Két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla azt a 30 éves gödöllői nőt, aki egy patak közelében magára hagyta újszülött gyermekét Gödöllő-Máriabesnyőn.
A vád szerint a nő 2018 őszén esett teherbe, de semmilyen módon nem készült fel a szülésre és a gyermek elhelyezésére. Állapotát még a környezete előtt igyekezett titokban tartani.
Tavaly április közepén - a terhesség 32-33. hetében - hasi görcsöt tapasztalt. Elment sétálni, de útközben érezte, hogy megindult nála a szülés. Ekkor két utca közötti füves területre ment, ahol egy bokor takarásában megszülte a gyermeket, akit azután magára hagyott.

Egy járókelő és az ingatlan tulajdonosa bukkantak rá a babára, akik azonnal értesítették a mentőket. Az újszülött testhőmérséklete jelentősen lecsökkent, ezért, ha nem találnak rá, 1-2 órán belül meghalt volna.
A nőt, M. Gabriellát, később csak az őt kereső rendőrök hívására tért haza.
Az eljárás és az ítélet indoklása
Az ügyészség emberölési kísérlet miatt öt év fegyházbüntetést kért M. Gabriellára arra az esetre, ha mindent részletesen bevall az előkészületi ülésen.
A törvényszék megállapította, hogy a nő sem jelenleg, sem a terhére rótt cselekmény idején nem szenvedett olyan kóros elmeállapotban, amely korlátozta vagy kizárta volna cselekménye következményeinek felismerésében vagy felismerésének megfelelő viselkedésében.
A táblabíróság nem találta alaposnak az ügyészi fellebbezést. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében irányadó körülményeket helyesen tárta fel.
Enyhítő körülményként értékelték, hogy a nő eshetőleges szándékkal követte el a cselekményét, illetve hogy az kísérleti szakban rekedt.
A másodfokú bíróság egyetértett azzal is, hogy a nő alacsony műveltsége a valódi segítség nélkül magára maradt elkövető esetében megkönnyíthette a cselekmény elkövetését.
Mivel az alacsonyabb intellektussal rendelkező nő állami gondozásban nőtt fel hat testvérével, ezért kevésebb tapasztalata lehetett a nehéz élethelyzetek megoldásában, és kötődési problémákkal is küzdött.

A tragédia részletei a helyszínről
Csütörtök délután egy csecsemőt találtak Gödöllő-Máriabesnyőn, egy patak partján. Az újszülött élt, amikor a mentők kiértek. Ellátták, majd kórházba vitték.
Nem sokkal később az anyát is kórházba vitték a mentősök, de őt rendőrök kísérték.
Gödöllő-Máriabesnyő egyik csendes utcája végében a helyszínelők dolgoztak, a zsákutca végét kordonnal zárták le.
A csecsemőt egy férfi találta meg, amikor éppen a barátnője elé ment, aki munkából tartott hazafelé.
Egy helyi asszony elmondása szerint az anya az árokparton szülte meg a csecsemőt, majd otthagyta. Elmondása szerint a nő nagyon rossz körülmények között él, elképzelhető, hogy az egész terhességét titkolta.
„Úgy hallottuk, hogy miután megszülte a gyereket, felszaladt a templomhoz, arra sétáltat mindig kutyát, ismeri azt a részt. Ott bujkált a rendőrök elől” - mondja az utcában élő asszony, akit nagyon megrendítettek a történtek.
A helyszínelők a vízelvezető csatornába rakták a nyomokat jelző tábláikat, tehát az sem kizárt, hogy a csatornában találták meg a csecsemőt.

„Nem tudom, milyen büntetést érdemel az ilyen, de az biztos, hogy jobban jár, ha nem kerül a kezeim közé. Nem értem, hogy lehet ilyet tenni” - mondja egy másik, közelben élő asszony.
A nőt elfogták, az orvosok ellátják.