Hozzá taplalas laktációs tanácsadó

A szoptatás az egyik legcsodálatosabb és legtermészetesebb módja, hogy kapcsolódni tudj a kisbabáddal.

Ugyanakkor a rengeteg információ, ajánlás, ami nap mint nap ránk zúdul a babák szoptatása kapcsán, a lehetőségeink, a saját és babánk adottságai sokszor kihívás elé állítják nem csak az újdonsült, de a már gyakorlott anyukákat is.

Fontos, hogy tudd, nem vagy egyedül!

„A szoptatás a világ legtermészetesebb dolga.” „Ha a nők nem tudnának szoptatni, már kihalt volna az emberiség.” „Minek a szoptatásra felkészülni, mellre tesszük a babát és csinálja a dolgát.” - sokszor találkozom ezzel a hozzáállással a szoptatás kapcsán.

A fenti mondatok önmagukban teljesen igazak, de egy olyan társadalmi berendezkedésre lettek kitalálva, amikor még együtt élt a nagy család, a kislányok gyermekkoruktól kezdve láttak szoptató anyákat, aktívan részt vettek a kisebb gyerekek gondozásában, és hatékony segítséget kaptak az idősebb nőrokonoktól a szoptatási nehézségek során.

Ez a tudás az elmúlt évtizedekben eltűnt, ennek pótlására szolgál a szoptatásra felkészítés.

Ki a szoptatási tanácsadó?

A laktációs szaktanácsadó olyan specialista, aki a szoptató anya és a szoptatott csecsemő különleges igényeit szem előtt tartva megelőzi, felismeri, illetve segít megoldani a laktációval, anyatejes táplálással kapcsolatos problémákat.

Tudását folyamatosan frissíti a legújabb kutatások alapján.

Magyarországon először a La Leche Lige (LLL) keretein belül lehetett szoptatási tanácsadóként dolgozni.

A Ligás szoptatási tanácsadók maguk is szoptató anyák, akik tapasztalatukat egészségügyi és kommunikációs ismeretekkel egészítik ki a Liga nemzetközileg meghatározott ‘képzése’ alapján.

A Liga alapelve, hogy anyák támogatnak anyákat önkéntes munkában.

A támogatásnak ez a formája kutatások szerint az egyik leghatékonyabb módja.

Magyarországon a Semmelweis Egyetem Mentálgiéné Intézetének képzésén lehet Laktációs Szaktanácsadó végzettséget szerezni az egészségügyben dolgozó szakembereknek.

Sokan a La Leche Liga önkéntes szoptatási tanácsadói közül is elvégezték ezt a szakot.

A nemzetközi IBCLC vizsgával és minősítéssel rendelkező szoptatási tanácsadók az IBCLC-ék.

Ez a végzettség a magyar Laktációs Képzéstől függetlenül is megszerezhető, ehhez a nemzetközileg szervezett vizsga alapfeltételeinek kell megfelelni és sikeres vizsgát kell tenni.

A legtöbben, akik a Semmelweis Egyetem Laktációs Szakán végeznek laktációs tanácsadóként, leteszik a nemzetközi IBCLC vizsgát is.

A fenti két végzettség adja az elérhető legalaposabb szakmai tudást.

Ezeknél nem követelmény, hogy a szoptatási tanácsadó maga is sikeresen szoptató anya legyen.

A Szoptatásért Magyar Egyesület önkéntes szoptatási segítő képzését elvégzett anyák vállalnak szoptatásban segítségnyújtást a lakóhelyük területén, barátoknak, ismerősöknek.

Saját anyai tapasztalatuk mellé bizonyos alapismereteket kapnak a leggyakoribb szoptatási nehézségekkel és a csecsemők fejlődésével kapcsolatban.

Komolyabb nehézség esetén tudják, hogy hova irányítsák tovább az anyát.

Helyettesíti-e a laktációs szaktanácsadó és a szoptatási tanácsadó a védőnő és a gyerekorvos munkáját?

Semmiképpen sem.

Ideális esetben a védőnővel és a gyermekorvossal együttműködve, a szoptatási tanácsadó kiegészíti az egészségügyi szakemberek munkáját.

Így lehet valódi segítség az édesanyák számára.

Laktációs tanácsadó segít anyának és babának

Szoptatásra felkészítés

A szoptatásra való mentális felkészülést ajánlott már a várandósság alatt elkezdeni az első baba érkezése előtt, hogy a kismama minél magabiztosabban várhassa a táplálási időszak beköszöntét.

A szoptatásra felkészülni a várandósság alatt azért is fontos, mert a szülést követően rendkívül sok hormon szabadul fel.

A kismama minden információba próbál kapaszkodni és nehezen mérlegel közöttük.

Ilyenkor egy stabil elhatározásra és tudásra van szükség.

2020-as kutatásom címe „A várandósság alatti laktációs felkészítés hatása a szoptatás sikerességére” volt, melyben a felkészítésemen résztvevők 94%-a kizárólag anyatejjel táplálta gyermekét, míg a kontroll csoportban, ez az arány mindössze 64% volt.

A várandósság alatti laktációs felkészítés a szoptatás sikerére nagymértékben kihathat.

Maximum 5 fős, várandós kismamáknak szervezett workshopjainkon minimum másfél órában átbeszéljük a laktáció minden aspektusát, minden felmerülő kérdést és kételyt.

Természetesen az elmélet sokszor más lehet, mint a gyakorlat.

Várandós kismama szoptatásra készül

Szoptatási tanácsadás

A tanácsadást megelőzően röviden (kb. 10 perc) telefonon egyeztetünk, hogy miben tudok nektek segíteni, és megkérlek, hogy tölts ki egy kérdőívet, hogy minél felkészültebben érkezhessek hozzátok a tanácsadásra.

A tanácsadás során (kb. 2-2,5 óra) otthonodban vagy igény esetén diósdi stúdiómban részletesen átbeszéljük a helyzetedet, problémádat, megnézzük a gyakorlatban a szoptatást (testhelyzetek, helyes mellre tapadás, szükség esetén szoptatásbarát pótlás), szükség esetén megvizsgálom a kisbabád száját és a melledet is.

Részletesen átbeszéljük a kérdéseidet, céljaidat és ennek megfelelően közösen kialakítunk egy tervet, ami alkalmas ezeknek a céloknak az elérésére.

Szívesen válaszolok a közben felmerülő egyéb kérdésekre is (pl. Mit tehetsz, hogy elegendő tejed legyen? Kell-e fejned? Mikor van szüksége a babádnak tejen kívül másra? Honnan tudod, hogy elegendő tejhez jut? Hogyan építhető le a pótlás? Hogyan kezeld a mellgyulladást? Milyen gyakran tedd mellre? Miért sír? Mit tehetsz, ha fáj a szoptatás? Miért nem gyarapszik? Miért ébred éjjel? Hogyan tudod elválasztani?).

A szoptatási ambulancián mindig egyéni tanácsadásra várjuk a kismamákat, hiszen minden anya-baba páros teljesen más, számukra sosem lehet egységes tanácsot adni.

A minimum 60 perces alkalom során a kismama és Viktória átnézik a szoptatási pozíciókat, a mellretapadást, a kisbaba szopási technikáját.

Átbeszélnek minden felmerülő kérdést.

Az anyuka a konzultáció végén a javasolt segédeszközök használatához is segítséget kap, sőt ezek nagy részét a tanácsadás keretein belül ki is tudják próbálni, kézbe fogni, gyakorolni (pl. mellszívó, bimbóvédő, mellpumpa).

A személyes találkozás alkalmával szükség van a szoptatás akár többszöri megtekintésére, illetve a melled és kisbabád szájának szemrevételezésére, vizsgálatára.

Segítséget nyújtok neked a mellre helyezésben, fejésben, megmutatom a szoptatási segédeszközök használatát és az alternatív táplálási módszereket.

Fontos tudnod, hogy orvosi tanácsot nem adhatok, illetve a szoptatási tanácsadás nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, de esetenként erre szükség lehet.

Ilyen helyzetben javasolni fogom orvos, vagy más szakember felkeresését, illetve diagnosztikai eljárások igénybevételét (pl. genetikai vizsgálat, ultrahang).

A megoldási javaslatok szempontjából a te szoptatásban elérni kívánt céljaidhoz és kisbabád szükségleteihez igazodom.

Emellett kulcsfontosságú, hogy a megoldáshoz szükséges tevékenységeket (pl. fejés, masszázs, speciális etetési technikák) tudjad végezni.

Szükség esetén felveszi a kapcsolatot a család gyermekorvosával, védőnőjével és/vagy egyéb szakemberrel.

Szoptatási tanácsadó segít a mellre tapadásban

Online tanácsadás

Az online tanácsadás során minden ugyanúgy történik, mint a személyes találkozó esetében, azzal a különbséggel, hogy maga a tanácsadás egy 2-2,5 órás videohívás keretében történik.

Online tanácsadás esetén is küldök írásos összefoglalót az elhangzottakról, és biztosítom a fél órás online utánkövetést 1 héten belül.

Az online megbeszélés esetében is részletesen átbeszéljük az előzményeiteket az anamnézis kérdőív alapján, ezen kívül átbeszéljük a jelen problémát és a lehetséges, számodra elfogadható megoldást.

Online tanácsadás esetén is meg tud valósulni a szoptatás megfigyelése, viszont esetlegesen külső segítséget vagy nagyfokú kreativitást igényelhet ennek megvalósítása.

Online szoptatási tanácsadás

Kísérés csomag

Egyszeri tanácsadás helyett a probléma teljes feloldásáig folyamatos kapcsolattartást és több alkalmas konzultációt biztosítok neked.

Egyéni igényeidre szabva végigkísérem akár napi kapcsolattartásban a szoptatás alakulását, a baba fejlődését és az anya-baba kapcsolatban felmerülő témákat (sírás, alvás, hasfájás, anyai szorongások).

A szoptatási problémák gyakran összefüggnek érzelmi és anya-baba kapcsolati nehézségekkel.

Az egyszeri tanácsadás gyakran kevés, hiszen a szoptatási problémák általában összetettek, és hosszabb folyamat során oldhatók csak fel teljesen.

A folyamat közben sok új helyzet adódik, a baba reakciói változnak.

A tápszeres pótlás leépítése, a tejmennyiség növelése, a bimbó fájdalom elmulasztása, az aluszékonyság vagy a szopási sztrájk feloldása időt és gyakran folyamatos támogatást igényel.

Naponta változhat a baba viselkedése, súlyának az alakulása, a te érzelmi állapotod.

Ilyenkor mindig új kérdések merülnek fel, amire jó, ha kapcsolattartásban gyors válaszokat kaphatsz.

A szoptatási problémák erős anyai szorongást szoktak okozni.

A kísérés biztosítja azt számodra, hogy az érzelmi hullámvasút kétséget és elbizonytalanodást keltő pillanataiban kaphass tőlem megtartó érzelmi támogatást és megerősítést.

Ezen kívül a traumatikus szülésélmény, a szülés utáni szeparáció, az esetleges kórházi kezelés vagy bármilyen traumaként megélt helyzet is erősen hathat az érzelmi állapotodra és a szoptatási problémára.

Ugyanígy a saját gyerekkorodból hozott kötődési minta és sérülések is felszínre jönnek az anyaságban.

A szoptatási kérdések a legtöbb esetben összefüggnek a megnyugtatás, az altatás és a csecsemőkori érzelemszabályozás kérdéseivel.

Végig melletted vagyok komplex szakmai és emberi támogatással, ami jelentős biztonságérzetet ad neked.

Ingyenes 20-30 perces előzetes konzultáció után személyre szabott ajánlatot adok neked.

Átbeszéljük a számodra elképzelhető, lelkileg és testileg is megfelelő megoldási utakat.

Sosem csupán egyetlen megoldás van.

Mindig vannak alternatívák.

Segítek, hogy lásd az egész képet!

A tanácsok mögötti tudományos tényeket valamint a szoptatásnak az alvással, megnyugtatással és a baba fejlődésével kapcsolatos összefüggéseit is elmagyarázom.

Ez segít neked eligazodni az egymásnak ellentmondó tanácsok útvesztőjében.

Közzétették a felvételeket a repülőgép és tűzoltóautó New York-i repülőtéren történt ütközéséről

Egyéb témák

Keress nyugodtan akkor is, ha nincs szükséged teljes 2-2,5 órás tanácsadásra (pl. hozzátáplálás, gyengéd elválasztás, harapás).

Ekkor az előzetes telefonbeszélgetés során a felmerült kérdések alapján megbeszéljük, hogy kb. mennyi időt igényelhet a tanácsadás.

Az elválasztás szorosan összefügg az érzelemszabályozás és a határhúzás kérdéseivel.

Kevésébé szoptatás technikai, mint inkább kapcsolati kérdés.

Ideális esetben az elválasztás egy fokozatos folyamatban valósul meg, amiben van lehetőség a gyerekedet (és magadat is) felkészíteni a folyamatra.

Online konzultációk a folyamat teljes ideje alatt.

Egyéni helyzettől függően beszéljük meg, hogy milyen gyakran, mennyi időn át és hány alkalom összesen.

Gyermekorvos és szoptatási tanácsadó együttműködése

Mellgyulladás esetén

A legfontosabb mellgyulladás esetén a hatékony és rendszeres ürítés, tehát a gyakori szoptatás és/vagy (óvatos) fejés.

Szoptatások között javasolt gyakori hűvös borogatást alkalmazni (pl. káposztalevél, gézlap).

Szopi közben vagy előtt nagyon óvatosan lehet masszírozni az érintett régiót, szinte csak simogatva, de nem fájdalmasan!

Vegyen be gyulladáscsökkentő fájdalom csillapítót naponta 3 alkalommal (pl. Ibuprofen, Paracetamol).

Amennyiben több mint 24 órán át fennáll a láz vagy a rossz az általános állapot, antibiotikum válhat szükségessé.

Ebben az esetben 2×500 mg Cefzil szedése javasolt 10 napig (amennyiben nincs gyógyszerérzékenység).

Mellgyulladás kezelése

tags: #hozzataplalas #laktacios #tanacsado