szép a kisfilm íve, elsősorban mégis attól működik, hogy a Mirkót játszó Leon Lucev nagyon ügyes választás. Pont azon a határon táncol, hogy még meg tudja villantani szexi, pasis énjét, de már felsejlik az arcán, tartásán a reménytelen öregkor felé tartó, megrozzant férfi is, és a rendező tökéletesen játszik ezzel a kettősséggel. (BB)
DMD2 Navigáció. Az alapok !
Szörnyetegek
Nem gondolunk semmi jóra, ha egy rövidfilm nyitójelenetében egy fiatalember hátát látjuk, aki bokrok közül figyel egy lányt, aki éppen a biciklijét lakatolja a betonrengetegben egy áruház előtt. Amikor a fiatalember sárga bukósisakot vesz és megindul a leláncolt kerékpár felé, nyomában a kézi kamerával, minden maradék reményünket elveszítjük, ha esetleg bíztunk is a happy endben. A debreceni filozófia szakos Vízkeleti Dániel harmadik filmjének világa ha mutat is némi rokonságot a dogma filmekből jól ismert nyers ábrázolásmóddal, a három szereplős alkotás csehovi alaphelyzete valószínűleg másképpen hozná lázba a nagy befeszülések elismert skandináv kutatóit, akik mindent tudnak az elhallgatások és a harag hatásmechanizmusáról. Egy bizonytalan, elvakultan szerelmes fiú hazugságokat és egy harmadik embert vizionál a barátnő tettei mögött, de végül ő keveredik hazugságba, aminek egy kerékpár látja kárát. (PZ)
A dugulás
A „dugulás” se nem vidám, se nem gusztusos ügy, ahogy Csuja László rövidfilmje sem az. De a fiatal gondnok és a huncut óvó néni között szövődő szerelmet mégis szívesen nézzük mind a paneloviban, mind dugulás elhárítás közben, mert hihetetlenül érzékletes képekben, a humor és a szomorúság határán egyensúlyozva mesél egy lehetetlen helyzetről. És bár a lefolyóba tömködött tejes kifli és egy remekül elhelyezett viccmesélés szépen egyengeti a fiatalok útját, végül egy valóban súlyos problémával kell szembesülniük. Molnár Gusztáv végig lenyűgözően alakítja az óvodai anyák napi ünnepélyt szerencsétlen gitárjátékával tönkrevágó, és a lefolyószerelés alkalmából legszebb öltönyében virító, félénk gondnokot. (LZs)
tags: #keresztfalvi #andrea #vedono