Cseh Tamás 82. születésnapjára a Thália Színház egy látványos koncertszínházzal készült, mely úgy idézi meg a szellemét, mintha egy róla készült fekete-fehér fotót AI technikával kiszíneztek volna. Ez a zenés est Cseh Tamás és Bereményi Géza közös munkásságára épül, és január 22-én került bemutatásra, Rakonczai Viktor zenei vezetésével és Görög László rendezésében.
Cseh Tamás és Bereményi Géza egyedülálló életműve
Cseh Tamás dalai és Bereményi Géza dalszövegei vitathatatlanul egyediek. Három fő dologban emelkednek ki: a kor pontos társadalmi rajza, a nő-férfi viszony gyönyörű ábrázolása minden örömével és keservével, és a mindezt átszövő fanyar humor.
Cseh Tamás a hazai könnyűzene kiemelkedő tehetségű, sajátos stílusú képviselője volt, aki három és fél évtizedes pályafutása alatt csaknem huszonöt sorlemezzel jelentkezett, feltűnt mintegy húsz filmben, színházi estjeinek és szerepeinek száma pedig másfél tucatnyira rúgott.
Énekes-dalszerzői munkássága alapján modern bárdként jellemezhető, aki dalaival nem csupán reflektál a valóságra, de alakítja is azt. Budapest szerelmese, Magyarország történelmének búvárlója, a Fáskerti elvtársak által meghatározott mindennapok - vagyis a Kádár-rendszer - részletekre figyelő, érzékeny krónikása volt. A két világháború magyar katonanótakincsét ismerő és egy-egy feldolgozással „újrafényesítő” hagyományőrző is. Mindezek alapján meglehetősen nehéz volna minden részletre kiterjedő előadóművészi portrét rajzolni róla.
A „Fehér babák” koncertszínház koncepciója
A Thália Színház sem teljes, csupán részleges arcképet fest: a „Fehér babák” című est a Bereményi Gézával írott dalaiból kínál kétórányi válogatást. A Görög László rendezte, koncertszínházként meghatározható előadás kerettörténete egyszerű:
- Tíz ember a pályaudvaron értesül róla, hogy vonatuk két órát késik.
- Betérnek az Utasellátó helyi egységébe.
- Hogy gyorsabban teljen az idő, egyikük bekapcsolja a falon függő televíziót.
- Az éppen egy Cseh Tamásról szóló dokumentumfilmet sugároz, amelynek részletei kiváló alkalmat kínálnak a várakozóknak arra, hogy - szólóban vagy ad hoc formációkat alkotva - elénekeljenek egy-egy Cseh-Bereményi-számot.
A dalszövegeket illusztráló háttérképeket a visual projektvezető, Csiszár Gergő terveinek megfelelően kivetítik, irányítva az asszociációinkat. Hol egy naplemente a Balatonnál, hol tengerpart, sőt a Föld bolygó egésze is megjelenik a képsorok közt, de a háború által elpusztított Hattyú utca, sőt egész Budapest látképe is. Aki ezt megtervezte, nem szakadt el a dalok szövegétől.
Ehhez a háttérhez nyilván kevésnek érezték volna az egy gitárt: Rakonczai Viktor héttagú zenekart állított össze. A kíséretet a színpad jobb szélén helyet foglaló héttagú zenekar szolgáltatja, miközben a háttérben álló jókora LED-falon az adott dalhoz illő képek tűnnek fel.
A dokumentumfilmből származó rövid részletekben főleg a Cseh Tamáshoz közel állók beszélnek, nem az énekes-dalszerző. E jelenetek azonban csupán audiovizuális felvezetésként szolgálnak az utánuk következő dalokhoz.
Az est a címadó „Fehér babákkal” kezdődik és az ikonikussá vált „Budapesttel” zárul („Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk…”). E kettő között mintegy húsz további Cseh-Bereményi-szerzemény csendül fel. A bejátszások miatt nem lehet mód arra, hogy a közönség kitapsolja magát minden dal után - ellenkező esetben feltehetően még hosszabb ideig tartana, mint így. Az est közel kétórás, feszes szerkezetű - a dalok között vannak interjú-bejátszások Cseh Tamás édesanyjával, feleségével és Bereményi Gézával, maga az ünnepelt csak egy rövid filmrészletben jelenik meg.
Fehér Babák - Színházi est a Tháliában Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival
A dalok világa és feldolgozása
A dalok jól behatárolják a hatvanas évektől a rendszerváltást követő évtizedig tartó időszakot, ám a sorrend, amelyben elhangzanak, nem alapvetően kronológiai, inkább a készítők asszociációin alapul.
Például miközben Gubás Gabi „A rubinpiros tangót” énekli, a már említett LED-fal vörösbe borul, majd a Zayzon Zsolt által előadott „Széna tér” következik, amely a németek által „’45 vad telén” megkísérelt kitörésről szól, és amelynek szövege többször utal a kiontott vérre.
A számok tehát nem alkotnak összefüggő, egységes narratívát, ám az előadásukat kísérő színpadi események mindegyikhez egy-egy vagy történetrészletet, történetkezdeményt társítanak.
Példák a dalok dramaturgiájára
- Fehér babák: Lányokról szól, akik egy Tékozló Fiú (TF) életében előfordultak, mint kapcsolat, és fehér babák lettek TF emlékezetének polcain. A dal elején megkapó trombita-takarodó szól.
- I Love You So: Összetapadva kell táncolni, félhomályban. Nyelvészeti kérdésekről szól, nosztalgikusnak indul, de idővel bekeményedik: leszámol, továbblép.
- Horvátország: A születésünkkel ránk bízott érzelmi lehetőségek pazarlása. Nem csak TF a hibás, hanem Horváth Anna is, aki elhagyja hazáját.
- Salgótarján: Segítségével bejárhatjuk a TF rendelkezésére álló egész világot Tarjántól Komáromig. Féltékenység, elvágyódás, megbánás kavarog benne, a párokat ketté szakító vonatfütty festi alá.
- A 8. A 12 Közül: Vallomásos kép a sodródás okozta bűnről, a feszültségét talán a bűntudat tévútra kerülése adja. Családi életeket tehet tönkre egy-egy fiatalkori botlás - állítja a dal.
- Munkásszállás: A nézőt egy tárgyalóterembe kalauzolja: három fiatalember bilincsbe verve magyarázza a bírónak, hogyan jutott fel az Ica a munkásszállás legfelső emeletére, anélkül, hogy a biztonsági őrök észlelték volna.
Mini-trilógiák és érzelmi mélység
A legötletesebb megoldás alighanem három szám egybefűzése, minitrilógiává alakítása. Ennek elején egy rövidnadrágos kisdobos - Katona Péter Dániel - „A 424-est” énekelve mesél arról, hogy édesapja fűtő. Az őt hallgató bizottság vezetője azonban nem találja eléggé lelkesnek, ezért utasítja, hogy kezdje elölről. A fiatalember ismét nekifog tehát, és olyannyira tűzbe jön, hogy földhöz vágva szemüvegét energikus táncba kezd - aminek láttán nem nehéz az AC/DC-ből ismert Angus Young hasonló produkciójára gondolni.
A bizottság ezek után minden további nélkül kicseréli a kisdobos kék nyakkendőjét és fonott zsinórját az úttörők vörösére, majd az elnök az önfegyelem fontosságára figyelmezteti az újdonsült pionírt, mondván: a művészet is politika. Majd a testület tagjai előadják a „Világnézeti klub” című számot, amely a szocialista érában elengedhetetlennek tartott ideológiai képzés hatékonyságáról szól, erős iróniával.
Csakhogy közéjük ront egy dühös fiatalember - Jámbor Nándor -, és a „Lánchíd” című, kiábrándult és keserű dal előadásával szembesíti őket a rendszerváltást követő évtized váratlan gyorsasággal megjelenő létbizonytalanságával és értékrelativizmusával. Igazán érdekes és elgondolkoztató megoldás, mert a jelenet láttán a nézőnek az a benyomása támad, mintha a kilencvenes évek neheztelne a hetvenesekre és nyolcvanasokra!
Színészi alakítások és emlékezetes pillanatok
A színészek teljesen más minőségben adták elő a dalokat, tökéletes énekhangjukkal, egyéniségükkel átszőve és színészi játékukkal erősítve. Az est legerősebb pillanatai azok voltak, ahol egy-egy dal valóban megérintette az előadót is, érezhető volt, hogy köze van hozzá. Ilyenkor lényegtelenné vált a körítés, a látvány, a nagyszabású hangszerelés.
A Cseh Tamás által eredetileg szólóban előadott „A jobbik részem” Szabó Győző és Czakó Julianna előadásában érzékeny, egy vendéglátó egység nyilvánosságában is bensőséges hangulatú duóvá alakul.
Az előadás legemlékezetesebb pillanatai azonban alighanem Molnár Piroskához kötődnek: ő alakítja az Utasellátó csaposát, aki egy darabig figyelmesen hallgatja mindazt, amit a vendégei előadnak. Amikor három, magát békétlenné ivó várakozó egyszer csak beleköt, pincére a segítségére sietne, ő azonban megnyugtatja a fiatalembert, hogy tudja kezelni a helyzetet. Ezután elősántikál a pult mögül, és - megkérdőjelezhetetlen méltósággal, torokszorító drámaisággal - előadja a XX. századi magyar történelem kistükreként is felfogható, „Születtem Magyarországon” című dalt (a „címzetes, vitézlő” helyett persze azt énekelve: „címzetes pultosnő”). És miután végzett, felkap egy üveget, amelyből a fogaival tépi ki a dugót, és alaposan meghúzza, mintha a húszas éveiben járó hölgyemény volna!
A többi kilenc színésznek is jutnak jó dalok, amelyeket néha prózában vezetnek be, vagy helyzetgyakorlatra emlékeztető jelenetecskét faragnak belőle - Katona Péter Dániel és Jámbor Nándor így lesz a „Munkásszállás” két szereplője Hevesi Lászlóval együtt, akinek szerencsére több dalban is érvényesülhettek kiemelkedően jó hangi adottságai, természetes színpadi megjelenése. Cseh Tamásra emlékeztető eszköztelenséggel énekelte a „Gyerekkorom” című dalt Vida Péter, a színház egyik igazi született komikusa is több dalt kap - nem mindegyik illett igazán hozzá, bár jól énekel, de pont az a színész, akinek a kedvéért néha kompromisszumokat is kötünk. Szabó Győző, akinek szintén nem pont az éneklés az erőssége, az egyik dalt (Illegalitás) színészi képességeivel is ragyogóan megoldja - ez az est egyik olyan pillanata volt, amikor azon kezdtem gondolkodni, hogy muszáj lenne szakítani azzal a bennem megrögzött gondolattal, hogy Cseh Tamás dalokat csak a szerző előadásában (és az általa preferált stílusban) érdemes hallgatni.
Valamennyi népszerű szám nem férhetett bele két órába - a magunk részéről például azt fájlaljuk leginkább, hogy az „Arthur Rimbaud elutazik”, a „Lee Van Cleef” vagy a „Micsoda útjaim” kimaradtak -, de ekkora életmű esetében ez elkerülhetetlen: mindig vannak rajongók, akik némi hiányérzettel térnek haza kedvencük koncertjéről.