Az asszisztált reprodukciós eljárások, különösen az in vitro fertilizáció (IVF) megjelenése forradalmasította a meddőséggel küzdő párok életét. Az első „lombikbébi”, Louise Brown 1978-as születése mérföldkőnek számított az orvostudományban, és azóta az IVF rutineljárássá vált, lehetővé téve új technikák - mint például a genetikai betegségek kivédése vagy az őssejtkutatás - fejlődését.
Az emberi szaporodás bonyolult és sérülékeny folyamat, amelynek felborulása meddőséghez vezethet. A meddőség, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban betegségnek nyilvánított, szerteágazó okokra vezethető vissza, és jelentős pszichikai terhet ró a párokra. A meddőség kezelésének módszerei közül, amennyiben az nem kezelhető terápiás vagy sebészeti úton, némely esetben csak az új reprodukciós technikák vezetnek eredményre. Ezek a technikák egyetlen célt szolgálnak: a gyermektelenség kiküszöbölését.
A jogtudomány csak a 80-as évek közepe táján kezdett el foglalkozni a biotechnológiai fejlődés eredményeivel, etikai bizottságok jöttek létre orvosok, kutatók, jogászok, szociológusok és teológusok részvételével, hogy megoldásokat dolgozzanak ki az addig ismeretlen problémákra. A művi megtermékenyítés kapcsán rendkívül kiélezett nézetekkel találkozhatunk, hiszen olyan elemi kategóriákat érint, mint az emberi létezés, az életjog, az emberi méltóság, a család és a szülőség.
A jog feladata nem az orvostudományi fejlődés értékmentes legitimációjának megadása, hanem a fennálló jogi és etikai védvonalakból kiindulva adekvát megoldások találása, az emberi életet érintő eljárások határainak stabil kicövekelése. Ami technikailag kivitelezhető, az nem feltétlenül megengedett!
Az asszisztált reprodukciós technikák (ART)
Az új, művi reprodukciós eljárások összefoglaló elnevezése az asszisztált reprodukciós technikák (ART). Ezek nemcsak a házaspár, hanem egy harmadik személy közreműködését is szükségessé teszik a megtermékenyülés létrehozásában.
Az **artificialis inseminatio (AI, mesterséges ondóbevitel)** tekinthető a legrégebbi eljárásnak. Lényege, hogy a megtermékenyítés a férfi ivarsejtjével az anya testén belül történik. Már a II. századi zsidó történelemben felbukkan a gondolat, hogy szexuális aktus nélkül lehessen teherbe ejteni egy nőt. A XIV. századtól kezdve folyamatosan végeztek kísérleteket az állattenyésztésben, amelyeket a XVI. századtól embereken is kipróbáltak.
A fejlődés azonban nem állt meg az AI határán. Az 1970-es évek végére került a tudomány homlokterébe az **in vitro fertilisatio (IVF)**. Lényege, hogy a megtermékenyítés a férfi ivarsejtjével az anya testén kívül, laboratóriumi körülmények között - in vitro, üvegben - történik, és az így létrehozott embriót ültetik vissza az anya uterusába (embriótranszfer).
Az IVF eljárás folyamata a következő:
- Mivel a nő szervezetében természetes körülmények között „csak” egy ivarsejt érik meg, ezért hormonstimulációval egyszerre több petesejtet érlelnek.
- Az így előkészített petesejteket ultrahangos módszerrel, altatás nélkül nyerik ki.
- A petesejteket laboratóriumban egyesítik a spermiumokkal (IVF vagy ICSI módszerrel).
- A megtermékenyített petesejtek 10-15 órán belül elkezdenek osztódni, és kb. 3-5 nap múlva ültetik vissza az anyaméhbe.
Az IVF eljárás lehet homológ, ha a férj és a feleség (élettárs) ivarsejtjeit használják, és heterológ, ha a gaméták donortól származnak. Létezik az ún. **gaméta intra fallopian transzfer (GIFT)** módszer is, amely során a petesejteket és a spermiumokat a petevezetékbe juttatják, ahol a megtermékenyülés a testen belül történik.
A tudományos áttörés 1978-ban érkezett el, ekkor született meg Angliában az első IVF-fel fogant gyermek, Louise Brown. Ezt követően rohamosan fejlődött a „baby-engineering” gyakorlata, és megjelentek az embriók fagyasztva tárolásának lehetőségei is.
Jogi és etikai problémák az embrióbeültetés kapcsán
Az in vitro fertilizáció, amely során az anyatesten kívül hoznak létre embriókat, a jogi és etikai megítélés szempontjából a mesterséges ondóbevitelnél jóval bonyolultabb, összetettebb és érzékenyebb megítélés alá esik. Külön problémaként jelentkeztek az eljárás hatékonyságának kezdeti bizonytalansága, az embrióval való manipulálási, visszaélési lehetőségek, valamint a „maradék” embriók sorsa.
Az embriók beültetésére a megtermékenyítés utáni 2. és 5. nap között kerül sor. A transzfer időpontjának kiválasztásakor számos tényezőt vesznek figyelembe.
Az IVF kezelés elsődleges célja egészséges gyermek megszületése. Annak érdekében, hogy növeljék a terhesség létrejöttének esélyét, több embriót is be lehet ültetni, ez azonban a többes terhességek számának növekedéséhez vezethet. A többes terhesség viszont számos kockázatot jelent mind az anyára, mind pedig a magzatra nézve.
A The Lancet című orvosi folyóiratban megjelent tanulmányok szerint a kettőnél több embrió visszahelyezése azért sem ajánlott, mert emeli a háromszoros ikerterhességek kockázatát. Számos országban, például Svédországban, Norvégiában és Belgiumban, a kettő vagy három embrió beültetésének aránya jóval 10% alá csökkent. A hosszútávú cél Európa és egész világ szerte, hogy minimalizálják a többes terhesség esélyét, és lehetőleg egy, a legéletképesebb embrió kerüljön visszaültetésre.
A kutatók vizsgálatai azt mutatják, hogy a jó prognózisú páciensek egy embrió visszaültetésével ugyanakkora eséllyel lesz később gyermekük, mint azok, akiknek egyszerre több embriót ültetnek vissza. Ezért a magyarországi jogszabályok is bizonyos esetekben 3 vagy akár 4 embrió beültetését is lehetővé teszik, de a tendencia a visszaültetésre kerülő embriók számának csökkentése felé mutat.
Az Unica klinikán általában az 5. napon történő embrióátültetést részesítik előnyben. A tenyésztés meghosszabbítása lehetőséget ad arra is, hogy az embriót genetikai vizsgálatnak vessék alá, amelyet a jelenlegi technikákkal csak a fejlődés egy bizonyos szakaszában, azaz legkorábban az 5. napon lehet elvégezni. Az in vitro embriótenyésztés alapvetően egy szelekciós folyamat, amelynek során az egyes embriók fejlődését folyamatosan értékelik, és döntést hoznak arról, hogy melyik embriónak van a legnagyobb esélye a sikeres beültetésre.
Az embriók visszaültetésére a petesejt leszívást követő 3-5. napon történik. Céljuk az, hogy a meddőségi kezelés során egyes terhesség jöjjön létre, azaz egy egészséges gyermek szülessen. Ezért amennyiben jó minőségű az embrió illetve a petesejt, 35 év alatt, egy embrió beültetése javasolt.
Day 3 vs Day 5 Embryo Transfer - Which Gives Better Pregnancy Rates? - Dr.Hina Ali | Doctors' Circle
A döntés, hogy hány embriót ültessenek vissza, sok mindenen múlik: attól kezdve, hogy milyen okból van szükség a lombikra, mennyi idős a pár, hanyadik lombik próbálkozás, milyen minőségűek az embriók. Fontos, hogy ezt sosem csak az orvos vagy csak a pár dönti el. Mindig közösen, lehetőleg a házaspár, kezelő orvos és embriológus együtt beszéljék meg a lehetőségeket, előnyöket, hátrányokat, kockázatokat.
A preimplantációs diagnosztika (PGD) és a preimplantációs genetikai szűrés (PGS) lehetővé teszi az embriók genetikai vizsgálatát a beültetés előtt, így kiszűrhetők a kromoszóma-abnormitások és bizonyos örökletes betegségek. Ez a technika új távlatokat nyit a genetikai betegségek megelőzésében, de etikai kérdéseket is felvet.
A beültetésre nem kerülő embriók sorsa továbbra is etikai dilemmát jelent. Elfogadható-e az ilyen „maradék” embriók kísérleti célú felhasználása? Megengedhető-e az ilyen embriók őssejtjeinek terápiás célú felhasználása?
| Életkor | Ajánlott embriószám |
|---|---|
| 37 év alatt | 1 embrió |
| 37-40 év között | Legfeljebb 2 embrió |
| 40 év felett | Legfeljebb 3 embrió |
A mesterséges, in-vitro megtermékenyítés, vagyis az IVF-módszer szabályozása országonként jelentősen eltér. Számos nyugat-európai országban csupán egy embrió beültetését ajánlják a 37 év alatti nőknél, legfeljebb két embrió beültetését 37 és 40 éves kor között, a 40 év feletti nőknél pedig sokszor három a visszahelyezhető embriók maximális száma. Az Egyesült Államokban lazább a szabályozás, és az ajánlások is kevésbé szigorúak.