Ata, a rejtélyes csontváz: Magzat vagy földönkívüli?

2003-ban a chilei Atacama-sivatagban találtak egy 15 centiméteres, rejtélyes csontvázat, amit Ata becenévvel illettek. A furcsa fejformájú, apró maradvány 2009-ben került a figyelem középpontjába, majd 2012-ben alapos vizsgálatokat végeztek rajta, a 2013-ban bemutatott Sirius Disclosure dokumentumfilm kapcsán. A csontvázon DNS-, röntgen- és CT vizsgálatokat is végrehajtottak, melyek eredményei a dokumentumfilmben és a Disclosure Project honlapján is megtekinthetők. A Disclosure Project fő célja az idegen életformák földi jelenlétére vonatkozó bizonyítékok felkutatása.

Bár a képek és a cikkek első pillantásra jól megtervezett átverésre utalhatnak, fontos leszögezni, hogy maga a csontváz nem kézzel készült, és a vizsgálatok sem hamisak. Tehát nem beszélhetünk klasszikus átverésről. De vajon mi az igazság Ata rejtélyével kapcsolatban?

Ata csontváza a sivatagban talált állapotban

A kor meghatározásának dilemmái

A cikkekben az olvasható, hogy a vizsgálatok alapján Ata egy 6-8 éves ember csontváza lehet. Ezt az állítást azonban érdemes alaposabban megvizsgálni. Dr. Ralph Lachman végezte a kor meghatározását, ám ahogy az már az egyiptomi gyerekmúmiák esetében is látható, egy mumifikálódott tetem korának meghatározása nem olyan egyszerű, mint gondolnánk.

Az egyiptomi múmiák esetében a fogászati vizsgálat 14 hónapos és 2 éves kor közé datálta a maradványokat, míg az ortopédiai- és CT vizsgálatok 7 és 10 év közötti eredményt hoztak. Ez arra utal, hogy a CT vizsgálat egy bizonyos ponton megbízhatatlan lehet, és figyelembe kell vennie egyéb sajátosságokat is, mint például a magasságot, a kialakult csontok és porcok mennyiségét és milyenségét, valamint azt a nem elhanyagolható részletet, hogy a csontváznak nincsenek kifejlett fogai.

Valószínűbb magyarázat: abortált magzat

Sokkal valószínűbb, hogy Ata egy néhány (14-16) hetes, abortált magzatról van szó. Ekkorra ugyanis már kialakulnak az első csontok, porcok, és a bőrréteg is, bár az még áttetsző. Ezt figyelembe véve már nem meglepő a 10 borda sem, mivel ekkorra az utolsó két, lengőborda kivételével mindegyik hellyel-közzel kialakult.

Egy 18-20 hetes magzat csontváza összehasonlításképpen

Ezen a képen egy 18-20 hetes magzat csontváza látható, ahol jól látható, hogy gyakorlatilag már az ujjpercek is kialakultak, egyedül a bordák állnak még összevissza, de lényegében minden fontosabb csont felismerhető. Érdemes azt is megfigyelni, hogy mennyire aránytalan a fej a test többi részéhez képest, a hatalmas szemüregekről nem is beszélve.

Mi szól még amellett, hogy Ata nem űrlény?

Chilében különösen szigorúak az abortusz törvények. Könnyen elképzelhető, hogy egy terhes anya távol a falujától vagy városától kívánt megszabadulni gyermekétől. Jogosan merül fel a kérdés, hogy maradt meg ennyire jó állapotban? Mi a helyzet a DNS vizsgálat eredményével?

Itt nagyszerűen tetten érhető, hogy a Sirius "dokumentumfilm" készítőinek nagyon erős prekoncepciói voltak a maradvánnyal kapcsolatban. Azt ugyanis ők is elismerik, és a filmben is hangoztatják, hogy a mitokondriális DNS alapján az anya egy Chilében élő asszony volt. "Az a szekvencia, amelyhez a mitokondriumokból - a sejtek energiaraktáraiból - jutottunk, nagy bizonyossággal azt jelzi nekünk, hogy az anya egy Chile vidékéről származó bennszülött indián volt. A másik dolog, amit az elemzés azonnal kiderített, az volt, hogy hímnemű." Ez már a totális fanatizmus és idiotizmus magasiskolája. Ott a bizonyíték, hogy az anya egy ember, mégis azt állítják, hogy földönkívüli. Vagyis azt állítják, hogy lejöttek az ufók és felcsinálták az indián lányokat, asszonyokat.

Abortusz - a magzat vagy az anya joga az első? - utalk

Ata torz feje és az illegális abortusz

Miért olyan torz Ata feje? Néhányan úgy gondolják, hogy valamiféle degeneratív betegségben szenvedett, de akadhat más magyarázat is rá. A magzatok koponyacsontjai még nagyon lágyak ebben a korban, és nagyon sokáig így is maradnak, ezért könnyen deformálódnak.

Ata koponyáján található lyuk, mint az illegális abortusz jele

Ezen a képen pedig az illegális abortusz egy újabb bizonyítéka látható: egy lyuk. Itt akaszthatták be azt az eszközt, amivel gyakorlatilag kirántották a magzatot az anyaméhből. Ugye a történet így már nem is olyan szexi, hanem sokkal szomorúbb? Sokat elmond az emberekről és a médiáról is az, ahogy kezelték a csontváz megtalálását. A média az első, még ellentmondásos eredményekre hagyatkozva szinte tényként közölte a vizsgálatok eredményeit, amik aztán rengeteg félreértést szültek.

tags: #idezetek #a #magzatrol #pinterest