A hozzátáplálás egy izgalmas időszak mind a baba, mind a szülők számára, hiszen ekkor kezdi el a kicsi felfedezni az ízek és textúrák sokféleségét. Az egyik gyümölcs, amellyel érdemes megismertetni a babát, a barack, amely számos jótékony hatással rendelkezik.
Miért érdemes barackot adni a babának?
Szuper a baba pocijának, látásának, immunrendszerének: ez a barack. Az ősi gyümölcs, amely Ázsiában őshonos, évezredek óta termesztett, és a kopaszbarack, kajszi és őszibarack fajtái mind magas víztartalommal rendelkeznek.
Mivel a legtöbb faj nyáron érik, számolhatunk azzal, hogy segít fenntartani a hidratációt, hiszen a gyümölcs kb. 85%-a víz. Nincs olyan Nagyi, aki ne ajánlaná székrekedéses babának a sárgabarack kínálását, hiszen ismert enyhe hashajtó hatásáról.
A megfelelő barack kiválasztása és előkészítése:
Rossz tárolás következtében (pl. penész, túl nyers gyümölcs) felléphet hasfájás, akár hányás. Éppen ezért friss, jól tárolt (több napig csak hűtőben áll el), érett gyümit szabad fogyasztani. Olyat, amely foltoktól, sérülésektől mentes. Jól meg kell mosni a héjrészt, különösen szennyezett lehet növényvédőszerrel (akkor is meg kell mosni ha bio!), majd MEGHÁMOZNI! A barackot, ha megvásároltad, a hűtőben tárolld mosás és hámozás után.

A barack nem tartozik a gyakori ételallergének közé, ami megnyugtató lehet az első bevezetéskor.
Mikor és Miért Érdemes Elkezdeni a Hozzátáplálást?
Mikor érdemes elkezdeni a hozzátáplálást? Van-e univerzális időpont és honnan tudod eldönteni, hogy a baba megérett a hozzátáplálásra? A hivatalos, nemzetközi állásfoglalások „6 hónapos kor körüli” időt írnak (amennyiben a baba rendelkezik ekkorra már a fejlettségi jelekkel - általában már igen), nem véletlenül. Fontos kiemelni, hogy 6 hónapos körüli időpontról beszélünk, nem napra pontosan 6 hónaposan.
Szakmai ajánlások a hozzátáplálás kezdetére
- Az Egészségügyi Világszervezet (WHO, 2023) 6 hónapos korig kizárólagosan anyatej, vagy ennek hiányában tápszer adását ajánlja.
- A 2019-es Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) szakmai irányelve az egészséges csecsemő (0-12 hónapos) táplálásáról a hozzátáplálást legkorábban az 5. hónap elejétől el lehet kezdeni, és legkésőbb 6 hónapos korig.
- Ugyanakkor ellenjavallt a túl korai (4 hónapos kor előtti) hozzátáplálás megkezdése, ugyanis a csecsemő emésztőrendszeri-, és oromotoros készségei (szájhoz kapcsolódó mozgási képességek) nem fejlettek ahhoz, hogy a folyékony anyatejen vagy tápszeren túl más táplálékot képes legyen befogadni és feldolgozni.
A hozzátáplálás elkezdéséhez nem elegendő önmagában a betöltött 4-6 hónapos életkor, a csecsemő fejlettségi és egyéb érettségi jeleit is figyelembe kell venni. Az alap a megfelelő időpont választása a hozzátáplálás megkezdésére. Ezt nem csak a legfrissebb ajánlások alapján lehet tudni, hanem onnan is, ahol a baba éppen tart, milyen készségekkel, fejlettséggel rendelkezik. A kettőt összevetve kapjuk meg a legjobb, legideálisabb időpontot.
A hozzátáplálás érettségi jelei
A legfontosabb jelek, amelyek arra utalnak, hogy a baba készen áll a szilárd ételek bevezetésére:
- Stabil törzstartás: A csecsemő felsőtestre mindig legyen függőleges, stabilan meg legyen támasztva a gerince, medencéje, talpa, így csökkenthető a fulladásveszély kockázata (a félig fekvő, döntött testhelyzet hozzátáplálási irányzattól függetlenül balesetveszélyes!). Stabil törzstartás mellett a gondozó ölébe ültetve ajánlott a kóstolás, kínálás. Általában 8-10 hónapos kor körül a csecsemők képessé válnak az önálló stabil ülésre, amikor is nem a gondozó ülteti, hanem önállóan négykézláb helyzetből vagy oldalfekvésből veszi fel a stabil ülő testhelyzetet.
- Nyelvkilökő reflex mérséklése/eltűnése: Ez a reflex, amely kb. 4-6 hónapos korban bekövetkezik, azt jelzi, hogy a baba képes lesz a szájában tartani az ételt, nem pedig azonnal kinyomja azt.
Mi a hozzátáplálás célja?
A hozzátáplálás (complementary feeding) az a folyamat, amelynek során az anyatej/tápszer mellett egyéb ételek hozzáadása történik a csecsemő táplálékához, amikor az anyatej vagy tápszer önmagában már nem fedezi a csecsemő tápanyagigényét. Ezeket az energia- és tápanyagtartalommal rendelkező ételeket, italokat összefoglaló néven szolidoknak nevezzük. A hozzátáplálás időszaka általában 6 hónapos kortól 23 hónapos korig tart, bár a szoptatás 2 éves koron túl is folytatódhat.
A hozzátáplálásnak három fő célja van:
- Egészség, allergiaprevenció: A gyakori táplálékallergénekkel való találkozás a megfelelő időben, mennyiségben csökkenti a későbbi allergia, atópiás dermatitis kialakulásának esélyét. Az allergénekkel való találkozásnak ekkor, szájon át van itt az ideje. Ez az egyik legfontosabb cél, és ezt nagyon gyakran el szokták felejteni ennél a kérdésnél.
- Fejlődés: Új készségek, képességek, melyekhez mind tapasztalat kell: azaz evés. Hogyan továbbítsa a nyelvével a pürét, majd nyelje le? Hogyan kanalazzon? Hogyan fogjon meg, tegyen a szájába, rágjon meg 1-2-3-4-soksok foggal egy falatot? Mi van, ha nem kellemes, hogyan kell kiköpni?
- Minőségi kiegészítése az anyatejnek/tápszernek: 6 hónapos kor után önmagában ezek már nem nyújtanak elég tápanyagot egy kisbaba táplálására. Nem egyik napról a másikra természetesen, és nem is úgy értve, hogy rosszabbak lesznek. Az anyatej is ugyanolyan jó marad, de a gyermek testsúlykilogrammra vetített igényei változnak meg (pl. folyadékigény). A vasraktárak ekkorra már terminusra született babák esetében is kimerülnek, éppen ezért nagyon fontos a hozzátáplálás megfelelő összetétele, nem maradva a burgonya-répa-alma szentháromságon, és végképp nem maradva a püréken hónapokig.
A WHO iránymutatása szerint az anyatej, vagy anyatejpótló tápszer 6 hónapos kor után is képes fedezni a csecsemő energia- és tápanyagszükségletének jelentős részét, akár még 12 hónapos korban is a felét vagy 2/3-dát. Ebben az időszakban a hozzátáplálás fő célja az ételekkel, alapanyagokkal, ízekkel, színekkel, állagokkal való ismerkedés, felfedezés, bevonás a család étkezési szokásaiba. A hazai csecsemőtáplálási irányelvben foglaltak szerint 11 hónapos kor után ajánlott a fokozatos átállás a családi étkezésekre, figyelembe véve a csecsemő egyéni fejlettségét, készségeit és szükségleteit, miközben a hozzátáplálás mellett korlátozás nélkül folytatható a szoptatás. A WHO továbbá 2 éves korig ajánlja az anyatejes táplálás folytatását, melyből 500 ml ebben az életkorban is képes fedezni a gyermek napi energiaszükségletének 1/3 részét. Az anyatejes táplálás mindig az édesanya és a gyermek közös kompetenciája, addig ajánlott folytatni és fenntartani, amíg mindkét fél számára komfortos.
A Barack Bevezetése: Pürés vagy Darabos Ételek
Hőközlés során picit szelídül, ezért az első néhány alkalommal a babának ajánljuk sütve/párolva adni. Az első kínáláskor keveset adjunk, majd jöhet a nagyobb (normál) mennyiség. Nem kell külön bevezetni a sárga-, őszi-, vagy nektarint feltétlen, bevezethetők hasonló módon.
Pürés barack bevezetése
Pürés babáknak első pár alkalommal hőkezeljük (sütés sütőben, majd pürésítés, vagy pár perces gőz feletti párolás). Ez nem sok idő, 4-5 perc maximum. Ha hőkezeltük, kelleni fog valamilyen folyadék a pürésítéshez (pl. víz, párolófolyadék, őszibarackleves), és ugye ez lehet első püré is. A pürés babánál a püré picit folyós, de nem teljesen (méz-állag, de aztán hamar pürés állag). A pürében nincs darabka, ez tök sima!
Barack darabos formában
Darabos ételt evő babának is szuper az első néhány alkalommal hőközölni. Tehát jöhet a sült barackgerezd például. A barack legyen első körben hosszúkásra vágva, majd kb. 1 cm X 1 cm-es darabokban (fogásoktól függ). A barackot kisebb darabokra vágva nehéz megfogni, ne legyen ezért apró darab, sőt, kis darab se az első alkalmakkor. TIPP: etetőhálóba is beletehető a friss barack, így a baba ki tudja szívogatni a finomságot, de vigyázz, ez azért nem bír túl nagy tápanyagtartalommal, a gyümirost a hálón belül marad.

Előre is gondolj, ha épp nem most tart a baba a barack bevezetésénél, akkor a friss barackot fagyaszd le hámozva, negyedelve, így később is felhasználhatod.
Barack kombinálása más ételekkel
Jöhet utána a komplettálás, hogy a fehérje-szénhidrát is oké legyen. A barackhoz jól illik a ricotta, a krémes túró, a zabkása, a keksz, gabonaőrlemények, más gyümölcsök - pl. banán, görög joghurt.
Általános Irányelvek a Sikeres Hozzátápláláshoz
A hozzátáplálási irányzattól függetlenül az aktuális szakmai ajánlások, köztük a hazai csecsemőtáplálási irányelv is a válaszkész hozzátáplálás alapelveinek megvalósítását javasolja. Ennek értelmében a csecsemő éhségre és jólakottságra utaló jeleinek figyelembevételével, a saját tempójában etessük, minimalizáljuk a figyelmét elterelő ingereket, kísérletezzünk többfajta ételkombinációval, ízzel. A hozzátáplálás megkezdésének idejét és előrehaladását (bevezetett ételek, állagok, ízek, mennyiségek) a csecsemő egyéni fejlődése, készségei, szükséglete határozza meg.
Az első lépések és az evőeszközök használata
Folyékony, folyékony-pépes ételekkel kezdjük a szolidok bevezetését. Püréket kínálj először, így a baba megtanul először nyelni, aztán jön majd a rágás tanulása. Püréket enni más technikát igényel tőle, mint a szopizás vagy a cumisüvegből történő evés. Evésnél a nyelv segít a falatképzésben, úgy, hogy az étel mozgatását a száj elejéről hátrafelé segíti.
A BLW azt jelenti, hogy a csecsemő hozzátáplálása a pürésített ételek kanállal etetése helyett az életkorának és fejlettségi szintjének megfelelő formában kínált szilárd ételekkel kezdődik 6 hónapos kortól, illetve amikortól a csecsemő az önálló evésre készséget mutat. BLW-nél kiemelten figyeld (amúgy is) az étrend összetételét (vasdús ételek, húsok, nagyon puha falatok, jól ülés, megfelelő kalória, stb.).
A cél ebben az életkorban a darabos ételek bevezetése, alapanyagismeret bővítése. A darabos ételek bevezetését pürével kezdett hozzátáplálás esetén a szakmai ajánlások 8-10 hónapos kor körül javasolják. Ez azért fontos, hogy a száj körüli izmok megfelelően tudjanak fejlődni, melyeknek nagy szerepe van a későbbi beszédfejlődésben. A rágást a csecsemők megfelelő idegrendszeri érettség mellett tanulás útján sajátítják el, melyben nagy szerepe van a közös családi étkezéseknek. Hagyjuk, hogy lelkesen gyakoroljon, mutassuk neki eltúlozva a rágást, és könnyen szétnyomható ételeket kínáljunk! Ennek a folyamatnak velejárója lehet az öklendezés, hányás. 9-10 hónapos kor körül a csippentő fogás kialakulásával, kisebb méretű falatokat is kínálhatunk a babának (kb. 1x1 cm kockák), melyeket fel tud csippenteni az ujjával.
Amikor enni tanul a baba, nem csak a tápanyagok miatt kínáljuk a finom falatokkal. Az evés valójában a legösszetettebb fizikai feladat, amelyet egy ember végezhet. Evés közben felhasználjuk a test összes szervrendszerét: az agyat és a koponyaidegeket; a szív és az érrendszert; a légzőszervi, endokrin és anyagcsere-rendszereket; a test összes izmát és az egész gyomor-bél traktust. Csak a nyeléshez szükséges 26 izom és hat koponyaideg. A baba öt-, ill. hathónapos kora után az evés valójában már tanult viselkedés. A szülő segíti vagy éppen hátráltatja ebben, ő a kapocs.
A etetés módja és környezete
- Az alapvető eszköz a kanál, amit a szülő tart (Start kanál). A kanál nyelének tartása párhuzamosan a talajjal, a gyermeknek a fejét nem kell előre-, vagy hátrabiccentenie, szemben ülünk vele.
- A kanalat ne dugd bele a baba szájába. Finoman érintsd a FELSŐ ajkaihoz (alsóhoz érintve nyelvkilökést okozhat), és hagyd, hogy ő „kapja be”, és fogyassza el róla a falatot.
- Hagyd, hogy a baba maszatos legyen, nem kell törölgetni (főleg nem popsitörlővel az arcát!). Ne használj nehéz, mozgásban akadályozó előkéket. Ez nem egy műtét ahol mindent le kell takarni, hanem a való világ, nem kell megvédeni a babát a maszatoktól.
- Ne ijedj meg, ha grimaszol. Neki ízrobbanás az őszibarack is! Egyértelmű lesz, ha nem ízlik neki valami vagy valamiért nem nyeri el a tetszését: ki fogja köpni és tiltakozni fog.
- Figyelj a hőmérsékletre: ami sósabb jellegű (nem sós, de pl. húsos-zöldséges menü) - legyen meleg, de NE forró. Ami gyümölcs, az lehet szobahőmérsékletű, ami tejtermékes, az lehet hűvös (nem jéghideg).
- Olyan étel-kombinációk legyenek, amit mi is megennénk. Szuper, ha az ingerek összeillenek, ezért a módosított családi menü szuper (pl. ha fokhagyma illat van a családi ebéd miatt és erre ő körtét kap, az nem passzol számára).
- Az ételeknek, italoknak nem csupán ízük van: egy őszibarack például virág-illatú, édes, szőrös, belül puha és más színű esetleg, levet ereszt, ha beleharapunk, roppan a héj, elolvad a szájban, stb.
- Nyugodt körülmények között, ülve együnk, ne álljunk fel folyton az asztaltól, ez is példaként szolgál a babának!
- Adjuk pozitív megerősítést a babának, bíztassuk, dicsérjük az étkezések során!
- Ne hasonlítsuk másokhoz, minden gyermek más és egyedi, ne legyenek irreális elvárásaink, haladjunk a saját tempónkban.
- Az alapanyagismeretet támogathatja, ha szerepel a baba tányérján olyan alapanyag, amit szívesen elfogyaszt, amivel még ismerkedik, és ami teljesen új a számára, vagy korábban elutasította. Kísérletezzünk az alapanyagok párosításával, állagokkal, lehet, hogy más formában megkedvel egy korábban elutasított ételt.
A megfelelő ültetés
Általában a legelején az a legjobb, ha a szülő ölében ül a pici baba, a szék még általában ilyenkor nagy neki. Ha a baba nem ül, jöhet ekkor még az ölben táplálás (baba talpát anya combja megtámasztja), vagy ha már ügyesen négykézlábazik a baba, a Cosy betétes Hauck szék.

Tápanyagok és ételkészítés
Nem az étel mennyisége, hanem az összetétele a döntő, a fontos. Nem gyümölcslé, nem krumpli hetekig, hanem fehérjék (húsok, tejtermékek, hal, tojás), vas (húsokban lévő szívódik fel jobban, a cékla-spenótból erre kevésbé építsünk!), kalcium (anyatej/tápszer mellett tejtermékek), vitaminok, rostok, ZSIRADÉKOK (olívaolaj, kókuszzsír, zsíros sajtok, vaj, avokádó, krémesen-összetörve és keverve valamibe: dió, mandula, stb.) a hangsúly. Napi 1x, max 2x kínáld étellel, szoptatástól és tápszertől független. EZ AZ ALAP, tápszerből ekkor kb. mennyiségek: NE legyen elvárásod, grammod, a baba annyit egyen, amennyit szeretne (akarata ellenére főleg nem etethető). Ha jó az összetétel, a dolgunk az, hogy ellenőrizzük a baba növekedését, ez mutatja, hogy a táplálás megfelelő-e (mindig ugyanakkor, ugyanúgy mérni, jó, ha szakemberre bízzuk ezt, és percentilis görbén vezetni).
Az alapanyagok tárolására üveg tárolókat használjunk. Ételkészítéshez Tefal Ingenio párolókosár ajánlott (jobbnak tartom, mint a fémet: nem égeted meg magad vele és könnyű tisztítani), és nagy teljesítményű turmixgép (pl. Kitchenaid, azért kell a teljesítmény, mert leginkább így lesz egynemű, krémes a püré, kevés légbuborékkal - ez hasfájást okozhat, pl. botmixer szokott). Az első 1-2 hétben, amíg a csecsemő-gondozó megszokja a hozzátáplálás helyzetét, ajánlott úgynevezett egykomponensű püréket kínálni (pl. zöldség és/vagy gyümölcspürék; semleges, édeskés ízűek, pl.: alma, őszibarack, banán, mangó, avokádó, körte, burgonya, sütőtök, brokkoli). Amennyiben a baba nyitott, szívesen kóstol, minél előbb térjünk át a többkomponensű pürékre, melyek vasban, energiában és értékes tápanyagokban gazdagok. Dúsíthatjuk a püréket már az első hónapban is gabonákkal (búzadara, zab, rizs), húsokkal (fiatal állatok húsa, baromfihúsok, halak, belsőségek), pasztörizált tejtermékekkel (joghurt, kefir, túró, sajtok), jó minőségű növényi olajokkal (repceolaj, olívaolaj). Figyeljünk a baba jelzéseire, annyi ételt adjunk neki, amit szívesen elfogad!
Kezdjük el a folyadék (víz) kínálását is minden kóstolás alkalmával nyitott pohárból (kis űrtartalmú, vastag falú, kifelé pöndörödő peremű). Elvárt mennyiség nincs, cél az ismerkedés. A cél az alapanyagismeret bővítése, önállóság támogatása, evőeszközhasználat tanítása. Kínáljuk minél változatosabb alapanyagokkal, állagokkal, ízekkel, kísérletezzünk változó hőmérsékletekkel. Ebben az életkorban már cél lehet a napi 3 főétkezés és 2 kisétkezés bevezetése, ahogy az az OKOSTÉNYÉR® ajánlásban is szerepel. Fontos, hogy támogassuk az önállóságban és az evőeszközhasználatban. A hozzátáplálás elkezdésével elindul az úton a baba egy kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás felé, ez legyen a cél. Ennek megfelelően kínáljuk és ismertessük meg változatos alapanyagokkal, ételekkel.
Allergének Bevezetése a Hozzátáplálásba
Az allergénekkel való találkozásnak a megfelelő időben, szájon át van itt az ideje. Ez az egyik legfontosabb cél, és ezt nagyon gyakran el szokták felejteni ennél a kérdésnél. Az életkorilag biztonságos (krém az ételbe keverve/pasztává őrölve és ételbe keverve) formában a babáknak találkozniuk kell a földimogyoróval 4-6 hónapos kortól kezdve. Nem lehet elkerülni a földimogyoróval való találkozást, hiszen bejuthat a baba szervezetébe belélegzés útján is, vagy sérült bőrön keresztül is. Éppen ezért, ha van egy 6 hónál kisebb babának, aki anya ölében azért támasztva tud ülni, de nagyon csúnya ekcémája van, nagy szakmai hiba azt mondani allergológus nélkül, hogy ráér a hozzátáplálás még, hiszen kicsi. Itt a földimogyoró miatt ügyelni kell, hogy lehet egy hamarabbi időpont a babát védené, de ez csak minimális (anyatejjel/tápszerrel) összekevert földimogyi pasztát (2 tk, azaz 2 g protein) jelent, nem igazi evést.
A többi allergén (tojás, hal, tejfehérje, szója, dió, mandula, stb.) és a glutén bevezetése szintén 6 hónapos kor körül kezdődhet a szakirodalmak szerint (ne a baba legelső falata legyen ezek közül, erre valók a bázisok - ha az allergológus viszont a korai - 6 hónap előtti - bevezetést kéri, előfordulhat, hogy első falat étel lesz). A szakmai ajánlások szerint az allergének bevezetése bármikor megtörténhet a hozzátáplálás megkezdését követően, de legkésőbb 1 éves korig. Azonban a túl korai (4 hónapos kor előtti) allergénbevezetés növelheti a táplálékallergiák és a cöliákia (gluténérzékenység) kialakulásának kockázatát. Magas kockázatú csoportba tartozó csecsemő esetén (ismert táplálékallergia, súlyos ekcéma) szoros együttműködés szükséges a gyermekorvossal, allergológussal, dietetikussal az allergének bevezetésében.
Ha megtörtént az allergének bevezetése a csecsemő étrendjébe, folyamatosan találkozzon is ezekkel! Első alkalommal érdemes kis mennyiségben kínálni, más alapanyagokkal kombinálva, legalább 2-3 nap szünetet tartva két allergén bevezetése között, annak érdekében, ha allergiás reakciót tapasztalunk, egyértelműen megtaláljuk az azt kiváltó ételt. Érdemes inkább a reggeli, délelőtti órákban kínálni az allergént tartalmazó ételeket, hogy az esetleges reakció jól látható legyen.

Milyen Ételeket Kerüljünk a Hozzátáplálás Során?
Fontos tudni, mit NE adjunk a babának hozzátáplálás idején:
- Fulladásveszélyes ételek: Minden ami gömbölyű és/vagy kemény (mogyorószabály).
- Cukros és nem bevizsgált termékek: A barackbefőtt is szuper lehet, ha hozzáadott cukor és mindenféle mentes. Óvakodj az olyan konzerves gyümölcstől, ami nem biztos, hogy bevizsgált (nehézfém oldódhat ki a konzervből, ha olyan anyagból van), illetve rengeteg cukrot tartalmazhat, ami nem egészséges a babának, kisgyermeknek rendszeresen adva. Nem gyümölcslé!
- Rizsalapú termékek: Fogyasztásuk nagyfokú arzénterhelést jelenthet a csecsemők számára, azonban a szervezetük még nem képes arra, hogy ezt a toxikus anyagot eltávolítsa. Nem kell teljesen kizárni a rizsalapú ételeket a csecsemő étrendjéből, az AAP (Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia) azt javasolja, hogy a kiegyensúlyozott, változatos étrend részeként vegyesen kínáljunk gabonaféléket a csecsemőnek, kisgyermeknek. Pontos mennyiségi meghatározás nincs erre vonatkozóan, de 1-1 rizsköret, rizskása, puffasztott rizsalapú termék heti lebontásban minimális kockázatot jelent.
- Nem megfelelő itatók: Ne ajánljuk rendszeresen a csöpögésmentes poharakat, csőrös itatókat, olyan szívószálas itatókat, amelyekben szelep van (nem megfelelő nyelvhelyzet, technika rögzülése).
Gyakori Kihívások és Megoldások
Előfordulhat, hogy a hozzátáplálás során nehézségek lépnek fel. Jellemző erre a korosztályra a válogatósság megjelenése. Életkori sajátosságból adódó ok lehet pl. nagyobb mozgásfejlődés, idegrendszeri fejlődési ugrás előtt, fogzás miatt érzékeny, fájdalmas íny, szeparációs szorongás, valamint a kontrollvágy (dacolás). Szülőként gyakran érezzük magunkat tehetetlennek, de fontos, hogy ezt az átmeneti időszakot türelemmel, kitartással, következetességgel kezeljük. Próbáljuk megtartani a gyermek étrendjében a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás alapelveit! Kínáljuk változatos, színes ételekkel, hogy ne váljon egyoldalúvá a táplálkozása! Ne kínáljunk olyan ételeket, amelyeket egyébként nem tartunk egészségesnek, csak azért, hogy egyen valamit a gyermek. Egyen együtt a család, amikor csak lehet, mutassunk neki példát! Segíthet, ha bevonjuk a sütésbe, főzésbe, terítésbe az életkorának megfelelően! A kontroll érzését növelheti, ha az etetőszéket kisasztalra és székekre cseréljük. Adjunk neki döntési lehetőséget, amiben mi adjuk a határokat (pl. “Uborka vagy paprika legyen a reggelihez?”, nem pedig “Kérsz uborkát a reggelihez?”). Tartsuk a válogatós gyermeknél is a korábbi napirendet, ne etessük „folyamatosan”, ne „üldözzük” a gyermeket az ételekkel.
Szakember bevonás szükséges azonban, ha a súlyfejlődésében, mozgásfejlődésében, idegrendszeri fejlődésében elmaradást tapasztalunk, a csecsemő széklete, vizelete normáltól eltérő mennyiségű, állagú, színű. Figyelemfelhívó, ha azt vesszük észre, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás, és az étkezéseket stressz, feszültség övezi, vagy csak figyelemeltereléssel eszik (játék, mese) a gyermek, esetleg feltűnik, hogy teljes élelmiszercsoportokat elutasít, vagy csak bizonyos színű, állagú, márkájú ételeket fogyaszt el.
tags: #hozzataplalas #elkezdese #baracklevel