A meddőségi technikák jelentősen fejlődtek az évtizedek során, azonban még mindig gyakran hallhatunk olyan esetekről, amikor a szervezet túlreagálja a kezelést, és úgynevezett hiperstimulációs szindróma (OHSS) lép fel. Ez a petefészkek túlreagálása az IVF-et megelőző stimulációs folyamatra. Hogyan lehet elkerülni ezeket a kellemetlen, sőt sokszor veszélyes tüneteket úgy, hogy mégis megfelelő mennyiségű petesejtet nyerhessenek a szakemberek?
Kockázatok a meddőség kezelésében
A stimuláció során nyert petesejtek száma az előkészítő gyógyszeres kezeléstől, vagyis az ovuláció indukció megválasztásának módjától függ. Erre számos protokoll létezik, a választott protokolltól és az alany hormonális alkatától is függ, hogy milyen mértékben reagál a gyermekre vágyó nő szervezete a kezelésre. Minél fiatalabb valaki, annál nagyobb számú petesejt termelődik, míg idősebb életkor és kisebb petefészek kapacitás mellett kisebb számú tüsző fejlődik még nagyobb dózisú kezelések ellenére is. Ezek függvényében egy tüszőtől az oldalanként 20-25 tüszőig bármi előfordulhat, ezekből a tüszőkből nyerik az úgynevezett tüszőpunkció során a petesejteket.
Létezik emellett egy hormonális diszfunkció, amit úgy hívnak, hogy policisztás ovárium szindróma (PCOS), amelyről már a kutatások és a tapasztalat is egyértelműen bebizonyította, hogy az ebben a betegségben szenvedő páciensek nagyon érzékenyek a gyógyszeres kezelésre. Alacsony dózisú stimuláció mellett is sok petesejtet termelnek, náluk azonban nagyobb a kockázata, hogy a petesejtek éretlenek, vagy hiperstimulációs szindróma (OHSS) alakul ki. A policisztás petefészek szindrómában szenvedő nőknél nagyobb az OHSS kialakulásának kockázata.
A hiperstimulációs szindróma veszélyei
Hiperstimulációs szindróma akkor fordul elő, ha nem a hormonalkatnak megfelelően stimulálják a pácienst. Ilyenkor a petefészek a kapott gyógyszerekre túlzott tüszőnövekedéssel reagál, amely akár anyagcsere-felborulással járó intenzív állapotot is vonhat maga után. Ez a folyamat szerencsére gondos odafigyeléssel visszafordítható. Ha a terhesség nem következik be, akkor önmagától visszafejlődik, ha azonban az embrió sikeresen beágyazódik, akkor ideiglenesen súlyosbodhatnak a tünetek.
A petefészek-túlstimulálási szindróma egy tünetegyüttes, melynek különböző súlyossági fokai lehetnek, és súlyosabb következményekkel is járhat. A szindróma egyik mérhető jele a túlzottan magas ösztrogénszint. A hormonkezelések alatt épp emiatt figyelik rendszeresen ultrahanggal a fejlődő tüsző vagy tüszők méretét, számát, valamint vérvizsgálattal ellenőrzik az ösztrogén mennyiségét.
A szindróma egyik jellemző tünete a hasi fájdalom, haspuffadás, amely a megnagyobbodott petefészek miatt alakul ki. A másik nagy tünetcsoport amiatt jön létre, mert a folyadék kilép az érpályából, és a testüregekben halmozódik fel. A folyadék felhalmozódhat a hasüregben, a mellüregben, esetleg a szívburokban, ekkor nehézlégzést, egyéb légzési elégtelenséget okozó kórképeket, testtömeg-növekedést, a vérmennyiség csökkenését, a vér besűrűsödését, a vizelet mennyiségének csökkenését, elektrolit-egyensúly zavarokat, valamint vérrögképződést okozhat.
A petefészek-túlstimulálási szindróma gyorsan, pár nap alatt súlyos, orvosi beavatkozást igénylő esetté válhat. Különösen hCG kezelést követően, és a kezelés után 7-10 nappal a legerősebb, ezért a pácienst legalább két hétig megfigyelik. Ha már gondolkodunk azon, hogy lombikkezelést vegyünk igénybe, tegyük azt biztonságosan, tervezetten. A reprodukciós klinika szakértői odafigyeléssel, modern technológia háttérrel végeznek meddőségi kezelést és mesterséges megtermékenyítést.
A hiperstimuláció megelőzése és a kezelés stratégiái
A hiperstimulációs szindróma kialakulása úgy előzhető meg, hogy a stimuláció megkezdése előtti kivizsgálás folyamán bizonyos hormonvizsgálatokat végeznek, mellyel következtetni lehet arra, hogy az illetőnek van-e hajlama a hiperstimulációra, például PCOS-es csoportba tartozik-e, vagy sem. Ezt követően egy egyénileg kialakított stimulációs protokollt dolgoznak ki a páciens számára, melyet a stimuláció egész időtartama alatt folyamatosan ellenőriznek. Ennek során nemcsak azt tervezik meg, hogy mennyi az optimálisan adott dózis, hanem folyamatosan figyelemmel kísérik a pácienst, hogy nem reagál-e alul, vagy felül a kezelésre, így be tudják állítani a finom egyensúlyt abban a 10-12 napban, amíg a páciens a stimulációt kapja.
Amikor a stimuláció vége felé járnak, és esetleg mégis felmerül a hiperstimuláció veszélye, akkor az ösztradiolszint-méréssel megbizonyosodhatnak afelől, hogy valóban fenyeget-e ez a veszély. Az OHSS diagnosztizálható ultrahangos ellenőrzésekből és a vérvételek eredményeiből.
Ha mégis kialakul az állapot: kezelési lehetőségek
Amennyiben mégis kialakul a hiperstimulációs szindróma, akkor két megoldás közül választhatunk. Az egyik az úgynevezett coasting, azaz felfüggesztett stimulációs kezelés. Ez alatt azt értjük, hogy ultrahanggal, illetve hormonvizsgálatokkal ellenőrizzük a pácienst, amíg az ösztradiolszint biztonságos tartományba ér, vagyis halasztjuk a kezelést, ameddig biztonságosan meg tudjuk csinálni. Ez csökkenti ugyan a terhesség esélyét, ugyanakkor biztonságosabbá teszi a kezelést, és még mindig ez a legoptimálisabb megoldás.
Eleonóra és a petefészekrák
A másik lehetőség, hogy leszívjuk a petesejteket, de a hiperstimulációt elkerülendő nem végezzük el az embriótranszfert. Ezáltal nem fejlődhet ki terhesség abban a ciklusban, de egy következő ciklusban felhelyezzük a fagyasztva tárolt embriót. Ennek az eredményei ugyan valamennyivel rosszabbak, mint a kezelési ciklusban végzett embriótranszfer, de még így is van esély a terhesség kialakulására. Ha az orvos arra gyanakszik, hogy felléphet túlstimuláció, a petesejt stimulációt 36 órával a leszívás előtt Decapeptyl injekcióval zárják le - a hagyományos tüszőrepesztő injekció helyett, ezzel 0%-ra csökkentve a túlstimuláció lehetőségét.
Ha az OHSS súlyosbodik, az orvos javasolhatja az embriók lefagyasztását. Enyhe OHSS esetében elég, ha a betegnek biztosítjuk a pihenést, a kellő mennyiségű folyadékbevitelt és figyeljük az állapotát. A közepesen súlyos és súlyos szindróma esetében orvosi ellátásra van szükség. Sajnos az okok kezelésére nincs gyógymód, ezért a hangsúly a tünetek enyhítésén, a fájdalom csillapításán és a női szervezet megfelelő működésének támogatásán van.
Ideális petesejtszám és az embriótranszfer stratégiája
Az évek során változott azzal kapcsolatos elképzelésünk, hogy mennyi petesejt kinyerése tekinthető ideálisnak. Napjainkban a külföldi szakirodalom szerint 15-20 petesejt tekinthető optimálisnak egy cikluson belül, vagyis ez az arány, amelynél még nem alakul ki hiperstimulációs szindróma, de már jelentős az esély a sikerre.
A 90-es évek vége felé ugyanakkor még az volt a standard eljárás, hogy sok tüszőt érlelünk, vagyis minél több petesejtet nyerünk, mindet megtermékenyítjük és a legszebb embriókat visszaültetjük az anyaméhbe. Ennél a folyamatnál, vagyis az embriótranszfernél a felhelyezett embriók számát sem korlátozták. Akkoriban még nem volt bevett eljárás a blasztociszta transzfer - vagyis az embrió a megtermékenyítést követő ötödik napon történő visszaültetése -, amely során az embrió már előrehaladott osztódási fázisban van, mivel még nem voltak olyan jó minőségűek a táptalajok, amelyekben az embriók fejlődtek. Akkoriban a második, illetve a harmadik napon helyezték vissza az embriókat 4-8 sejtes osztódást követően. Ebben az időszakban tehát az volt a bevett protokoll, hogy általában 3-4, sőt több embriót is visszaültettek, sajnos azonban ezekben az esetekben számos ikerterhesség fordult elő, amely sokféle kockázatot rejtett magában.
Hány embriót érdemes visszaültetni az embriótranszfer folyamán?
Ma már a megfelelő tenyésztési lehetőségek birtokában az ötödik napi, tehát blasztociszta transzfert preferáljuk, ugyanis az embrió ilyenkor már előrehaladott osztódási állapotban van, és sokkal hatékonyabban képes beágyazódni a méh nyálkahártyájába. Napjainkban tehát az embriótranszfer stratégia kevesebb, de jobb minőségű embrió beültetését célozza meg, ami azt jelenti, hogy akár egy, maximum két jó minőségű embriót ültetünk be az első alkalommal, ennél többet csak azokban az esetekben, ha már több sikertelen próbálkozás áll a gyermekre vágyó nő mögött. Ehhez a protokollhoz szerencsére már nincs szükség olyan sok tüszőre, ezért a stimulációs protokolljaink is sokat szelídültek, így a hiperstimuláció esélye is jelentősen csökkenthető.
A petesejtek száma kevésbé, inkább a jó minőségű embriók száma befolyásolja a terhesség létrejöttét. Minél több ilyen jó minőségű embriót transzferálunk, annál nagyobb az esély a terhességre, azonban ez már nem feltétlenül igaz az élveszületési arányra, hiszen az ikerterhesség számos veszélyt rejthet magában. Ennek oka, hogy az emberi szervezet egyetlen magzat kihordására alakult ki az évezredek folyamán. A kettős ikerterhességet is jó eredményekkel ki lehet hordatni, de több a gondozási teendő, és nagyobb a veszélye a koraszülésnek is. Minél magasabb rendű az ikerterhesség, vagyis minél több magzat fejlődik az anyaméhben, annál inkább fennáll a koraszülés, illetve a vetélés lehetősége is.
tags: #hiperstimulaciokor #biztos #a #teherbeeses