A légzésfigyelő remek találmány, de csak akkor lesz hű társunk, ha odafigyelve használjuk. A légzésfigyelők a baba légzőmozgása által keltett nyomásváltozást kísérik figyelemmel és egy adott időtartamú légzéskimaradás esetén figyelmeztető jelzést küldenek a szülők számára.
A légzésfigyelők működési elve megegyezik, az orvostechnikai eszköz besorolást a gyártás során alkalmazott szabványok és minőségellenőrzések teszik azzá. Az első légzésfigyelők csak a kilencvenes években jelentek meg a piacon, azonban mára igen népszerű terméknek számítanak. Nem véletlenül, hiszen fontos szerepet játszanak a babák biztonságos altatásában, és ezáltal hozzájárulnak a szülők nyugalmának megteremtéséhez is.
A légzésfigyelő bérlés során kapott eszköz tulajdonképpen egy olyan érintkezésmentes készülék, mellyel okostelefonunk segítségével tudjuk figyelni a baba légzését és hőmérsékletét. A légzésfigyelő bérlés ma már elterjedtebb, viszont sokan nem ismerik, milyen előnyökkel jár. A légzésfigyelő bérlésen kívül ma már sok babaeszköz bérlésére van lehetőség, ahol nem kell mást tenni, mint jelezni igényünket a bérlésre és a megbeszélt helyen és időben átvenni az eszközt.
A légzésfigyelő típusai és működési elvei
Jelenleg kétféle légzésfigyelő érhető el a vásárlók számára. A klasszikus légzésfigyelők estén a szenzorpárnákat a kiságyban lévő matrac alá kell helyezni. Ezek igen érzékeny műszerek, mivel a matracon keresztül érzékelik a légzőmozgás által keltett nyomásváltozást. Fontos, hogy a vásárlás előtt mindenképpen ellenőrizzük le a gyártó által meghatározott, adott légzésfigyelőre vonatkozó megfelelő matracvastagságot, ellenkező esetben egy nem megfelelően megválasztott készülék nem fog megbízhatóan működni. Téves riasztásokra pedig nyilván senki nem vágyik.
A klasszikus légzésfigyelők esetén figyelni kell a szenzorpadok megfelelő beállítására is. Az érzékelőpárnát a megfelelő működés érdekében, lapos, kemény felületre kell elhelyezni. A termékek jellemzően egy vagy két szenzorpárnával rendelkeznek. Szerencsére elérhetőek olyan termékek is, amelyek esetében egyetlen szenzorpárna is képes a teljes fekvőfelületet ellenőrzés alatt tartani, egyéb esetben viszont a vásárlás előtt célszerű ellenőrizni, hogy a termék bővíthető-e további párnával. Ez azért fontos, mert pici babák esetén még egy érzékelőt is elegendő lehet a matrac alá helyezni, később azonban a gyermek növekedésével ezt tovább kell bővíteni, hogy ne legyen az ágyban olyan terület, amit az érzékelő nem fed le. Figyeljünk a gyermek súlyára is, mivel a szenzoros légzésfigyelők esetén a javasolt testsúly 2 és 20 kg közé esik.
A mobil légzésfigyelők picik és kényelmesek, antiallergén, orvosi műanyagból készülnek, és védettek a nedvesség beszivárgása ellen is. A finom érzékelő a baba hasára simul és annak mozgását követve képezi le a légzés alakulását. Némelyik termék stimuláló funkcióval is rendelkezik, azaz egy hosszabb légzésszünet esetén egy finom rezgéssel igyekszik levegővételre késztetni a gyermeket.
A Légzésfigyelő és Mozgást érzékelő készülékek között két csoportot különböztetünk meg:
- Szenzorpados érzékelési elven működő (azaz mozgásérzékelő lapkával, párnával ellátott) érzékelő lapkáit, párnáit a kiságy matraca alá kell helyeznünk, de előfordulhatnak olyan készülékek is, melyeknél a gyermeket közvetlenül az érzékelő párnára fektetjük rá.
- A hasi mozgást érzékelő készülékek esetén egy miniatűr méretű eszközt rögzítünk a gyermek hasánál, általában a pelenkára, ahol a készülék közvetlenül vagy vékony textílián keresztül érintkezik a csecsemő testével a hasi szakaszon.

A Baby Control készülék bemutatása
A Baby Control készülék a szülők nyugalmát szolgálja. Tudják, hogy előírt használatával a gyermekük állandó felügyelet alatt áll. A Baby Control légzésfigyelő készülék üzembe helyezését szeretnénk bemutatni. A készülék család tagjai abban különböznek egymástól, hogy milyen méretű és hány darab érzékelő lappal rendelkeznek. Ez típustól függően a Baby Control Pro család esetében lehet 1, 2 vagy 3 lap. A Baby Control Premium család 1, ill. 2 extra méretű lappal kerül forgalomba.
Valamennyi Baby Control készülék a legfontosabb jellemzői az akkumulátoros üzemmód támogatása, a nagyfelületű érzékelő lapok, digitálisan beállítható érzékenység, esemény memória, biztonsági kettős sziréna, egyedülállóan hosszú garancia. Csomagoljuk ki a készüléket! Az elemek behelyezéséhez szükség van egy kisméretű csillag csavarhúzóra, biztonsági okból így rögzítjük az elemtartó fedelet, hogy a baba ne tudja kinyitni a tartót. Valamennyi készüléknél használhatunk ceruza akkumulátort is.
Hogyan helyezzük el az érzékelőlapokat a kiságyban?
A Baby Control légzésfigyelő készülék érzékelő lapjait több féle módon lehet elhelyezni. A készülék a kereskedelmi forgalomban kapható összes matrac típushoz használható. Általában a matrac alá tesszük a lapokat, de ha nagyon kis súllyal születik egy csecsemő, akkor a matrac fölé és a takaró alá helyezzünk egy lapot. Ügyeljünk arra, hogy az érzékelő lap a gyermek mellkasa alá essen. Akkor szükséges több lapot elhelyezni, a Baby Control Pro család esetében kettőt vagy nagyobb kiságyakban hármat, ha már forgolódik, mászik a gyermek. A Premium készülék család 2 extra méretű érzékelő lappal minden méretű babaágyat tökéletesen képes megfigyelni.
Hogyan kapcsoljuk be a készüléket?
Üzemszerű állapot, minden rendben. Ha nem érez a készülék mozgást, akkor 13-15 másodperc múlva hallható, egymást követő figyelmeztető sípolás, és ha továbbra sincs érzékelhető mozgás, akkor a készülék a 20. másodpercben jelez. A jelzés a piros gomb egyszeri megnyomásával állítható le.
Téves riasztások és azok elkerülése
Téves riasztásnak nevezzük, ha a légzésfigyelő riaszt, miközri a babánk szemmel láthatóan jól van. Ha kiságyban elhelyezhető légzésfigyelőnk van, tehát szenzorpados kivitelű, akkor a téves riasztást általában a lapok rossz elhelyezése okozza.
- Ha a kiságyban köröskörül rácsvédőnk van, és azt betűrtük a matrac alá is.
- Ha a matrac fölé még babafészket is helyeztünk.
- Nem jól állítottuk be az érzékenységet, tehát nem eléggé érzékeny fokozatot választottunk.
- A legtöbb gyártó hangsúlyozza, hogy az érzekelőlapokat a matrac alatt sík felületre kell helyezni. Nem jó a hálós, rugós stb. felület. Ha a kiságy alja nem merev, akkor az érzékelőlapok alá egy-egy kemény lapot tehetünk, melyek azoknál kissé nagyobbak. Ha az ágy merev rácsokkal rendelkezik, akkor is hasznos lehet a kemény lap ahhoz, hogy az érzékelőlapok jól helyezkedjenek el.
- A készülék érzékelője nem fekszik fel jól a baba hasára.
A másik hibaforrást is ki kell zárni, ami ráadásul sokkal fontosabb, mint a bosszantó, de veszélytelen téves riasztások elkerülése. Ha a készülék olyan mozgásokat mér be, amelyek nem a babától erednek, akkor nem riaszt olyan esetben, amikor indokolt lenne! Nagyon fontos: ki kell zárni minden olyan külső hatást, melyet a készülék mozgásként érzékelhet.
- A kiságyhoz hozzáér a felnőttek ágya.
- Forgóka van a kiságyra szerelve.
- A kiságy lábai nem fixek.
- Az egész épület rezeg (pl. teherautó elhaladása).
Üres kiságyban kapcsoljuk be a készüléket és néhány méterrel lépjünk hátrébb. Ekkor elvárt, hogy a készülék a használati utasítás szerinti módon beriasszon. A légzésfigyelő vezetékét úgy kell elvezetni, hogy azt a baba ne érje el, ne tudja magára húzni, ne gabalyodhasson bele.

Orvostechnikai minősítés és a CE jelölés
A CE (Conformité Européenne = európai megfelelőség) jelölés minden légzésfigyelőn megtalálható. Ez gyakorlatilag a hatóságok felé irányuló jelzés arra vonatkozólag, hogy a termék megfelel a rá vonatkozó követelményeknek. Amennyiben azonban orvostechnikai eszközről van szó, a CE után egy négyjegyű számsor is található, ez segít megkülönböztetni a termékeket a nem orvostechnikai eszközöktől. Egy termékkel kapcsolatban az orvostechnikai eszköz megnevezés alkalmazása az eszköz gyártójának feladata és felelőssége is egyben. A megnevezés jelentősége, hogy a készüléket minősítő vizsgálatnak vetik alá, illetve folyamatosan kontrollálják azt.
Az orvostechnikai eszköznek minősülő légzésfigyelők engedély nélkül nem kerülhetnek forgalomba. A gyártó az orvostechnikai eszközre utaló jelölés használatával nyilatkozik arról, hogy aláveti magát az orvostechnikai eszközökről szóló jogszabályi rendelkezéseknek. Hogy miért jó ez? Az orvostechnikai eszközökkel szemben alapvető követelmény, hogy az eszköz rendelkezzen a gyártó szándéka szerinti teljesítőképességgel és úgy legyen kialakítva, hogy alkalmas legyen a gyártó által megadott funkciókra és cél teljesítésére. Fontos továbbá, hogy az eszközt az alkalmazási célnak megfelelően használva ne veszélyeztesse senkinek az egészségét vagy biztonságát, valamint, hogy az eszköz alkalmazása során a nemkívánatos mellékhatás elfogadható kockázatot jelentsen a szándékolt szolgáltatás által nyújtott előnyhöz képest.
Az orvostechnikai eszköz elnevezést ki érdemlő termékeket minden évben szigorúan felülvizsgálják. Európai Bizottság megfelelőség értékelő szervezet hitelesen igazolja. Ha a termék megfelelt a tanúsító szervezet tanúsítványt (ún. „EK tanúsítványt”) ad ki a gyártó számára, gyártó köteles a termék címkézésén és csomagolásán a tanúsító szervezet 4 jegyű azonosító számát is feltüntetni a CE jelölés mellett. Ez segíthet nekünk megkülönböztetni, hogy orvostechnikai eszköz vagy nem a termék. Viszont ha a fent leírtakat nem találjuk meg a termék csomagolásán, akkor, nem fogalmazhat meg a termékkel kapcsolatban olyan állítást a gyártó cég, miszerint az valamely betegség megelőzésére, élettani folyamat vizsgálatára, életfunkció figyelésére vagy más egészségügyi célra alkalmas. Ezeket a termékeket nem is nevezhetnék Légzésfigyelőnek, csak Mozgást érzékelőnek. Ezért adódik a légzésfigyelő készülékek elnevezése körüli bizonytalanság, ugyanis a légzésfigyelés már önmagában egyértelműen olyan egészségügyi cél, amelyet csak az orvostechnikai eszköznek minősülő készülékkel végezhetnénk.
A SIDS (Bölcsőhalál) és a légzésfigyelők szerepe
Sajnos még napjainkban sem született egyértelmű orvostudományi válasz a SIDS okát illetően. Kimutathatók azonban bizonyos kockázati tényezők, amelyek fennállása gyakran tapasztalható a bölcsőhalállal összefüggésben. Ilyenek például a koraszülöttség, az alacsony születési súly, a terhesség alatti, vagy a baba környezetében történő dohányzás, a gyermek szobájának szellőzetlensége, a túl sok pléddel, szorosan történő betakarás vagy a hason fektetés alvás során. Ezeken felül bizonyos szociális tényezők is szóba kerülnek, mint az anya túl alacsony, illetve magasabb életkora (15 év alatt és 40 év felett), vagy a gyermek egyedüli nevelése.
A fentieket áttekintve látható, hogy a kockázat minimalizálása érdekében egyszerű praktikákkal mi is sokat tudunk tenni (például szellőztetés, dohányzás kerülése, háton fektetés). A fent leírt biztonsági tényező ellenére számos szakmai fórum (például az AAP, azaz az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia), nem javasolja a légzésfigyelők rutinszerű használatát. Ezek a fórumok felhívják a figyelmet arra, hogy a kutatások nem bizonyítottak egyértelmű kapcsolatot a légzés kimaradás és a SIDS között. Még a 36. hét után született, koraszülöttnek nem minősülő csecsemők esetén is előfordulhatnak természetes, rövidebb légzésszünetek és ezek nem vezetnek bölcsőhalálhoz.
Az AAP szerint a légzésfigyelők használata önmagában nem elegendő a SIDS bekövetkezésének megelőzésére. Ellenérvként hozzák fel azt is, hogy a légzésfigyelő használata hamis biztonságérzetet kelt, és olyan altatási szokások kialakulásához is vezethet, amelyek nem feltétlenül előnyösek a pici számára. A SIDS megelőzésére vonatkozó ajánlások hangsúlyozzák, hogy a babának emberi közelségre van szüksége, ami nem jelent többet egy karnyújtásnyi távolságnál. A szülő közelsége ugyanis ösztönzőleg hat a gyermek életműködésére és kiegyensúlyozott fejlődésére.
Összefoglalva, a bölcsőhalál (és az alvás közben bekövetkező balesetek) megelőzésében a légzésfigyelő nem hatékony eszköz, viszont idejében jelezheti a bajt, és az azonnal megkezdett újraélesztéssel van esély megmenteni a babát. Fontos, hogy a készülék használata a gyártó által a használati útmutatóban meghatározott feltételek és körülmények figyelembe vételével történjen. A szülők, vagy felnőtt személyek feladata a készülék beüzemelése, működésének figyelése, riasztó jelzés esetén a csecsemő állapotának haladéktalan ellenőrzése, téves riasztás esetén a készülék ellenőrzése. Ehhez kapcsolódóan elengedhetetlenül fontos a szülők, illetve a készüléket használó személyek megfelelő felkészültsége, különösen az újraélesztési ismeretek kellő elsajátítása, amelyek jellemzően egészségügyi intézmények, illetve civil szervezetek által szervezett előadások keretében valósul meg.
Csecsemő újraélesztése: így biztosan megjegyzed!
Mire jó a légzésfigyelő?
Abban az esetben riaszt, ha a csecsemő nem mozog, nem vesz levegőt. Ennek egyik oka az újszülöttkori apnoé (légzéskimaradás), melyet általában a légzőközpont fejletlensége okoz. Koraszülöttek és beteg újszülöttek (szív-, tüdő-, idegrendszeri, anyagcsere betegségek) hajlamosak rá. Emellett egészséges csecsemőknél is megfigyelték az alvás alatt bekövetkező apnoékat, ilyenkor a háttérben rejtett betegség is meghúzódhat.
Valóban, a légzésfigyelő kiválóan alkalmas arra, hogy jelezzen, ha a gyermek légzésritmusában szünet támad. Ez azonban még csak az első lépés, hogy megelőzzük a tragédiát. A légzés leállása esetén az agy 4 percet visel el oxigén nélkül. Ez az idő azonban nem elegendő ahhoz, hogy a mentő megérkezzen. Ezért ilyen esetben nekünk kell cselekednünk. Szerencsére a légzés helyreállásához gyakran az is elegendő, ha gyermeket a szülő kiemeli az ágyból.
Felhívjuk a figyelmeteket arra, hogy egyetlen légzésfigyelő készülék sem képes életet menteni vagy a megindult folyamatokba egyéb módon beavatkozni, azokat befolyásolni, de jelzésük alapján az életmentés megkezdhető.
Néhány népszerű légzésfigyelő márka és modell
Az Angelcare cég népszerű márka, amely magas minőségű bébiőröket kínál, hogy gondoskodjon a kisbabák biztonságáról és jóllétéről. Az Angelcare célja, hogy innovatív és megbízható bébiőröket hozzon létre, amelyek elsőbbséget élveznek az újszülöttek biztonsága és védelme terén.
Az Angelcare számos audio bébiőrt kínál. Ezek a készülékek fejlett technológiát használnak, hogy kristálytiszta hangot közvetítsenek a gyerekszoba és a szülői egység között, lehetővé téve, hogy hallgassa a baba hangjait, akár távolságból is.
Az Angelcare-nak van egy sor videóbébiőr is, amely extra biztonságot nyújt. Ezek a bébiőrök valós idejű videó- és hangátvitelt kínálnak, lehetővé téve, hogy mindenkor lásson és halljon a babájáról.
Az audio és video bébiőrök mellett az Angelcare mozgásérzékelő bébiőröket is kínál, amelyek figyelik a baba mozgását alvás közben. Ezek a bébiőrök tartalmaznak egy érzékelő párnát, amelyet a matrac alá lehet helyezni, még a legkisebb mozgásokat is észlelve.
Ha esetleg kisebb egy- vagy kétszobás lakásba keresünk légzésfigyelőt, akkor a legalkalmasabb az Angelcare 017-es készüléke, amely egy vevői egységből és egy vezeték nélküli érzékelőlapból áll. Ennek a lapnak az érzékenysége állítható, így a téves riasztás kockázata szinte teljesen kiküszöbölhető egy pontos beállítással. Elemről történik a készülék működtetése, így az áramkimaradástól nem kell tartaniuk a szülőknek, valamint a készülék jelzi, ha az elem töltöttségi szintje alacsony. A már említett előriasztás 15 másodpercnél, valamint 20 másodpercnél egy akusztikus és vizuális riasztást is lead a szülői egységre.
Ez a babaőr az Angelcare 110-es készüléke, amely két egységből áll, egyik a szülői egység, a másik pedig az amelyet a baba szobájába kell elhelyeznünk. Kétirányú kommunikáció van a két készülék között, melyből a szülői egység hordozható, illetve akkumulátoros töltöttséggel rendelkezik. A szülői egység digitális kijelzőjén láthatjuk a babaszoba hőmérsékletét, illetve a babánál lévő készülék éjszakai fényként is működtethető.
Egyik ilyen típus az Angelcare 127-es készüléke, melynek természetesen része a már jól ismert vezeték nélküli érzékelőlap, amit egy úgynevezett sensasure technológiával láttak el, ez megnövelt érzékenységet biztosít az egész matrac felületén. Ennél a típusnál is állítható a lap érzékenysége, így minimálisra csökkentve a téves riasztások számát. A babaőr készülék, ebben az esetben is két egységből áll, melyek között kétirányú kommunikáció van, valamint szintén hordozható és tölthető a szülői egység, utóbbin figyelemmel lehet kísérni a babaszoba hőmérsékletét. Külön hangra vagy folyamatos hangátvitelre is lehetőség van. A babanál lévő egység áramkimaradás esetén elemes üzemmódra vált, adott esetben pedig jelzi az elem alacsony töltöttségi szintjét. Ezen a készüléken is van éjszakai fény üzemmód, valamint színekkel jelzi a szoba hőmérsékletének mértéket, azaz pirosan világít ha meleg van, kéken ha hideg és fehérre vált ha a hőmérséklet megfelelő.
Ha a szülők még egy kicsit nagyobb biztonságra vágynak, akkor ideális választás az Angelcare 527-es készülék. Ez a típus majdhogynem teljesen megegyezik a 127-es készülékkel, azzal a különbséggel, hogy a szülői egység kapott egy érintőképernyős kijelzőt. A 13 cm-es színes LCD kijelzőn a szülők vizuálisan is figyelemmel kísérhetik babájukat, továbbá láthatjuk a készülék töltöttségi szintjét, hőmérsékletet, az időt és a dátumot is. Két hónapra visszamenőleg tudja tárolni a légzésfigyelési, illetve hőmérsékleti adatokat. Az Angelcare márkát Magyarországon több mint 5 kórház ajánlja.
A magyar gyártmányú Baby Control megtekintett termékeivel kapcsolatos különlegesség, hogy a gyártó vállalja, hogy egy év használat után, a nettó vételár 50%-áért, garantált áron visszavásárolja a készüléket. Ez azok számára lehet különösen előnyös, akik nem terveznek több gyermeket, így a baba egy éves kora után a termékre már nem lesz szükség a családban.

Végezetül pedig fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy vásároljunk bármilyen különleges, extra funkciók halmazával rendelkező készüléket, az semmilyen mértékben nem képes pótolni a szülői jelenlétet.
tags: #legzesfigyelo #mukodesi #leiras