Csecsemőmentés Auschwitzban: Az élet reménye a haláltábor árnyékában

Nemrég emlékeztünk Auschwitz felszabadulására. Az idei megemlékezések a gyermekek sorsára fókuszáltak. A nácik mintegy 232 ezer kiskorút deportáltak a táborba, akiknek 93 százaléka zsidó volt. Bölcsődés- és óvodáskorúak, kisiskolások és kamaszok egyaránt. A legtöbb gyermek Magyarországról érkezett Auschwitzba, és túlnyomó többségüket azonnal megölték. A legkevesebb esélyük azoknak volt, akik ott születtek.

A születések tiltása és a kezdeti szörnyűségek

Az Auschwitzban született gyerekek száma ismeretlen. A legtöbb születésről feljegyzés sem készült, ha mégis, a felszabadulás előtt az SS elégette az iratok nagy részét. Összesen több ezren lehettek. 1940 nyara és 1942 tavasza között Auschwitzba csak férfi rabokat vittek, ezért szülés sem volt. Az első női foglyok 1942. március 26-án érkeztek, 999 fő a ravensbrücki koncentrációs táborból. Néhány órával később 999 fiatal zsidó lány és asszony szállt ki a vagonokból, akiket Poprádról deportáltak az első szlovák transzporttal. Auschwitz történetében először közöttük voltak állapotos nők.

A tábor akkori SS-főorvosa, Dr. Bodmann egyenként szakította meg a terhességüket, és többségük hamarosan vérmérgezés áldozata lett. Mivel az özönlő zsidó transzportokkal egyre több terhes nő érkezett, új módszer kellett. A szülést betiltották, a terhes nőket pedig munkaképtelenként kezelték: az SS szanitécek a szívükbe adott fenolinjekcióval ölték meg őket. Ha a szülés mégis beindult, az újszülöttel is így végeztek, zsidókkal és nem zsidókkal egyaránt.

A szelekció bevezetése és a körülmények romlása

1942 júliusától bevezették a szelekciót. A szlovák, belga, francia, holland, lengyel stb. szerelvényekkel érkező zsidók közül már csak az SS-orvosok által kiválogatott munkaképesek kerülhettek be a táborba. A többieket, köztük az állapotos nőket is, ideiglenes gázkamrává alakított parasztházakban ölték meg Birkenauban (Auschwitz II).

1942 augusztusában az FKL (női tábor) lakóit Auschwitzból az új birkenaui lágerbe költöztették, ahol a korábbinál is sokkal rosszabb körülmények közé kerültek. Az új FKL barakkjaiban nem volt se villany, se folyóvíz, se wc. Az éhségtől, túlmunkától, veréstől, fagytól, tífusztól szenvedő nőket időről-időre meztelenül szelektálták. A kiszűrt munkaképteleneket tömegesen küldték a gázba. Év végére a 28 ezer női fogolyból már csak 5400-an éltek. Akinek érkezéskor sikerült eltitkolnia terhességét, előbb-utóbb lebukott és megölték.

Változó szabályozás 1943-ban: A munkaerőhiány hatása

Mivel a tífuszjárvány miatt foglyok tízezrei haltak meg vagy kerültek gázkamrába, 1943 tavaszára munkaerőhiány alakult ki. Az SS valószínűleg ennek hatására vezetett be új szabályt. A terhes nőket immár nem bántották, hanem a birkenaui FKL (BIa szektor) 24-es barakkjába küldték. Itt dolgozott a német Klara nővér, aki eredetileg bába volt és illegális abortuszok miatt deportálták Auschwitzba. Most az SS parancsára pontosan azt kellett tennie, amiért letartóztatták: asszisztensnőjével, egy német prostituálttal, beindította és levezette a szüléseket. Az újszülötteket egy nagy vödör vízbe dobták "...amelyben a hat-, hét-, kilenchónapos újszülöttek sikoltoztak és nyöszörögtek, amíg meg nem haltak" - emlékezett egy lengyel szemtanú. Ha valaki másik barakkban szült, jelenteni kellett. Egy SS-szanitéc hamarosan megölte a babát, az anyát pedig azonnal visszaküldték dolgozni.

Nem zsidó gyerekek sorsa 1943-1944 között

1943 májusától Auschwitzban betiltották az "árja" gyerekek likvidálását. Ettől kezdve a nem zsidó újszülötteket sem ölték meg. A lágerirodában éppúgy kiállítottak róluk egy fogolykartont (Häftlings-Personal-Karte), mint bármelyik új felnőtt fogolyról. Születésükről anyakönyvi kivonat (Geburtsurkunde) készült, melyben születési helyként a fiktív auschwitzi Kaszárnya utca (Kasernenstrasse) címet adták meg. A babák is kaptak fogolyszámot, amit - mivel a kezük túl kicsi volt - legtöbbször a combjukra tetováltak. Ez alól csak a német újszülöttek mentesültek.

Klara nővért leváltották, a születéseknél immár legálisan segédkezett egy kiváló lengyel bába, Stanisława Leszczyńska. A tábori kórházban hamarosan egy külön "szülészeti osztály" létesült 30, emeletes ággyal. Az osztályon egyetlen baba sem halt meg szülés közben. Utána a kismamák pár napig az újszülöttel maradhattak. Ezután visszatértek a barakkjukba és ismét dolgozni kezdtek. Ha egy babát fajilag tisztának találtak ("elnémetesítésre alkalmas"), akkor az SS örökbefogadó német szülőknek adta. A többiek visszakerültek anyjukhoz, vagy egy külön gyerekblokkba (Kinderblock) vitték őket. Így vagy úgy, többnyire hamarosan meghaltak a rossz körülmények miatt.

Lengyel Olga, a Perl doktornő mellett dolgozó kolozsvári ápolónő szerint, ha a fájások nappal kezdődtek, a nők a legalsó priccsre terített takarón szültek a saját barakkjukban. Ha éjszaka történt, akkor az anyát titokban becsempészték az üres és sötét kórházbarakkba, ahol legalább a vizsgálati asztalra feltehették. Az újszülöttek sorsa nem változott: befogták az orrukat és a kitátott szájukba mérgező szert öntve ölték meg őket. "Egy injekcióval talán gyorsabb lett volna, de az nyomot hagyott volna (a holttesten) és nem engedhettük, hogy a németek megsejtsék az igazat...Így a németeknek belőlünk is sikerült gyilkosokat csinálniuk. A meggyilkolt babák képe egészen a mai napig üldöz... Még mindig hiába próbálom megnyugtatni a lelkiismeretemet. Még mindig látom az anyjuktól elszakított kisdedeket. Érzem a kis meleg testüket, ahogy a karomban tartom őket... " - írta később Lengyel Olga.

A roma (cigány) családi tábor

A legtöbb regisztrált csecsemő a hivatalos nevén cigány családi táborban (Zigeunerfamilienlager) született. A birkenaui BIIe szektorban 1943 februárjában felállított lágerbe mintegy 23 ezer, főleg osztrák és német romát deportáltak. A beérkezőket nem szelektálták, a családok együtt maradhattak, kötelező kényszermunka nem volt. A terhességet nem üldözték, a szülést nem tiltották. Sőt, a gyerekeknek óvodát (Kindergarten) szerveztek és még egy játszóteret is kialakítottak, amit előszeretettel mutogattak a berlini delegációk fejeseinek. Mégis, a majdnem 380 itt született roma újszülött közül egy sem élte meg a felszabadulást. Többségükkel a borzalmas higiéniai körülmények, az éhezés és a járványok (tífusz) végeztek. Sok roma baba a cigánytábor főorvosa, Dr. Josef Mengele és kollégái álorvosi kísérleteinek esett áldozatul. Egy cseh doktor szerint anyjukat szülés előtt szándékosan megfertőzték tífusszal, mert a németek tudni akarták, vajon a méhlepény megóvja-e az újszülöttet a betegségtől. Ezek az asszonyok 40 fokos lázasan szültek a mocsokban. "Kértem szappant, hogy legalább a szülés levezetése előtt kezet mossak, és kértem fertőtlenítőt, de (az SS-orvosok) azt mondták, hogy a gyerekek úgyis meg fognak halni és mindegy, hogy fertőzéstől, vagy valami mástól halnak meg." A kísérleti alanyok artériájából vért vettek a labor számára, később pedig az anyákat és a babákat is megölték.

Az anyák küzdelme és az életmentés esélyei

Bár a terhesség 1943-tól a nem zsidók számára legálissá vált, az anyák nem kaptak segítséget. Már a szülés előtt éhezni kezdtek, mert kenyéradagjukért vettek takarót, szappant, babaruhát a tábori feketepiacon. Lepedőből csináltak pelenkát. Mivel a kimosott pelenkák kiteregetését az SS külön szabályban tiltotta be, a vizes rongyokat az anyák a saját testükön szárították. Birkenauban óriási problémát jelentett a vízhiány, ha hoztak is vizet, az fertőzött volt és nem lehetett meginni. A babákat így csak a kávénak csúfolt fekete löttyben lehetett fürdetni. Ha egy kismama teje elment, gyermeke éhen halt, hacsak egy másik anyuka nem tudta szoptatni. Ugyanazt az ételt kapták mint a többi rab, de újszülötteknek nem adhattak marharépa-, vagy káposztalevest, fekete kenyeret.

1944 elejétől a Rudolf Hösst váltó új auschwitzi táborparancsnok, Liebehenschel több könnyítést is bevezetett. Az újszülöttek és az anyák speciális, kímélő diétát (némi tej, fehér kenyér, zabkása) kaptak és hamarosan megengedték, hogy külön blokkban lakjanak együtt.

Zsidó sors 1944-ben: A remény utolsó szikrái

Ezek a fokozatos könnyítések azonban nem vonatkoztak a tábor populációjának 80-90 százalékát kitevő zsidókra. A szülészeti osztály lengyel segédápolónője így emlékezett: "A zsidó gyerekek nem voltak jogosultak élni... Stanisława Leszczyńska szülésznő azt a parancsot kapta, hogy ne vágja el a zsidó újszülöttek köldökzsinórját és a méhlepénnyel együtt dobja őket egy vödörbe. Ő azonban azt mondta nekünk, hogy katolikus és nem fog gyerekeket gyilkolni, és teljesíteni fogja emberi kötelességét. A szülések megfelelő módon zajlottak, a gyerekeket odaadták az anyáknak. Mégis, a 17. blokkban 1943-1944 fordulóján született összes gyerek meghalt."

A kisdedek többnyire éhen haltak, mert a zsidó nőknek azt is megtiltották, hogy szoptassák a gyereküket. Sok újszülöttet a saját anyja fojtotta meg, mert már nem bírta nézni, ahogy napokig szenved. Aki erre nem volt hajlandó, azt munkaképtelenként pár nap után az 1943-ra felépült egyik modern krematóriumba küldték - gyerekkel együtt. Az új transzportokkal érkező állapotos zsidó nőket továbbra is azonnal elgázosították.

Birkenauban mégis sok állapotos zsidó nő átjutott a szelekción és egy darabig el tudta titkolni terhességét. Hasukat eltakarták, vagy az SS-ek azt hitték, hogy az éhezés miatt gyakran kialakuló hasi ödémától puffadtak fel. A németek, főleg Mengele (akit ekkorra már egész Birkenau főorvosává léptettek elő) változatos trükkökkel próbálták őket kiszűrni. Sorakozónál gyakran azt mondták, hogy a terhesek nyugodtan lépjenek ki, mert egy kímélő táborba, jobb körülmények közé kerülnek, ahol majd dupla fejadagot kapnak. A hazugságot sokan elhitték, őket teherautókkal a krematóriumba szállították. A Halál Angyalaként ismert SS-orvos egy cseh zsidó nő gyermekét szemelte ki egy másik kísérletre. Arra volt kíváncsi, hogy a kisded mennyi ideig bírja étel nélkül. Anyja mellét lekötöztette, hogy ne tudja szoptatni, és minden nap személyesen ellenőrizte a haldoklás lassú folyamatát. Egy hét után a baba még mindig élt. Ekkor közölte az anyával, hogy másnap reggel készüljön az indulásra. Ez a gázkamrát jelentette. Az utolsó éjjel az anya morfiummal ölte meg a kislányát, aki a karjában halt meg. Ezt követően visszament a barakkjába dolgozni.

Magyar csecsemők és kismamák sorsa

Az 1944 májusa-júliusa között deportált 430 ezer magyar zsidó között több ezer csecsemő, újszülött, vagy meg sem született baba fulladt meg a gázban. A különböző becslések szerint százaknak azonban ennél is szörnyűbb sors jutott. Egy terhes lengyel zsidó nő az egyik szelekción bukott le. A félig kész, lepusztult BIII szektorba, az ún. Mexikóba került, ahol 1944 nyarán magyar nők tízezreit szállásolták el. Több tucat állapotos társával együtt koraszülést stimuláló injekciókat kapott. Miután a szülés lezajlott, a gyerekeket elvették tőlük és egy külön szobában gyűjtötték: "A barakkunkhoz minden nap egy teherautó jött, elvitte a halottakat és az újszülötteket a krematóriumba, hogy ott elégessék őket" - emlékezett később az anya, akit szülés utáni első munkanapján lassúsága miatt véresre vert a kápó.

Ezekről a teherautókról a halottakat égető Sonderkommando túlélőinek beszámolóiból is tudunk. Egyikük, Feliks Rosenthal látta, amint az V. krematóriumhoz érkező teherautó platója tele van meztelen, vagy papírkötésbe tekert csecsemőkkel. A sofőr felemelte a platót, a babák pedig egyenesen az épület mögött ásott halottégető árkokba hullottak. A kisdedekre részeg német SS-ek lövöldöztek: "De nem mindegyiket ölték meg. Sokan csak megsebesültek. Ezeket a gyerekeket elégették, sokan még félig éltek a lángoló halotti máglyákon" - emlékezett Rosenthal. Egy sonderkommandós művész, David Olere megörökítette a magyar gyerekek halálát. Más beszámolók szerint a krematóriumok parancsnoka, a szadista Otto Moll SS-főtörzsőrmester a vetkőzőkben a magyar zsidó nőktől elvette csecsemőiket és élve dobta őket az égő gödrökbe.

Úgy tűnik, hogy ez még Birkenauban is sok volt. Amikor Dr. Wirthsnek, az Auschwitz-komplexum SS-főorvosának jelentették, hogy élve égetik a gyerekeket, nem hitte el és azt válaszolta, hogy "ez lehetetlen" ("unmöglich"). Az SS-százados másnap személyesen ment a helyszínre. Kiderült, hogy a hír igaz és nem holmi túlkapásról van szó. Az akcióra személyesen Rudolf Höss, a magyar akció lebonyolítására ismét visszatérő SS-parancsnok adott utasítást. Túl sok magyar zsidó érkezett, kifogyóban voltak a készletek, ezért spórolni kellett a Zyklon B gázzal. 1944 nyarán a magyar zsidó lányoknak és asszonyoknak a szülés a halált jelentette. Orvosnő rabtársaik legalább az anyákat próbálták megmenteni és akár a terhesség 6-7. hónapjában is beindították a szülést, vagy abortuszt hajtottak végre.

A műtétekre többnyire titokban, éjjel került sor, az anyát a barakk közepén, a földön húzódó téglából épült fűtőcsatornára fektették. Miután a magyar zsidó női táborban (BIIc) 1944 nyarán kórházat állítottak fel, a beavatkozásokat ennek 10 fős egészségügyi személyzete végezte. A műtéteket víz, műszerek, gyógyszerek és világítás nélkül bonyolították le. A kezüket, kanalat, kést használtak, közben gyertyával, vagy meggyújtott papírfecnikkel világítottak. A kórházat vezető máramarosszigeti nőgyógyásznő, Dr. Perl Gizella számos abortuszt és szülést vezetett le titokban és sok nőt megmentett. Az újszülöttet megsimogatta, megcsókolta, utána pedig sírva megfojtotta a kisdedet. A testeket a barakkok előtt felhalmozott hullák közé rejtették. Később a női kórház kapott némi gyógyszert és orvosi eszközt. A szülés ugyanakkor továbbra is tilos volt, ezért a közreműködő zsidó személyzet az életével játszott. A pácienseket nem vihették nyíltan a kórházba.

A túlélés csodái: Példák az életmentésre és a trauma feldolgozására

Stanisława Leszczyńska, a lengyel szülésznő, akit "Anyának" neveztek, hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot. Amikor Leszczyńskának elmondták, hogy az ő feladata a gyermekek meggyilkolása, elutasította ezt. Klara többször megverte őt, de még akkor is megtett mindent annak érdekében, hogy életben tartsa az anyákat és a csecsemőket is. Minden szülés előtt keresztet vetett és imádkozott. Stanislawa továbbra is egészséges csecsemőket segített a világra, ám már nem tudta eltitkolni a születésüket, így a gyerekek a nácik kezére kerültek. Azoknak a csecsemőknek megkímélték az életét, akik árja jegyekkel születtek, őket német árvaházakba küldték szét, örökbe adásra. Stanislawa szembeszállt Dr. Mengelével is, aki megtiltotta neki, hogy életben tartsa a csecsemőket. A bába természetesen ellenszegült és titokban szoptatós „nővéreket” állított csatasorba, akik az alultáplát, lefogyott és emiatt anyatejjel nem rendelkező anyák helyett táplálták az újszülötteket. Így azok a babák, akik a tábor felszabadítása előtt nem sokkal születtek, túl tudták élni a viszontagságokat.

Orosz Angéla, aki az auschwitz-birkenaui haláltáborban, titokban született, egyike a túlélés csodáinak. Édesanyja, aki már állapotosan elhurcoltatott, megjárta Mengele pokoli kórtermeit, és injekciókat is kapott a méhébe. Egy másik lágerorvos felajánlotta, hogy abortálja a nyolc hónapos magzatot, ám a nő nemet mondott, kockáztatva ezzel, hogy a többi lágerben szült nőhöz hasonlóan őt is elgázosítsák az újszülöttel együtt. Hogy végül ő és kisbabája is életben maradhatott, az kizárólag a vakszerencsének köszönhető.

Az Orvos-Tóth Noémi által is vizsgált transzgenerációs trauma, vagyis a holokauszt és a túlélés traumájának továbbadása, komoly kihívást jelent a következő generációk számára is. Angéla lánya, Kathleen, vagyis Kati, azt a küldetést tűzte ki maga elé, hogy ő bizony szeretné letenni azt a traumát, amit ő édesanyján keresztül a nagyanyjától örökölt meg, éspedig azért, hogy ő már ne adja tovább a saját gyerekeinek.

tags: #csecsemoket #mentett #auswitz