A gyermek ortopédia az orvostudomány azon ága, amely a gyermekkori mozgásszervi rendellenességek felismerésével, megelőzésével és kezelésével foglalkozik. Fontos, hogy a problémákat időben felismerjük, mivel az időben megkezdett kezelés nagyban hozzájárulhat a későbbi egészséges fejlődéshez. A gyermekek ortopédiai szűrése és kezelése eltér a felnőttkori ellátástól, hiszen a gyermekek csontozata még fejlődésben van, ami lehetőséget ad arra, hogy a kisebb problémák könnyebben korrigálhatók legyenek.
Ekkor épülnek a csontok, megy végbe a csontosodás, ami a test vázrendszerét adja, így a korai felismeréssel és gyógyítással megelőzhetőek lesznek a felnőttkori mozgásszervi problémák. A mozgásszervek változásával, a növekedéssel összefüggő elváltozások nagyon ritkán járnak fájdalommal, ezért különösen fontos szerep hárul a szülőre. Fontos, hogy ismerje és idejében észrevegye az intő jeleket, amik mozgásszervi problémára utalnak, valamint, hogy a gyermek részt vegyen minden kötelező szűrővizsgálaton. A gyermek fejlődése során minden fejlődési szakasznak megvannak az arra az életkorra jellemző ortopédiai problémái.

Leggyakoribb gyermek ortopédiai betegségek
Az alábbiakban bemutatjuk a leggyakoribb gyermek ortopédiai betegségeket, amelyekkel érdemes gyermek ortopédushoz fordulni:
Veleszületett csípőficam
Ez egy gyakori fejlődési rendellenesség, amikor a csípőízület nem megfelelően alakul ki. Az időben történő felismerése és kezelése alapvető fontosságú, mivel a késlekedés súlyosabb mozgásszervi problémákhoz vezethet. Az újszülöttkori szűrővizsgálatok során könnyen kimutatható, és kezelése többnyire ortopédiai eszközökkel történik.
Lúdtalp
A gyermekek körében az egyik leggyakoribb lábprobléma a lúdtalp, amikor a lábboltozat lapos, és ez fájdalmat vagy fáradékonyságot okozhat a lábakban. Szerencsére a lúdtalp a gyermekek többségénél idővel magától rendeződik, de ha a probléma tartós, ortopédiai cipő, talpbetét vagy gyógytorna jelenthet megoldást.
X-láb és O-láb
A gyermekek fejlődése során normális, hogy a lábak helyzete változik. Azonban ha a X-láb vagy az O-láb állapot hosszú ideig fennáll, és zavarja a járást vagy fájdalmat okoz, ortopédiai beavatkozásra lehet szükség. Ezen problémák szintén könnyen kezelhetők a korai felismerés révén.
Gerincferdülés (scoliosis)
A gerincferdülés akkor alakul ki, amikor a gerinc oldalirányban elgörbül. A scoliosis általában pubertáskorban válik láthatóvá, és a kezelés súlyosságtól függően gyógytornától egészen a műtétig terjedhet. Fontos tudni, hogy az idejében felismert gerincferdülés hatékonyan korrigálható ebben a korban.

Vizsgálatok a gyermek ortopédián
A gyermek ortopédián számos vizsgálat áll rendelkezésre a mozgásszervi problémák felismerésére és diagnosztizálására. Az alábbiakban felsorolunk néhányat:
- Újszülöttkori csípőszűrés - Klinikánkon lehetőség van ultrahangos csípőszűrés elvégzésére. Az első ortopédiai vizsgálat születés után pár nappal történik. Ezt követően az első kötelező szűrővizsgálat 6 hetes korban zajlik. Az általános vizsgálat mellett ekkor kerül sor a veleszületett csípőficam szűrésére, mely kiemelten fontos, hiszen ha a baba combcsontja csúszkál a vápában, speciális külső eszközökkel még korrigálható és helyrehozható a csípőízület és elkerülhető a csípőficam kialakulása. Ez a csecsemő számára nem okoz semmilyen terhelést, hiszen lábai úgy helyezkednek el, mint az anyamédben. Ajánlott mindezt követően 4 hónapos korban ismét felkeresni a gyermek ortopédiát, amikor a baba már az oldalára tud fordulni és fejét már meg tudja emelni. A szűrővizsgálat során a gyermek ortopédus ellenőrzi az esetleges láb deformitások jelenlétét is, mint a befelé forduló lábfej, vagy a dongaláb. Ebben a korban ezek az elváltozások is maradéktalanul korrigálhatók.
- Gerincferdülés szűrése - A serdülőkor előtt végzett rendszeres gerincszűrések fontosak a gerincferdülés korai felismeréséhez.
- Lúdtalpszűrés - Különösen azoknál a gyermekeknél ajánlott, akiknél a családban előfordult mozgásszervi probléma. A lábboltozat vizsgálatával megállapítható, szükséges-e speciális talpbetét vagy kezelés.
- Sportalkalmassági vizsgálat - A gyermek sportolásra való felkészültségének értékelésére szolgáló vizsgálat, amely során az ortopéd orvos megvizsgálja a gyermek izom- és csontállapotát, és felméri, hogy a gyermek biztonságosan végezhet-e sporttevékenységeket.
Javasolt szűrővizsgálatok életkoronként
A járás megkezdését követően 3-4 hónappal indokolt a következő szűrés, majd 3 évesen az óvoda és 6 éves korban az iskola megkezdése előtt. Végül pedig iskolás korban 10 valamint 14 évesen ajánlott ismét ortopédiai szűrővizsgálat.
Milyen tünetekkel érdemes gyermek ortopédust felkeresni?
Számos jel utalhat arra, hogy érdemes gyermek ortopédiai vizsgálatra vinni a gyermeket. Néhány gyakori panasz és tünet, amellyel mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni:
- Járásbeli rendellenességek - Ha a gyermek biceg, húzza a lábát, vagy más szokatlan módon jár.
- Állandó vagy visszatérő fájdalmak - Láb-, csípő-, térd- vagy hátfájás, amely pihenésre sem múlik el.
- Mozgáskorlátozottság - Ha a gyermek nehezen mozog, például nem tud teljesen behajlítani vagy kinyújtani egy végtagot.
- Lábak vagy gerinc deformitásai - Ha a gyermek lábainak helyzete nem megfelelő.
Hogyan zajlik a gyermek ortopédiai vizsgálat Szigetváron?
A gyermek ortopédiai vizsgálat első lépése a részletes kórelőzmény felvétele, amelynek során az orvos megkérdezi a szülőket a gyermek panaszairól, korábbi betegségeiről és családi előzményeiről. A vizsgálat mindkét esetben a mozgásszervi anamnézis felvételével indul. Ennek segítségével az ortopédus nyomon tudja követni a mozgásszervek fejlődését a növekedéssel összefüggésben végig a gyermekkor folyamán.
Ezt követi a gyermek fizikális vizsgálata: szűrővizsgálat esetén a szakorvos ellenőrzi a talp, a járás, a testtartás, a mellkas, a gerinc és az ízületek alaki és funkcionális állapotát, valamint a reflexeket. Az orvos megfigyeli a járást, az ízületek mozgástartományát, valamint ellenőrzi a gerinc, a lábak és a csípő állapotát.
A vizsgálat általában fájdalommentes, és a gyermek komfortérzetére különös figyelmet fordítanak. Ha szükséges, további diagnosztikai vizsgálatokra (pl. röntgen, ultrahang) is sor kerülhet.
Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály Szigetváron
A Szigetvári Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztálya a kórház II-es számú épületének I. illetve II. emeletén található. Az osztályon 2015-ben 573, 2016-ban 534 beteg kezelését végezték. A felvételek legtöbbjét stroke és következményeik indokolták, ezek mellett kezelnek súlyos agy vagy gerincsérülésen átesett betegeket, valamint minden, rehabilitációt igénylő idegrendszeri tünettel járó kórképben szenvedő beteget. Az osztályon betegek másik legnagyobb csoportját a mozgásszervi betegek alkotják. Ide tartoznak a degeneratív és gyulladásos eredetű reumatológiai megbetegedésben szenvedők, valamint a friss műtéten átesett betegek is (pl. csípő és ízületi protézis beültetés után).
Az osztályon ezen kívül bármilyen eredetű végtagi amputáción átesett betegeket is kezelnek. Ellátási körükbe tartoznak trauma után rehabilitációra szoruló betegek is. A kórházban rendelkezésre állnak korszerű képalkotó vizsgálatok (digitális rtg., ultrahang és CT), részletes laborvizsgálatok elvégzésére és számos társszakma általi konzíliumok végzésére nyílik lehetőség. Az osztály a Pécsi Tudományegyetem szakképzésre akkreditált képző helye, így mozgásszervi rehabilitációs szakvizsgára készülő kollégák oktatásában is részt tudnak venni.

Kezelési lehetőségek
A gyermek ortopédia szakrendelés során történt kezelésekhez, különösen a vázrendszert érintő elváltozások (pl. gerincferdülés, hanyag tartás) kezeléséhez általában hosszabb idő kell. A gyógyítás folyamata során a szakorvos alkalmazhat gyógyszereket, speciális segédeszközöket (talpbetétek, speciális cipők, fűzők), valamint fizio- és fizikóterápiát. Fontos, hogy a fejlődésben lévő mozgásszerv aktív legyen, hogy erősödjön és fejlődjön, ezért a rendszeres testmozgás a javasolt terápiától függetlenül is erősen ajánlott.
Időpontfoglalás és elérhetőségek
Amennyiben gyermekénél ortopédiai problémát gyanít, időpontot foglalhat rendelőnkbe, ahol szakképzett gyermek ortopéd orvosaink várják. Időpontot foglalni kényelmesen lehet online felületünkön, vagy telefonos elérhetőségünkön keresztül.
- Postacím: Szigetvári Kórház, Ápolási osztály, 7900 Szigetvár, Szent István ltp. 7.
- Osztály mobil készüléke: 06/73/311-080
tags: #csecsemo #csiposzures #szigetvar