Az anyaság kezdeti időszaka, a gyermekágy, egy rendkívül komplex és változásokkal teli szakasz a nők életében. Az újszülött érkezése után a test, a lélek és a gondolkodásmód egyaránt átalakul. Ahhoz, hogy ez az átmenet minél zökkenőmentesebb legyen, fontos tudni, mit érdemes kerülni, és mire kell odafigyelni. Cikkünkben részletesen tárgyaljuk a szoptatás alatti gyógyszerszedést, orvosi kezeléseket, életmódbeli szokásokat, valamint a gyermekágyas időszak legfontosabb "hozzávalóit".
A gyermekágyas időszak: mit takar pontosan?
A szülés utáni 6-8 hetes időszakot szakemberek körében gyermekágyas időszaknak hívják. Ez a kifejezés arra az időszakra utal, amely során a tested fokozatosan visszanyeri a terhesség előtti állapotát. A gyermekágyas időszak hagyományosan 6 hétnek gondoljuk, de valójában a posztpartum sokkal hosszabb és mélyebb folyamat, mint amit ez a határidő sugall. Ma már egyre inkább az első évet tekintjük a gyermekágy valódi időszakának, hiszen az alkalmazkodás és a regeneráció nem ér véget néhány hét alatt. Ennek tudatosítása segít abban, hogy türelmesebbek legyünk önmagunkkal, és ne várjunk el túl gyors „felépülést” sem fizikai, sem mentális szinten.
Clare Byam-Cook magyarázata szerint a gyermekágyas időszak alatt a tested három fő változáson megy keresztül. Az első a méh összehúzódása, amely közvetlenül a szülés után elkezdődik és körülbelül hat hét alatt nyeri vissza eredeti méretét. Az összehúzódás során, különösen szoptatáskor „utófájásokat” tapasztalhatsz, de ez teljesen normális és nem kell aggódnod miatta. A méh utófájásai, amelyek többedszer szülőknél erősebbek lehetnek, segítenek a méh eredeti méretére való visszahúzódásában - és bár kellemetlenek, fontos szerepük van a vérzés csökkentésében.
A második az, hogy vérzést észlelsz a méhből (ezt lochiának is hívják). Ez kezdetben élénkpiros, majd a következő 14-21 napban fokozatosan változik a mennyisége és a színe. Normális esetben négy-hat hét alatt elmúlik, de ha a vérzés túl erős, kellemetlen szagú vagy nagy alvadt vérrögökkel jár, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.
A harmadik változás a tejtermelés: „A mell kezdetben kis mennyiségű, nagyon tápláló, magas kalóriatartalmú tejet, úgynevezett kolosztrumot termel, majd körülbelül 3-4 nap múlva indul be az igazi tejtermelés. Előfordulhat, hogy ekkor a mellek még duzzadtak és fájdalmasak, de ez néhány nap alatt rendeződik, amikor a szoptatás rendben elindult.”

Hormonális és egyéb testi változások
A szülést követően a tested fokozatosan rendeződik vissza, amely számos hormonális és fizikai változással járhat. Talán nem sok újdonságot mond, hogy ilyenkor a női hormonháztartás drasztikusan átalakul. A friss anyák egy része hőhullámokat, fokozott izzadást és érzelmi ingadozásokat tapasztalhat.
A terhesség és a szülés jelentős terhelést ró az izmokra és ízületekre. Gyakori panasz a derék-, hát- és medencetájéki fájdalom. A regeneráció nemcsak a méh összehúzódásairól és a vérzésről szól, hanem számos kevésbé említett testi és idegrendszeri változásról is.
Sok édesanya tapasztal kontrollálatlan remegést közvetlenül a szülés után, ami a hirtelen hormonális változások és az idegrendszeri átállás eredménye. Ez teljesen normális, és általában rövid idő alatt elmúlik. Az agy is alkalmazkodik az anyasághoz: az ún. „mom brain” jelenség mögött valós idegrendszeri változások állnak.
Gyógyszerszedés és orvosi kezelések szoptatás alatt
A leggyakrabban felmerülő kérdés, hogy szedhető-e bármilyen gyógyszer a szoptatás során, hiszen ilyenkor is előfordulhat betegség, de akár kisebb problémák, pl. fejfájás. Öngyógyítás helyett, mindig kérjük ki a szoptatási tanácsadó vagy orvos tanácsát, hiszen ő fogja tudni megmondani, hogy melyek azok a gyógyszerek, amik szoptatás alatt is biztonsággal szedhetőek. Az anyatejben megjelenő gyógyszer mennyisége attól függ, hogy milyen adagban, mennyi ideig szedi az anya, illetve figyelembe veszik a baba életkorát is. Teljesen más elbírálás alá esik egy újszülött, naponta többször szoptatott csecsemő, mint egy 1-2 éves napi 1-2 alkalommal szoptatott kisgyermek.
Milyen gyógyszerek és kezelések kerülendők vagy javasoltak?
- Láz- és fájdalomcsillapítók szedése: Lehet lázasan is szoptatni, ritka az a fertőző betegség, amivel az anyának ez nem megengedett. Fájdalomcsillapítók közül az ibuprofén és metapyrin tartalmú gyógyszerek tiltólistásak, mivel rossz hatással lehetnek a babára. Helyettük paracetamol tartalmú készítmények javasoltak. Kúraszerűen viszont egyik szedése sem ajánlott, tartós fájdalom esetén mindenképpen orvoshoz kell fordulni!
- Fogamzásgátló szedése: Hormontartalmú gyógyszerek szedése nem megengedett, mivel ártalmas lehet a csecsemő fejlődésére, növekedésre és a tejtermelésre is. Szoptatás alatt a fogamzásgátlók közül a hormonmentes módszerek alkalmazása javasolt.
- Antibiotikum szedése: Mint a legtöbb gyógyszercsoportban az antibiotikumok között is található olyan hatóanyag, ami a gyermek veszélyeztetése nélkül szedhető és folytatható mellette a szoptatás. Ennek ellenére sok orvos nem javasolja az antibiotikumok szedését ebben az időszakban.
- Röntgen: Az anyatejben nincsenek olyan sejtek, amik a baba szervezetében tovább szaporodnának, ezért a szoptatásra ez nincs befolyással. Legtöbbször azt javasolják, hogy a vizsgálat után célszerű egy adag anyatejet lefejni, kiönteni és ezt követően szoptatni. Kivétel ez alól az olyan eset, mikor radioaktív anyagot juttatnak a szervezetbe például a pajzsmirigy vizsgálatok során.
- Véradás: Nem ajánlott a szoptatós anyáknak, mivel a szoptatás is megterheli a szervezetet, és akár vérszegénység is kialakulhat.
- Beavatkozások (érzéstelenítés, altatás): A helyi érzéstelenítés és az altatás sem befolyásolja a szoptatást. Amennyiben utána az anyának tiszta a tudta, képes mozogni, nyugodtan folytathatja a szoptatást.
Diéta és sport szoptatás alatt
Az örök kérdés, szabad-e fogyókúrázni a szoptatás alatt. Itt is a mértéken van a hangsúly és a kiegyensúlyozott étrenden, vagyis ne vonj meg magadtól semmilyen fontos tápanyagot, ügyelj a szénhidrát, fehérje, zsír egyensúlyra. Ha bizonytalan vagy, kikérheted szakember, dietetikus segítségét. Ne törekedj gyors súlyvesztésre, változatos étrend és rendszeres mozgás mellett heti fél kg fogyás nem befolyásolja a tejtermelést.
A sportolás nem tilos, sőt! Néhány szempontot figyelembe véve a mozgás nem fogja rossz irányba befolyásolni a tejtermelődést, és csak a pozitív hatásait érezheted. Természetes szülés után 6 hét pihenés javasolt, míg császármetszés esetén 3 hónap, hogy a szervezet regenerálódni tudjon, de ez egyénenként eltérhet. Mielőtt elkezded az aktívabb sportot, várd meg a 6 hetes/3 hónapos kontrollt és kérd ki orvosod véleményét.
Mire figyelj sportolásnál szoptatás alatt?
- Figyelj a fokozatosságra: Ne terheld túl magad, mert az a tej csökkenéséhez, elapadásához is vezethet és a termelődés nagyon nehezen indítható be újra. Nagyon intenzív edzés esetén előfordulhat a tej savasodása, és az íze megváltozhat, de mérsékelt mozgásnál ettől nem kell tartanod.
- Figyelj a folyadékbevitelre: A túl sok izzadás elvonhatja a folyadékot a tejtermeléstől, ügyelj rá, hogy edzés közben és utána is pótold az elvesztett mennyiséget.
- Fontos az időzítés: Célszerű az edzést szoptatás után végezni, a megnagyobbodott mellek, így kevésbé fognak kényelmetlenséget okozni.
- Megfelelő ruházat: Mindenképp kényelmes sportmelltartót viselj, ami nem szorít, könnyen tudsz benne mozogni, a következő szoptatás előtt természetesen zuhanyozz le, hiszen a sós izzadtság zavarhatja a babát.
- Kerüld a mellizomgyakorlatokat: Szoptatás alatt kerülendő a mellizomgyakorlatok végzése, főleg az első időszakban, hogy a mell becsomósodását vagy gyulladását kizárjuk.

Szoptatás várandósan
A szoptatás és a terhesség nem zárják ki egymást. Egészséges várandósság esetén lehet szoptatni, de ha a kismamának korábban volt vetélése vagy bármilyen alhasi görcs, fájdalom előfordul, akkor célszerű megfontolni a baba elválasztását. A várandósság alatt jellemző fáradtság, aluszékonyság is megviseli az anyát, illetve az érzékenyebb mellek miatt fájdalmasabb lehet a szoptatás, emiatt ajánlott rövidebb ideig vagy ritkábban szoptatni. A gyerekek egy része el is választja magát, mivel az anyatej íze megváltozik, aztán csökken, a harmadik trimeszterben pedig újra előtej lesz belőle, hiszen felkészül az anya szervezete az újszülött fogadására.
Életmódbeli tevékenységek szoptatás alatt
Nézzünk néhány olyan tevékenységet, amivel kapcsolatban gyakran merülnek fel kérdések.
- Szolárium: Semmi akadálya a szoptatási időszakban a szolárium használatának, természetesen mértékletesen és a fényvédelemre is ügyelve.
- Hajfestés és kozmetikai termékek használata: A hajfestékekben előforduló káros anyagok a várandósság során jelenthetnek rizikót, a szoptatás alatt viszont nem. Ilyenkor a babák illatokra való érzékenysége okozhat problémát, például egy testápoló, tusfürdő használatakor. Célszerű ilyenkor is inkább natúr kozmetikumokat választani, melyek egyrészt kevés illatanyagot tartalmaznak, másrészt egyéb kemikáliáktól is mentesek.
- Uszoda, élővíz: Szoptatás alatt kerülendő a nagyon hideg vízben való fürdés, mivel ez rossz hatással lehet az tejtermelésre, csökkentheti azt, de ezenkívül nincs más negatív vonzata szoptatáskor a fürdőzésnek.
- Szauna használata: A szoptatásra, a tejtermelésre a meleg jó hatással van, tehát nincs akadály a szaunázásnak. Itt elsősorban a folyadékpótlásra kell utána figyelni, mert a dehidratáltság okozhat problémát a tejtermelésben.
- Kávé és alkoholfogyasztás: Kis mértékű kávéfogyasztás (napi 1-2 adag) nem okoz problémát a babánál, nagyobb mennyiségű koffein azonban nyugtalanná teheti a csecsemőt és az alvására is negatív hatással lehet. Szoptatás alatt kerülendő a rendszeres alkoholfogyasztás, mivel megváltoztatja az anyatej ízét, illetve a baba mája nem képes az alkohol gyors lebontására, és egyéb káros hatásai is lehetnek a fejlődésére nézve.
- Dohányzás: Szoptatás alatt kerülendő a dohányzás, hiszen a nikotin képes átjutni a tejbe és ott fel is halmozódik, ami káros hatással lehet a baba fejlődésére. A dohányos anyák csecsemőinél gyakoribb lehet a hasfájás, nyugtalanság.
A gyermekágy 5 fontos "hozzávalója"
Ahhoz, hogy a szülés után ne kimerülten, kiégve, lelki problémákkal küzködve botladozz, érdemes betartani az alábbiakat:
1. Pihenés
A gyermekágyas időszak neve is azt sugallja, hogy ennek az életszakasznak pihenéssel kell(ene) telnie: nem gyermek- házimunka, nem gyermek-takarítás, hanem gyermekÁGY a neve. A pihenésre utal a gyermekágyas időszak angol elnevezése is: laying-in period (fekvő időszak) vagy egészen egyszerűen confinement (bezárás). Ebben az időszakban az újdonsült édesanya egyetlen feladata a baba ellátása kellene, hogy legyen, ami nem lebecsülendő feladat! A pihenéshez jó iránymutató az 5-5-5 szabály: szülés után az első öt napot az ágyban, a második ötnapot az ágyon, a harmadik öt napot pedig az ágy körül tölteni, mert ezzel segíted legjobban a tested regenerációját! A szülés után a hasűri szerveknek ismét meg kell találniuk a helyüket, a méh lassan visszanyeri az eredeti méretét, a megnyúlt medencefenék izmoknak lassan vissza kell nyerni a funkciójukat - és mindehhez idő és pihenés szükséges. Nem véletlenül szent időszak nagyon sok kultúrában a szülés utáni néhány hét!
PERCEK MATT-TEL: „Az 5-5-5 szabály”
2. Tápláló ételek
Egy étel minőségét, hogy valóban tápláló-e nem a kalóriák mennyisége határozza meg, hanem az, hogy tartalmaz-e olyan építőanyagokat, amik a tested regenerációját segítik. A cukros péksüteményeket, sütiket, csokit például nyugodtan lehúzhatod a listádról, ugyanis ezekben semmi „hasznos” anyag nincs, csak üres kalóriák, ráadásul megdobják a vércukorszintedet ami még a hormonháztartásodnak és a hangolatodnak sem tesz jót!
Tápláló élelemnek minősülnek a fehérjék - elsősorban állati eredetűek -, a jó zsírok, a mikroelemekben, vitaminokban gazdag táplálékok (színes zöldségek és gyömölcsök) és a rostok. Mik a szuper kaják a gyermekágyas időszak alatt? Az első helyen egyértelműen a húsleves áll, ami jó sok csonttal készült! Ha sok csonttal és sokáig főtt, akkor a húsleves gazdag mikroelem forrás, gazdag kollagén forrás és ráadásul nagyon finom is! A húslevest eheted magában is „erőlevesként”, de zöldségekkel és egy kis tejszínnel pillanatok alatt krémlevessé alakítható, kókusztejjel, főtt tojással, citromfűvel és korianderrel mindjárt ázsiai árnyalatokat kap, de sütőben rizzsel, zöldségekkel rizottóként is kitűnő és még sokáig lehetne sorolni, hogy mi mindenre képes az egyszerű húslevels! Szuper lenne, ha valamilyen verzióban naponta beiktatnád a gyermekágyas étrendedbe. Az is fontos, hogy az első hetekben könnyen emészthető ételeket fogyassz: a zöldségek, gyümölcsök is puhára főzve kerüljenek a tányérodra. Tápláló és jól eső lehet még a lassan készült pörkölt is és ha édességre vágysz egy kis fűszeres, meleg gyümölcskompót vagy enyhén cukrozott madártej is jó választás lehet. Fontos, hogy elegendő fehérjét, omega-3 zsírsavat és rostot fogyassz, hiszen ezek támogatják a szervezet helyreállítását és az emésztést.
Nagymamák, közeli rokonok és barátok örülni szoktak a komatál lehetőségének, és boldogan hozzák a komatálat, mert így legalább az újdonsült család közelébe kerülhetnek. Fontos, hogy ezek a látogatások ne tartsanak túl sokáig és az újdonsült család igényeihez alkalmazkodjanak. Semmiképp se arról szóljanak, hogy a gyermekágyas anya jó házigazdaként próbálja lesni a látogatók igényeit. Ez nem a vendéglátás ideje. Nyugodtan megbeszélhetjük előre ezeknek a találkozóknak a kereteit.
3. Érintés
A XXI. századi nyugati kultúránkból valahogy kikopott az érintés. Ázsiai, dél-amerikai, afrikai kultúrákban viszont nagy hagyománya van a gyermekágyas édesanya testi-lelki kényeztetésének, aminek fontos eleme az érintés. Indiában például a szülés után naponta megmasszírozzák az édesanyát, Mexikóban és Közép-Amerikában kendővel ringatják és a „csontok lezárása” ceremóniával segítik a testi-lelki regenerálódását. Szuper lenne, ha valamilyen formában Neked is részed a kényeztető érintésben a gyermekágyas időszak alatt! Nem feltétlenül kell „hivatalos” gyermekágyas masszázsra gondolnod, de megkérheted a férjedet vagy az anyukádat, hogy esténként öt-tíz percig kényeztessen egy kis vállmasszírozással vagy a kanapén feküdve masszírozza át a talpad, a lábszáradat - vagy csak szimplán öleljen át és simogasson, ringasson, szavak nélkül elismerve és megköszönve a rendkívüli teljesítményedet, egy új emberi élet létrehozását.
4. Támogató nők (anya, anyós, barátnő)
A szülés utáni hetekben, hónapokban óriási változáson mész keresztül. A gyermekágyas időszak nemcsak egy hatalmas hormonális hullámvasút, de átalakul a tested, a gondolkodásmódod, megváltozik a szexualitásod, az egész életed és a lelked is, ahogy anyává válsz. Ebben az érzelmi kavalkádban valószínűleg Te magad sem tudod megfogalmazni, hogy mit is érzel - és nem is feltétlenül kell ezt megfogalmaznod. Viszont nagyon fontos, hogy legyen melletted valaki, aki érti és érzi ezt a változást! És ki az, aki tényleg szavak nélkül is pontosan tudja, hogy mi történik most Veled? Az édesanyád! Ezért azt tanácsolom Neked, hogy ne hagyd ki az anyukádat a gyermekágyas tervezésből, mert nemcsak a háztartási munkákban és baba gondozásában tud segíteni, de lelkileg is támaszkodhatsz rá ebben nagyon szép, de borzasztóan nehéz időszakban. Ha esetleg nem jó a viszonyod az édesanyáddal, akkor most van itt az idő, hogy a régi sérelmeket félre tegyétek és hogy rendezzétek a kapcsolatototkat! Ha ne adj’Isten édesanyád már nem él vagy tényleg nagyon messze van, akkor azt javaslom, hogy gondold át, hogy ki lehetne az a lehetőleg szintén anya nőismerős, aki élőben, intenzíven tudná pótolni ezt a szerepet?

5. Kapcsolódás a transzcendenssel
A szülés egy transzcendens esemény. Még akkor is transzcendens, ha alapvetően racionális beállítottságú vagy, ha mindig két lábbal állsz a világon vagy ha ateista vagy. A teremtés ereje lévén összekapcsolódunk az örökkévalóssággal, megérint minket az élet és a halál kérdése, még akkor is, ha nem merül fel konkrétan ez a gondolat. Hiszen egy csodát csináltál! Egy világrengető csodát, ami után úja el kell magad helyezni a világegyetemben. Újra meg kell találnod a saját filozófiádat, a saját hitedet. Ebben segít a természet! A kisbabád születése után engedd magad rácsodálkozni a természet csodáira! Figyelj egy pillanatra a madarak énekére, nézd meg a csodálatos színeket, ahogy lemegy a nap, vegyél fel egy levélkét a parkban és nézd meg, hogy milyen gyönyörű, milyen tökéletes az erezete! Ahogy közelebb engeded magadhoz a természet apró kis csodáit, megláthatod a természet ősi erejét. Ugyanazt az ősi erőt, ami Téged is anyává tett.
Mikor forduljunk orvoshoz?
„Minden újdonsült anyát meg kell, hogy vizsgáljon szülésznő vagy orvos a szülés utáni első 7-10 napban. A lakhelyedtől függően a védőnő és a gyermekorvos vagy az otthonodban keres fel, vagy be kell mennetek a rendelőbe.” A vizsgálat során alaposan megvizsgálják a babát, hogy biztosan minden rendben van-e. Az orvos leellenőrzi, hogy a méhed megfelelően húzódik-e vissza és a varratok szépen gyógyulnak-e - tette hozzá Clare. Az orvos továbbá általános kérdéseket tesz fel a vérveszteségről, a vizelet- és székletürítésről és megállapítja, hogy általában véve egészségesnek és elégedettnek látszol-e.
Dr. Horváth Rita szülész-nőgyógyász tapasztalata szerint a vizsgálat során hamar felfedezhető, hogy elsősorban testi vagy lelki eredetű panaszról beszélünk-e. A kompetenciahatárokat viszont mindig tiszteletben kell tartani, így az utóbbi esetén felmerülhet az igény a pszichológus kollégával való konzultációra.
Fontos figyelni a testhőmérsékletet, ugyanis a gyermekágyi láz fertőzés jele lehet. A császármetszésen átesett anyáknál a sebgyógyulás egy plusz kihívás. Fontos a seb tisztán tartása, a megfelelő pihenés és a fokozatos mozgás. A császármetszés utáni gyermekágyas időszak hosszabb regenerációt igényel, hiszen nemcsak a szülés, hanem egy hasi műtét után is lábadozik a test. A sebgyógyulás külsőleg 6 hét alatt lezajlik, de a mélyebb szövetek regenerációja több hónapot is igénybe vehet.