Az orvosi etika egyik alapköve a Hippokratészi eskü, amely évezredek óta iránytűként szolgál a gyógyítók számára. Az ókori eredetű fogadalom mára többféle értelmezést és vitát szült, különösen az abortusszal kapcsolatos tilalmak tekintetében. A modern orvostudomány és társadalom kihívásai közepette érdemes megvizsgálni az eskü eredeti szellemiségét és annak mai relevanciáját.
Múltkorában orvos ismerősömmel beszélgetve fölvetődött a hippokratészi eskü témája. Jómagam nem ismertem ennek részleteit, de megdöbbenésemre a doktor úr sem. Annyi mindenesetre világos volt számomra, hogy az ókori eskütétel például tiltotta a művi vetélést. Kíváncsivá tett a téma, s amikor kezembe került Dr. Gajzler Gyulának az orvosi- és bioetikával foglalkozó alapműve, sok mindenre fény derült.
Az orvosi eskü eredete és fejlődése
Az ókori Görögországban kialakult a világi orvoslás. Csak a megfelelő iskolát végzett világi személyek gyógyíthattak. Hippokratész volt az első orvos, aki rendszerbe foglalta és leírta az orvostudomány elméleti és gyakorlati alapjait, tudnivalóit. A nevét viselő eskü valószínűleg a őt megelőző időszakból (a Kr. e. VI. századból) származik. Az eredeti eskü szövege így hangzik:
"Esküszöm a gyógyító Apollónra, Aszklépioszra és Hügieiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket ezennel tanúkul hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom következő kötelességeimet: tanáromat akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mint szüleimet, vagyonomat megosztom vele, s ha rászorul, tartozásomat lerovom; utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi tudományt áthagyományozom fiaimra és azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másokra azonban nem. Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük. Minden házba a beteg javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit kezelés közben látok vagy hallok - akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben, - nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm."
A Hippokratészi eskü, bár szerzősége vitatott, kétezer esztendeje nagyhatású, tekintélyes foglalata az orvosi etikai nézeteknek. Az orvos benső, lelkiismereti döntésére is jelentős hatást gyakorolhat, gondoljunk csak a náci Németországra, ahol a várószobákban ezt az esküszöveget függesztették ki azok az orvosok, akik nem voltak hajlandóak a kötelezően előírt eutanáziát végezni. Bár az esküszöveg progresszív és konzervatív gondolatokat is tartalmaz, ráadásul aktuális megkötésekkel is foglalkozik, szellemisége aligha vitatható.
A modern bölcselet az informálódás jogával s az autonómiával egészíti ki az ókori alapelveket, aminél érdemes megállni egy percre. Az autonómia az individuum igénye, szinte szembeszállása a közösségi léttel, vagy a felsőbb isteni hatalommal. A rosszul értelmezett autonómia az ember elárvulásához és elidegenedéséhez vezet, aminek feloldása nem a természeten vagy embertársainkon vett erőszak, hanem az együttműködés. A holisztikus szemlélet erre tapint rá, amikor vallja, hogy minden összefügg mindennel.
Az abortusz kérdése a Hippokratészi eskü tükrében
Az eskü szövegéből a tiltások is kiolvashatók, a manapság oly sokat vitatott eutanázia és abortusz egyértelmű és határozott tiltása, mert az ilyen gyakorlatokat nyilván összeegyeztethetetlennek tartották az élet tiszteletének törvényével. Mondhatnánk: a tudomány nevében…, a haladás jegyében…, ma már árnyaltabbak az ismereteink - mindez igaz, de ha az élet tiszteletére és az egyén jogaira, vagy az egészséges utódokra hivatkozunk, az mindenkire egyetemlegesen kell vonatkozzék: magzatra és aggastyánra egyaránt.
A "hippokratészi eskü" alapján, egy orvos nem végezhette el a terhesség megszakítását a várandós nőn. „Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem, ha kéri, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához.” Az orvosok mai esküje is ezen az ókori görög fogadalmon alapul, azonban az évek során az eskü szövege sokat változott, többek között a hivatkozott részt sem tartalmazza már.
Az életvédő és az ún. választáspárti oldal több évtizedes abortuszvitája valójában egy igen egyszerű ügy, amely nagyon rövid úton lezárható lenne. Az első kérdésre már nagyon sok válasz napvilágot látott. Egyesek az idegrendszer kifejlődésétől, mások az első szívveréstől számítják az emberi életet, egy ismert szülész-nőgyógyász pedig kamera előtt mondta el, hogy ez a pillanat a születéskor érkezik el. Gyakran hallhatunk továbbá olyan homályos - akár az emberi lét születés utáni megkérdőjelezésére is alkalmas - meghatározásokat, mint például az öntudat, illetve a saját személyiség megléte, vagy az önálló élet képessége.
Ehhez először az egészséget kell megvizsgálnunk. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota s nem pusztán a betegség vagy nyomorékság hiánya. Az egészség szóban a teljesség, az egész-ség is benne foglaltatik, így a betegség első sorban nyilván az egész-ség hiánya.
A mai kusza világban alig-alig leljük ezeket a válaszokat. Sokan nem óhajtják vállalni a gondolkodás, a döntés felelősségét. Neveltetésünk, környezetünk, saját igénytelenségünk miatt egyre távolabb kerülünk az intuitív és szakrális szférától, s bár érezzük a teendő meghatározásának fontosságát, azt nem önmagunktól, hanem másoktól várjuk. Joggal nevezhetjük ezt elidegenedésnek.
Történelmi áttekintés és jogi szabályozás
Magyarországon a modern polgári törvényalkotás 1878-ban hozta az első rendelkezéseket az abortusszal kapcsolatban (Csemegi-kódex néven ismert 1878. évi V. törvény). Ez, az abortuszt lényegében emberölésnek minősítve, erkölcsi alapon tiltotta, és 2-8 évig terjedő börtönbüntetést helyezett kilátásba az elkövetőknek.
1956-ban a magyar nőknek egy kis fellélegzést hozhatott az 1047/1956. (VI. 3.) számú minisztertanácsi határozat. Ez alapján a művi abortusz végrehajtásához szükséges egészségügyi, illetve szociális indokok mellé felvettek egy harmadikat is, amely a „megszakításhoz mindenáron való ragaszkodás” volt. Ez hatalmas előrelépést jelentett, hiszen ily formában az abortusz legalizálásával megszűnhetett a nők mindennapi félelme a terhességtől, illetve az anyaságtól egy nem kívánt magzat megfoganása esetén.
A rendszerváltást követően, az 1992-ben hozott és azóta hatályos LXXIX. törvény szabályozza a magzati élet védelmének alapvető szabályait Magyarországon. A törvény megalkotása előtt az abortuszszabályozással kapcsolatban heves viták folytak a parlamenti pártok között. A magyar szabályozás - több külföldi országhoz hasonlóan - a magzat fejlettségének stádiumaihoz köti az abortusz engedélyezését. Hazánkban az alábbi esetekben kérelmezhető az abortusz: erőszak esetén, amennyiben a gyermek súlyos fogyatékossággal születne meg, az anya egészségét veszélyeztető szituációkban vagy súlyos válsághelyzetre hivatkozva.
2022. szeptember 15-étől szigorodott az abortuszszabályozás, melynek értelmében minden abortusz előtt a kismamának kötelező meghallgatnia a magzat szívhangját. Más országokban is létezik olyan intézkedés, amely a legális művi abortusz keretein belül kívánja csökkenteni a terhességmegszakítások számát. Az úgynevezett szívhangrendelet [29/2022. (IX. 12.) BM rendelet], egy 2022. szeptember 15-én hatályba lépett és Magyar Közlönyben közzétett rendelet, amely a magzati szívhang meghallgatásához, illetve a magzatról készült fénykép/felvétel megtekintéséhez köti az állapotos nők terhesség megszakítását.
A magyarok a szigorúbb abortusztörvények ellen tüntetnek
Az abortusz elleni és melletti érvek
A "pro-life" nézet hívei szerint mivel az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, ebből következtetve az abortusz gyilkosság. A magzati szívhang meghallgatását követően, a nőben megindulhatnak az anyai ösztönök, hiszen a folyamat során rádöbbenhet arra, hogy benne egy élet növekszik és ezt nem szeretné eldobni. A művi terhességmegszakítás után sok nő megbánhatja döntését, hogy nem adott esélyt leendő gyermekének a megszületésre, saját magának az anyaság szépségeinek megélésére.
A "pro-choice" véleményt támogatók köre az anya önrendelkezési jogát és döntési lehetőségét helyezi előtérbe. Ezen gondolatot osztó társadalmi csoportok szerint a nő terhessége kizárólag rá tartozik, neki van joga eldönteni mi történik a testével, mi lesz a születendő gyermek sorsa.
A hippokratészi esküben foglalt "primum nil nocere" elve, miszerint az ártalom tilalma az elsődleges szempont, valójában egy általános etikai logikának is tekinthető, amelyet pont az efféle, komoly gyakorlati következményeket hordozó dilemmák eldöntésekor kell alkalmaznunk. Eszerint ha még el is fogadjuk azt, hogy az emberi életnek többféle definíciója lehetséges, akkor is a legkevésbé ártalmas következményekkel járó verziót kell elfogadnunk - ez pedig nem lehet más, mint hogy a fogantatás pillanatától számítjuk az emberi életet.
A magzatelhajtás tehát csak akkor megengedett, ha a várandósság biztosan és bizonyíthatóan veszélyezteti az anya életét (vagyis szembekerül egymással az anya és a magzat életjoga), ekkor azonban a művi terhesség-megszakítást etikai értelemmben nem magzatelhajtásnak, hanem életmentő orvosi beavatkozásnak kell tekinteni.
A magyarországi abortuszok száma az elmúlt évtizedekben jelentősen csökkent, azonban még így is magas: 2020-ban 23 901-et tett ki. Kopp Mária pszichológus így közelítette meg a kérdést: „Annak ellenére, hogy hihetetlenül sokan, még vallásos emberek is kerülnek ilyen helyzetbe, a magyar társadalomban kialakult gyakorlat szerint az abortusz tabu téma. Aki átesett az eljáráson, általában nem beszél róla.”
Az életminőség és az etika
Az életminőség kérdése az orvosi etikán belül kiemelten fontos. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség a teljes testi, szellemi és szociális jólét állapota, s nem pusztán a betegség vagy nyomorékság hiánya.
Az ókori ájurvéda (élettudomány) orvosi felfogása szerint az egészség a szervezet harmonikus egyensúlya, a betegség ennek megbomlása. Az ájurvéda a felborult harmónia szellemi-lelki okait keresi s azokat igyekszik orvosolni. Ezzel szemben egyes modern nyugati nézetek a betegséget a személyes deviáció, azaz elhajlás, elferdülés egy bizonyos fajtájának tekintik.
A keynes-i gazdasági növekedés modelljét sokan egyenesen beteges tumornak tekintik, ami felszívja az erőforrásokat és a növekedés oltárán égeti el azokat, miközben számos fizikális és pszichés vonatkozásban ellehetetleníti az emberhez méltó életet.
A szakmai rész a tanár megbecsülésével kezdődik. A hippokratészi iskola egyfajta törvények fölöttiséget tulajdonít az orvosnak, akár csak a királynak vagy a papságnak, ezzel is utalva isteni elhivatottságára. Az eskü szövegéből a tanítás misztériuma is kiviláglik, a tudomány csak a beavatottaknak adható tovább.
tags: #hippokrateszi #esku #abortusz