A Szentírás értelmezése és az üdvösség üzenete

A Szentírás Isten üdvösségüzenete, Istennek az emberekkel való szeretet közösségének kinyilatkoztatása Jézus Krisztus megváltó életáldozatában. Ahhoz, hogy közösségben legyünk Istennel, szükséges, hogy olvassuk a Szentírást és helyesen meg is értsük.

Az ószövetségi és újszövetségi Szentírás vallásos könyv, Az üdvösségtörténet kezdetét, azaz Istennek az emberekkel való szeretetközösségének alakulását tartalmazza. Vagyis nem természettudomány, történelem, stb. A Szentírás gyakran használ képeket, szimbólumokat.

A Szentírás értelmezésének története

Fülöp a Gázába vezető úton etióp emberrel találkozott, aki Etiópia királynőjének főkincstárnoka volt. Kocsiján ülve Izaiás prófétát olvasgatta. Fülöp odament hozzá és meghallotta, mit olvas, megkérdezte megérti-e, amit olvas. A főkincstárnok azt válaszolta: „Hogyan is érteném, hacsak valaki meg nem magyarázza”. Ez a történet is igazolja, hogy a Szentírás értelmezése elkerülhetetlen. A Biblia értelmezésével foglalkoztak az egyházatyák és az első századokban az eretnekségek ellen küzdő zsinatok. De utána a Szentírás értelmezése elszunnyadt hosszú századokra.

Az Egyház, amely hivatalos magyarázója a Szentírásnak, hiszen az közösségében hitének rögzítésére jött létre, túlságosan elővigyázatosan viselkedett, hogy semilyen félremagyarázás se történhessen. 1893-ban XIII. Leó pápa Providentissimus Deus enciklikájával indult meg lassan a Biblia-tudomány kutató munkássága. Az elkezdett munka tovább folytatódott. 1943-ban XII. Piusz pápa Divino Afflante Spiritu enciklikája adott tág teret a biblikus munkának. A II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum dogmatikus konstitúciója 1965-ben amennyire csak tudta, az evangéliumi gazdához híven előhozta csőréből „a régit és az újat” az isteni kinyilatkoztatással kapcsolatban. Majd 1993-ban a Pápai Biblia Bizottság „A Szentírás Értelmezése az Egyházban” című dokumentuma is jelentős lépés volt.

A Qumrán tekercsek jelentősége

Meg kell említeni a Qumrán tekercseket, mert az a híresztelés terjedt el, hogy ezek az újszövetségi Szentírásban több módosítást tesznek szükségessé. Qumrán a Holt-tenger partján fekszik. Az esszén kolostor romterülete mellett levő barlangokban 1945 után Kr. e. 200-tól keletkezett héber, arám és görög nyelvű ószövetségi töredékek zsoltárokat és Izaiás Krisztus megváltó szenvedéséről szóló próféciát is tartalmaznak. Az egészben semmi nyoma az Újszövetségre vonatkozó bárminemű kifogásnak. Ez is igazolja, hogy a Szentírás értelmezése elkerülhetetlen.

A teremtés története és az eredeti bűn

A világ teremtésének bibliai elbeszélését az Ószövetségben, Mózes Pentateuch-ának első, a Teremtés könyvében találjuk. Részletes, szemléletes módon mutatja be a világ teremtését. Természetesen senki sem volt szemtanúja ennek. A forrásai vallásos és kulturális hagyományok, mítoszok voltak. Mózes és író segédei felhasználták az antik világ világképe és felfogása szerint készült írott mondáit, hiszen Kelet ősi népét érdekelte a világegyetem kialakulása.

Mit akar a szerző tudtunkra adni ezzel a leírással? Nem tudományt. Nem hihető, hogy a világ létrejöttének „hogyan-ját” szándékozik rögzíteni. Meggyőződésünk, hogy a teremtéstörténet vallásos üzenetet tartalmaz. Benne Izrael népének kialakulását találjuk, amit Jahve segítő szeretete művelt. És ebben az isteni munkálkodásban a Pentateuch fő szerzője Mózes volt hűséges szolgája, akár az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulásban, akár a pusztában való hosszú vándorlásban, akár a Sínai hegyen való Isten - Izrael szeretetszövetség létrehozásában. Izrael pogányból egyisten imádó, választott népe lett Jahvénak. Isten teremtette a menyet és a földet. Semmiből teremtette. Kezdetben teremtette.

A Teremtés Könyvének kettős, elohista és jahvista leírása az ember eredetéről teljesen antropomorf, pl. hogy Isten „a föld porából” formálta az első embert. Természetesen a kor kultúrája színvonalán, gondolkodásmódjának megfelelően, sajátos kifejezéseiben készült a nagy esemény elbeszélése. Számunkra ez keret, ebben kell megtalálnunk a közlés lényegét.

Az emberi teremtettség lényege

1. A Teremtő így fogott hozzá az ember alkotásához: „Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlóságunkra”.
2. Társas lénynek alkotta, nem magányosnak. Isten belátta, hogy „nem jó az embernek egyedül lennie….”
3. Családi közösség - „Elhagyják anyjukat, apjukat, egymásé lesznek, egy test”. A házasság a Teremtő akarata. Ennek a szeretetközösségben célja a házaspárok egymás boldogítása és az életnemzés. Az Úr mondja: Szaporodjatok és töltsétek be a földet.
4. Munkatársak a világ gondozásában - A Teremtő az emberre bízta teremtése szolgálatát: „Vegyétek uralmatok alá a földet, munkáljátok, fejlesszétek…..” mondta az Úr.

A megtestesülés és megváltás értelmezése

Vannak, akik a bűnért járó váltság-díj teóriában találják a megtestesülés és a megváltás értelmét. Ez a magyarázat elégtelen sokak számára. Isten maga a szerető Irgalom és Jóság, még akkor is, ha több a bűn és akkor is, ha kevesebb - vallja Temesi József jezsuita atya „Kiért és Miért Testesült Meg az Ige” című könyvében 1993-ban. Majd folytatja: A Szentháromság örök isteni határozata volt, hogy az isteni Személyek küldetésében az embereket kegyelemmel ajándékozza meg. A kegyelem nem azért van, mert bűn van, kegyelemben részesültünk volna bűn nélkül is. Ádám bűne ismert volt Isten előtt öröktől fogva éppenúgy, mint minden ember bűne. Nem az eredeti bűnben, hanem az Ige isteni eredésében fogant Urunk küldetése. Eredése és isten küldetése egymástól elválaszthatatlanok. Urunk nem mi bűneink sokasága és súlyossága szerint szenvedett. Ő annyit szenvedett, amennyit maga akart, a legtöbbet, amit csak lehetett. Ez a szemléletes, színes képű leírása a Paradicsomkert tragédiájának nagyszerű keretül szolgál, hogy megadja a megoldást a feltett problémára.

Az eredeti bűn és az evolúció

Sok még a félreértés, tájékozatlanság, tudatlanság az áteredő bűnről. Ennek az állásfoglalásnak egyik fő oka lehetett a Bibliatudomány, a hermeneutika hosszú időre szóló megmerevedése, s így a régi hagyományt szentesítették. De a Bibliatudomány fejlődése készteti a teológusokat újra átgondolni ezt a problémát. Ezért kárpálja Jáki Szaniszló az egyre terjedő kételyt „Eredeti Bűn?” című erősen apologetikus ízű könyvében.

A Katekizmus ezt mondja: Ádám bűne hogyan vált minden leszármazottja bűnévé? Az emberi nem egysége révén, az egész emberi nem Ádámban van. Az eredeti bűn átszármazása azonban misztérium, amelyet teljesen nem érthetünk meg. A kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy Ádám-Éva személyes bűnt követtek el, de ez a bűnük beszennyezte magát az emberi természetet. Olyan bűn ez, amely nemzéssel terjed át az egész emberi nemre. Az eredeti bűn csak analógiás értelemben nevezhető bűnnek, mert olyan bűn, mely átragad, nem pedig olyan, amelyet elkövettünk. Állapot, nem pedig cselekvés. Noha az áteredő bűn minden ember sajátja, mégsincs személyes bűn jellege. Meg van sebezve az emberi természet. A XII. századtól kezdve a keresztény gondolkodás egyre nagyobb figyelmet szentelt a bűn személyes jellegének.

Valószínű, hogy egyik sem úgy történt, ahogy le van írva, pláne nem a közölt részletes isteni tevékenység formájában. Amikor az evolúcióval a természettudomány az új korban jelentkezett, az egyház szigorúan elzárkózott előle. De a tudományok szép haladása a Bibliatudományt nem hagyhatta tétlen és belefogott vizsgálódásába. Ma már széles katolikus körökben elfogadott az evolúció. Mi úgy hisszük, hogy Isten örök jelenében örök-egy teremtői határozatában képességet adott az anyagnak világmindenséggé való kifejlődésre, ami sok milliárd évet vett igénybe, s majd önmagát minőségileg felülmúlva létrejött a hominizáció, megjelent a földön a szellemi lélekkel bíró ember. Az evolúció poligenizmussal jár, azaz több őstől való leszármazással.

Isten egy-örök jelenében és egy-örök határozatában szeretetében teremti és gondozza mindazt, amit létrehozott. Ebben az Isteni gondviselésben nekünk véges és Teremtőnktől függő embereknek is megvan szinte munkatársi szerepünk, hiszen Ő bízta ránk: „uralkodjatok a földön, fejlesszétek, sokasodjatok….” Így mindig mindenben Tőle függve - Nálam nélkül semmit sem tehettek (Jn 15,5.), egyesülve és együttműködve szent akaratával teljesítjük küldetésünket. Isten Gondviselő ereje az ember helytállásában érvényesül. Ha pl. beteg vagyok, fohászkodom: Istenem segíts! De ez nem csodavárás, hanem függőségem elismerése és bizalmam kifejezése és megyek az orvoshoz, mert ez itt a földön a dolgok rendje. „Gyerekes hit volna, ha valaki azt gondolná, hogy Isten testi kezekkel agyagból csinálta az embert. Isten nem lehelhet, mert Ő lélek.

A Szentírás értelmének rétegei

A Szentírás értelme: a Szentírás szövege által közvetített tartalom, a szöveg jelentése, amit a kinyilatkoztató Isten a szent szerzőkön keresztül közölni akart. A Szentírás értelmének több rétege van:

1. Szó szerinti értelem (sensus litteralis): A szentírás-magyarázat szabályait követve a legtöbb esetben megállapítható. Betű szerinti értelemről beszélünk, ha a szerző a szavakat a mindennapi értelemben használja, s átvitt értelemről, ha a szó jelentését hasonlóság alapján másra is átviszik.
   • Egyszerű metafora: T.k.p. rövidített hasonlat (pl. úgy harcolt, mint egy oroszlán - ez hasonlat, de „az oroszlán Júda törzséből” már metafora). Ilyenek az antropomorfizmusok is, melyekkel a Szentírás emberi tulajdonságokat állít Istenről.
   • Szünekdokhé: Ebben az esetben a részt jelölő szó az egészet jelenti (pl. test az embert: az Ige testté lett), vagy egy jellegzetes tulajdonság jelzi az egész embert (pl. a Fölkent, a Megváltó Jézus).
   • Névcsere (metonímia): A hatás az okot (az edény a tartalmat, az eszköz a cselekvőt) jelenti.
   • Hangsúlyozott szóhasználat (emfázis): A szó nagyobb jelentőséget kap, mint a megszokott esetekben (pl. te vagy „a próféta”?), a túlzó kifejezési formáknál viszont (hiperbola) egész mondatok lépik túl a megszokott értelmet. Ezt a kifejezési formát főként a Keleti költészetben kedvelik.
   • Példabeszéd (parabola): Kibontott hasonlat, ezért egyes szavai a mindennapos használat értelmével bírnak, a példázat egésze azonban szimbolikus értelmű. Ha az egyes szavaknak és kifejezéseknek is szimbolikus jelentése van, akkor a példabeszéd vagy példázat allegória. Mivel azonban az allegóriában a jelképes értelem nem távolodhat el nagyon a valóságtól, az allegória és a parabola közti határok elmosódnak.
   • Mese: A parabolával rokon értelmű, amennyiben az egyes szavak mindennapos jelentésüket hordozzák, s a kép egésze jelent valami magasabbrendű valóságot. Jellegzetessége, hogy élettelen tárgyak élő és gondolkodó lényként jelennek meg benne.
   • Prófétikus szimbolikus cselekmények: Melyekben egy cselekedetnek van példázat jellege.
2. Előképi, lelki értelem (sensus typicus vagy spiritualis): A szövegben szereplő személyek, tárgyak és események a szó szerinti értelem mellett eljövendő személyek, tárgyak és események modelljei, típusai, előképei. Nemcsak az Ószövetség egésze, hanem egyes elemei is megtalálják beteljesedésüket az Újszövetségben. Különösen az egyházatyák világítottak rá a Szentírás ilyen értelmére, továbbvive az Úr Krisztus (Jónás az ő halálának és feltámadásának előképe) és Szent Pál (Ádám Krisztus előképe) tanítását. Az előképi értelem megtalálása a kinyilatkoztatás fényében hiteles, azaz csak magának a Szentírásnak és a hagyománynak a keretein belül mozoghat.
3. Teljesebb értelem (sensus plenior): A szentírás-magyarázat hagyományában találkozunk egzegétákkal, akik azt vallják, hogy Isten a későbbi kibontakozásra való tekintettel úgy irányította a szentírókat, hogy szavaikkal olyan igazságokat is kifejezzenek, melyeknek teljes értelmét nem foghatták föl, mert ez csak későbbi sugalmazott szövegek ismeretében világlik ki. Szerintük bizonyos próféciák teljes értelme csak Krisztus idejében vált világossá.
4. Alkalmazott értelem (sensus accommodatus): Nem szorosan vett szentírás-magyarázati forma; aszketikus íróknál, szónokoknál gyakori, s a liturgiában is előfordul. Ilyen pl. a bölcsességről mondott ószövetségi anyag alkalmazása Máriára (Sir 24).

tags: #idoskoraban #is #lombot #hoz #szentiras