A babák átlagos napirendje és fejlődése

A baba élete tele van izgalmakkal és folyamatos fejlődéssel. Különösen igaz ez a négy hónapos korra, amikor a kicsi látványos értelmi és érzékszervi fejlődésen megy keresztül.

A négy hónapos baba fejlődése

A baba négy hónapos kora az egyik legizgalmasabb időszak egy édesanya életében, hiszen ez az a periódus, amikor szinte minden nap láthatsz tőle valami újat. Fantasztikus lesz észrevenned, hogy már felismeri a környezetében előforduló arcokat, akikre egyéni szimpátiája alapján különbözőképpen fog reagálni. Habár még csak gagyog, ez az időszak kiemelten fontos a beszédfejlődése szempontjából - beszélj hát hozzá, amilyen gyakran csak lehet.

A negyedik hónap nagyon izgalmas szakasza babád életének, hiszen most kezdődik a kicsi látványos értelmi és érzékszervi fejlődése. A kicsi a negyedik hónaptól kezdve aktívan ismerkedik kezeivel, lábaival. Hason fekve már tudja tartani a fejét és a mellkasát is, és elkezd próbálkozni a hátáról az oldalára fordulással. Ha sikerül neki, akkor ismételni fogja, ezért figyelj arra, hogy nehogy leguruljon valahonnan. Nyúl a játékokért és már képes őket egyik kézből a másikba helyezni, ám elengedni még nem tudja őket. Egyre aktívabb és élvezetesebb a szülő-gyermek kommunikáció, amikor szemtől-szemben egymás arckifejezéseit, hangulatát utánozzátok le.

Egyre intenzívebben és tudatosabban gőgicsél már a legtöbb kisbaba. Felfedezik a sikítozás örömét is, a hanglejtésekkel játszadoznak. A sírást is egyre jobban tudják kontrollálni, megnyugvás után hamarabb elcsendesednek. Bár hosszú távon nem előremutató, a kicsik kifejezetten élvezni szokták, amikor a szülő halandzsa-párbeszédbe kezd velük és visszamondják számukra az elhangzott szótagokat. Egy 4 hónapos baba számára elengedhetetlen a szülői visszajelzés, a reakció amivel megerősödik benne, hogy látják és értik a jelzéseit, érdemes kommunikálni a külvilág számára. Ilyen visszajelzés például, hogy visszamosolygunk a babára, ha ránk mosolyog vagy válaszolunk neki a gőgicsélésére. Tölts vele aktívan minél több időt! Tanulj új mondókákat, csiklandozd a kezét, simogasd a hátát. Dicsérd meg, ha átfordult. Próbáld minél izgalmasabbá tenni számára a földet (pl.: színes babaszőnyeggel), hogy gyakorolhassa az alkartámaszt.

A négy hónapos baba fejlődési mérföldkövei

Látás és hallás fejlődése

Kisbabánk látása rengeteget fejlődött, négy hónapos korára már nagyjából el tudja különíteni a színeket és a mozgó tárgyakat is le tudja követni a tekintetével. Ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk fejét legtöbbször csak a fényforrás felé fordítja és nem néz utána az arca előtt elhúzott színes plüssnek, forduljunk szemorvoshoz. Bábozz neki plüssökkel vagy báb figurákkal.

Mit játsszunk a babával? 10 játékötlet 3-4 hónaposoknak

Orrtisztítás babáknál

A gyermekek nem mindig vannak tisztában azzal, hogy csak a legjobbat akarjuk nekik, amikor az orrukat tisztítjuk. Ha a babának folyik, vagy bedugult az orra, a szabad légzés biztosítása érdekében fontos, hogy megszabadítsuk a pangó váladéktól. Azonban az orrszívás elektromos vagy kézi orrszívóval eleinte nyugtalanító lehet a gyermek számára, akárcsak minden újdonság, amihez hozzá kell szoknia.

A baba napirendje és alvásigénye

Gyakran felmerül, hogy vajon más ennyi idős babának milyen a napirendje? Kételkedünk, hogy nálunk rendben van a napirend, mert nagy fontosságot tulajdonít a kultúránk a napirendnek. A napirend szoros összefüggésben van az alvásigénnyel is, az pedig minden babának más, akár sok óra különbség is lehet két baba között. Evés, alvás, játék? Ha a napirendről van szó, ez az első, amiről gondoljuk, hogy fontos. Mikor eszik, mikor alszik és mikor van játék. Pedig ezeknek sorrendje egyáltalán nem meghatározó, pláne egy nagyobb babánál. Azt is halljuk, hogy a rutin a fontos, a szokások és most kell beállítani, mert az tesz jót a babának.

A napirend kialakításának tényezői

A napirend kialakításánál érdemes figyelembe venni, hogy valójában ez egy nagyon széles skála. Mikor azt hallod, hogy ennyit és ennyit kell aludnia egy ennyi idős babának, igazából átlagokat hallasz. Ami onnan jön, hogy sok baba kevesebbet alszik, mások meg sokkal többet és mind normális, egészséges babák. Az átlagos alvásigény így 13.9 órára jön ki. De ez nem jelenti azt, hogy ennyit KELL! aludnia egy babának, hiszen a babák 96%-a 10.5 és 17.4 óra között alszik.

Babák alvásigénye életkor szerint

A legfontosabb tényező a reggeli kelés időpontja. Egy normál ablak reggel 6-7 között van. Ettől természetesen eltérhet a babád és lehet extrém korán kelő (5-6 között) vagy kelhet később is (7-8 között). A lényeg, hogy be van-e állva egy időpontra vagy ugrál és hol később, hol korábban kel. A reggeli kelés időpontja meg fogja határozni az esti fekvést is. Ha korán kel egy 10 hónapos baba azzal nem feltétlenül tudunk mit kezdeni, de ha sokáig alszik, akkor érdemes legkésőbb 7-re hozni az ébredést.

A bioritmusunk egyik meghatározója a reggeli kelés. Ezen fog múlni, hogy a szervezet honnan „számolja” a nappali aktív órákat. Ha későn kelünk, akkor késői fekvéssel is számolhatunk legtöbbször. Érdemes tehát a reggeli keléshez igazítani az esti fekvést. Egy tanulmány szerint, a vizsgált gyerekeknél 5-ből 1-nél még el sem kezdődött a melatonin termelés, mikor ágyba dugták őket.

Mit játsszunk a babával? 10 játékötlet 3-4 hónaposoknak

Alvások mennyisége 10 hónapos korban

Sokféle napirend működhet, de mégis mihez tartsd magad? A fő kérdés ebben a fentieken felül, hogy hányszor alszik. Általában 2-szer alszanak a 10 hónapos babák (akár 8 hónapos is és még 12-14 hónaposan is lehet jó ez a napirend). Az alvások mennyisége is számít. Átlag össz alvásmennyiség 2.8 óra. Vigyázz, mert vannak babák, kiknek ez sok, vannak, akik meg többet alszanak. Extrém itt abban az értelemben használom, hogy az átlagtól nagyon eltér, de még normális intervallum. Vannak extrém korán kelő babák, akik ilyenkor még 3x alszanak. Ez akkor 3 rövid alvás, 3 x 30perc például: 8-9 között, 12-2 között és 5-6 között. Előfordul ritkán az is, hogy már csak 1x alszik ekkora baba. Ez 11-2 között egy nagyobb alvás szokott lenni.

Kialvatlanság és alvászavarok babáknál

Mostanában több anyukától is hallottam azt az elméletet, hogy talán a babája azért nem alszik, mert krónikus kialvatlanságban szenved és a kialvatlanság miatt megnőtt stresszhormon-szint miatt nem tud aludni a kicsi. Először is fontos leszögezni, mit is takar a kialvatlanság fogalma. A babák alvásciklusa más, mint a felnőtteké. Az újszülöttek felszínesen alszanak, nem különül el még élesen náluk az alvás és ébrenlét, gyakran cuppognak, forgolódnak, fészkelődnek vagy akár sírnak álmukban, miközben az ébrenlétben is néha át-átkerülnek félig alvó állapotba. Nagyjából 6-8 hetes korra már jobban elkülöníthető mikor van náluk az alvás és mikor az ébrenlét, ekkorra nagyjából 35-45 perces mélyalvási szakaszaik vannak, amiket 10 perces felszínes alvási szakaszok követnek.

Ezeknek a mélyalvási szakaszoknak a hossza 2 éves korig folyamatosan nő és nagyjából ekkorra éri el a felnőttekéhez hasonló mintázatot, azaz nagyjából másfél óra mélyalvás után van egy rövidebb felszínes alvási szakasz, majd újabb másfél óra után egy hosszabb mélyalvási szakasz. Tehát a kialvatlan kisgyerek annak ellenére, hogy esetleg pörög, nyüzsög, a fáradtság jeleit is mutatja. Sok esetben azonban éppen ellenkező a helyzet: a baba jókedvű, érdeklődő, jó étvágyú, nem fáradékony, viszont a szülő szerint nem alszik - nos ilyen esetben nem beszélhetünk kialvatlanságról. Sokkal inkább az a helyzet, hogy az anyuka kialvatlan és emiatt gondolja úgy, hogy nyilván a babája is az.

Az alvásciklus változása csecsemőkorban

A történet általában úgy kezdődik, hogy a kicsi elkezd felébredni éjszakánként (például a fogzás miatt). Emiatt kicsit elcsúszik a reggeli ébredés időpontja is és a nappali alvások időpontja is megváltozik (ezzel összefüggésben vagy azért, mert nappal nehezebben kapcsol ki a baba, érdeklődőbb, ezért nem tud a megszokott időpontban elaludni vagy pedig egyszerűen már kevesebb nappali alvást igényelne. Valóban észrevehető egyféle kapcsolat a rendszertelen napirend és az éjszakai ébredések száma között, de valójában ez nem a katonás napirenden múlik sokkal inkább a kicsi biztonságérzetén.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a kicsi álmos, de nem tud elaludni, altassuk el úgy, ahogyan képes elaludni! Ne ebben az időszakban akarjuk őt a „rendes” elalvásra megtanítani, inkább segítsünk neki az elalvásban azon a bevált módon, ahogyan gond nélkül el tud aludni, legalább 1 hétig adjunk neki módot, hogy kialudja magát! Gyakran pont az okozza az alvászavarokat, hogy a szülők kísérletezni kezdenek minden éjjel más megoldást próbálnak ki abban a reményben, hogy talán ez majd megoldja az alvászavarokat, de valójában inkább összezavarja őket. Ha viszont elkezdünk kialakítani egyféle (a kicsi igényeihez alkalmazkodó ritmust) és egy darabig úgy altatjuk el a kicsit, ahogyan gond nélkül álomba tud merülni, visszanyeri az alvással kapcsolatos biztonságérzetét és szívesen fog aludni.

Játékidő a babákkal

„A Napirend webináriumból rengeteg hasznos dolgot tanultam, de ami számomra aktuálisan a leghasznosabb volt, az a Napirend Kisokosban található információ a játékidőről: hogyan játsszon, mivel játsszon a babám, nekem mi a szerepem a játékában.”

tags: #egy #atlagos #nap #10 #szakasza #babakkal