Száz évnek kellett eltelnie, hogy a tengerimalacokon végzett kísérletek után világra jöhessen az első egészséges lombikbaba, Louise Brown, és harmincnak, hogy a mesterséges megtermékenyítés mindennapi szóvá váljon. A meddőség kezelésének azon lehetősége, hogy a petesejtet testen kívül - in vitro, azaz üvegcsében - termékenyítsék meg, illetve, hogy ezt, a fejlődés legkorábbi szakaszában lévő embrió-kezdeményt visszaültethessék a méhbe, régóta foglalkoztatta a tudósokat. A lehetőség elképzelésként már azelőtt felmerült, hogy a megfelelő biológiai vagy fiziológiai tudás a rendelkezésre állt volna, ám ezek hiányában a kísérletek rendre elbuktak.
A kezdetek és az első kísérletek
A mesterséges megtermékenyítés gondolata nem a huszadik század szüleménye, hiszen a tudósokat már évszázadok óta foglalkoztatta az élet keletkezésének titka. Az első sikeres kísérleteket állatokon végezték el, ahol megfigyelték, miként lehet a petesejtet és a hímivarsejtet testen kívüli körülmények között egyesíteni. A legkorábbi feljegyzett ilyen kísérlet Schenk nevéhez köthető, akit az 1880-as években a puszta kíváncsiság vezérelt: nyulakat, illetve tengerimalacokat próbált mesterségesen megtermékenyíteni. Walter Heape szintén nyulakon végzett kísérleteket, ráadásul sikeresen: egy fejlődése korai szakaszában lévő embriót vett ki a petevezetékből és ültetett át egy "béranyába" 1891-ben. A meddőséget már a 18. század vége óta kezeli részleges sikerekkel az orvostudomány. Navratyil Zoltán tanulmányában (Iustum Aequum Salutare folyóirat, 2011/1.) azt olvashatjuk, hogy az első eredményes inszeminációt emberen 1770-ben John Hunter hajtotta végre, Magyarországon pedig Bánk Endre 1952-ben.
Az 1930-as évek áttörései és a "Szép új világ" hatása
Az 1930-as években Gregory Pincus először egyedül, majd Enzman közreműködésével kezdte tanulmányozni az in vitro megtermékenyítést, és bár az állatkísérletek sikeresnek bizonyultak, valójában nem testen kívül, hanem már a béranyában történt meg a spermiumok és a petesejtek összeolvadása. Ennek ellenére módszerük egy ma is használatos eljárás, a GIFT előzményének tekinthető. Ezzel egy időben jelent meg Aldous Huxley "Szép új világ" című regénye, melyben részletesen, ráadásul realisztikusan írja le a mesterséges megtermékenyítés egy lehetséges módszerét. A futurisztikus regény hatással volt John Rockra, Pincus egyik munkatársára, aki elhatározta, hogy az in vitro módszert megpróbálja a meddőség elleni harc szolgálatába állítani. John Rock és kolléganője, Miriam Menken a második világháború idején több száz emberi petesejtet próbáltak megtermékenyíteni, és bár voltak minimális sikereik, négy év után feladták a küzdelmet. Rock és Pincus később a hormonális fogamzásgátló tabletta kifejlesztésében vettek részt.
Az 1950-es évek sikerei és a technika finomítása
Az 1950-es években végül sikerrel jártak az in vitro megtermékenyítés kísérletei: előbb Charles Thibault-nak, majd néhány évvel később M. C. Changnak sikerült élő állatokat világra segíteni in vitro megtermékenyített sejtekből. Ezt követően egyre több figyelem jutott a mesterséges megtermékenyítés megfelelő körülményeinek, folyamatosan javították, finomították a technikákat. 1961-ben először sikerült laparoszkópiát alkalmazni a petesejt kinyeréséhez. 1965-ben pedig amerikai tudósok újra elkezdtek próbálkozni emberi petesejtek mesterséges megtermékenyítésével. A "technikai" részletek mellett egyre többet foglalkoztak az ovulációt és terhességet kísérő hormonális változásokkal is. Ennek köszönhetően pontosan meg tudták határozni a petesejt kinyerésének ideális időpontját. Szintén áttörést jelentett, mikor végre megfelelő táptalajt tudtak biztosítani az in vitro megtermékenyüléshez. A laparoszkópia alkalmazásával még könnyebbé vált a petesejtek kinyerése (ehhez korábban komoly alhasi műtétre volt szükség).
Louise Brown - a világ első lombikbébije
Amikor 1978. július 25-én az angliai Oldham General Hospital falai között felsírt egy kislány, a világ lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Louise Brown születése nem csupán egy család magánéleti boldogságát jelentette, hanem egy olyan tudományos korszak hajnalát, amely milliók számára hozta el a reményt. A „lombikbébi” kifejezés ekkor égett bele a köztudatba, bár a valóságban a folyamat nem lombikban, hanem egy apró Petri-csészében vette kezdetét. Louise Joy Brown, a világ első lombikbébije 1978. július 25-én látta meg a napvilágot az angliai Oldhamben. A brit Louise Joy Brown volt a legelső külső megtermékenyítési eljárással fogant gyermek, aki 42 évvel ezelőtt, tervezett császárral és 2600 grammal született. Az édesanya petevezeték-elzáródás miatt nem tudott teherbe esni, így 1977. november 10-én beültették méhébe a megtermékenyített petesejteket. Az orvosi műveletet később IVF-nek - in vitro fertilization -, lombikbébi-eljárásnak neveztek el.
Louise Brown az első lombikbébi felneveléséről
Az IVF eljárás kifejlesztői
Robert Edwards biológus és Patrick Steptoe nőgyógyász együttműködése a hatvanas évek végén kezdődött, és munkájukat kezdetben hatalmas szkepticizmus övezte. A szakmai közösség és a közvélemény egy része is etikai aggályokat fogalmazott meg, sokan pedig egyenesen természetellenesnek találták a beavatkozást. A kutatópárosnak számos technikai nehézséggel kellett szembenéznie, kezdve a petesejtek kinyerésétől egészen a megfelelő tápoldatok kikísérletezéséig. Akkoriban még nem álltak rendelkezésre modern ultrahangos eszközök, így a petesejtek leszívása laparoszkópos műtéttel történt, ami jelentős megterhelést jelentett a páciensek számára. Az első sikeres beágyazódásig vezető út kudarcokkal volt kikövezve, több tucat sikertelen beavatkozás után jutottak el Lesley Brownig, Louise édesanyjáig. Lesley kilenc éve próbálkozott a teherbeeséssel, mielőtt részt vett volna a kísérleti programban, amely végül világhírt hozott neki és az orvoscsapatnak is. Lesley Brown már tíz éve várta, hogy teherbe essen, petevezeték-elzáródása miatt azonban természetes úton nem lehetett gyereke. Háziorvosától hallott Robert G. Edwards és Patrick Steptoe kísérletéről, aminek keretein belül a megtermékenyítés a méhen kívül, mesterséges környezetben történik. Lesley úgy döntött, hogy jelentkezik a „kémcsőprogramba”. Először a peteérését gyorsító hormonokat kellett szednie, majd néhány héttel később az orvosok leszívták a tüszőfolyadékot, és elkülönítették a petesejteket. A mesterségesen megtermékenyített petesejteket visszaültették a nő méhébe, és mivel az egyik sikeresen megtapadt, 1978. Júliusában megszületett Louise Brown. Louise Brown édesanyja elzáródott petevezetékek miatt természetes úton nem tudott teherbe esni. A majd’ egy évtizedig tartó próbálkozás után vállalták el a kísérleti in vitro fertilizációt. Louise születése világszenzáció lett, és új reményt adott a meddő pároknak világszerte. A mesterséges megtermékenyítés eljárásának kifejlesztéséért 2010-ben kapott Nobel-díjat Robert G. Edwards.
Az IVF eljárás fejlődése Louise születése után
Louise Brown születése után a média és a tudományos világ ingerküszöbe is megemelkedett, hiszen bebizonyosodott, hogy a testen kívüli megtermékenyítésből egészséges gyermek születhet. Az első években az IVF eljárás még rendkívül alacsony hatékonysággal működött, a sikerességi arány alig érte el az öt-tíz százalékot. A nyolcvanas évek elején a technológia gyorsan terjedni kezdett a fejlett országokban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is sorra születtek az első lombikbabák. Ebben az időszakban vezették be a hormonális stimulációt, ami lehetővé tette, hogy egyetlen ciklus alatt több petesejt is beérjen, növelve ezzel a megtermékenyítés esélyeit. A hormonkezelések első generációja még meglehetősen durva beavatkozás volt a női szervezetbe, gyakran okozott hiperstimulációs szindrómát. A kutatók azonban folyamatosan finomították a protokollokat, keresték azokat a gyógyszereket, amelyek hatékonyak, de kevesebb mellékhatással járnak. A lombikprogram során alkalmazott gyógyszeres kezelések célja, hogy a petefészkeket több petesejt érlelésére ösztönözzék. Az első időkben alkalmazott gyógyszerek még emberi vizeletből kivont hormonokat tartalmaztak, ami bár működött, de a tisztasága és az adagolhatósága korlátozott volt. Ezek az új generációs készítmények lehetővé tették a milligrammra pontos adagolást, ami jelentősen csökkentette a mellékhatások kockázatát. A mai protokollok már nem egy kaptafára készülnek: az orvos figyelembe veszi a páciens életkorát, testsúlyát, hormonszintjeit és korábbi válaszreakcióit. A gyógyszerbeadási módszerek is sokat finomodtak. A korábbi fájdalmas injekciók helyett ma már vékony tűvel ellátott, előretöltött „tollakkal” (pen) történik az adagolás, amit a hölgyek otthon, saját maguknak is könnyedén beadhatnak. Emellett terjednek a „lágy” (mild) stimulációs protokollok is, amelyek kevesebb hormont használnak, és inkább a minőségre, mint a mennyiségre fókuszálnak. Ezek különösen azoknál a nőknél előnyösek, akiknek alacsony a petefészek-tartaléka, vagy akiknél az agresszívabb stimuláció nem hozott eredményt.
A laboratóriumi környezet optimalizálása
Kevés szó esik róla, de az IVF sikerének egyik legfontosabb záloga az a közeg, amelyben a megtermékenyített petesejt az első napjait tölti. A tápoldatok összetétele az elmúlt évtizedekben óriási változáson ment keresztül. Az úgynevezett szekvenciális tápoldatok követik az embrió fejlődési szakaszait: más összetételre van szüksége egy kétnapos embriónak, és másra egy ötnapos blasztocisztának. Ez a folyamatos optimalizálás tette lehetővé, hogy ma már biztonsággal eljussunk az ötnapos tenyésztésig, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. A laboratóriumi levegő minősége is kritikus ponttá vált. A modern központokban speciális szűrőrendszerek (VOC szűrők) távolítják el az illékony szerves vegyületeket, mivel kiderült, hogy még a laboratóriumi személyzet parfümje vagy a bútorokból kipárolgó anyagok is károsíthatják a fejlődő sejteket. A mikrofluidika megjelenése pedig a jövő ígérete, ahol parányi csatornákban, folyamatos áramlás mellett fejlődhetnek az embriók, még pontosabban modellezve az anyai test természetes mozgásait és tápanyag-ellátását.
ICSI és IMSI: megoldás a férfi meddőségre
Hosszú ideig az IVF eljárások során a legnagyobb kihívást a női oldal jelentette, miközben a férfi meddőséggel szemben az orvostudomány tehetetlen volt. Ha a spermiumok száma vagy mozgékonysága nem volt megfelelő, a hagyományos lombikmódszer gyakran kudarcot vallott, mivel a hímivarsejtek képtelenek voltak önállóan áttörni a petesejt védőburkát. Az ICSI során a laboratóriumi szakember, az embriológus, egyetlen, életképesnek ítélt spermiumot választ ki, és azt egy mikroszkopikus tű segítségével közvetlenül a petesejt belsejébe juttatja. Ez a technika lehetővé tette, hogy olyan férfiak is apává válhassanak, akiknél korábban a természetes fogantatás esélye a nullával volt egyenlő. A technológia finomodásával megjelent az úgynevezett IMSI is, amelynél még nagyobb nagyítású mikroszkópot használnak a spermiumok morfológiai vizsgálatára. Ez segít kiszűrni azokat a hímivarsejteket, amelyeknek bár jó a mozgásuk, szerkezeti hibáik miatt kisebb eséllyel hoznának létre egészséges terhességet. A hímivarsejtek kinyerése is fejlődött: ma már olyan esetekben is van remény, ha az ejakulátumban egyáltalán nincs spermium. A TESE vagy MESA néven ismert mikrosebészeti eljárásokkal közvetlenül a herékből vagy a mellékherékből is nyerhető minta.
Embriófagyasztás és a vitrifikáció
Az IVF folyamatok során gyakran több egészséges embrió jön létre, mint amennyit biztonságosan be lehet ültetni. Kezdetben a felesleges embriókat nem tudták hatékonyan megőrizni, így minden egyes próbálkozáshoz újabb teljes stimulációs ciklusra volt szükség. A kétezres évek elején bevezetett vitrifikáció, azaz az ultragyors fagyasztás azonban mindent megváltoztatott. Ez a technika lényegében üvegszerű állapotba merevíti ki a sejteket, megakadályozva a roncsoló jégkristályok képződését. Ez a technológiai ugrás tette lehetővé a „Social Freezing” jelenségét is, vagyis a petesejtek fiatal korban történő lefagyasztását későbbi felhasználás céljából. Bár ez a téma sok társadalmi vitát generál, orvosi szempontból óriási szabadságot ad a nőknek, különösen azoknak, akik onkológiai kezelés előtt állnak. Az embriók fagyasztása emellett lehetővé teszi a „Freeze-all” stratégiát is. Ez azt jelenti, hogy a stimuláció után nem történik azonnal transzfer, hanem várnak egy vagy két ciklust, amíg a női szervezet hormonháztartása teljesen megnyugszik és alkalmasabbá válik a befogadásra. 1983-ban pedig az első donor petesejtből származó kisbaba is. Szintén ebben az évben megszületett az első, fagyasztott embrióból kifejlődött baba. 1984-ben jött létre az első sikeres terhesség, amelynél fagyasztott embriót használtak. Az ún. assisted hatching (AHA) eljárást is ekkor vezették be. Az embrió egy védelmet nyújtó burkon, az úgynevezett üveghártyán belül helyezkedik el. A kibújás általában az embrionális állapot ötödik, hatodik napján következik be. Sajnos ez nem minden esetben következik be magától, bizonyos esetekben segíteni kell a folyamatot. Ennek megoldására hozták létre a speciális eljárást, a „segített kibújás-t”, angolosan asszisztált hatching (AHA), amelyet szigorú előírások alapján lehet alkalmazni.
Preimplantációs genetikai diagnosztika (PGT)
A modern IVF egyik legvitatottabb, mégis leghasznosabb területe a preimplantációs genetikai diagnosztika (PGT). Ez a technológia lehetővé teszi, hogy még a beültetés előtt megvizsgálják az embriók kromoszóma-állományát vagy bizonyos genetikai betegségek jelenlétét. A szűrések célja elsősorban az egészséges terhesség létrejöttének segítése. Sok beágyazódási hiba vagy korai vetélés hátterében ugyanis olyan számbeli kromoszóma-rendellenességek állnak, amelyek élettel összeegyeztethetetlenek. A technológia fejlődése ma már lehetővé teszi a célzott szűrést is, ha a szülők tudottan hordozói valamilyen súlyos örökletes betegségnek, például a cisztás fibrózisnak vagy a Huntington-kórnak. Ebben az esetben csak azokat az embriókat ültetik vissza, amelyek nem hordozzák a betegséget. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a vizsgálatok nem a „dizájnerbabák” létrehozásáról szólnak, hanem az egészségről és az életképességről. A magyar és a nemzetközi szabályozás is rendkívül szigorú ebben a tekintetben, és csak orvosilag indokolt esetben engedélyezi a részletesebb genetikai elemzéseket. Jelenleg a legnagyobb etikai és filozófiai dilemmát a preimplantációs diagnosztika váltja ki. Amerikai orvosok egy jordániai családon segítettek a módszerrel, az anya a Leigh-szindróma nevű mitokondriális betegséget örökítette volna gyermekére. A szülők és a család Mexikóba utazott a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények ezen módszer alkalmazását. Mivel az anya DNS-ében mitokondriális hiba van, amelyet örökíthet utódjára, a genetikai betegség megelőzése érdekében egy másik, egészséges mitokondriummal élő nő petesejtjét is felhasználták a megtermékenyítéshez. Ennek a petesejtnek eltávolították a sejtmagját, azaz a nő genetikai állományának túlnyomó részét.
Embryoscope és mesterséges intelligencia
A hagyományos IVF eljárások során az embriológusoknak naponta egyszer ki kellett venniük az embriókat az inkubátorból, hogy mikroszkóp alatt ellenőrizzék a fejlődésüket. Ez azonban minden alkalommal apró környezeti változással járt, ami megzavarhatta a sejtek nyugalmát. Az Embryoscope egy olyan speciális inkubátor, amelybe egy beépített kamera került. Ez a kamera tízpercenként készít felvételt minden egyes embrióról, így a szakemberek anélkül követhetik nyomon az osztódás folyamatát, hogy megérintenék vagy kivennék őket a védett környezetből. Napjainkban ehhez a technológiához már mesterséges intelligencia (AI) alapú algoritmusok is társulnak. Az AI képes elemezni több ezer sikeres terhesség adatait, és összevetni azokat az aktuális embrió fejlődési mintázatával. A mesterséges intelligencia bevonása csökkenti az emberi szubjektivitást és növeli a biztonságot. Az algoritmusok olyan apró eltéréseket is észrevehetnek az osztódás ritmusában, amelyek az emberi szem számára láthatatlanok maradnak.
A magyarországi IVF története
Magyarországon az első lombikbaba 1988-ban született meg Pécsett, ami jelezte, hogy a hazai orvostudomány is képes tartani a lépést a nemzetközi élvonallal. A technológia hazai meghonosítása dr. Vereczkey Attila és kollégái nevéhez fűződik, akik lefektették a magyarországi reprodukciós medicina alapjait. Az első magyar lombik-baba, Zsuzsi a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján jött világra alig több, mint tíz esztendővel a később. Ő GIFT-módszerrel fogant. A GIFT-módszer során a megtermékenyítés a petevezetőben történik. Louise születése után tíz évvel megszületett a legelső magyar lombikbébi a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikáján. H. Zsuzsanna 1988. augusztus 24-én látta meg a napvilágot 3850 grammal, édesanyja tíz évnyi hiábavaló próbálkozás után került a klinikára. A Pécsi Orvostudományi Egyetem laboratóriumában másfél éven át folytak állatkísérletek, több mint ezer egéren végzett mesterséges megtermékenyítést dr. „A petefészek tüszőjéből emeltünk ki petesejtet, amit egyesítettünk a férfispermiummal, majd rögvest visszahelyeztünk a méhbe. Ez utóbbi, a laparoszkópos visszahelyezés művelete volt az én feladatom. Nagyon nagy volt az öröm a szüléskor, a családét nem kell magyaráznom, de a miénk is, hiszen ezzel bebizonyítottuk, hogy nem csak a fővárosban vannak remek szülészközpontok, illetve nem csak ott folynak világraszóló kutatások” - nyilatkozta néhány évvel ezelőtt dr. Annak ellenére, hogy a tíz évvel korábbi, angliai esetről kétkedve számolt be, az 1988. augusztus 24-én, reggel 7 óra után néhány perccel született, 3850 grammos Zsuzsannát kitörő lelkesedéssel fogadta a magyar sajtó. Egyre több egészségügyi intézmény nyitott a meddőségkezelés irányába, állandó lombikprogramot kínáló intézmény azonban csak 1992-ben, dr. Kaáli Nagy Géza jóvoltából alakult.
Az IVF technológia jövője és etikai kérdései
Az IVF technológia fejlődése folyamatosan feszegeti a jogi és etikai határokat. Ahogy egyre több minden válik lehetővé, a társadalomnak és a jogalkotóknak is válaszokat kell adniuk az új kérdésekre. Magyarországon a szabályozás az elmúlt években jelentősen átalakult, az állami szerepvállalás növekedésével a kezelések szélesebb körben váltak elérhetővé és ingyenessé. A törvényi keretek pontosan meghatározzák az életkori határokat, a beültethető embriók számát és a fagyasztva tárolás feltételeit. A többes terhességek számának radikális csökkentése az egyik legnagyobb orvosszakmai siker az IVF történetében. Míg régebben rutinszerűen 3-4 embriót is visszahelyeztek a siker reményében, ma a cél az egyes terhesség (eSET - electiv Single Embryo Transfer).
Jogi és etikai dilemmák
Az etikai viták középpontjában ma már gyakran a genetikai adatok kezelése és az embriók sorsa áll. Mi történik a megmaradt, fagyasztott embriókkal? Meddig tárolhatók? Ezek a kérdések mélyen érintik az emberi méltóság és a tudományos felelősség témaköreit. Ha a jövőbe tekintünk, az IVF technológia még tartogat meglepetéseket. A kutatások egyik legizgalmasabb iránya az őssejtekből előállított ivarsejtek területe. Ha ez a technológia valósággá válik, akkor azok a nők és férfiak is saját genetikai gyermekhez juthatnak, akiknek a szervezete egyáltalán nem termel petesejtet vagy spermiumot. A mesterséges méh (biobag) technológiája is fejlődik, bár jelenleg elsősorban a koraszülött csecsemők életben tartására fókuszálnak. Kérdés, hogy ez a technológia valaha is eljut-e oda, hogy a teljes várandósságot testen kívül lehessen tölteni. Jelenleg ez még a sci-fi kategóriája, de Louise Brown születése előtt az IVF-re is így tekintettek. Az epigenetika kutatása is új távlatokat nyit. Ma már tudjuk, hogy nemcsak a gének számítanak, hanem az is, hogy a környezeti hatások miként kapcsolják be vagy ki azokat. A lombikprogram alatti életmód, a táplálkozás és a laboratóriumi környezet mind-mind hatással lehet a születendő gyermek hosszú távú egészségére. Egyes feministák olyan húrokat is megpendítenek, miszerint a férjeknek fontosabb a ” saját „gyerek. És itt nemcsak a heteroszexuális férjekre kell gondolni: tehetős meleg párok akár katalógusból választhatnak genetikailag megfelelőnek ítélt petesejtdonort - biztosan ez a legjobb út az azonos nemű párok gyermekvállalási jogának biztosításához? (A témában emlékezetes Betlen Anna „Végy egy női testet” című írása.) A globálisan többmilliárd dollárossá duzzadt, és a kiszolgáltatott nők helyzetével gyakorta visszaélő béranya-ipart (amely szintén az asszisztált reprodukciós eljárásokból táplálkozik) jelentősen visszaszorítaná, ha olyan helyzetekben, amikor a természetes fogantatás akadályba ütközik, előkelőbb helyre kerülne a számbavett opciók közt az örökbefogadás. Egyáltalán, fontos lenne arról beszélni, hogy a genetikailag saját gyerek alapjog-e, és ha (én ezt vitatnám) annak tartjuk, meddig lehet elmenni e jog érvényesítésében. Mindezeket a fejleményeket Edwards és Steptoe a maguk teljességében nem láthatták előre. (Ahogyan a fogamzásgátló tabletta kifejlesztői sem számoltak azzal, hogy ez adott esetben a férfi felelősség elhárításához, illetve a nők minden esetben szexuálisan elérhetőnek tekintéséhez is vezethet.)
A béranyaság és a donor petesejt
1985-ben pedig újabb mérföldkőhöz érkezik a tudomány: ekkor jön létre az első terhesség béranya segítségével. Ez utóbbi esetben arról van szó, hogy van megfelelő petesejt, de nem állnak rendelkezésre a sikeres várandósság feltételei pl. Ekkor a leszívott petesejtet egy másik, genetikailag idegen nő méhébe ültetik vissza, aki kihordja a terhességet. Később ugyanis tovább fejlesztették az eljárást, és az idegen petesejt felhasználásával is lehetővé vált - így például a reproduktív életkor felett álló nők is kaptak a lehetőségen. 2005-ben a 66 éves román Adriana Iliescu, egy évvel később a vele egykorú spanyol Maria del Carmen Bousada de Lara vállalt ilyen módon gyereket. (Iliescu jelenleg 13 éves lányát neveli, de Lara azonban két évvel a gyerek születése után elhunyt.) 2016-ban a 72 éves indiai Daljinder Kaur őket is túlszárnyalta. A közvélemény általában negatívan ítéli meg ezeket az eseteket, önzésről, felelőtlenségről stb. beszél. De ha egy nő egész életében azt hallja, hogy neki nőként a csúcsteljesítményét az jelenti, ha szül egy gyereket, és ha nem teszi, ő csak egy félember, nem teljes értékű nő (esetleg nemzetvesztő, hazaáruló, stb.), akkor csodálkozhatunk, ha néhányan ilyen, vitatható lépésre ragadtatják magukat? Sok országban a hasonló esetek elkerülésére életkori felső korlátot szabnak meg az eljáráshoz. (Magyaroszágon formálisan nem, de érintett nők elmondása szerint 45 éves vagy idősebb nőket nem szívesen fogadnak az intézmények.) Ráadásul a vagyoni alapú diszkriminációnak is köze van az ilyen esetekhez: Daljinder Kaur például korábbban nem engedhette meg magának az eljárást, és csak ennyi idősen, öröklés révén jutott egy nagyobb összeghez.
A Louise Brown sztori utóélete
A világ felettéb kíváncsi volt az első lombikbébire, már a születése pillanatában több száz fotós és újságíró sorakozott a kórháznál, hogy beszámoljanak az orvostudomány egyik meghatározó történéséről. A szülők az első babafotókat jó pénzért adták el, történetük bejárta az egész világot. A szülők néhány év után úgy döntöttek, nyugodt gyermekkort szeretnének biztosítani kislányuknak, így utána már csak igen ritkán nyilatkoztak. A 42 éves Louise a mai napig szívesen találkozik olyan párokkal, akiknek Robert Edwards és Jean Purdy segítettek, és alkalomadtán azért vállalja a nyilvánosságot, mert fontosnak tartja a program népszerűsítését. Brown 2004-ben férjhez ment, első kisfia természetes úton fogant, aki 2006 decemberében született, majd őt még három gyermek követte. Lesley és John Brown az első néhány évben szívesen tettek eleget a nyilvános felkéréseknek, rengeteget utaztak és szerepeltek a médiában. Edwards és Steptoe a sikeres terhesség után is kapcsolatban maradt a családdal, nekik köszönhetően 1982-ben megszületett a pár második, szintén mesterséges megtermékenyítés során fogant gyereke, Natalie. A barátságos, szőke kislányt - aki már hathónaposan amerikai turnén vett részt, majd Japánba utazott - nem különösebben viselte meg a figyelem. Néhány év múlva azonban a házaspár megelégelte a rivaldafényt, és elhatározták, hogy nyugodt életet biztosítanak a felcseperedő Louise-nak. Ekkor már csak alkalmanként vállaltak nyilvános szereplést, de a kivágott újságcikkeket és a felvételeket gondosan megőrizték. A szülők nem terveztek újabb gyereket, mert úgy érezték, hogy Louise születése is egy csoda, amiért hálásak lehetnek, de amikor az anya kibökte, hogy valójában örülne egy kistestvérnek, az orvospáros meggyőzte, hogy joga van újra igénybe venni a tudomány adta lehetőségeket. Így született meg Louise után négy évvel Natalie, aki a világon a negyvenedik lombikbébi lett, majd 1999-ben fiatal anyukaként az első ily módon fogant ember, aki maga is szülővé vált. A testvérpár összesen hat gyermekének mindegyike természetes úton fogant meg. Edwards és Steptoe követte Brownék életét, Louise elmondása szerint egyfajta „pótnagypapa” szerepet töltöttek be, így Steptoe doktor halála megviselte az akkor tízéves kislányt. Edwards doktor Louise esküvőjére is elment (a nő 2004-ben kötötte össze az életét biztonsági őrként dolgozó szerelmével), 2010-ben pedig megkapta a Nobel-díjat (munkatársa azért nem, mert a díjat posztumusz nem ítélik oda). Louise-ra ró némi terhet, hogy élete minden állomása (esküvője, gyermekei születése, szülei közelmúltbeli halála stb.) az újságokban landol, ennek ellenére boldog családanyának mondja magát. Korábban egy ideig óvodai dajkaként dolgozott, most már több éve postai tisztviselő Bristolban. Próbált visszavonultan élni, de a nem szűnő médiaérdeklődés miatt ez nehéznek bizonyult, ezért 2015-ben kiadta életrajzát. Az elmúlt 44 évben a világon 8 millió lombikbébi született. Kezdetben az IVF megosztotta a közvéleményt, míg sokan ünnepelték az eljárást, kritikusai úgy vélték, az orvosok istent játszanak. A Brown családot is érték támadások azzal kapcsolatban, hogy a nagy nyilvánosság előtt vállalták történetüket. Louise Brown szerint azonban napjainkra egyre kevesebben vonják kétségbe az IVF létjogosultságát. Az 1978-as első egészséges lombikbaba születését követően az elmúlt harminc évben több mint hárommillió kisbaba jött a világra, az in vitro megtermékenyítést követően.