Inszemináció: a mesterséges megtermékenyítés egyik hatékony módszere

Napjainkban a hosszabb ideje gyermekre váró pároknak részletes reprodukciós kivizsgálást és különböző asszisztált reprodukciós eljárást tudunk javasolni. Ennek egyik gyakori és sikerre vezető módszere az inszemináció.

Az inszemináció (mesterséges spermafelhelyezés) a meddőség kezelésére szolgáló eljárás, amelynek során a tisztított hímivarsejteket a méhbe fecskendezik. A mesterséges megtermékenyítés hazai módszereibe a lombikprogramok mellett az inszeminációs eljárások is beletartoznak.

Az inseminatio, vagy magyarul inszemináció, egy olyan eljárás, amely során egy nő méhébe vagy petevezetékébe férfi ondót juttatnak be mesterséges úton, annak érdekében, hogy megtermékenyítés történjen. Az eljárás célja az lehet, hogy segítse a termékenységi problémákkal küzdő párokat vagy egyedülálló nőket abban, hogy gyermeket foganhassanak.

Az inszeminációnak két fő típusa van:

• Az intracervikális inszemináció (ICI), amikor az ondót a méhnyakba juttatják.
• Az intrauterin inszemináció (IUI), amikor az ondót közvetlenül a méhbe helyezik. Az IUI általában hatékonyabb és gyakrabban alkalmazzák, mint az ICI-t.

Mikor alkalmazható az inszemináció?

Az inszeminációt széles körben használják különböző termékenységi problémák esetén. Fontos, hogy az eljárás csak abban az esetben alkalmazható, ha vizsgálataink segítségével meggyőződünk a szükséges élettani, biológiai feltételek meglétéről.

Inszemináció akkor végezhető, ha egy év védekezés nélküli szexuális életnél nem történik teherbeesés, ennek oka pedig nem a petevezetékek elzáródása. Az inszeminációs beavatkozás a lombikprogramnál kisebb kockázatot jelent a házaspárok számára, ezért általában 6 sikertelen inszeminációt követően kerülhet sor lombikra.

Minden olyan esetben inszeminációra van szükség, amelynél a petevezeték nincs elzáródva, de otthon valamiért mégsem sikerül a teherbeesés. A női oldalt nézve ennek leggyakoribb oka a policisztás ovárium szindróma (PCOS), amelynél a gondot sokszor az okozza, hogy a nőknek vagy nem érik a tüszője, vagy ha érik, akkor lassan, nagyon hosszú ciklusokban.

Ilyenkor egyrészt követhetetlen, mikor van a tüszőrepedés, másrészt az évi 4-5 menstruáció alatt - amely összevissza jelentkezik - nem lehet megmondani, mikor van esély a normál teherbeesésre. A női okok közül ki lehet emelni az endometriózist is, amely szintén akadálya lehet a spontán teherbeesésnek, kezelése pedig indokolt az inszeminációt megelőzően.

Indokolt lehet az inszemináció akkor is, ha a spermával van valamilyen probléma. Az inszemináció akkor jöhet szóba, ha a spermiumszám 5 millió feletti, a 20 millió számít ideálisnak. Ötmilliós hímivarsejtszám alatt eleve nem kezdenek bele az inszeminációba, öt- és húszmillió közötti spermaszámnál viszont már segíthet ez az eljárás.

Ha megfelelőnek bizonyul a férfi spermaszáma, emellett kellően mozgékonyak a hímivarsejtek, akkor vélhetően az ismeretlen eredetű női meddőség áll a gyermektelenség hátterében. Ez a másik olyan eset, ahol a mesterséges spermafelhelyezés lehet a megoldás. Valószínűsíthető, hogy ilyenkor a méhnyakban termelődő ellenanyagok miatt nem tudnak feljutni spermiumok.

Az inszemináció akkor jöhet számításba, ha a pár női tagjánál legalább egy petevezető átjárható, és van tüszőérés. A férfi esetében minimum 5 millió hímivarsejtnek kell lennie egy milliliter ondóváladékban. A pár mindkét tagját szűrik a szexuálisan terjedő betegségekre is.

Az inszemináció kontraindikációi

Előfordulnak olyan helyzetek, amikor nem szabad vagy kifejezetten ellenjavallt az inszemináció elvégzése:

• a nemi szervek aktív gyulladásos folyamatai esetén;
• amennyiben a spermiumok száma kevesebb, mint 5 millió/ml vagy egyáltalán nincsenek mozgó vagy ép ivarsejtek;
• mindkét oldali petevezető lezárt;
• súlyos fokú endometriosis;
• súlyos fokú kismedencei összenövések;
• a méh üreget is deformáló vagy súlyos fokú myomás elváltozás esetén;
• húgycső, here vagy prostata gyulladás esetén;
• amennyiben nincs megfelelő tüszőérés és megfelelő méhnyálkahártya.

Az inszemináció menete

Az eljárás idejét a női menstruációs ciklus első napjához igazítja az orvos, és a változásokat a nő kezelésének megfelelően nyomon követi. A nők csak a ciklus egy rövid szakaszában megtermékenyíthetőek, ezért nem mindegy, hogy mikor végzik az inszeminációt. Ehhez meg kell érnie a tüszőnek, hiszen amíg ez nem történik meg, addig nem beszélhetünk megtermékenyíthetőségről.

Amikor a tüsző megérik, kiszabadul belőle a petesejt, és bejut a petevezetékbe. A petesejt innentől kezdve megtermékenyíthető, élettartama pedig mindössze egy nap.

A kezelést a nő esetében tablettás vagy injekciós hormonadagolással kezdik, mellyel megnövelik a petesejtek számát, majd a tüszőrepedést egy előre meghatározott időpontban hormoninjekcióval idézik elő. Az inszeminációt megelőzően a női petefészkek stimulálásával gyógyszeres és/vagy injekciós kezelésre is szükség lehet.

A beavatkozás előtt kb. egy órával szükséges a megfelelő spermiummintát az előzetesen megkapott steril tárolóedényben a rendelőbe eljuttatni. A férjnek azon a napon kell spermát leadnia, amelyiken a megtermékenyíthetőség adott. Ha a férj nem tud jelen lenni, vagy nem alkalmas mintát adni, akkor donor spermát is fel lehet használni.

Egy szakember előkészíti a spermiumokat a beavatkozáshoz, egy speciális, tápanyagokat tartalmazó folyadékba helyezi, majd ú.n. inszeminációs katéterbe szívja fel azokat. A szelekció után - amely tulajdonképpen egyfajta dúsítás - a spermiumok tápoldatba kerülnek, amelyet centrifugálással készítenek elő a bejuttatáshoz. A méh üregébe kis mennyiségben kerül feljuttatásra a tisztított sűrítmény.

Közvetlenül a beavatkozás előtt steril fiziológiás sóoldattal öblítik át a hüvelyt. Az eljárás során a tüszőrepedés időszakában a szakorvos a méh üregébe juttatja az előválogatott és tápanyagokkal megerősített spermium állományt egy vékony inszeminációs katéteren keresztül. A beavatkozás során a katétert a méhnyakon keresztül az orvos felvezeti a méhüregbe, majd oda juttatja az anyagot.

Maga az inszemináció alig tart tovább, mint egy nőgyógyászati rákszűrés kenetlevétele, általában tehát nem hosszabb négy percnél. Azzal ugyanakkor számolni kell, hogy utána pihentetés következik, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy a beavatkozást követően nem lehet felpattanni és távozni, hanem nagyjából 15 percet feküdni kell a vizsgálóágyon. A beavatkozást követően minimum fél órán át vízszintesen kell feküdni, majd 2-3 hétig ajánlott kerülni az intenzív mozgást.

Szerencsés, ha a kezelést követő néhány óra múlva és az azt követő 2-3 napban együttlétek történnek. A kezelés után 2-3 napban jótékony hatással bír a női hormonokra a házasélet, ez ugyanis aktiválja az endogén hormonokat, ami elősegíti a beágyazódást.

A menstruáció elmaradását követően 24-48 órával vérvétellel érdemes ellenőrizni a szervezetben a terhességi hormonszintet. A βHCG megjelenése mindenképpen biztató jel. A vérvizsgálatot két nap múlva megismételve, a βHCG érték emelkedése a sikeres inszeminációról ad tanúbizonyságot. Ha létrejött a terhesség, a 9-10. nap körül vérvizsgálattal már kimutatható, ultrahanggal a 21-23. napon látható a petezsák.

Az inszemináció típusai

Megjegyzendő, hogy az inszeminációknak két fő fajtáját különböztetik meg:

1. AIH (Artificial Insemination by Husband): Amikor a férj saját hímivarsejtjeivel végzik el a beavatkozást. A természetes inszemináció során a pár saját ondóját használja.
2. AID (Artificial Insemination by Donor): Ha viszont a férjnek - például egy kromoszóma-rendellenesség miatt - egyáltalán nem lehet gyermeke, akkor donorinszemináció is végezhető. Az inszemináció e módja akkor szükséges, ha a férjnél olyan körülmények állnak fenn, melyek miatt nem lehetséges a gyermeknemzés.

Sikerráta és kockázatok

Elmondható, hogy általában 6 inszeminációs kezelésből sikeres terhesség érhető el. Az egy beavatkozásra számított sikerességi arány 15-20 százalék, hat beavatkozás alatt ez már 30-40 százalékra tehető. Az inszemináció sikeréhez nagymértékben hozzájárul az előzetes kivizsgálás, a női ciklus és a spermiumállomány előkészítése. Az inszemináció nem okoz fájdalmat, csak minimális kellemetlenséggel járhat.

Az inszemináció során ritkán előfordulhatnak különböző szövődmények is, melyek azonban körültekintő kivizsgálással, a ciklus megfelelő beállításával és ellenőrzésével megelőzhetőek. Az inszemináció veszélye a fertőzés lehetősége, illetve a ciklus előkészítése során alkalmazott hormonális kezelés veszélye. Mivel az inszemináció és annak előkészítése alatt is fokozott az orvosi felügyelet, nagyon kevés az esélye például a méhüreg megfertőződésének.

Az inszeminációnak ritkán vannak mellékhatásai, mint például az alhasi görcsök. A hiperstimulációs szindróma - melynek oka, hogy túl sok tüsző kezd érni - szintén alhasi fájdalommal, puffadással, nehézlégzéssel járhat. A petefészek gyógyszeres stimulálása miatt az ikerterhesség esélye megnő.

Az inszeminátor szerepe

Az „inszeminátor” szó olyan személyt jelöl, aki mesterséges megtermékenyítést végez állatokon, különösen haszonállatokon, mint például szarvasmarhákon, sertéseken vagy lovakon. Az „inszeminátor” szó a latin „inseminare” igéből származik, ami azt jelenti, hogy „megtermékenyíteni” vagy „magot vetni”. A latin szó az „in-” előtagból és a „semen” (mag) főnévből áll össze. Az inszeminátor tevékenysége elsősorban az állattenyésztés és az agrártudományok területéhez tartozik.

Az inszeminátor munkája több lépésből áll. Először is, megfelelően kell kiválasztania a donor spermáját, amely gyakran krioprezervált formában érkezik. Ezután előkészíti az inszeminációs eszközöket és az állatot maga is előkészíti a beavatkozásra. Az inszemináció során egy speciális katéter segítségével juttatja be a spermát az állat méhébe. Az inszeminátor szerepe kritikus lehet az állomány genetikai minőségének javításában. Az „inszeminátor” kifejezés elsősorban szakmai körökben használatos, különösen azokban a mezőgazdasági és állattenyésztési ágazatokban, ahol mesterséges megtermékenyítést alkalmaznak.

Összehasonlítás a lombikeljárással

Az inszemináció és a lombik közötti fő különbség, hogy az inszemináció a testen belül történik, a lombikeljárásban viszont az ivarsejteket testen kívül egyesítik, majd beültetik. Ez akkor jöhet szóba, ha mindkét petevezeték zárt, és semmi esély arra, hogy a peték maguktól találkozzanak a hímivarsejtekkel - magyarán, az inszemináció biztosan kudarccal végződne.

A lombikeljárás (IVF) során a megérett tüszőt leszívják a petefészkekből, a hüvelyen keresztül. A petesejteket tápoldatban tárolják, ahol optimális körülmények között történik a megtermékenyítés. A legéletképesebb embriókat ültetik be a méhbe (embriótranszfer). Az inszemináció félúton van a természetes fogantatás és a lombikeljárás között, így a szakorvosok nagy figyelmet fordítanak a test természetes folyamataira. Sok múlik a jól megválasztott időponton.

tags: #inszeminacio #szo #jelentese