Fekete István József Attila-díjas író 1900. január 25-én született a Somogy vármegyei Göllén, Fekete Árpád tanító, iskolamester és Sipos Anna első gyermekeként.
Egyik őse a nagy francia forradalom menekültje, dédnagybátyja pedig Damjanich János 1848-as honvédtábornok, aradi vértanú volt.
Édesapja tanítóként és iskolamesterként dolgozott, emellett híres állattenyésztőnek és nagy természetkedvelőnek számított, s vasfegyelemmel nevelte fiát. Az akkori kor szokásának megfelelően keményen nevelték. Az elemi iskola első négy és fél évét (1905-1910) szülőfalujában végezte el (édesapja is tanította), az ötödik évet már Kaposváron fejezte be.
A család 1909-ben Kaposvárra költözött, és István az ottani gimnázium tanulója lett. Mivel félévkor és év végén is megbukott, a szigorú édesapa átíratta a polgári fiúiskolába, ahol végre önmagára talált a kamaszodó fiú. Itt azonban gyengén ment neki a tanulás, félévkor megbukott. Az apja instruktort fogad mellé, de a bukás év végén is megismétlődik. A szülők ekkor a fiút átíratták a polgári fiúiskola első osztályába, 14 évesen pedig cserkészőrsvezető lett. 1915-ben fejezte be tanulmányait, majd az első világháború évei alatt kezdte meg a hároméves felsőkereskedelmi iskolát.
Az első világháborút korosztályának tagjaihoz hasonlóan ő sem kerülhette el, 1917 végén besorozták katonának. Behívója a 19-es önkéntes honvéd gyalogezredhez szólt, melynek egyik zászlóalja Kaposváron állomásozott, így nem kellett lakóhelyét elhagynia. A zajló háború dacára 1918 tavaszán a későbbi író hadiérettségit tett, majd Gödöllőre került tartalékos tiszti iskolába, ahol a háború végéig káplárként szolgált. A katonaruhát csak 1926-ban vethette le végleg.
1923-ban felvették a debreceni M. Kir. Gazdasági Akadémiára, de csak feltételesen. 1924 nyarán „rendes” érettségi vizsgát kellett tennie. Dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott a dimbes-dombos dunántúli tájra. 1924 januárjától, majd 1925 őszétől a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett. A város és az Akadémia emléke nem múlt el nyomtalanul életében. A Szigetköz és a Hanság, valamint Magyaróvár belvárosa a tanintézetnek helyet adó Vár épületével, a Lajta több ágával, a hatalmas kiterjedésű gyönyörű park, amelynek közepén a kollégium található, Fekete Istvánt is megihlették. Korabeli leírások szerint tanulmányai végeztével egy kis csomag kézirattal hagyta el Magyaróvárt. A Szigetköz pedig később is kedvenc területei közé tartozott, illetve az 1968-ban megjelent Barangolások c. könyvét az akkor fennállásának 150. évfordulóját ünneplő egykori iskolájának ajánlotta. Az iskola elvégzése után, 1926-ban Bakócán lett gazdatiszt.
Családi élet és karrier
Bakócán szeretett bele a helyi belgyógyász-főorvos leányába, Piller Editbe, akivel 1929. december 12-én házasságot is kötött a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, első közös otthonukba. Itt kapott állást 1929 szeptemberében vezető gazdatisztként - uradalmi intézőként - a holland származású földbirtokos, Nirnsee Pál birtokán.
Fekete István tehetsége, szakmai felkészültsége, gyakorlati érzéke és tenni akarása nyomán hamarosan fellendült a birtok: tejüzemet szervezett, búzavetőmagot nemesített, az irányításával tenyésztett merinói kosok számos díjat nyertek. Munkája alatt fellendült a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tej- és sajtüzemet szervezett az uradalomban, valamint szeszfőzdét is irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője búzavetőmagot nemesített, eredményei országos visszhangot keltettek, a Gazdatisztek Lapja is nagy elismeréssel írt róla.
A Fekete család első gyermeke 1930-ban született meg, a leány édesanyja nevét örökölte, Edit. 1932-ben fiúgyermek született a családba, aki édesapja után kapta a nevét, István.
Fekete Edit középiskolai tanulmányait a budai Sacré Cœur-rend leányiskolájában végezte. 1949-ben, alig 18 évesen elhagyta a családi otthont és a Sacré Cœur-rend tagja, apáca lett, még ebben az évben azonban Ausztriába emigrált, mivel feloszlatták a rendet. 1989-ben a Vorarlberg tartományban található Bregenz leánygimnáziumának iskolaigazgatójává választották. István fia a gödöllői Premontrei Gimnáziumban tanult, az 1956-os forradalomban való szerepe miatt 1956 decemberében hagyta el az országot. 1957-től 1963-ig Kanadában, 1963 óta pedig az USA-ban, Chicagóban él. Dolgozott mint masszőr, fizikoterapeuta, sportklub-igazgató, üzleti közíró a milliós példányszámú Chicago Tribune c. napilapnál, s közben három diplomát is szerzett. Később laptulajdonos-főszerkesztője volt az 1905-ben alapított magyar hetilapnak (Chicago és Környéke). Elbeszéléseit 1970-től európai, kanadai és amerikai magyar hetilapok közölték.
Fekete István: A vad szeme (hangoskönyv, novella)
Írói pálya
Mindeme tevékenység és a család mellett igazán ekkor jutott ideje az írásra is. Vadászattal kapcsolatos cikkeit 1933-tól a Kittenberger Kálmán szerkesztette Nimród közölte, 1936-tól pedig az Új időkben jelentek meg novellái. Fekete István már nyolc éves korában elkezdett írni, s diákévei során folyamatosan alkotott. 1916-ban, Sík Sándor ifjúsági lapjában jelent meg első verse. Az írást katonaévei alatt is folytatta. Korai alkotásai inkább csak rövid, vázlatszerű anyagok voltak. Későbbi írásai szintén rövidebb terjedelműek voltak, és olyan megfigyeléseket tartalmaztak, amelyeket munkája során jegyzett fel. Elbeszélései a Herczeg Ferenc által szerkesztett Új Időkben jelentek meg, vadászati és megfigyelésein alapuló írásait Kittenberger Kálmán Afrika kutatónak küldte el, aki a Nimród vadászújság szerkesztője volt. A szerkesztő felismerte a fiatal író tehetségét, és amellett, hogy megjelentette írásait, bíztatta a további alkotásra. A vadászújságban megjelent cikkek a természetről és a vadállatokról szóltak. Többek között írt a madarak vonulásáról, a vadak viselkedéséről és a vadászat etikájáról is.
Kittenberger 1935-ben bemutatta a kezdő írót a már befutott, népszerű Csathó Kálmánnak, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy legyen, aki a szépirodalmi pályáját egyengetni tudja. A találkozásból életre szóló barátság lett, Csathó pedig valóban mindent megtett, amit egy mentor tehet: tanácsokkal látta el Feketét, bátorító kritikákat írt róla, és még műveivel is kilincselt különböző kiadóknál. Barátjával, Csathó Kálmánnal együtt az „erdész-vadász irodalom” legismertebb szerzői voltak.
A feltörekvő író több, később életmeghatározónak bizonyuló irodalmi pályázaton is sikerrel indult ekkoriban. 1936-ban megírta az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság történelmi regénypályázatára A koppányi aga testamentumát, amellyel első lett. 1937-ben A koppányi aga testamentuma című regényével megnyerte a Gárdonyi Géza Társaság regénypályázatának első díját. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, melyre összesen 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, majd csak a rendszerváltozás után, 1994-ben jelent meg újra, erősen csonkított formában, mivel a regényben bemutatja a vörösterrort.
1940-ben a Kisfaludy Társaság tagjai sorába választotta, ebben az évben jelent meg Hajnalodik című színdarabja, amelyet csaknem százszor játszottak a Magyar Színházban és a Kamaraszínházban, mindannyiszor telt ház előtt. 1941-ben ő írta minden idők egyik legnagyobb sikerű - és nagy szenzációt kiváltó - magyar filmjének, a Dr. Kovács István című alkotásnak a forgatókönyvét. Szintén ő írta meg A koppányi aga testamentuma forgatókönyvét is.
Az uradalmi munkát ekkor már egyre terhesebbnek, írói munkája akadályozójának érezte. 1941-ben végül elhatározta magát, családjával Pestre költözött és a Földművelésügyi Minisztérium vadászati előadója lett. Sorra jelentek meg művei, regényei és novelláskötetei, de tanult szakmáját sem hanyagolta el, oktatófilmek forgatókönyveit írta a földművelés, az állattenyésztés, a gazdálkodás témakörében.
A kommunizmus évei és az irodalmi visszatérés
Az 1945 után bekövetkező politikai változások miatt az íróra nehéz évek köszöntöttek. A második világháború után állása megmaradt, két könyve is megjelenhetett, de egyes állítások szerint a rettegett államvédelem, az ÁVO megkínozta. 1946 tavaszán művei tiltó listára kerültek, mivel az 1939-ben megjelent Zsellérek című regénye a vörösterrort mutatta be. A politikai rendőrség letartóztatta, súlyosan bántalmazták.
Amikor 1949 tavaszán a minisztériumot "megtisztították a reakciós elemektől", Fekete Istvánt is nyugdíjazták. Ezt követően a nélkülözés évei köszöntöttek a családra: könyveit nem adták ki, állandó foglalkoztatást sehol sem kapott, alkalmi munkákból jutott némi jövedelemhez, volt uszálykísérő, patkányirtó, napszámos.
A Magyar Írók Szövetségéből történt kizárása után, az 1950-es évektől kezdve rendszeresen publikált az Új Ember és a Vigília katolikus egyházi folyóiratokban. Egész életében nyíltan vállalta istenhitét, világnézeti és erkölcsi hovatartozását. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban kapott tudományos kutatói megbízást. 1952-től 1955-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában tanított biológiát. Nyugdíjas éveit Budapesten töltötte.
1955-ben Bölöni György segítségével térhetett vissza az irodalomba, Halászat című munkáját tankönyvként adták ki, majd előbb a Kele, később a Lutra című regényeket jelentette meg a Magvető Kiadó. A jól ismert gólya története a vadon élő és az emberhez szokott állatok találkozásának elbeszélése mellett a falusi élet, valamint az ember és a természet viszonyának körülírásával is foglalkozik. A Lutra című regénye a folyók, nádasok és tavak élővilágának leírása mellett egy kalandvágyó vidrafiú történetét meséli el, aki elhagyja addigi élőhelyét, és vándorútnak indult, melynek során találkozott a civilizált világgal.
Legismertebb művei és elismerései
Fekete István ifjúsági és állattörténeti regényeiből süt a természet és az állatvilág szeretete és tisztelete, melyek közül a legismertebbek a Csí (1940), a Kele (1955), a Lutra (1955) és a Vuk (1965). A Tüskevár című könyvéért 1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki.
Népszerűsége mindmáig töretlen, ami annak is köszönhető, hogy művei számos népszerű filmfeldolgozásban is közönség elé kerültek. A magyar animáció történetének legnépszerűbb alkotója, Dargay Attila 1981-ben készített animációs filmet a Vuk című ifjúsági regényből. Az árva rókafiú, Vuk megható története máig a legkedveltebb egészestés magyar rajzfilm. Először tévésorozatként hódította meg a közönséget, majd a moziváltozat is több mint kétmilliós nézőszámot hozott. A rendező, Dargay Attila nem fordított hátat az általa nagyra tartott Walt Disney-i hagyományoknak: Fekete István érzelmes története és Dargay vidám karakterei a gyermeki lélekhez szóltak.
A Tüskevárért, amelyből remek tévésorozat is készült, 1960-ban József Attila-díjat kapott. A Kertes házak utcája című klasszikus rendezője, Fejér Tamás 1967-ben televíziós sorozatot készített a nagy sikerű regényből. Az adaptáció a hatvanas évek felívelő filmgyártásának fontos darabja, a rendezés hű marad Fekete István művének hangulatához, amit Mezei István operatőri munkája a Kis-Balaton vadregényes bemutatásával tovább erősít.
Hetvenedik születésnapján kapta meg munkásságának elismeréseként a Munka Érdemrend Arany Fokozatát.
Utolsó évek és emlékezete
A hatvanas évek közepétől háromkötetesre tervezett önéletírásán dolgozott, melyből 1965-ben megjelent a Csend, s 1970-ben elkészült a Ballagó idő is. Többre már sem ideje, sem ereje nem maradt: előbb 1968-ban, majd 1969-ben is szívinfarktust kapott, amelyből még sikerült felépülnie. A harmadik azonban végzetes volt, s 1970. június 23-án elhunyt Budapesten. Nagyon erős dohányos volt, ami miatt 1968-ban már kapott egy szívinfarktust.
A Farkasréti temetőben temették el, azonban külföldön élő gyermekei kezdeményezésére 2004. augusztus 14-én szülőfalujában, Göllén hamvait újra temették. Végső nyugalmat Fekete István szeretett Somogy megyei kis falujában talált. Fekete István, Piller Edith és Bogáncs sírja Göllén található.
A természettel együtt élő és érző, annak titkait jól ismerő ember volt, írásaival új műfajt teremtett, mellyel a civilizáció révén a természettől eltávolodott embert újra természetközelbe tudta hozni. Bár elsősorban ifjúsági és "állatregényíróként" emlegetik, még utóbbi köteteiben is - csak úgy mellékes könnyedséggel - zseniális emberábrázoló. Műveit, szemet simogató sorait, kristálytiszta, pihentető prózáját, humorát a felnőttek talán még jobban élvezhetik, mint az ifjabb olvasók.
1987-ben alakult meg a nevét viselő Irodalmi Társaság, amely Fekete István irodalom- és természetszerető hagyományainak ápolását és folytatását tekinti fő feladatának. 2014-ben pedig Keszthelyen megnyílt Fekete István-emlékszoba és a Tüskevár panoptikum. Napjainkban (2024/2025) elindult és működik egy részletes és informatív emlékhonlapja is, ifj. Fekete István 1900. január 25-én látta meg a napvilágot a Somogy megyében található Göllén.