Julius és Ethel Rosenberg a 20. század egyik legnagyobb port felvert amerikai atomkémkedéshez kapcsolódó ügyének kulcsfigurái voltak. Őket azzal vádolták meg, hogy a hidegháború idején atomtitkokat adtak át a Szovjetuniónak. Bűnösségüket közvetlen bizonyítékok híján nem lehetett egyértelműen megállapítani, de végül - sokak tiltakozása ellenére és egyesek szerint az akkori közhangulat miatt is - halálra ítélték, majd 1953. június 19-én kivégezték őket.
A Rosenberg házaspár gyökerei és kommunista kapcsolatai
Mindketten New York délkeleti részén születtek és nőttek fel, mint egy-egy, a nagy gazdasági világválság idején elszegényedett zsidó család első gyermekei. A New Yorkban született Julius Rosenberg, aki ifjúkora óta érdeklődött a kommunista eszmék iránt, a New York-i Kommunista Ligában ismerte meg későbbi feleségét, Ethel Greenglasst. A jó képességű Julius 16 évesen a New York-i állami főiskola műszaki szakára iratkozott be. Miután a nácizmus előretört Németországban, figyelme a faji és származási megkülönböztetésre irányult. Nemsokára belépett az amerikai ifjúkommunista ligába, és ottani tevékenysége háttérbe szorította tanulmányait.
A nála három évvel idősebb Ethel Greenglass, akinek nem sikerült színésznővé válnia, titkárnőként dolgozott egy hajózási társaságnál. Egyszer megszervezte a női dolgozók sztrájkját, emiatt később elbocsátották az állásából, de munkaügyi panaszának helyt adtak. Julius és Ethel - mindketten a kommunista mozgalom tagjai - a tengerészek nemzetközi szervezetének jótékonysági bálján találkozott, és egymásba szerettek. 1939-ben házasodtak össze.
Julius Ethel biztatására, nem sokkal 1939-es házasságkötésük előtt szerezte meg mérnök diplomáját, ami után 1940-ben az amerikai hadsereg brooklyni híradós egységénél lett civil mérnök. Egy évvel később főmérnöknek nevezték ki, és fizetésemelést is kapott. Munkakörében sokat utazott New York és New Jersey államban; állítólag ekkortájt, 1942-ben szervezte be őt Szemjon Szemenov, az NKVD hírhedt ügynöke. A kommunista pártba is ekkortájt lépett be Julius és Ethel, valamint Ethel öccse, Julius sógora, David Greenglass.
Az atomtitok megszerzése és a lebukás
A vissza nem térő alkalom 1944 nyarán jött el, amikor sógorát, David Greenglasst 1944 nyarán Los Alamosba küldték, hogy a szigorúan titkos Manhattan-terven, azaz az atombomba kifejlesztésén dolgozzon. Greenglass - Rosenberg lelkes közreműködése révén - maga is szimpatizált a kommunista eszmékkel. Greenglass már 1945 januárjában, New York-i eltávozása alkalmával a titkos folyamatokról készült vázlatokat és egy, a beszervezhető egyénekről készült névsort adott át sógorának. Mivel a kézírása hagyott maga után némi kívánnivalót, a testvére, Ethel gépelte be az információkat. A következő években Julius Rosenberg nem tétlenkedett.
Amikor az amerikaiak 1945 augusztusában ledobták az atombombáikat először Hirosimára, majd Nagaszakira, a szovjetek a gyakorlatban is láthatták, mekkora pusztítást tud végezni egy nukleáris fegyver, és egyértelmű lett, hogy ha meg akarják őrizni nagyhatalmi pozíciójukat, nekik is szükségük van atombombára. Mivel az amerikaiaknak fogalmuk sem volt arról, milyen kiterjedt hálózat szivárogtat a szovjeteknek, ezért Truman elnököt valóságos sokként érte a hír 1949 augusztusában, hogy a szovjetek sikeres atomkísérleten vannak túl, az első bomba felrobbant a mai Kazahsztán területén.
Az amerikaiak számára hamar világossá vált, hogy a szovjet atombomba nem jöhetett volna létre a saját belső embereik árulása nélkül, így az FBI azonnal megkezdte a vizsgálatot. Öt hónapos nyomozás után vették elő Karl Fuchs brit tudóst, aki szintén a Manhattan-terven dolgozott, és aki 1950 januárjában önként tett vallomást a szivárogtatásáról. Ám nem csak a saját kémtevékenységéről számolt be, a vegyészként dolgozó, svájci származású Harry Goldot is lebuktatta, aki a hálózat egyik kulcsembere volt, tőle pedig a nyomozók hamar eljutottak Rosenberg sógoráig, Greenglassig. Greenglass vallomása alapján Juliust június 17-én, Ethelt pedig augusztus 11-én tartóztatták le.
A per és a halálos ítélet
Julius és Ethel Rosenberget 1953-ban kivégezték kémkedésért – Daily Mail
Az 1951. március 6-án kezdődött perben Rosenbergék végig ártatlannak vallották magukat. Az FBI szerint Julius Rosenberg volt a kémhálózat feje, aminek a feleségén, Greenglasson és annak feleségén, Harry Goldon és Klaus Fuchson kívül tagja volt még Morton Sobell, Julius egykori iskolatársa is. Az atombomba mellett több más haditechnikai eszköz információjának szovjet kézre játszását is Rosenbergékhez kötötték, noha kézzelfogható bizonyíték nem volt Rosenbergék kémkedésével kapcsolatban.
A házaspár végig ragaszkodott ártatlanságához, ám az ügy legtöbb szereplője különböző vádalkuk keretében gyakorlatilag mind ellenük vallott. Az Egyesült Államokban tömeghisztéria indult, az emberek minden bokorban kommunista ügynököt véltek látni. A „főinkvizítor” szerepében tetszelgő Joseph McCarthy szenátor tökéletesen lovagolta meg a kínálkozó pillanatot. Bár ezt ma már megalapozatlan túlzásként egyetlen bíró sem fogadná el, az érvelés az 1950-es évek lélektanába kitűnően belefért.
Greenglass 1951 márciusában azt vallotta, hogy ő adta át Julius Rosenbergnek az atombomba vázlatait, és hogy Ethel gépelte le a kézzel írt jegyzeteit. Greenglass felesége, Ruth eskü alatt ugyanezt a történetet mondta el. A vádalku részeként Greenglass felesége teljes mentességet kapott, a férfi pedig csak 15 éves börtönbüntetést kapott a kémkedésért, amiből végül 9 évet kellett leülnie. Azonban Greengrass mellett Rosenbergékre vallott számos Los Alamos-i szivárogtató és egy elfogott szovjet kém is.
A 11 vádpont között szerepelt a nemzetbiztonság szempontjából fontos információk kiadása külső hatalomnak, tízmillió ember életének veszélyeztetése (mármint ha a szovjetek bevetik az atomfegyvert) és az 1950 óta zajló koreai háború kirobbantásában való bűnrészesség is. Az 1951. március 29-én az esküdtszék bűnösnek találta őket, s bár az ügyész nem kérte ezt, április 5-én Irving R. Kaufman bíró kimondta a halálbüntetést. A bíró abszurditásokat is a vádlottak fejére olvasott, még a koreai háborúért is őket vádolta.
A Rosenberg házaspár az ítélet után két évig próbált különböző jogi fórumokon fellebbezni, de nem jártak sikerrel. A pár ügyvédje órákkal a kivégzés előtt is kegyelmet kért Dwight D. Eisenhower elnöktől, de a kérelmét elutasították. Hiába szólalt fel érdekükben Jean Cocteau, Jean-Paul Sartre, Pablo Picasso, Albert Einstein, Bertolt Brecht és XII. Piusz pápa is, a halálos ítéletet 1953. június 19-én végrehajtották a Sing Sing börtönben villamosszékben.
Későbbi fejlemények és viták
Julius és Ethel Rosenberg volt az Egyesült Államokban az első két civil személy, akiket kémkedésért halálra ítéltek. A per bizonyítékai és az eljárás menete a jogszerűség kereteit feszegette, de a felkorbácsolt érzelmi légkörben ezzel senki sem törődött sokat.
A szerepek tisztázása
Azt 1995 óta biztosan tudjuk, hogy Julius tényleg kémkedett a szovjeteknek, ám Ethel szerepe a mai napig tisztázatlan. Ő egészen addig nem is került a hatóságok látókörébe, amíg a bátyja ellene nem vallott, és a legvalószínűbb, hogy a legnagyobb bűne, hogy legépelte a bátyja egyik kézzel írott listáját, amin beszervezhető emberek nevei sorakoztak - ezért pedig a halálbüntetés erős túlzásnak tűnik. Az ABC-nek nyilatkozó Anne Sebba történész szerint az asszony inkább csak a férjéhez volt hűséges, és ez lett a veszte. Sebba szerint az is erre utal, hogy a nő nem állt kapcsolatban a KGB-vel, és nem volt saját fedőneve sem. 1997-ben Julius Rosenberg egykori szovjet összekötője, Alexander Feklisov kijelentette Ethel Rosenbergről, hogy a nő soha nem is dolgozott nekik.
David Greenglass vallomása
A Rosenbergék elleni perben Ethel testvére, David Greenglass volt a koronatanú. Egy interjúban 2001-ben Greenglass azt mondta a New York Times riporterének, Sam Robertsnek, hogy valójában Ruth, a felesége volt az, aki legépelte a jegyzeteket. „Tudja, szeretnék mondani valamit: nem áldoznám fel a feleségemet és a gyerekeimet a nővéremért. Hogy tetszik ez önnek? A feleségem fontosabb nekem, mint a nővérem” - mondta Greenglass. Azt is állította, hogy az egyik ügyész, Roy Cohn, akit később etikátlan magatartás miatt kizártak a kamarából, kényszerítette erre a hamis tanúvallomásra.
A Venona-táviratok és más bizonyítékok
Az amerikai hírszerzésnek az úgynevezett Venona-akció keretében sikerült megfejtenie a szovjet rejtjelezett rádió-üzeneteket, amelyeket Moszkvából küldtek a KGB amerikai állomásaira, s ezek is a házaspár bűnösségét igazolták. Csakhogy a per idején ezt nem tehették még közzé, mert akkor a szovjetek megváltoztatták volna a kódot. A „Venona-táviratokat” csak 1995-ben hozták nyilvánosságra. Alekszandr Felikszovnak, a KGB egykori tisztjének 1999-ben megjelent emlékiratai az utolsó kétségeket is eloszlathatták: megerősítette, hogy rengeteg információt kapott Julius Rosenbergtől, akinek a szervezetét a három legfontosabb nyugati kémszervezet egyikének nyilvánította.
A gyermekek álláspontja
A házaspárnak két gyereke született, Michael 1943-ban és Robert 1947-ben (szüleik kivégzésekor kilenc-, illetve hatévesek voltak). A kivégzés után Anne és Abel Meeropol fogadta örökbe a fiúkat, akik fel is vették a Meeropol nevet. Michael közgazdász, Robert pedig villamosmérnök lett, és sokáig biztosak voltak szüleik ártatlanságában. 2008-ban pedig, miután évtizedekig szüleik ártatlanságát hangoztatták, a kivégzettek két gyermeke is sajnálattal elismerte, hogy apjuk kém volt.