Az őszi természet valóban varázslatos: a sárguló falevelek és a nap langyos sugarai ünneplőbe öltöztetik az erdőt.
Az utazás babával nemcsak a babára, de az anyára, a szülőkre és az egész családra is jó hatással lehet.
Tapasztalataim szerint minél kisebb, annál könnyebb az utazás a babával.
Ha arra van igénye, hogy otthon élvezze a babázást, az is rendben van. Ha arra vágyik, hogy kimozduljon, elutazzon, az is megoldható.
A közhiedelem az, hogy picikkel bababarát szállásokra lehet csak menni, ahol van kiságy, játszósarok, etetőszék, pelenkázó, játszótér és animátorok.
Számunkra nagyobb szabadságot ad az, főként három kisgyerekkel, ha apartmant bérlünk.
A harmadik baba érkezésekor tudatosan készültem a BLW-re.
Sokan aggódnak a szülők, és nem mernek babával repülőre szállni.
Megnyugtatlak, hogy nincs miért aggódni.
Én csak biztatni tudlak, hogy két éves kor alatt repüljetek a tengerentúlra a babával, mert akkor még szinte ingyen van a repjegye.
Ha csak egy tippet mondhatok neked, akkor az a szülő pozitív hozzáállása, ami kulcsfontosságú.
Tengerentúli járatokra lehet kérni babaágyat, amit a falra akasztanak.
Nem csak repülni szoktunk, hanem már számos autós útra is elindultunk a három kisgyerekkel.
Alvásidőre igazítjuk az utakat.
A fiúk 2 éves koruktól nézhetnek tableten mesét az autóban.
Amikor babával utazunk, valamilyen formában cipelni kell a picit, és ez általában vagy babakocsival vagy hordozóval történik.
Összességében babával utazáshoz én a hordozást javaslom, mert az sokkal nagyobb szabadságot ad.
Szóval azt fölöslegesen vittük el, és egy évvel később a Maldív-szigetekre már nem is vittünk babakocsit, csak hordozót.
Gondoljuk végig, mi a célunk.
Több évnyi tapasztalat után azt kell mondanom, hogy a könnyű poggyász felszabadít.
Megfordítottam a gondolatmenetemet: Nem úgy gondolkodom, hogy mindent viszek, mert mi van, ha ez is kelleni fog, meg ez is, hanem hogy mi az a minimális mennyiség, amire szükség van?
A mottóm az, hogy az egész világ egy játszótér.
A néhány hónapos babák még leginkább alszanak, és mindegy hol vannak.
A nagyobb babák, totyogók lelkesen szednek botokat és dobálnak kavicsokat, felmásznak minden sziklára vagy bármire.
Nagyrészt szabad levegős programokat szoktam szervezni.
Mindig legyen nálunk nassolnivaló!
Ha szeretnél inspirálódni izgalmas családi kalandok tekintetében, töltsd le a GetYourGuide applikációt és nézz szét rajta, rengeteg szuper programot lehet rajtuk keresztül lefoglalni.
Amikor megszületik a baba, még egy ideig nincs sok extra költsége az utazásoknak.
Remélem, hogy ebben az átfogó cikkben sikerült átadnom a legfontosabb aspektusokat a babával utazásról, és hogy ezzel téged is tudtalak inspirálni, hogy merj útra kelni és megvalósítani a családi közös kalandokat.
Kihagyhatatlan úti célok kisbabával
Budapest önmagában is rengeteg szépséget tartogat a kirándulók számára és fantasztikus érzés itt járni a természetet - ám érdemes kitekinteni kicsit a városon kívül is, mert sok lehetőség van a családok számára a környéken is.
Az Égervölgy a Mecsek déli részén, a város hegyvidéki részének közelében található.
A Sümegi vár az ország egyik legnépszerűbb kirándulóhelye.
Révfülöp egyik legcsodálatosabb pontja a Millenium kilátó, mely a Fülöp-hegy csúcsán várja a kirándulókat.
A Budakeszi Vadasparkban több mint 50 állatfajjal, többek között őzzel, szarvasokkal, medvékkel, farkasokkal és a hiúzzal is találkozhattok.
A Veresegyházi Medveotthon több tucat barnamedvének és közel harminc farkasnak ad otthont.
Az erdővel borított vidék minden évszakban új arcát mutatja, de kétségtelenül ősszel az egyik legszebb.
Az Istállós-kői-barlang tökéletes úti célja egy hétvégi családi kirándulásnak!
Ha Budapest környékén kerestek olyan kirándulások, amit a gyerekek is élveznének, itt böngésszetek tovább!
Az egyik legjobb családi horvátországi nyaralásunk az Amadria Parkban volt, amit akkor még Solaris Beach Resortnak hívtak.
Szóval ez egy olyan üdülő-komplexum, amely tele van gyermekeknek és felnőtteknek szóló szórakozási lehetőségekkel, mint például aquapark, kalózhajó, cukorka-ház, etnofalu és minigolf-pálya.
Velencétől 50 km-re található a Pra' delle Torri kemping és üdülőfalu.
Ez is egy olyan hely, ahol minden van, ami egy családos nyaralást igazán felejthetetlenné tehet!
Az üdülőpark animátorai a gyerekek mellett a felnőtteknek is kínálnak kikapcsolódási lehetőségeket.
A Pra' delle Torri minden szobája és bungalója légkondicionált, és műholdas TV-vel felszerelt, valamint saját erkéllyel rendelkezik, amik szintén fontos szempontok lehetnek a gyerekekkel közös nyaralásokon.
A Costa del Sol, vagyis a Napospart központja Malaga, az egyik legkedveltebb spanyol úti cél nyáron!
Mivel csak pár óra a repülőút odáig, kisgyerekkel is jó választás.
Elképesztően sok a látnivaló a városban és a környéken, ezzel párhuzamosan viszont gyönyörű homokos tengerpartokat is lehet találni, így lehet váltogatni a nyugisabb és a nyüzsisebb, sétálósabb napokat.
Szinte mindenhol lehet találni gyerekbarát hoteleket és apartmanokat, ahol gyerekmedencékkel, kinti játszótérrel várják a családokat.
Malagától nem messze van a benalmadéna-i delfinshow, ahol a delfineken kívül oroszlánfókákat, pingvineket is lehet látni, sőt állatsimogatásra és etetésre is be lehet fizetni a vállalkozókedvű gyerkőcöket.
Bámulatos tájak, csodás naplementék, hegyek, friss levegő, vízi sportok, sok programlehetőség gyermekes családoknak, meleg klíma, strandolás, kulturális látnivalók, festői falvak, a közeli Verona meglátogatása, erdei kirándulási lehetőségek...stb. ez mind rátok várhat, ha a Garda- tó lesz az idei nyaralós úti célotok.
A szállások közül nagyon ajánlom a Del Garda Village and Camping-et, ami 500 méterre található a híres tótól, és egy karnyújtásnyira az óriás szórakoztató élménypartól, Gardaland-től!
Ha kíváncsiak vagytok az egyik legszebb strandra a tó körül, akkor fél órás autóútra található a kempingtől a Punta San Vigilio-Baia delle Sirene, vagyis a szirének öble.
Gyönyörű strandok, gazdag ókori örökség, finom ételek és lélegzetelállító szépségű falvak jellemzik a Napisten szigetét, vagyis Rodoszt!
Az óvárost semmiképp ne hagyjátok ki, fantasztikus élmény, csak úgy, mint a Tsambika Beach, ami kifejezetten gyerekbarát strand!
Ezen a parton az égszínkék tenger gyönyörű, fehér homokkal párosul, tisztára olyan. mint a Karib térségben.
A környező, erdőkkel borított zátonyok csodás hangulatot varázsolnak a helynek.
Rodoszon szállás tekintetében is gazdag a választék, találtok családorientált szállodákat medencékkel, játszóházakkal, vagy kisebb vendégházakat, panziókat, közel a strandokhoz.
Mallorca Spanyolország legnagyobb szigete, és csak két és fél óra repülőút Budapesttől!
A családok körében az egyik legnépszerűbb üdülőhely, hiszen homokos strandok és számos szabadidős program várja a gyerekekkel érkezőket.
Az egyik ilyen például a Parc Aventur Puigpunyent, ami egy izgalmas kalandpark függőhidakkal, mászófalakkal, csúszdákkal és nyilaspályákkal, a másik pedig a delfinárium, ahol még papagáj bemutatón is részt lehet venni!
A kalandok mellett sok természeti csoda is kényezteti az ide utazókat: a sziget belsejében olajfákkal és citrusültetvényekkel teli teraszos hegyoldalak, mandulafák és illatos fenyvesek, a sziget szélén pedig a több mint 300 km hosszú partszakasz, érintetlen öblökkel és türkizkék, kristálytiszta tengerrel.
Mallorca nemcsak a strandokról és a bulihelyekről szól, hanem csodás falvairól, természeti látnivalóiról is.
Éppen ezért érdemes autót bérelni és bejárni a sziget rejtett helyeit!
Amilyen pici, annyira sokszínű!
Gazdag történelmével és kultúrájával, az elképesztő hegyvidéki tájakkal és a lenyűgöző aranyhomokos partjaival Montenegró Európa egyik legszebb rejtett kincse.
Kisebb mérete miatt érdemes körutazós nyaralást tervezni, még gyerekekkel is.
Nagyon sok szép kis városa és strandja van, a legtöbb homokos, vagy enyhén kavicsos, de egytől egyik gyönyörű!
Például a Budvai Riviéra végén található Petrovac, ami egy hamisítatlan mediterrán város.
A sétányon kis butikok, kávézók sorakoznak, a tengerparti éttermekben a frissen fogott tengeri herkentyűk között válogathatunk.
Rovinj közkedvelt nyári úti cél, ami érthető is, hiszen egy igazi kis ékszerdoboz az Isztriai-félszigeten, elképesztően hangulatos.
Ha családdal szeretnénk megismerni, érdemes a nem messze fekvő Polari Kempingben megszállni, ami a gyermekek, és így a szülők álomhelye is.
Hatalmas vízi játszótérrel, izgalmas csúszdákkal, mini autóversenypályával, megannyi sportlehetőséggel, kreatív foglalkozásokkal és Mini Clubbal várják a kicsikkel és nagyokkal érkezőket.
A Kanári-szigeteknek csodás élményekkel teli, titkos, felfedezésre váró hely a legkisebb utazók számára is.
Az Afrikától nyugatra található szigetcsoport mindössze 5 órás repülőúttal érhető el.
Legnépszerűbb szigetei Tenerife, Gran Canaria, Fuerteventura és Lanzarote.
A legjobb helyek a gyönyörű és biztonságos strandokkal kezdődnek, amelyek sekély és kristálytiszta vízzel várják a gyerekeket.
Emellett ezer és ezer további élmény vár a legkisebbekre, ami a szülőknek is kellemes kikapcsolódást nyújthat: felfedezni az Atlanti-óceán élővilágát egy valódi tengeralattjáróval, meglesni delfineket és bálnákat, kirándulni egy meseszép vulkáni parkban, élvezni a kaland- vagy csúszdaparkokat.
Ha ott nyaraltok, kötelező program Gran Canaria legnagyobb viziparkja is, az Aqualand, Maspalomas, amely minden korosztály számára tartogat kalandokat.
A Karib-tengeri szigetek és Mexikó a hófehér homokos, hosszú, tengerpartok és a színvonalas, családbarát szállodák miatt ideálisak a családi nyaraláshoz.
Cancún és Playa del Carmen csodás strandjai és kényelmes, all inclusive szállodái paradicsomi körülményeket biztosítanak az egész családnak, a Karib-tenger lassan mélyülő vize pedig kellemes strandolást nyújt a kisebbeknek is.
A Maya Riviéria két kiemelkedő attrakciója a Cancúntól 70 és 90 km-re délre található Xcaret és Xel-ha ökopark.
Mindkettő a tengerparton épült festői környezetben nyújtanak életre szóló élményeket az egész családnak!
Az Xcaret park eredeti környezetben mutatja be a Yucatán-félsziget állat- és növényvilágát, valamint gazdag összefoglalást nyújt egész Mexikó kultúrájáról a spanyol hódítások előtti időktől napjainkig.
A parkban van akvárium, teknősfarm, lepkeház, delfinárium, állatkert, lovarda és még rengeteg más látnivaló.
A szülő pozitív hozzáállása kulcsfontosságú.
Az egyik legismertebb és legkedveltebb európai gyerekbarát helyszín a Disneyland Párizsban, Franciaországban.
Az európai Disneyland a varázslatos mesevilágával, színes parádéival és izgalmas játékterületeivel garantáltan minden látogatót elvarázsol.
A különféle tematikus parkok és attrakciók közül mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet, a kisebb gyermekek és a nagyobbak is egyaránt.
Európa másik gyerekbarát desztinációja a dániai Legoland Billundban.
Az ikonikus LEGO kockák otthona nem csupán egy vidámpark, hanem egy egész világ, ahol a gyerekek és felnőttek együtt építhetnek és játszhatnak.
A park különböző zónái különféle témákat dolgoznak fel, így mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb részt.
Az interaktív játékok és a különleges építmények egyaránt lekötik a gyerekek figyelmét, és persze a szülők is bekapcsolódhatnak a szórakozásba.
Dubai a kisgyerekes családok paradicsoma, hisz csupán öt órás repülőúttal a télből a nyárba repülhetünk.
A város tele van gyerekbarát programmal, de a felnőttek is találnak maguknak kalandokat a családdal.
Személyes kedvencem és az egyik legcsaládbarátabb desztináció Thaiföld, ahová 9 hónapos ikrekkel repültünk.
A Maldív-szigetek tökéletes azok számára, akik tengerparti kényelemre vágynak és szívesen utaznak télből a nyárba.
A földrajzilag Ázsiához tartozó Örményország az egyik kedvenc desztinációm lett a gyerekekkel.
Egy tíznapos körút alkalmával fedeztük fel az örmény kincseket, templomokat, természeti szépségeket és gasztronómiát.
Kínában már gyerekek nélkül is eltöltöttem másfél hónapot, egyszer pedig egy átszállás alkalmával töltöttünk el egy napot Guangzhou-ban a három gyerekkel.
Kínában fel sem lehet sorolni, annyi program van.
Az egyik legismertebb és legkedveltebb helyszín a hongkongi Disneyland, amely az ázsiai kultúra és a Disney varázslat különleges ötvözete.
Itt a gyerekek találkozhatnak a kedvenc mesehőseikkel, részt vehetnek a színes parádékon, és kipróbálhatják az izgalmas attrakciókat.
A park különleges részei, mint például a Toy Story Land vagy az Adventureland, garantáltan felejthetetlen élményeket nyújtanak minden korosztály számára.
Japánban található a Tokyo Disneyland és a Tokyo DisneySea, amelyek szintén rendkívül népszerűek a családok körében.
A Tokyo Disneyland a klasszikus Disney élményt kínálja, míg a Tokyo DisneySea egy egyedülálló, tenger témájú park, amely különleges attrakciókkal és látványosságokkal várja a látogatókat.
Ázsia egyik legizgalmasabb és leggyerekbarátabb úti célja Szingapúr.
A városállam számos attrakcióval és látnivalóval várja a családokat, mint például a Sentosa-sziget, ahol a Universal Studios Singapore található.
A park különböző zónái különféle filmek és mesék világát idézik meg, így mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb részt.
Emellett a sziget számos más programot is kínál, mint például a S.E.A.
Mexikó az egyik legnépszerűbb gyerekbarát úti cél, ahová babakortól is érdemes menni, ha télből a nyárba desztinációt keresünk.
A Yucatán-félsziget rengeteg kincset rejt, nekünk 14 nap sem volt elég a felfedezéséhez a három kisgyerekkel.
Nem szabad kihagyni a világ hét új csodájának egyikét, a Chichén Itzát, valamint más maja romokat és cenotékat sem.
A kalandosabbak Mexikóvárost is felfedezhetik, mi azt is imádtuk a gyerekekkel.
Látogassunk el a Frida Kahlo Múzeumba és a Teotihuacánhoz a családdal.
Kanada is bővelkedik gyerekbarát úti célokban.
Az egyik legismertebb helyszín a torontói Ripley’s Aquarium, amely lenyűgöző vízi világot tár a látogatók elé.
Emellett a Niagara-vízesés is kiváló családi programot kínál, ahol hajókirándulásokkal, túrákkal és interaktív kiállításokkal ismerkedhetünk meg a természet csodáival.
Mi egy (vagyis két) lakáscsere lehetőséget kihasználva 4 hetet töltöttünk el Kanadában.
Az egyik legismertebb és legkedveltebb helyszín az Amerikai Egyesült Államokban a floridai Orlando, ahol a világ legnagyobb vidámparkja, a Walt Disney World található.
A park négy különálló részből áll: a Magic Kingdom, az Epcot, a Disney’s Hollywood Studios és a Disney’s Animal Kingdom.
Minden park különleges élményeket kínál, a klasszikus mesevilágtól kezdve a futurisztikus kalandokon át az állatok világáig.
Kalifornia is számos gyerekbarát úti célt kínál, például San Diego és a San Diego Zoo, amelyek különleges állatbemutatókkal és interaktív kiállításokkal várják a látogatókat.
Dél-Amerika lenyűgöző tájai és kulturális gazdagsága számos izgalmas úti célt kínál a gyerekekkel utazó családok számára.
Az egyik legkedveltebb helyszín Brazília, ahol Rio de Janeiro és az Iguazú-vízesés különleges élményeket nyújt.
Életünk egyik legnagyobb élménye volt a három gyerekkel felfedezni a világ egyik természeti csodáját, az Iguazú-vízesést, mind a brazil, mind az argentin oldalról.
Mi külön napokon fedeztük fel a két oldalt, szerintem az argentin oldalra érdemes egy teljes napot szánni.
Peru is számos gyerekbarát úti célt kínál, például a Machu Picchu és a Titicaca-tó.
A Machu Picchu ősi inka városa lenyűgöző látványt nyújt, a Titicaca-tó pedig különleges kultúrával és természeti szépséggel várja a látogatókat.
Argentína lett az egyik kedvenc úti célunk a gyerekekkel.
Buenos Aires pezsgő kulturális élete és látványosságai, mint például a La Boca negyed és a Recoleta temető, örökké szóló élményekkel szolgáltak.
Nagy vágyam egyszer az argentin Patagóniát és annak lenyűgöző természeti szépségét is felfedezni.
Új-Zéland és a csendes-óceáni szigetvilág számos izgalmas és gyerekbarát úti célt kínál a családok számára.
Az egyik legismertebb helyszín a Hobbiton, ahol a gyerekek és a felnőttek egyaránt elmerülhetnek a Gyűrűk Ura világában.
A filmforgatási helyszín csak vezetett túra keretében látogatható, és itt megismerkedhetünk a hobbitlakókkal és a film kulisszatitkaival.
Új-Zéland másik népszerű úti célja Rotorua, ahol a termálforrások és gejzírek különleges látványt nyújtanak.
Itt található a Wai-O-Tapu geotermikus park.
A Maori Kulturális Központ interaktív programokat kínál, ahol a gyerekek és a felnőttek is megismerkedhetnek a helyi kultúrával és természeti csodákkal.
4 hetet töltöttünk el Új-Zélandon, jártunk az északi és déli szigeten is.
A világ nem-hivatalos 8.
A csendes-óceáni szigetvilág is bővelkedik gyerekbarát úti célokban.
A Fidzsi-szigetek például kiváló helyszín a családi nyaraláshoz, ahol a kristálytiszta víz és a fehér homokos partok garantáltan lenyűgözik a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
A szigetek számos vízi sportot és programot kínálnak, mint például a búvárkodás, a snorkelling és hajókirándulások.
Az egyik legismertebb és legkedveltebb helyszín a dél-afrikai Kruger Nemzeti Park, ahol a szafari túrák különleges élményeket nyújtanak.
A parkban a gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhetnek az afrikai vadon élő állatokkal, mint például az oroszlánokkal, az elefántokkal és a zsiráfokkal.
A szafari túrák során a látogatók közelről figyelhetik meg az állatok természetes élőhelyét és viselkedését.
Marokkó is remek nyaralást kínál a családok számára.
Marrakesh és Fez pezsgő kulturális élete és látványosságai, mint például a medinák és a bazárok, garantáltan lekötik a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
Emellett a marokkói sivatag különleges kalandokat kínál, legyen az tevegelés vagy sivatagi táborozás.
A családok számára szervezett túrák során a gyerekek és a felnőttek megismerkedhetnek a sivatagi életmóddal és a helyi kultúrával.
Kairó talán nem arról ismert, hogy kedvenc kisgyerekes úti cél lenne, én mégis bevállaltam az akkor 3 éves kislányommal.
Az ott töltött 3 nap felejthetetlen volt, a piramisok lenyűgözőek voltak, de nagyon tetszett a kopt keresztény negyed, a citadella és a galamb is finom volt.
Kenya is számos gyerekbarát úti célt kínál, például a Masai Mara Nemzeti Rezervátum.
A rezervátumban a családok részt vehetnek szafari túrákon, ahol a gyerekek és a felnőttek megismerkedhetnek az afrikai vadon élő állatokkal és a helyi kultúrával.
A Masai Mara különleges élményt nyújt a nagy vándorlás idején, amikor milliónyi gnú és zebra vonul át a területen.
A tengerparti nyaralás az egyik legkedveltebb és leggyerekbarátabb utazási forma, hiszen a gyerekek imádják a homokvár építést, a vízi játékokat és a napfényt.
Európa számos gyönyörű tengerparti úti célt kínál.
A francia Riviéra is remek tengerparti nyaralási lehetőségeket kínál a gyerekekkel.
Nizza és a Cannes tengerpartjai, valamint Monaco hercegsége különleges élményeket nyújtanak a családok számára.
A gyerekek imádni fogják a homokos partokat és a kristálytiszta vizet, míg a felnőttek élvezhetik a napozást és a pihenést.
Emellett a Riviéra számos programot kínál, mint például a hajókirándulások és a vízi sportok.
A Karib-térség is bővelkedik gyerekbarát tengerparti úti célokban.
A Bahamák, a Dominikai Köztársaság és persze Mexikó mind kiváló helyszínek a családi nyaraláshoz.
A kristálytiszta víz és a fehér homokos partok garantáltan lenyűgözik a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt.
Remélem, találtál ez a cikk hozzájárult ahhoz, hogy inspirációt találj a következő családi kalandhoz, hisz nem mindig$= egyszerű eldönteni, hova utazzunk gyerekkel.
Kalandok Európában kisbabával
Gyerekekkel utaznál, de nem tudod, merre indulj?
Gyerekkel utazni nem mindig$= egyszerű.
A csomagolástól kezdve a közlekedésen át a programok megtervezéséig minden extra szervezést igényel.
Az együtt töltött idő és a közös felfedezés azonban megéri a fáradságot.
De hova érdemes menni?
Legyen szó kalandparkról, interaktív múzeumról, állatkertről vagy nyugodt, zöld parkokról.
1. Amszterdam csatornáin ringatózva különleges élmény a városnézés, de ha a gyerekek inkább mozognának, a NEMO Tudományos Múzeum interaktív kiállításai és az Artis állatkert garantáltan leköti őket.
A várost átszövik a bicikliutak, így a családok könnyedén felfedezhetik Amszterdamot két keréken is.
2. Brugge igazi csokoládé mennyország, ahol nemcsak kóstolni lehet a finomságokat, hanem akár elkészíteni is.
A Choco Story múzeumban a gyerekeket is leköti az izgalmas idegenvezetés, miközben megismerhetjük a híres belga csokoládé történetét.
Ha szabadtéri programot keresünk, remek választás lehet egy hangulatos sétahajózás a csatornákon, vagy egy rövid séta a belváros macskaköves utcáin.
A középkori hangulatú belváros gyerekek számára is izgalmas, ahol úgy érezhetik magukat, mintha egy mesébe csöppentek volna.
3. Izland fővárosa igazi különlegességeket tartogat a családoknak: a Laugardalslaug geotermikus fürdőben nemcsak lazítani lehet, de télen még a sarki fényt is megcsodálhatjuk innen.
A város környékén fekvő természeti csodák, a gejzírek és a vízesések, izgalmas kirándulásokat kínálnak a családnak.
4. Bilbao nemcsak a futurisztikus Guggenheim Múzeumáról híres, hanem a gyerekek kedvencéről, a virágokból készült, hatalmas kutyaszoborról is.
Ha egy kis mozgásra vágyunk, a Doña Casilda park remek hely egy nagy sétára és biciklizésre, majd ha megéhezünk, de nem akarunk hosszan étteremben várakozni, a Mercado de la Ribera piacon különleges és finom falatokat találunk, gyors kiszolgálással.
A Puppy névre keresztelt alkotás egy hatalmas, virágokból készült kutya, amit Jeff Koons tervezett.
5. A Harry Potter-rajongók tematikus túrákon J.K.
A Dynamic Earth interaktív tudományos múzeumban a gyerekek időutazáson vehetnek részt, ahol vulkánokat, gleccsereket és dinoszauruszokat fedezhetnek fel.
6. London tele van gyerekbarát programokkal, még akkor is, ha egész nap esik az eső.
A British Museum és a Természettudományi Múzeum ingyenes, interaktív kiállításai hideg időben is remek választás.
Brighton kavicsos partja ugyan nem a homokvárépítésről híres, de a vízparton sétálva rengeteg vidámparkos élmény és színes tengerparti házikó várja a gyerekeket.
7. A Retiro park csónakázótava és játszóterei tökéletes helyek, ha pihenni szeretnénk, míg a Casa de Campo vidámparkja egész napos kalandot ígér az egész családnak.
A Retiro parkban csónakot bérelhetünk, és a gyerekek nemcsak kacsákat, hanem mindenféle más vízimadarakat is etethetnek.
8. A Maggiore-tó partján a gyerekek önfeledten pancsolhatnak, míg mi élvezhetjük a lenyűgöző hegyi panorámát.
Ha aktívabb programra vágyunk, a Monte Comino lámatúrája garantáltan emlékezetes kaland, ahol testközelből találkozhatunk az állatokkal.
A közeli Lido Locarno élményfürdő és csúszdapark tökéletes választás.
9. Lisszabon tele van izgalmas felfedeznivalókkal, ahol a gyerekek és a szülők egyaránt jól érezhetik magukat.
Az Ócenáriumban cápák és ráják úsznak el mellettünk, míg a Tudás Pavilonja játékos feladatokkal várja a gyerekeket.
Aveiro színes házaival és csatornáin ringatózó moliceiro hajóival olyan hatást kelt, mintha egy mesekönyvet lapozgatnánk.
Érdemes beiktatni egy hajókirándulást, majd ellátogatni a Costa Nova tengerpartjára, ahol a gyerekek homokvárakat építhetnek, mi pedig élvezhetjük az Atlanti-óceánt.
Lisszabon híres sikátorai és az ikonikus sárga villamosok nemcsak praktikus közlekedési eszközök, hanem igazi gyerekbarát látványosságok is.
10. Ez a festői tengerparti város tökéletes hely a családi nyaraláshoz.
A Boramar és a Saint Vincent strandokon a gyerekek biztonságosan pancsolhatnak.
Nantes legendás Machines de l’Île kiállításán a gyerekek egy hatalmas, mozgó elefánt hátán ülve fedezhetik fel a várost.
Ha gyerekkel utazunk, a vakáció nemcsak a kikapcsolódásról és a közös felfedezésről szól, hanem arról is, hogy rugalmasan alkalmazkodjunk a váratlan helyzetekhez.
