Az oxitocin, melyet gyakran "szeretet hormonnak" is neveznek, létfontosságú szerepet játszik az emberiség fennmaradásában, a gyermekek fejlődésében és a szülők reakcióiban. Nem csupán a szülés körüli órákban jelentős, hanem egész életünket meghatározza és befolyásolja. Hatása sokkal összetettebb és sokrétűbb, mint azt korábban gondoltuk volna.
Az oxitocin hormon szintetikus előállítása nagy változást hozott a szülészetben. 1955-ben sikerült előállítani a hormont, és ezzel a szülészet egy új korszaka kezdődött. A hormon gyógyszer formában való elterjedését megelőzően a szülések másként zajlottak, legtöbbször otthon vagy születésházakban, nyugalomban, csendben és legtöbbször békében.
A kismama feszültsége, frusztrációja, bizonytalansága okozta a szülés lassulását, esetleges megállását, mint ahogyan ma is ez a leggyakoribb ok. Ilyenkor, gyógyszer nem lévén, a segítő személyzetnek az anyával kellett foglalkozni, hiszen a baba megszületését leginkább az anya lelki és testi felkészültsége határozta meg. Az oxitocin szervezeten belüli termelődésének fokozására az ellazulás, a nyugodt környezet mellett a bábák különféle praktikákat tudtak bevetni, amelyek az anya testének működését segítették. A szülés új lendületet vett, az anya átlendült azokon a holtpontokon, amelyek minden szülésben szinte törvényszerűek, és a baba megszületett.
Az anya a fokozott oxitocin minden áldásos hatásával, az olykor hosszabb, nehezebb szülés után is euforikus állapotban, szó szerint értve, szerelembe esett kisbabájával. A gyermek gondozása, ellátása, az éjszakai felkelések, a mai szóhasználat szerinti áldozatvállalások, lemondások természetesek, fárasztóak, de örömteliek voltak.
A szervezetben termelődő oxitocin hatása ugyanis kettős. A szülés folyamatában szabályozza a méh izomtevékenységét, de ezzel párhuzamosan az agyban olyan folyamatokat indít be, amelyek hatására az anyai kötődés, a gyermek ellátása, gondozása innentől egy "beégetett" programként fut az anya életében. Az oxitocin hatására az anya szoptatja, ellátja gyermekét, és ha nincs a gyermek vele, hiányérzete támad. Minden idegszálával a gyermek ellátására, védelmezésére kódolódik ez az elkövetkező hetek, hónapok feladata az életében. Csodálatosan ki van találva annak a váltásnak az átvezetése, hogy a várandós állapotból az oxitocin hatására a szülőnőből gondoskodó anya lesz.
Természetesen régen is voltak elakadt, elhúzódó szülések, és olyanok is, amikor tragédia lett a vége egy-egy hosszabb vajúdásnak. Éppen ezért az oxitocin szintetikus előállítása sokakban egy új és biztonságosabb út reményét keltette. Sokan úgy gondolták, hogy az oxitocin birtokában, uralva a szülés dinamikáját, nem lehet gond. Hiszen, ha a szülés lassul, esetleg megáll, a külső segítség támogatja az anyát abban, hogy áthaladjon az úton és anyává váljon. Ha vérzés támadna a szülés után, akkor ez a probléma egy könnyebben uralható állapottá, ezáltal "biztonságosabbá" vált.
A régi szülészek valóban segítségnek gondolták mindezt, és ez el is nézhető nekik, hiszen az oxitocin összetett hatása akkor még ismeretlen volt. Mi is a gond a kívülről adott oxitocinnal?
Látszólag semmi, hiszen a gyorsabb szülés akár még vonzó is lehet. DE amik a tények:
A szülés üteme és dinamikája egy csodálatos dolog. Nem haladhat egy természetes szülés gyorsabban és erősebben, mint amit az anya és a baba el tud viselni. Nem lehetnek intenzívebbek a fájások, mint amit a test el tud hordozni, és nem lehet a tempó gyorsabb, azaz a baba nem születhet meg előbb, mint ahogy erre az anyai lélek fel tud készülni.
Érdekes és összetett dolgok ezek. Az a nő, aki szül, az életének egyik legmeghatározóbb szakaszába jutott. Itt sok minden eldől: ki ő valójában? Meddig tud tűrni és elmenni? Mit gondol magáról, a babáról, a párjáról, és még sorolhatnám. A szülés közben sokszor több generációnyi fájdalmat, sértettséget kell feldolgozni ahhoz, hogy egy gyermek megérkezhessen. Régebben ennek kultúrája volt, a szülésfelkészítés erről szólt, és ma is erről kellene szólnia. Arról, hogy a szülőnő a szülés óráira elérkezzen oda, hogy képes legyen találkozni ezzel az erővel, képes legyen átmenni ezen a keskeny ajtón, és képes legyen elfogadni azt a változást, amit egy új ember megszületése jelent.
A kívülről rosszkor adott oxitocin levágja az utat, és ezáltal sokszor mindent összezavar. A szülés megakadása, lelassulása ugyanis nem azt jelenti, hogy a női szervezet rosszul működik. A lassulás, megállás az esetek legnagyobb részében azt jelzi, hogy még nincs itt az idő. Hogy valaminek még le kell zárulni, valamit még át kell értelmezni, valaminek még a helyére kell kerülni ahhoz, hogy a folyamat tovább gördülhessen.
Ilyenkor a felületes külső szemlélő számára a női test elromlott, és be kell avatkozni. Valóban ilyenkor segíteni, támogatni kell a kismamát, de nem mindegy, hogyan. Személyre szabott együttműködés, jó tanács, egy jó szó, egy pohár víz, egy biztató ölelés sokszor csodákra képes… Azonban az oxitocin túlzott és felesleges adása átpréseli a mamát és a babát azon az úton, amire még nincsenek felkészülve. Olyan ez, mintha egy kezdő futót küldenénk el maratont futni, és a nehezebb időszakokban kicsit ostorral vernénk, hogy jobban haladjon…
A kívülről adott oxitocin a méhre hat, az összehúzódások intenzívebbek lesznek, sűrűbbek és erősebbek, de az idegrendszeri hatás elmarad, sőt egyes kutatások azt bizonyítják, hogy az addig termelődött saját oxitocin termelését is leállítják. Ennek oka az, hogy a női szervezetben termelődött oxitocin az agyban termelődik, és ott helyben is kifejti a hatást, valamint a véráramba kerülve az idegrendszeren kívül többek között a méh simaizomzatára is hatást gyakorol.
A kívülről beadott oxitocin azonban nem tud az agyba bejutni, mert az idegrendszernek van egy olyan védő mechanizmusa, ami megakadályozza a legtöbb anyag bejutását, ezt nevezzük vér-agy gátnak. Azaz egy nagyobb, erősebb feladatot kell az oxitocin fájdalomcsillapító, szorongást csökkentő hatása nélkül elviselni.
Az oxitocinnal szült édesanya átpréselődik gyorsabban egy keményebb úton, és megérkezik oda, ahol kezébe adják babáját, és hiányérzete marad. Nem érti, hogy került ide, mi is történt vele. Azok az idegrendszeri oxitocin hatások, amik a babához való nagyon mély, elemi kötődést meghatározzák, sérülnek, vagy elmaradnak. Sokszor harag és düh érzése keveredik a kismamában, és a baba sírása és az "éjszakai üzemmód" is sokkal megterhelőbb.
Sajnos a kezdeti kötődési zavarok akár hosszabb távúak is lehetnek, és a kismama és baba kötődése sérülést szenvedhet, ami a baba felnőtt életére, későbbi párkapcsolataira, barátságaira, sőt munkavállalására, családalapítására is messzemenőkig kihatnak. Nem túlzás azt állítani, hogy a szülés ideje alatt feleslegesen adott oxitocinnal a kismama és a baba olyan lelki (időnként testi) sérüléseket szenvedhetnek, amelyek megoldása hosszú és sokszor nem könnyű feladat, a megoldás elmaradása pedig maradandó kapcsolati nehézségeket okoz a megszületett babának felnőtt korában is.
Elgondolkodtató, hogy a 70-es évektől már rutin szerűen alkalmazott oxitocinnal született, most már felnőtt generáció kapcsolati zavarai milyen nagy számban fordulnak elő. Ezért van nagyon nagy felelőssége a szülés körüli segítőknek, hogy felismerjék azt az elenyésző számú esetet, amikor az oxitocin adása valóban elkerülhetetlen. Azonban bizton állíthatjuk, hogy a rutinszerűen adott oxitocin nagyon káros és felesleges nehézségeket okoz a családoknak.
A szülésindítás folyamata és módszerei
Amikor a várandósság eléri a 40. hetet, vagy éppen túllép rajta, a kismamák gyakran érzik, hogy az idő megállt. A várakozás izgalma keveredik a fáradtsággal és a bizonytalansággal. Bár a természet általában tökéletes időzítéssel végzi a dolgát, néha orvosi beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy a baba világra jöjjön.
A szülésindítás egy olyan folyamat, amely segít elindítani a méhösszehúzódásokat, ha azok spontán módon nem indulnak be, vagy ha az anya vagy a baba egészsége indokolja a mielőbbi születést. Ez a beavatkozás sok kérdést vet fel, és természetes, ha aggódunk, de a modern protokollok célja, hogy a folyamat a lehető legbiztonságosabb és leginkább kontrollált legyen. A szülésindítás döntése sosem könnyű, de mindig alapos orvosi mérlegelésen alapul. Az elsődleges cél a magzat és az anya egészségének biztosítása.
A leggyakoribb ok, amiért a beavatkozás mellett döntenek, a túlhordás, ami általában a 41. vagy 42. hét elérésekor merül fel. Gyakori indikáció a terhességi magas vérnyomás vagy a preeclampsia, amikor az anyai állapot gyors romlása veszélyezteti mindkettőjük egészségét. Szintén gyakori ok lehet a terhességi cukorbetegség, különösen, ha a baba mérete túlságosan nagynak ígérkezik (macrosomia), vagy ha a placenta működése romlik, amit a rendszeres ellenőrzések során észlelnek.
Egy nagyon specifikus, de gyakori ok a magzatvíz elfolyása (burokrepedés) anélkül, hogy a méhösszehúzódások elindulnának. Ebben az esetben a fertőzés kockázata miatt általában 24 órán belül megkezdik az indítást.
A Bishop-score szerepe a szülésindításban
Mielőtt bármilyen indítási módszert alkalmaznának, az orvosoknak fel kell mérniük, mennyire érett a méhnyak a szülésre. Erre szolgál a Bishop-score, egy egyszerű, de rendkívül fontos értékelési rendszer. A Bishop-score öt fő tényezőt vesz figyelembe: a méhnyak tágasságát (dilatáció), a méhnyak elsimultságát (effacement), a magzati fej elhelyezkedését a medencében (állomás), a méhnyak konzisztenciáját (keménységét) és a méhnyak helyzetét.
Ha a pontszám alacsony (5 vagy alacsonyabb), az azt jelzi, hogy a méhnyak még éretlen. Ilyenkor gyakran először méhnyakérlelő módszereket alkalmaznak, mint például a prosztaglandin készítmények vagy a mechanikai tágítók (például a Foley-katéter), mielőtt áttérnének az agresszívebb indítási technikákra, mint a burokrepesztés és az oxitocin.
A Bishop-score megértése segíthet a kismamáknak abban, hogy jobban megértsék az indítási protokoll mögötti logikát. Egy alacsony Bishop-score esetén a méhnyak még hosszú, kemény és hátrafelé áll, ami azt jelenti, hogy a szervezet még nem áll készen a szülésre.
A burokrepesztés (amniotómia)
Ha a Bishop-score már megfelelő, vagy ha az indítás oka közvetlenül a magzatvíz hiányához kapcsolódik, az egyik leghatékonyabb, leggyorsabb és legkevésbé invazívnak tartott módszer a burokrepesztés, más néven amniotómia. A beavatkozás két fő mechanizmussal segíti a szülés elindulását.
Először is, a magzatvíz elfolyása lehetővé teszi, hogy a baba feje közvetlenül nyomást gyakoroljon a méhnyakra. Ez a nyomás reflexszerűen stimulálja az oxitocin felszabadulását a szervezetben, ami elindítja vagy erősíti a méhösszehúzódásokat. A burokrepesztést általában a szülőszobai ágyon, steril körülmények között végzik. Az orvos vagy a szülésznő egy hosszú, vékony, steril eszközt (amniotom) használ, amelynek a végén egy kis horog található. A kismamák általában csak egy enyhe, tompa nyomást éreznek, maga a burokrepesztés nem fájdalmas, mivel a magzatburokban nincsenek idegvégződések. A beavatkozást a meleg magzatvíz hirtelen, bőséges elfolyása követi. Ez a folyadék lehet áttetsző, enyhén rózsaszínes, vagy ha meconiumos, akkor zöldes árnyalatú.
A burokrepesztés után az orvosok gyakran adnak két óra türelmi időt a szervezetnek. Ez alatt az idő alatt a kismamát szorosabban monitorozzák, követik a méhtevékenységet és a magzati szívhangot (CTG). Sok esetben a természetes folyamatok beindulnak, és a fájások maguktól elkezdenek erősödni.
Az oxitocin infúzió alkalmazása
Az oxitocin, amelyet gyakran "szeretet hormonnak" is neveznek, természetes módon termelődik a hipotalamuszban, és döntő szerepet játszik a szülés, a kötődés és a szoptatás folyamatában. Az oxitocin célja, hogy utánozza a szervezet természetes folyamatait, azaz hatékony, rendszeres és a méhnyak tágulásához elegendő erősségű méhösszehúzódásokat váltson ki.
Az oxitocin bevitele egy rendkívül ellenőrzött folyamat, amely folyamatos orvosi és szülésznői felügyeletet igényel. A titrálás során a cél az, hogy a kontrakciók gyakorisága elérje a percenkénti 2-3 fájást, amelyek 45-60 másodpercig tartanak. Ez az ideális mintázat a méhnyak hatékony tágulásához.
Mivel minden szervezet másképp reagál, a szülésznő és az orvos folyamatosan figyelik a kontrakciók erősségét, hosszát és a köztük lévő pihenőidőt. A pihenőidő kritikus, mivel ekkor jut oxigén a magzathoz a méhlepényen keresztül. Indított szülés esetén a folyamatos kardiotokográfia (CTG) monitorozás kötelező. Ez a készülék két szenzorral figyeli a magzat szívritmusát és az anya méhizomzatának összehúzódásait.
Ha a CTG eltérést mutat, vagy ha a méh hyperstimulált állapotba kerül (túl erős, túl hosszú, vagy túl gyakori összehúzódások), a szülésznő azonnal csökkenti az oxitocin adagját, vagy teljesen leállítja az infúziót. Néha szükség lehet a kismama pozíciójának megváltoztatására vagy intravénás folyadékpótlásra is a baba megnyugtatása érdekében.
A szülésindítás kockázatai és alternatívái
Az oxitocinnal indított szülések során a fájdalom gyakran intenzívebb lehet, mint egy spontán megindult szülésnél. Ennek oka, hogy a szintetikus oxitocin gyorsabban és erősebben váltja ki az összehúzódásokat, mint a természetes úton termelődő hormon. Az epidurális érzéstelenítés az indított szülések során rendkívül gyakori és hatékony választás.
Bár sokan szeretnének természetes szülést, az indítás során alkalmazott epidurális segíthet abban, hogy a kismama megőrizze nyugalmát és energiáját a kitolási szakaszra. Fontos tudni, hogy az epidurális nem zárja ki a szülésindítást, sőt, bizonyos esetekben (például preeclampsia esetén) kifejezetten javasolt, mivel segít kontrollálni a vérnyomást.
Azok számára, akik szeretnék elkerülni az epidurális érzéstelenítést, számos alternatíva áll rendelkezésre, bár ezek hatékonysága az oxitocin okozta erős fájásoknál korlátozottabb lehet. A nem gyógyszeres módszerek - mint a meleg vizes zuhany, a masszázs, a légzéstechnikák és a pozícióváltás - szintén segíthetnek a fájdalom kezelésében.
Potenciális kockázatok
Mint minden orvosi beavatkozásnak, a szülésindításnak is vannak potenciális kockázatai, bár ezek a modern kórházi körülmények között szoros felügyelet alatt állnak.
- A méh hyperstimulációja: Ez azt jelenti, hogy a méh túl gyorsan vagy túl erősen húzódik össze, nem hagyva elegendő pihenőidőt a kontrakciók között. Ez csökkenti a méhlepényen keresztül a magzathoz jutó oxigén mennyiségét, ami magzati distresszhez vezethet. Ha hyperstimuláció lép fel, az első lépés az oxitocin infúzió azonnali leállítása. Gyakran alkalmaznak olyan gyógyszereket is, mint a terbutalin, amely segít ellazítani a méh izomzatát, azonnal megszüntetve a kontrakciókat. Ez a lépés általában gyorsan normalizálja a magzati szívritmust.
- Szülésindítás sikertelensége: Ha a méhnyak nem reagál a gyógyszerekre, vagy ha az oxitocinnal kiváltott fájások ellenére sem tágul a méhnyak, az indítás sikertelennek minősül. Ez különösen valószínű alacsony Bishop-score esetén. Ilyenkor az orvosoknak át kell gondolniuk a stratégiát, ami gyakran császármetszéshez vezet.
- Méh repedése: Ritkán, de fennáll a kockázata a méh repedésének is, különösen azoknál a nőknél, akiknek korábban már volt császármetszésük (VBAC indítás).
A prosztaglandinok és a mechanikus tágítók szerepe
Bár cikkünk a burokrepesztésre és az oxitocinra fókuszál, érdemes röviden kitérni azokra a módszerekre, amelyek megelőzhetik ezt a fázist, ha a Bishop-score alacsony.
- Prosztaglandinok: Ezek olyan hormonok, amelyek segítenek lágyítani, elsimítani és tágítani a méhnyakat. Gyakran alkalmazzák őket hüvelyi kúp vagy tabletta formájában. Ezek behelyezése után általában több órára van szükség, mire elkezdik kifejteni hatásukat, és gyakran ismételni kell a beadást.
- Foley-katéter: Ez egy apró, vékony cső, amelyet a méhnyakon keresztül bevezetnek, majd a méhszáj mögött egy kis ballont fújnak fel. A ballon fizikai nyomást gyakorol a méhnyakra, ami mechanikusan segíti a tágulást, és serkenti a természetes prosztaglandinok felszabadulását.
A szülésindítás utáni teendők és a lelki felkészülés
Az indított szülés egy orvosi eszköz, amely a modern szülészet elengedhetetlen része. Bár a beavatkozások sorozata ijesztőnek tűnhet, a burokrepesztéstől az oxitocin infúzióig tartó út a legnagyobb biztonságot garantálja, amikor a természetes folyamatok megtorpannak vagy túl nagy kockázatot jelentenek.
Az indított szülésekkel kapcsolatos elégedettség nagymértékben függ a kismama tájékozottságától és a szülés alatti támogatástól. A szülés utáni időszakban fontos a beszélgetés. A szülésznővel, az orvossal vagy egy dúlával történő utólagos konzultáció segíthet feldolgozni a folyamatot, különösen, ha az indítás hosszas és fárasztó volt.
Ha valaki oxitocint kapott szülése alatt, akkor a tudatos lelki munka nagyon fontos mind az ő, mind a környezete számára. Tudatosítani kell, hogy azok az érzések (düh, harag, alkalmatlanság érzés, a baba megértésének nehézségei stb.), amik ilyenkor előfordulnak, nem a kismama hibás "működése", nem az ő alkalmatlansága, nem az ő "rossz anya"-sága. Ez a szülésben történt beavatkozás hatása, ami orvosolható utólag is.
Az ilyen anyukák számára nagy segítség egy olyan közeg, ahol a történetét meghallgatják, ahol a szoptatásban messzemenőkig segítik, támogatják, ahol éjszaka vele együtt felkelnek és támogató szavakkal erősítik abban, hogy amit csinál, az jó. A szoptatás mellett a babahordozás, az együtt alvás szintén a szervezet oxitocin termelését fokozza, így a hiányt valamelyest pótolni tudja.
A környezet szerepe nagyon meghatározó, ugyanis ilyenkor az alkalmatlanság érzés sokkal gyakrabban fordul elő, még akkor is, ha külső szemlélő számára világos, hogy az anya jól helytáll a kezdeti időkben is. Amennyiben sikerül a szülési élményt megfelelően, szükség esetén szakemberek segítségével feldolgozni, akkor kötődési zavar nem fog kialakulni a kisbabánál. Az a nagyszerű a korai gyermekkorban, az első hetekben, hónapokban, sőt első években, hogy a gyermek kötődésének alakulása csak az édesanya viszonyulásától függ, azaz a gyermek ilyenkor még tiszta lappal viszonyul a világhoz. Szükségeit jelzi, kommunikál, és elfogad, de ő maga a kapcsolat mikéntjét még nem irányítja. Így, ha az anya rendben van, a baba személyiségfejlődése is rendben lesz.
Szülés - Terhesség, Hormonok, Szülés
A szülések messze több mint fele mindenféle beavatkozás nélkül, a természet rendje szerint, megfelelő ellenőrzés, figyelem mellett spontán lezajlik. Amennyiben a méhnyak még nem kezdett el meglágyulni, vagy kitágulni (éretlen), nem áll készen a szülésre. Kedvezőtlen méhszájlelet esetén a szülésindukció előtt méhszájérlelés javasolt, melyhez számos módszer áll rendelkezésre.
A prosztaglandint tartalmazó gélt vagy tablettát, amely a méhszáj állományát fellazítja és fájásokat hoz létre, a hátsó hüvelyboltozatba vagy a méhszájba helyezik. Hatásukra 24 órán belül várható a szülés megindulása.
A méhszáj tágítása mechanikus módszerrel is történhet. Szülésindukcióhoz (a szülésmegindításához) oxitocinos infúziót használnak. Az oxitocin hormontermészetű anyag, amely a méhizomzat ritmusos összehúzódását okozza. Az oxitocinos infúzió mellett alkalmazott burokrepesztéssel növelhető a sikeres (12 illetve 24 órán belül befejezett) szülések aránya.
A burokrepesztés során az orvos a nyitott méhszájon keresztül egy speciális eszközzel a burok alsó részén kis lyukat ejt, aminek hatására a magzatvíz folyni kezd. A szülés megindulását segítheti a burok alsó pólusának ujjal való leválasztása is.
Előfordulhat olyan eset is, hogy sem a természetes szülés, sem a szülésindítás nem jöhet szóba, ilyenkor császármetszést javasol az orvos. Amennyiben téraránytalanság, ferde vagy harántfekvés áll fenn, többszöri vagy hosszanti császármetszés szerepel az előzményben, akkor a szülésindítás ellenjavallt.
A szülés megindulásának okai teljes mértékben még napjainkban sem tisztázottak, a folyamatban mind anyai, mind magzati tényezők szerepet játszanak. A szülés megindulásának jelei lehetnek a rendszeres 5-8 perces fájások, a magzatvízszivárgás, illetve a tágulási vérzés.
Már hetekkel a szülés megindulása előtt rendszertelen méhösszehúzódások (jósló fájások) jelentkezhetnek. Ezek lehetnek kis intenzitásúak, fájdalmatlanok, úgynevezett Alvarez-hullámok, amikor nem az egész méh, csak kis körülírt területei húzódnak össze. A másik típusa a nagyobb intenzitású (10-40 Hgmm), Braxton-Hicks-féle kontrakciók: ezeket jól lehet tapintani, a 30. héttől sűrűsödnek, akár óránként 2-3-szor jelentkezhet.
A jósló összehúzódások hatására a koponya vagy az elölfekvő rész rögzül a medencebemenetben. A rendszerint fájdalomérzés nélküli jósló fájásokat a terhesség 36. hete körül el kell különíteni a valódi fájástevékenységtől, ami koraszülést okozhat. A 37. és 39. hét között viszont azért fontos a differenciálás, mert a jósló fájások összetévesztése tényleges vajúdással idő előtti előkészítést és a szülés mesterséges megindítását eredményezheti, annak minden káros következményével.
A magzatvíz átlátszó, a magzatot méhen belül körülvevő, enyhén édeskés illatú, vízszerű folyadék. A magzatburok élettani körülmények között a tágulási szak végén, tehát a méhszáj teljes kitágulásakor (méhszáj eltűnése) reped meg. A tágulási szak vége előtt burokrepedést idő előtti, vagy korai burokrepedésnek tartjuk.
Az esetek nagy részében a kórisme felállítása egyszerű feladat, hiszen hüvelyi feltárás mellett szemmel látható a magzatvíz szivárgása. Ennek ellenére vannak olyan esetek, amelyekben egyértelmű magzatvízcsorgás nem látható, ilyenkor a magzatvízszivárgás gyanúja merül fel, ennek bizonyítása vagy elvetése viszont számos esetben nem egyszerű. A diagnózis felállításában segít a gondos kórelőzmény-felvétel és fizikális vizsgálat, nem egyértelmű helyzetekben műfogások alkalmazásával (a méh fundusára gyakorolt enyhe nyomás, köhögés) magzatvízszivárgást lehet provokálni. Ezen felül hüvelyi pH méréssel, illetve ultrahangvizsgálattal lehet alátámasztani a magzatvízszivárgás gyanúját.
A szülés megindulásakor el kell indulni a kórházba, a szülőszobára. Ott meg kell nyomni a csengőt, el kell mondani a panaszt, az ügyeletes orvos meg fogja vizsgálni. A várandós anya tele van izgalommal, az orvosnak pedig a lehető legtöbb információhoz kell hozzájutnia, adott esetben a lehető legrövidebb idő alatt. A helyzet sürgősségétől függően az anamnézis felvétele, a fizikális és egyéb vizsgálatok gyakran párhuzamosan történnek.
A szülőszobára való belépés első lépéseként ellenőrizzük a magzat szívműködését, az eredményt szabályszerűen dokumentáljuk. Ezt követi az anya előzményeinek kikérdezése, az úgynevezett anamnézisfelvétel, illetve vizsgálat történik. A vizsgálatokhoz tartozik a CTG, méhszájvizsgálat, álló burok esetén magzatvíz színének ellenőrzése (amnioscopia), illetve ultrahangvizsgálat. Amennyiben a vizsgálatok alapján a vajúdás aktív szakaszában járunk, a továbbiakban a vajúdó kismamát a szülőszobán helyezzük el.
Abban az esetben, ha a terhesség az utolsó menstruáció alapján számított 280. napot túlhaladja, terminustúllépésről beszélünk. A túlhordás megjelölést akkor használjuk, ha a terhesség a 42. terhességi hétnél, illetve 294 napnál is tovább tart. A terminustúllépés, túlhordás rizikófaktora a téraránytalanság, 28 napnál hosszabb menstruációs ciklus, előző terhesség során túlhordás. Gyakrabban fordul elő sportolóknál és atletikus alkatú nőknél, gyakoribb nagy magzati becsült súly esetén is.
Terminustúllépés esetén naponta kontroll javasolt szülőszobánk CTG ambulanciáján. Minden nap cardiotocográfia vagyis CTG vizsgálat történik. Minden másnap hüvelyi vizsgálatot végzünk a méhszáj állapotának ellenőrzése céljából. Nyitott méhszáj esetén amnioscopos vizsgálatra kerülhet sor, melynek során a magzati koponya előtt elhelyezkedő magzatvíz színét ellenőrizzük. Ezen felül ultrahangvizsgálat során ellenőrizzük a magzatvíz mennyiségét, illetve a magzat méhen belüli állapotát áramlási ultrahangvizsgálattal.
Betöltött 41. héten szülésindítás javasolt, mert ezt követően jelentősen megemelkedik az anyai és magzati szövődmények aránya. A méhtevékenység megindítása hüvelyi szülés céljából az egyik leggyakoribb beavatkozássá vált a fejlett egészségügyi ellátással rendelkező országokban. A szülésmegindítás a magzati és/vagy anyai kóros állapotok terápiájának, illetve a veszélyállapotok kellő időben történő megelőzésének az eszköze.
A WHO adatai szerint a várandósok 25%-ában történik szülésindukció, amikor a spontán szülés indulására várakozás kockázatosabb, mint a beavatkozás következményeként várható anyai és magzati szövődmények előfordulása. Szülésindítás 80-90%-ban magzati okok, 10-20%-ban anyai okok miatt történik. Szülésindítás indokolt idő előtti burokrepedés esetén, mikor bizonyos idő elteltével sem indulnak fájások. Ebben az esetben a szülésindítás a felszálló méhűri fertőzés megelőzése céljából történik. Leggyakoribb javallatát a túlhordás megelőzése képezi, hiszen túlhordás esetén emelkedik az anyai és magzati szövődmények száma. Szintén szülésindítás javasolt magzati veszélyállapotok elkerülése céljából, súlyos magasvérnyomás, preeclampsia, illetve egyéb súlyos anyai betegségek esetén.
A szülésindítás ellenjavallata az abszolút téraránytalanság, haránt- vagy ferdefekvés, előzményben egynél több császármetszés, méhen végzett nagyobb nőgyógyászati műtétek, korai lepényleválás, a lepény tapadásának bizonyos rendellenességei, illetve az aktív herpes genitalis.
A szülésindítás 3 leggyakoribb módszere a Prosztaglandinos méhszájérlelés, Ballonos méhszájtágítás, illetve az Oxytocinos fájáskeltés, burokrepesztés.
Magyarországon a szülés alatti intravénás oxitocin infúzió - köznapi nevén oxi - az egyik leggyakoribb szülészeti beavatkozás. Kórházi szüléseknél ez olyannyira szinte része a forgatókönyvnek, hogy anyai bevallásra épülő statisztikák szerint a szülő nők 60-70%-a kap szintetikus oxitocint a szülés folyamán. Az oxitocin egy hormon, vagyis egy olyan kémiai anyag, amit egy belső elválasztású mirigy termel és ami valamilyen éltefunkciót szabályoz. Az oxitocin hormont sokszor becézik szeretethormonnak is, mivel akkor is megemelkedik a szintje a vérünkben, amikor szerelmesek vagyunk, amikor ölelkezünk, amikor közvetlen bőrkontaktusban vagyunk azzal, akit nagyon szeretünk. Méginkább megemelkedik a szintje akkor, amikor vajúdunk, ugyanis az oxitocin hormon váltja ki a méh ritmikus összehúzódásait, amik átalakítják a méh struktúráját a vajúdás alatt.
A szintetikus oxitocin általában ki is fejti ezt a hatást, de azért van pár lényeges szempont, amit érdemes figyelembe venni! A legelső az, hogy ha túl hamar, túl sok oxitocint adagolnak, akkor az először valóban kiváltja a méhösszehúzódásokat, de egy idő után a méh receptorai eltelítődnek a túl magas oxitocinszinttől, érzéketlenné válnak és már nem reagálnak összehúzódással. A második fontos szempont a szintetikus oxitocinnal kapcsolatban, hogy bár kémiailag ugyanaz, mint amit az agyalapi mirigyünk termel, de az intravénás oxitocin nem jut el az agyba és ezért ott nem tud kiváltani endorfin reakciót, vagyis az oxitocinnal felturbózott vajúdást emiatt jóval fájdalmasabbnak érzik általában szülő édesanyák! A természetes oxitocin viszont éppenhogy az agyunkban termelődik, ott helyben váltja ki az endorfin reakciót és az egyirányú kapun át a vérrel jut el a méhhez, ahol pedig az összehúzódásokat kiváltja.
Mi a harmadik fontos különbség? A vajúdás során a természetes oxitocin mennyisége folyamatosan emelkedik, ezért az összehúzódások folyamatosan erősödnek, hosszabbodnak és sűrűsödnek! Ez a tipikusan lassan fejlődő folyamat segít abban, hogy hozzászokj az összehúzódásokhoz, hogy ráhangolódj testben és lélekben és hogy kialakítsd a saját kis egyéni stratégiádat az összehúzódások kezelésére. Az intravénás oxitocinnal azonban a folyamatoknak eléggé eleve vágnak: a vajúdás - természetesen az adagolástól függően - azonnal erős, gyakori és hosszú "fájásokat" vált ki, amikkel sokkal nehezebb feladat megbírkózni is! A negyedik fontos szempont, hogy ezekre a hirtelen jött erős összehúzódásokkal természetesen nem csak Neked lehet nehezebb megbirkózni, de bizony a kisbabádnak is! A turbó fokozatra könnyen reagálhat a baba nem megnyugtató pulzussal, ami további beavatkozásokat, esetleg rögtön műtéti megoldást tehet szükségessé!
Tehát az oxitocin hatékonyabb, ha vénán keresztül adják be, mint ha az izomba fecskendezik be a hüvelyi szülés után nem sokkal fellépő túlzott vérzés megelőzésére. Az oxitocin vénába történő beadása nem okozott további biztonsági aggályokat, és hasonló mellékhatásokkal járt, mint az izomba beadott oxitocin.
tags: #infuzios #terhesseg #meginditas #tagit #is