Jean-Jacques Rousseau (1712-1778) „Értekezés az emberek közötti egyenlőtlenség eredetéről és alapjairól” című művében az emberi társadalom és a benne rejlő egyenlőtlenségek mélyére hatol. Az elemzés kétféle egyenlőtlenséget különít el: a természetit és a morálisat.
Az egyenlőtlenség típusai
Rousseau szerint az emberi fajban kétféle egyenlőtlenség létezik:
-
Természeti vagy fizikai egyenlőtlenség: Ezt a természet hozta létre, és magában foglalja az életkor, az egészségi állapot, a testi erő, valamint a szellem vagy lélek különbségeit. Ezek olyan adottságok, amelyek az egyén születésénél fogva adottak, és nem befolyásolja őket a társadalom.
-
Morális vagy politikai egyenlőtlenség: Ez egy bizonyos közmegállapodástól függ, és az emberek közötti egyezség hozta létre vagy legalábbis szentesíti. Ez utóbbi különféle kiváltságokból áll, melyeket némelyek másoknak a rovására élveznek; így például gazdagabbak, hatalmasabbak, nagyobb megbecsülésnek örvendenek, mint amazok, sőt engedelmeskedésre bírhatják őket. Ez az egyenlőtlenség a társadalmi struktúrák, törvények és szokások eredménye.
Az Értekezés feladata és célja
Az értekezés pontos feladata, hogy megjelölje a dolgok haladásában azt a pillanatot, amikor a jog az erőszak helyébe lépett, s a természet alávettetett a törvénynek. Célja, hogy megmagyarázza, milyen csodálatos láncolatra volt szükség ahhoz, hogy az erős a gyenge szolgálatába szegődjék, s a nép az eszmei régiókban keressen megnyugvást és lemondjon a valóságos boldogságról.
Az ember természeti állapota
Az ember eredeti formája
Ha helyesen akarunk ítélni a természeti állapotról, a kezdetektől fogva kell szemmel kísérnünk s úgyszólván fajtájának első csírájába kell megvizsgálnunk az embert. Rousseau feltételezi, hogy az ember mindig ugyanolyan alkatú volt, amilyennek ma látjuk: két lábon járt, úgy használta kezét, ahogyan mi a magunkét, tekintetét az egész természetre irányította, és szemével felmérte az ég roppant térségeit.
Ha ezt a lényt megfosztjuk minden természetfölötti tehetségtől, amit kívülről kaphatott, és minden mesterséges képességétől, amit csak hosszan tartó haladás eredményeként nyerhetett el, egyszóval, ha olyannak tekintem, amilyenné a természet keze formálta, azt találom, hogy ez a lény az egyik állatnál kevésbé erős, a másiknál kevésbé fürge, de egészében véve mégis előnyösebb alkatú valamenyinél: jóllakik egy tölgy alatt, az első pataknál lecsillapítja szomját, ugyanaz alatt a fa alatt, melytől enni kapott, ágyat is talál magának, s ezzel már ki is elégítette szükségleteit.
Az önfenntartás és az ösztönök
A föld, míg hagyják magától teremni, és fejsze nem csonkítja meg a hatalmas erdőket, melyek elborítják, mindenütt élelemraktárakat és búvóhelyeket nyújt valamennyi állatfajnak. Az emberek szétszórtan élnek az állatok között, megfigyelik, utánozzák az állatok iparkodását, és így egészen az állati ösztönök szintjéig fölemelkednek.
De ráadásul megvan az az előnyük is, hogy, ellentétben a többi fajjal, amely csupán a saját ösztöneivel rendelkezik, az ember, akinek talán egyetlen saját ösztöne sincs, valamennyi faj ösztöneit magáévá teszi, egyaránt táplálkozik a legtöbb élelemfajtával, melyeket a többi állat megoszt egymás között, így aztán könnyebben tartja fönn magát, mint bármelyikük.
Morális viszonyok hiánya
A természeti állapotban az emberek nem ismertek sem morális viszonyokat, sem kötelességeket, így hát első pillantásra úgy tetszik, nem lehettek sem jók, sem rosszak, nem voltak sem bűneik, sem erényeik, hacsak nem vesszük e szavakat valamiféle testi értelemben, s nem nevezzük bűnnek az egyén olyan tulajdonságait, amelyek az önfenntartásra ártalmasak lehetnek, erénynek pedig az olyan tulajdonságokat, amelyek elősegítik a fennmaradást; ez esetben azt az embert kellene a legerényesebbnek neveznünk, aki a legkevésbé áll ellent a természet egyszerű késztetéseinek.
Filozófia és Tudás
A filozófia meghatározása
A filozófia, etimológiája szerint, a bölcsesség szeretetét jelenti. Filozofálni annyi, mint megmagyarázni vagy legalább keresni a dolgok okát, értelmét, mert amíg csupán a dolgok meglátására és bemutatására korlátozódunk, addig csak történészek vagyunk. Ha kiszámítjuk és megmérjük a dolgok arányait, nagyságát, értékét, matematikusok vagyunk; aki viszont elhatározza, hogy fölfedezi, miért vannak a dolgok, és miért inkább így, s nem másképp, az a tulajdonképpeni filozófus.
A filozófus tehát az jellemzi és az különbözteti meg az átlagembertől, hogy semmit sem fogad el bizonyíték nélkül, hogy nem egyezik bele megtévesztő fogalmakba, s hogy pontosan megjelöli a bizonyos, a lehetséges és a kétes határait. Nem éri be szavakkal, semmit sem magyaráz okkult tulajdonságokkal, hiszen ezek nem mások, mint okká változtatott okozatok; valahányszor az okoskodás és a tapasztalat nem képesek elvezetni a dolgok valóságos okához, inkább bevallja tudatlanságát.
Az Enciklopédia szerepe
Egy enciklopédia célja valójában az, hogy összegyűjtse az egész földön elszórt ismereteket; hogy általános rendszerüket bemutassa kortársainknak és átadja az utánunk következőknek, nehogy az elmúlt századok munkássága hiábavaló fáradozássá váljék a rákövetkező századokban; hogy unokáink tanultabbak lévén egyben erényesebbekké és boldogabbakká legyenek, mi pedig úgy halhassunk meg, mint akik nagy szolgálatokat tettek az emberi nemnek.
A tudományok és művészetek értelmező szótára tehát nem lehet egyetlen ember műve. Sőt, tovább megyek: azt sem hiszem, hogy akár külön-külön vett, akár egyesült irodalmi társaságok is megalkothatnák. (Diderot cikke)
Társadalmi és Politikai fogalmak
Tulajdon és hatalom
A tulajdon azt a jogot nevezzük, amellyel egy polgárosult társadalmat alkotó valamennyi egyén rendelkezik törvényesen szerzett javai fölött. Polgárosult társadalmak létrehozásával az emberek egyik legfőbb törekvése az volt, hogy biztosítsák maguknak szerzett vagy a jövőben megszerezhető hasznuk nyugodt birtoklását; azt akarták, hogy senki se zavarhassa őket javaik élvezetében.
Bármily erős is lehetett azonban az emberek lelkesültsége azon uralkodók iránt, kiknek magukat alávetették, sosem szándékoztak teljes és korlátlan hatalmat adni nekik minden jószáguk fölött; sosem akartak abba a helyzetbe kerülni, hogy kizárólag nekik kelljen dolgozniok. Minden hatalom, mely csupán erőszakra épül, általa pusztul el. Azokban az államokban, hol az ész szabályait követik, a magánszemélyek vagyonát a törvények védik; a családfő bizonyos abban, hogy maga élvezheti s átadhatja utódainak a munkájával összegyűjtött javakat.
Építészet
Általában az építés művészete. Három fajtáját szokták megkülönböztetni: a polgárit (ezt nevezik röviden építészetnek), a katonait, valamint a víz- és hajóépítészetet.
-
Polgári építészet: Az élet kényelmére és különböző funkcióira szolgáló épületek tervezését és fölépítését jelenti; ilyenek az egyházi épületek, a királyok palotái és magánszemélyek házai; úgyszintén a hidak, közterek, színházak, diadalívek stb.
-
Katonai építészet: A katonai helyőrségek megerősítésének művészete, amely megfelelő építményekkel biztosítja őket az ellenség támadásai, a bombák, az ágyúgolyók stb. ellen. Ezt a fajtát erődítésnek nevezik.
-
Víz- és hajóépítészet: Feladata a hajók, gályák és általában az összes úszótest, valamint a tengerparton vagy a part mentén kikötők, mólók, gátak, kötélverő üzemek, raktárak stb. építése.
Az építészet eredetét tekintve oly régi, mint maga a világ; a szükség tanította meg az embereket arra, hogy kunyhókat, sátrakat, házikókat emeljenek maguknak.
Az ember és a hit
Halhatatlanság
Halhatatlan az, aki nem hal meg, aki nincs kitéve a felbomlásnak és pusztulásnak. Isten halhatatlan; az ember lelke halhatatlan: nem azért, mert anyagtalan, hanem mert az igazságos Isten, aki azt akarta, hogy jók és gonoszok cselekedeteikhez méltó sorsban részesüljenek a túlvilágon, úgy döntött - s úgy is kellett döntenie - hogy a lélek fönnmaradjon a testtől való elválása után.
Halhatatlanságon értjük még az olyan életet is, amelyre az emberek emlékezetében teszünk szert; ez az érzés néha a legnagyobb cselekedetekre ösztönöz bennünket, kétségtelen jeléül annak, hogy milyen értéket tulajdonítunk embertársaink elismerésének. Fülünkbe cseng a majdan rólunk szóló dicséret, és föláldozzuk magunkat érte. Föláldozzuk életünket, megszűnünk ténylegesen létezni, hogy az emberek emlékezetében élhessünk. (Diderot cikke)
Babona és fanatizmus
A babona általában minden vallási túlzás; a pogánykorból származó régi mondás szerint legyünk ájtatosak, de jól vigyázzunk, nehogy babonába essünk: Religientem esse oportet, religiosum nefas. A babona valójában olyan hamis, rossz irányba fordult, hiábavaló félelmekkel teli vallási gyakorlat, amely szemben áll az ésszel és a legfelsőbb lényről alkotandó egészséges gondolatokkal.
A babona főleg a betegségben vagy balsorsban sújtja a szellemet; a józan fegyelmet és a tiszteletre méltó szokásokat képmutatássá és felületes szertartásokká változtatja. Mihelyt mély gyökereket eresztett a vallásba, lett légyen az jó vagy rossz, képes kioltani a természetes világosságot és megzavarni a legegészségesebb koponyákat is. Végeredményben ez az emberiség legrettentőbb csapása.
A fanatizmus vak és szenvedélyes buzgóság, amely babonás meggyőződésekből születik, és amely arra vezet, hogy az emberek nevetséges, igazságtalan, kegyetlen cselekedeteket követnek el, nemcsak szégyenérzés és lelkiismeret-furdalás nélkül, hanem valamiféle örömmel és elégtétellel. A fanatizmus tehát nem más, mint cselekvésre váltott babona.
