A gyermekágyas időszak kiemelt jelentőséggel bír a nő életében, amely az egyik legszebb és legboldogabb életperiódus. Ebben az időszakban a biológiai, lelki és szociális változások nagy kihívást jelentenek az anya számára. A szülést követő hat hét alatt a szervezetben számos élettani, anatómiai változás zajlik. A szervezet regenerációja, a nemi szervek involúciója mellett az emlő átalakul, és a tejelválasztás lehetővé teszi az újszülött, a csecsemő táplálását. A szülés utáni hetekben az anya-gyermek kapcsolat erősödik, egyre szorosabbá válik.
A pozitív élmények mellett azonban új feladatok is jelentkeznek az anya számára, mint például az anyaszerep betöltése, az újszülött gondozása és táplálása. Az örömteli életszakaszban különböző kóros állapotok is előfordulhatnak. Enyhébbek közé tartozik a szülést követő fizikai fáradtság, a szoptatási nehézség, a vizeletretenció, a székrekedés (obstipáció). Súlyosabb problémát jelent a vérzés, a fertőzés, a trombózis, a magas vérnyomás, a depresszió és más kóros állapot.
A szülésznőnek kulcsszerepe van a szülés utáni napokban a kórházi ápolás során. Fontos, hogy az anya segítőtársa legyen, bátorítsa a szoptatásra, erősítse önbizalmát az újszülött ellátása során, tanácsokkal, új ismeretekkel segítse a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodást. Figyelje meg a gyermekágyas viselkedését, magatartását, érzelmi állapotát. Gyakran a szülésznő ismeri fel először a szülés utáni szövődmények első jeleit, és az ő feladata a szakorvos tájékoztatása. Adott esetben a beteg azonnali kezelésének megkezdése is a szülésznő felelőssége. A gyermekágyas nő ellátása teammunka, melyben a szülésznőn kívül a szülész-nőgyógyász szakorvos, a csecsemőgondozó, a védőnő, a laktációs tanácsadó, a szociális munkás is részt vesz.
A méh involúciójának ellenőrzése
Az anya általános állapotának gyors felmérése után a megfigyelést az uterus involúciójának ellenőrzésével folytatjuk, hogy az esetleges komplikáció (pl. atóniás vagy sérülésből eredő vérzés) mielőbb felismerésre kerüljön és a megfelelő beavatkozással ne késlekedjünk. A vizsgálatot optimálisan a szoptatás befejeztével és a húgyhólyag kiürítését követően végezzük el, az anya hanyatt fekvő helyzetében.
A vizsgálatot végző személy az egyik kezét az anya hasára helyezi a köldök szintje felett, és a hasfalat a gerinc felé, majd kissé lefelé benyomva érzékeli az uterust. A méh megtapintásakor megfigyeljük annak kontraháltságát, a fundus köldökhöz viszonyított helyzetét (magasságát), valamint a lochia mennyiségét és minőségét. Mindig kérdezzük meg, hogy a gyermekágyas nő mikor cserélte az egészségügyi betétet utoljára.
A fundus normál helyzete és változása
Normál esetben az uterus tömött tapintatú, középvonalban van, a fundus a gyermekágy idejének megfelelő magasságban észlelhető. Az 1. napon egy harántujjal a köldök alatt, jelölése: K/1. A lochia kezdetben véres, a 2. héttől barnás, a 3. héttől savós, és a 6. hétig tart.
A gyermekágyas időszaknak kiemelt jelentősége van a nő életében, ami talán az egyik legszebb és legboldogabb életperiódus. A szülésznőnek kulcsszerepe van a szülés utáni napokban a kórházi ápolás során. Fontos, hogy az anya segítőtársa legyen, bátorítsa az anyát a szoptatásra, erősítse önbizalmát az újszülött ellátása során, tanácsokkal, új ismeretekkel segítse a megváltozott körülményekhez történő alkalmazkodást. Figyelje meg a gyermekágyas viselkedését, magatartását, érzelmi állapotát. Gyakran a szülésznő ismeri fel először a szülés utáni szövődmények első jeleit és az ő feladata a szakorvos tájékoztatása. Adott esetben a beteg azonnali kezelésének megkezdése is a szülésznő felelőssége.
A tolófájások és a nyomás szerepe a szülésben
Amikor filmekben a szülésről van szó, szinte mindig azt látjuk, hogy az anya hanyatt fekszik a szülőágyon, az orvos a lábai között, a többi szereplő (szülésznő, ápoló, apa) pedig hangosan utasítják, hogy nyomjon erősen, hogy tartsa vissza a lélegzetét nyomás közben és hogy mikor vegyen levegőt. Vajon tényleg szükség van erre?
Mielőtt konkrétan válaszolnék erre a kérdésre, nézzük meg, hogy milyen folyamatok, milyen tényezők segítik a kitolási szakaszt, a konkrét születést, amikor a baba a szülőcsatornán keresztül világra jön!
A méhösszehúzódások
Az első tényező a méhösszehúzódás. Tipikusan a kitolási szakaszra ritkább, de erőteljesebb összehúzódások jellemzőek. A vajúdás során a méh teljesen átsruktúrálódott, a méh felső része, a fundus megvastagodott és ez az erős, megvastagodott izom szinte pumpaként préseli ki a kisbabát - az akaratunktól teljesen függetlenül.
A gravitáció szerepe
A kitolási szakasz második segítsége a gravitáció. Félig ülő, négykézlábas, guggoló, támaszkodó stb. testhelyzetben a gravitáció hatása nagyon jól érvényesül és szinte húzza kifelé a három kiló körüli kisbabát. Hanyatt fekve azonban a gravitáció nemhogy nem segít, hanem a folyamat ellen dolgozik, mivel a hüvely ebben a testhelyzetben nem vízszintes, hanem kissé felfelé irányul.
Az aktív izommunka (nyomás)
A harmadik fontos szereplő az aktív izommunka, a nyomás. Ez az akaratlagos izommunka akkor a leghatékonyabb, ha összhangban van az összehúzódásokkal és ha akkor fejtesz ki erőt, amikor már valóban ellenállhatatlan nyomási kényszert érzel! Na de mielőtt rátérnénk arra, hogy hogyan a leghatékonyabb ez az erőkifejtés, előtte hasonlítsuk a kitolást egy nagyon profán, nagyon hétköznapi dologhoz: a kakiláshoz!
Egy picit gondold végig, hogyan szoktunk kakilni! Általában érezzük a kakilási ingert, ekkor elmegyünk a WC-re és aktív izommunkával produkáljuk az eredményt. De biztos voltál már Te is abban a helyzetben, amikor nagyon aggódtál, hogy nehogy majd „ott” és „akkor” kelljen kakilni menned (pl. egy hosszú vonatút, utazás stb. előtt), ezért igaz nem kellett kakilnod, de már indulás előtt elmentél a WC-re és csak az izmaid munkájával valószínűleg sikerült valamit kipréselned. Igaz, hogy fájdalmas volt, talán még aranyeret is beszereztél közben, de azért mégiscsak összejött a dolog.
Ezzel szöges ellentétben áll az a helyzet, amikor érzed, hogy nagyon kell kakilnod, de nem tudsz elmenni a WC-re! Na a szülés is egy picit ilyen! Lehet, hogy nem igazán érzel még semmiféle ellenállhatatlan kényszert, de csak mert teljes tágulás van és mert eltűnt a méhszáj, azt mondják, hogy most pedig anyuka nyomni kell…természetesen megszületnek így is a kisbabák, csak éppen tovább tart és nehezebb az út! Ez egy picit az a helyzet, amikor erőlteted a kakilást annak ellenére, hogy nem is kell kakilnod…
Az ellenállhatatlan nyomási kényszer
A leghatékonyabb, legegyszerűbb, legösztönösebb mindenképpen az, amikor nem külső diktálásra, hanem az ellenállhatatlan nyomási kényszerre válaszul reagál a testünk az aktív izommunkával. Egy pillanatra vegyük górcső alá ezt az „ellenállhatatlan nyomási kényszert”! Sok anya ezt összetéveszti azzal a furcsa érzéssel, amit legtöbbször már a vajúdás vége felé érez, különösen egy-egy összehúzódás alatt: mintha kakilni kellene…Ezt az érzetet a baba ereszkedő fejecskéje okozza, ahogy egyre jobban nyomja a végbelet. De ahogy ez az érzés egyre jobban fokozódik, egy idő után már olyan erős lesz, hogy tényleg nem lehet mást csinálni, csakis izommunkával reagálni rá. Na ez a kitolási inger! Tehát amikor már egyértelműen jól esik nyomni és egyértelműen reagál a tested az ingerre, szinte akaratlanul is!
Hogyan segít a dúla szülésnél?
Epidurális érzéstelenítés és a nyomás
Jogos a kérdés, hogy mi a helyzet epidurális érzéstelenítéses szülésnél, hiszen az epidurális miatt eléggé valószínű, hogy nem vagy csak nagyon korlátozottan érezzük a kitolási kényszert. A legáltalánosabb, hogy ilyenkor teljes tágulásnál felszólítják az anyát, hogy nyomjon, mégpedig az orvos, vagy a szülésznő mondja meg, hogy mikor, hiszen nem feltétlenül érezzük epidurálissal azt sem, hogy mikor van összehúzódás. Vagyis aktív izommunka segíti a baba születését a kitolási szakasz elejétől…
Sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy ez az izommunka nem elég hatékony és a kitolási folyamat lassú, éppen emiatt magasabb a vákuumos szülésbefejezések aránya epidurális érzéstelenítés mellett. Ezért ennél sokkal, de sokkal jobb várni az aktív izommunkával epidurálisos szüléseknél is, hiszen közben a méh dolgozik rendületlenül és préseli kifelé a kisbabát, az anya pedig nem érzi a fájdalmat és pihen… Nyugat-Európában, modernebb kórházakban ezért már sokkal inkább az a "epidurálisos kitolási technológia", hogy ha az anya és a baba is jól van, akkor teljes tágulásnál még várnak - akár 1-2 órát is! - és csak akkor kezdődik a „nyomatás”, amikor a baba már annyira lent van a szülőcsatornában, hogy fejecske már domborítja a gát-téjékot!
A légzés szerepe a szülés során
Eddig csak az izommunkáról volt szó, de mi a helyzet a légzéssel? Kórházban nem csak azt szeretik megmondani, hogy mikor nyomjál, de azt is, hogy mikor vegyél és meddig tartsd bent a levegőt. Magyarországon (és Európában) leggyakrabban arra buzdítják a szülő anyát, hogy egy összehúzódás alatt kétszer vegyen levegőt és amíg benttartja a levegőt, addig nyomjon teljes erővel…Mi ennek a módszernek a hatása?
Ha visszatartod a lélegzetedet és nem veszel levegőt, akkor néhány másodpercen belül az arcod lilulni kezd, merthogy fogy a rendelkezésre álló oxigén! De természetesen ez az oxigén nem csak a Te testedben fogy, hanem jóval kevesebb jut a kisbabának is! Teljesen természetes, hogy a kitolási szakaszban az összehúzódás alatt enyhe oxigénhiány alakul ki a kisbabában - éppen emiatt ritkábbak az összehúzódások, hogy köztük újra oxigéndús vérrel tudjon telítődni! Éppen ezért a légzéssel kapcsolatban is sokkal jobb, ha a saját ösztöneidre, a saját testedre hallgatsz!
Való igaz, hogy nők sokszor önként visszatartják a lélegzetüket és úgy nyomnak, de ha ezt önként teszik, akkor a lélegzet visszatartása szinte soha nem tart 4-5 másodpercnél tovább! Tehát ebben az esetben az a fontos, hogy ne egy külső szereplő diktálja, hogy meddig ne vegyél levegőt, hanem csináld úgy ahogy Neked jól esik!
Ráadásul a levegő visszatartásánál sokkal hatékonyabb és sokkal kevésbé fárasztóbb, ha a kitolási szakaszban folyamatosan veszed a levegőt és kifújásra nyomsz! Természetesen, ha ezt úgy csinálod, hogy felfújod az arcodat és erőlködve fújod ki a levegőt, akkor ez nem lesz túl hatékony. Éppen ezért próbálj arra figyelni, hogy laza torokkal, erőlködés nélkül fújd ki a levegőt! Adj ki mély, tehénbőgés szerű hangot (múúúú, ááááá, óóóó) amikor kifújod a levegőt, mert ekkor egészen biztosan ellazítod a torkodat és a torkoddal együtt a gátizomzatot is és az erődet a kitolásra tudod összpontosítani és még a gátsérülés esélyét is csökkented ezáltal! A legegyszerűbb a szájon keresztül kifújni a levegőt, de morgásszerű hangot hallatva nyugodtan kifújhatod az orrodon keresztül is - jógában ezt a morgós orron kifújós légzést bemelegítéskor végzik.
Próbáld meg néhányszor mindkét verziót: tehát hangot kiadva a szájadon keresztül kifújni a levegőt és morgásszerű hanggal kísérve az orrodon kifújni. Most próbáld meg visszatartani a lélegzetedet és aktiváld a hasizmaidat, mintha nyomnál. Milyen érzés a kétféle nyomás?
Amikor elnyújtva, mély hangot hallatva fújtad ki a levegőt, bár nem is nyomtál, automatikusan aktiváltad a rekeszizmodat - és ez a legfontosabb! A rekeszizmod ugyanis sokkal hatékonyabban segíti a méhed munkáját, azzal, hogy felülről lefelé nyom! Egy picit gondolatban hasonlítsd a testedet egy fogkrémes tubushoz, amit felülről lefelé préselsz, hogy minél több fogkrém kijöjjön belőle!
Kismamáként valószínűleg Te is elég sok időt töltesz a legkisebb helyiségben…Kapcsold össze a kellemetlent a hasznossal és gyakorolj közben! Legközelebb próbálj meg kakilás közben hangokat kiadni amikor kifújod a levegőt és ezáltal próbálj meg így egy kicsit előre felkészülni a kitolási szakaszra is!