Janus Pannonius, az "ezerötszáz éves, modern magyar költő, akinek egyetlen sora sincs magyarul" - e paradoxon pontosan írja le a magyar irodalom egyik legnagyobb alakjának helyzetét. Műveit latinul írta, ami évszázadokon át elzárta a nagyközönségtől. Azonban a fordítások, amelyek mindig az aktuális nyelvre készültek, lehetővé tették számára, hogy maibb magyarsággal szólaljon meg, mint a nála jóval későbbi magyar nyelvű utódok.
Csorba Győző fordítói munkásságának kiemelkedő részét képezik Janus Pannonius versei. Számítások szerint Csorba 147 Janus-verset fordított magyarra, több címváltozattal és több változatban összesen 167-et, ezzel a legtöbb Janus-verset fordító magyar költők közé sorolható.
Janus Pannonius újrafelfedezése és a "pajzán" epigrammák
Janus Pannonius magyar költőként valójában csak 1972-ben született meg, kereken halála 500. évfordulóján. Ekkor láttak napvilágot azok a kiadások, melyek minden addigiaknál bővebb válogatást közöltek műveiből, méltó fordításokban. A magyar olvasó ekkor ismerhette meg először nagy költőjét csaknem minden oldaláról. Ez a "csaknem" elsősorban szerelmi költészete publikálásának hiányosságára utal.
Janus Pannonius több mint négyszáz epigrammája közül harmincegynéhányat az irodalomtörténészek általában "erotikus" jelzővel illetnek. Ezek borsosak, borsosabbak és még borsosabbak. Az eddigi magyar kiadások csak némelyüket közölték, bennük is egy-egy szót rejtjeles írással. A latin szöveg jobbára "szókimondó", de itt-ott még a latin nyelvű kiadások is szemérmesek voltak. A tartózkodásban kétirányú méltatlanság rejlik: egyrészt a költő, másrészt az olvasók iránt. Csorba Győző gyűjteménye tágabb ölelésű volt, célja az volt, hogy valamennyi olyan epigramma belekerüljön, ami a mai "szexualitással" közelebbi vagy távolabbi kapcsolatba hozható. Van tehát a versek közt szinte áhítatos szerelmi vallomás éppúgy, mint a kamaszodó ifjú férfiúságra ébredésének, különféle nemi cselekményeknek leírása, női és férfi alakok tréfás, enyhén vagy maróan ironikus (önironikus) megjelenítése és hasonlók. Mindezek alapján helyesnek látszott, hogy a "pajzán" jelzőt kapja az epigrammacsoport.
A "pajzán" versek keletkezési körülményei
Nagy részük Ferrarában született, tehát 1447 és 1454 között, a költő kamasz- és egészen fiatal legény korában. A humanizmus és vele az élet és az erkölcs szemléletének változása nem maradt hatástalan a költészetre, a Januséra sem. De a példakép Martialis nyomai szintén föllelhetők. Emellett Antonio Beccadelli olasz költő Hermaphroditus című könyve is hatással volt rá, amely afféle aggálytalanul megírt XV. századbeli "sex-lex" volt, azaz szerelmi tudnivalók könyve. Ha Martialis motívumokat, szerkesztési és megformálási ötleteket, mintákat, metrumokat adott Janusnak (pl. ezekben a versekben is uralkodó versforma a disztichon és a hendekaszillabusz), Beccadelli költőnk bátorságát erősítette a témaválasztásban.
A kényesebb versek fő problémája az élményalap kérdése: mennyiben a képzelet szülöttei, s mennyiben eredtek élettapasztalatokból. Janus személyes ismerői többször hangoztatták a költő gondolkodásának és viselkedésének feddhetetlenségét. Viszont - főleg Ferrarában - egy kamasz diákközösségben élt, amely a mindenkori serdülőkor túlfűtött fantáziájával és érzékiségével szemlélte a női nemet. Janus a diáktársak körében közismert volt zseniális rögtönző képességéről, szellemességéről. Ezek a tanulótársak nyilván remek anyagot szállítottak neki lányokról, fiúkról, furcsa és kevésbé furcsa emberekről, esetekről. S bár nincs kizárva, hogy az akkor még egészséges, fiatal Janus - csak formálisan egyházi ember - gyakorlatilag sem vetette meg egészen a női nemet, pajzán verseit kevés kivétellel mégis inkább kölcsönélmények ihlették.
Egy-egy értesülés, pikáns pletyka annyira megmozgatta költői fantáziáját, hogy szinte mohó élvezettel közelítgette több oldalról, fűzött hozzá új és új ötleteket, fűszerezte, gazdagította sziporkázó megjegyzésekkel. Gondoljunk csak például a Lúcia-versekre. Az alap-értesülés nyilván annyi volt csak, hogy egy Lúcia nevű (lehet, hogy költött név) leányzó holmi kapcsolatot vélt fölfedezni a férfiak orrának és egy másik testrészének méretei között. S akkor jött a költő, variálta, cifrázta, meg-megforgatta az alap-értesülést, kibővítette újabb részletekkel, s hogy meggyőzőbbé tegye - itt már a művészi önzés a diákszolidaritásnál magasabb és erősebb kényszere dolgozott benne -, első személyűvé változtatta az élményt. Régi költői fogás. Ugyanez történhetett a hírhedten nagyméretű női testrésszel megáldott Orsolya ügyében is.
Janus Pannonius | Szép E. Kinga
Csorba Győző fordítói ars poeticája
Csorba Győző fordításairól elmondható, hogy a versek nagy része mégiscsak kamasz-költészet, mégiscsak diákközösségben, közvetlenül annak számára (szellemi megrendelésére) született, ezért jogosnak tartotta a mai diáknyelvből venni egyet s mást. Ezzel - ahogy ő remélte - nem zavarta meg az olvasó Janus-képét. Egynémely vers okvetlenül súrolja a szokványos jóízlés szokványos határait. Itt azonban fölmerül a hűség és az eufémia viszonya. Csorba a hűség mellett - a hang hűsége mellett - döntött. Általában is fordítói ars poeticájának alaptörvénye ez. Kötve hitte, hogy amit a reneszánsz fül elbírt, az a mai ember füle számára sok lenne. A kötet szerkezetében nagyjából a "szelídebbtől a vadabbig" elvet követte, az ugyanahhoz a személyhez szóló verseket egy csokorba rakta.
Érdemes megjegyezni, hogy az eredeti és a magyar címek nem minden esetben egyeznek. Az azonos személyekhez intézett epigrammáknál helyesebbnek látszott az ismétlődő "Ugyanarról", "Ugyanahhoz" stb. helyett a címekben az összetartozást érzékelhetőbben kifejezni.
| Eredeti latin cím | Csorba Győző fordításának címe |
|---|---|
| Ad Guarinum Veronensem (Mondd Guarinóm, te a legelnézőbb apa minden apák között...) | A veronai Guarinóhoz (Mondd Guarinóm, te a legelnézőbb apa minden apák között...) |
| Ad amicum (Heu mihi! ...) | Barátnőjéhez (Jaj nekem! ...) |
| Ad adulterum (Mért koslatsz még Crispusnál...?) | Egy házasságtörőre (Mért koslatsz még Crispusnál...?) |
| De aetate sua (Ld. 49.) | Életkoráról (Ld. 49.) |
| Cur non nunc, ut olim, paparum testiculi examinentur? | Miért nem vizsgálják mostanság, mint hajdanában, a pápák heréjét? |
| Quando Musae Romae colebantur? | Mikor kezdték Rómában tisztelni a múzsákat? |
| Qualem amicam vellet? | Milyen barátnőt szeretne? |
| Ad Pindolam (O scelus! O facinus!) | Pindolára (Ó, gaztett! Ó szörnyűség!) |
| Ad eandem (Heu mihi! Tam sero invenimus invicem...) | Szintén barátnőjéről (Jaj nekem! Oly későn leltünk egymásra...) |
| Ad eundem (Szentatya?) | Ugyanarról (Szentatya?) |
| Ad Guarinum Veronensem (Te, viridissimum huius aevi decus...) | Veronai Guarinóhoz (Kérlek téged, e kornak fényessége, virága...) |
A humanista költő és hazája
Janus Pannonius szlavóniai Kesincén született 1434-ben. Nagybátyja, Vitéz János váradi püspök és kancellár pártfogása nyomán 1447-ben Ferrarába került. Szellemi érlelődése Guarino Veronese olasz humanista ferrarai iskolájában kezdődött. Janus a klasszikus tudományokat és művészeteket tanulta Guarino iskolájában, miután elsajátította a latin és a görög nyelvet. Antik költőket és írókat olvasott, közülük elsősorban a római irodalom alkotói álltak a reneszánsz érdeklődésének fókuszában.
A görög és a római elődök közül a legnyilvánvalóbb hatást Martialis gyakorolta Janusra. Epigrammáinak tömör csípősségét, szellemességét, ellentétező szerkesztését, csattanóra élezettségét tőle tanulta. Ám Janusnál az ókori minta nem szolgai utánzást jelentett, sőt megvetette azokat, akik az ókorért csak régisége miatt rajongtak.
Az önformálás leglátványosabb mozzanata a névváltoztatás: a Kesincei Jánosból Janus Pannoniusszá alakulás. A név maga humanista irodalmi név, egyszerre utal a magyar hazára és a római hódoltságban kapott nevére. Magyarság és európaiság egyszerre van jelen a névben, amint egyszerre van jelen Janus egész személyében és költészetében. Kulturális élményei, tanulmányai Itáliához vonzzák, emlékei és érzelmei az otthoni földhöz.
Mestere, Guarino találóan jellemezte: „Nemzetségében magyar, erkölcsében olasz, tudományában csodálatos, sőt inkább bámulatos.” Janus 1458-ban tér haza, ahol bőségesen érik új élmények, ha nem is mindig a legkellemesebbek. Leginkább a közegtelenség bántja, visszhangtalannak érzi művészetét, nem találja az Itáliában megszokott művelődési-baráti köröket. Mint pécsi püspök nem sok igazán művelt humanistával találkozik, ez kiderül levelezéséből.
A költői öntudat és a haza
Janus öntudatának két fő összetevője egyrészt a költői öröklét, mellyel túlél mindenki mást, másrészt az a gondolat, hogy a hazát ő teszi híressé. Újszerűen hatnak ezek a gondolatok a barbárnak tekintett hazában, olyan nyelven, amelyet a honfitársak nem beszélnek, nem olvasnak. Ám elődeit felleljük azoknál a római költőknél, akiknek alkotói halhatatlanságát éppígy kellett hangsúlyozniuk - szemben az uralkodók múló dicsőségével és szemben a minden élőlényre váró pusztulással. Az „ércnél maradóbb mű” megfelelője Janusnál a kései sarj megbecsülése, az „én szabtam görögök mértékére latin verseket legelőbb” gondolat párhuzama. Az áttelepítés-eszme értelmében: az Itáliából Pannóniába átvitt költészet, amely nemcsak nyelvében követi római elődeit, hanem versmértékben is.
Epigrammái és elégiái - ókori műfajok! - versformája a legtöbbször disztichon. Hosszú-szép elégiájában, a Midőn a táborban megbetegedett című sírversbetétként még egyszer megírja a büszke költői öntudat versét:
Itt nyugszik Janus, kivel ősi Dunánkhoz először
Jöttek a szent Helikón zöldkoszorús szüzei.
Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a holtnak, Irígység!
Rosszakarat, kíméld hűlt porait legalább!(Kálnoky László fordítása)
A sírversben a Pannónia dicséretéhez képest fájdalmas felhangok is megzendülnek: irigységről és rosszakaratról szól, ami nyilvánvalóan hazája részéről éri. Csorba Győző előszava szerint mindmáig kétséges, tudott-e Janus magyarul. Mátyás király a pécsi püspöki székbe ültette, de inkább a királyi udvarban tartózkodott, fontos diplomáciai-politikai teendőket látott el. Mátyás közben elhidegült a költői pályája csúcsán járó Janustól. A költő nagybátyja oldalán részt vesz abban a főúri összeesküvésben, amely Mátyást letenni óhajtaná s a lengyel Kázmért helyébe trónra emelné. Janus visszahúzódik Pécsre, s féltében Itália felé venné útját. A Zágráb környéki Medvevárban viszi el a láz harmincnyolc esztendős korában.
A Pannónia dicsérete hazafias vers latin nyelven egy olyan korban, amelyben a hazát csak latin nyelven lehetett híressé tenni, hiszen kis népünk kevesek által beszélt nyelvének máig nagy tragédiája, hogy költészetünket a nyelvi korlátok miatt nem ismerik. A költő tudta, hogy bármily nagy királyi dicsőség legyen is Mátyásé, elmúlik vele együtt. A költő megadhatta a királynak, ami a királyé, de igaz büszkeséggel csak saját költészete töltötte el. Nem hazafias vers a hazáért ágálók modorában, talán nem is a hamis alázat nyelvén. Inkább a hazaszeretet verse, amellyel a költő olyan hazára vágyik, amelyben otthonra és megértésre talál. Amelyen megértik, hogy a hazát nagy fiai teszik naggyá.
tags: #csorba #gy #janus #forditasai