Kerekítő foglalkozások és baba termékek Cegléden

A Kerekítő egy baba-mama foglalkozáshálózat és egy pedagógia program, amelyet J. Kovács Judit alkotott meg 2009-ben, és amelyet azóta határon innen és túl száznál is több helyszínen alkalmaznak 0-3 éves korig.

Köszöntelek, Borosné Dobozi Anikó vagyok. Foglalkozásvezetőként 2019-ben csatlakoztam ehhez a közösséghez.

Mi az a Kerekítő Mondókázó?

A Mondókázót inkább a kisebbeknek, 0-3 éves korosztálynak szoktuk hirdetni. Alapja az ölbeli játék, valamint Kerekítő Manó rövid bábjelenete. Jelen van a labdás, ejtőernyős rész. A foglalkozás hossza kb.

A baba-mama alkalmakon a Kerekítő mondókás könyvcsalád köteteiből merítünk és közösségben éljük meg a játékos, meghitt pillanatokat.

Használd ki az alkalmat, hogy megtanuld a mondókákat, dalokat, és szentelj figyelmet a gyermekedre, így otthon is folytatása lehet a vidám perceknek! Ne előadásra vagy gyerekműsorra, hanem közös játékra készülj, ahol ugyan kötetlen formában, és a gyermek pillanatnyi kedve szerint, de próbáld eljátszani a hallottakat! Amennyire csak lehet, légy aktív résztvevő a kötetlen hangulatú mondókázás során!

A megvásárolt bérletek valamennyi helyszínen érvényesek.

A tavaszi szünetben, április 8-án is lesznek Kerekítő foglalkozások.

Szeretnél többet megtudni rólam és a Kerekítő baba-mama foglalkozásokról?

Jelenleg Cegléden és a környező településeken - Albertirsa, Felsőlajos, Monor és Szolnok - várom a kisgyermekes családokat Kerekítő foglalkozásaimra: Mondókázóra és Manó Tornára.

gyerekek mondókáznak

Információk a ceglédi foglalkozásokról

Cím: 2700 Cegléd, Mátyás király u. 7.

Parkolás: Az épület előtt van lehetőség parkolni.

Babakocsi: A babakocsit az épületben, a konyha részben lehet hagyni.

Mobiltelefon: Kérlek, hogy mobiltelefonod némítsd le a foglalkozás idejére!

Egyéb: Saját játékot, enni- és innivalót a foglalkozás ideje alatt ne vegyetek elő! A közös mondókázás legyen a középpontban, ezért kérlek, hogy szülőtársakkal folytatott beszélgetésre csak a foglalkozás előtt és után kerüljön sor, így is jó barátságok szoktak születni!

Baba termékek és webáruházak

A babaagynemubolt.hu webáruházat 2015-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a szülők számára a legjobb minőségű babaágyneműket és kiegészítőket kínáljuk. Olyan termékeket árulunk, amelyeket saját gyermekeinknél is használunk, és minden egyes darabot megbízható forrásokból szerzünk be.

Webáruházunkban széles választékot találsz babaágyneműkből és kiegészítőkből, babafészkekből, babaápolási és fürdetési termékekből, étkezési eszközökből és cumikból, utazási és babakocsi kiegészítőkből, gyerekszobai dekorációkból, valamint a népszerű Little Dutch játékokból és más elismert márkák termékeiből. Emellett gyerekdivat és ajándékutalványok is szerepelnek kínálatunkban.

Csatlakozz Te is a több ezer elégedett vásárlónkhoz, és tapasztald meg, miért választanak minket olyan sokan.

babaágynemű kínálat

Szállítási és átvételi lehetőségek

Cegléd és Debrecen

Személyes átvétel Debrecenben a Mamami átvételi ponton (4029 Debrecen, Cegléd u. 16.) nyitvatartási időben (H-P 9:00-16:00) lehetséges. Személyes átvétel esetén a szállítás INGYENES.

Országos kiszállítás

A megrendelt termékek ára és a szállítási díj fizetése készpénben vagy bankkártyával, a csomag átvételekor a futár részére történik.

FOXPOST Csomagautomaták

Kérd megrendelésed bármely FOXPOST csomagautomatába és nem kell egész nap a futárra várnod. A csomagautomata-hálózatunk automatái könnyen hozzáférhetőek az ország számos pontján, beltéren és kültéren egyaránt, akár 0-24-ben is elérhetőek. A csomag átvételére 5 nap áll rendelkezésedre. Az automatáinknál csak bankkártyával tudsz fizetni vagy FOXPOST applikációs átvétel esetén SimplePay-en keresztül.

GLS Automaták és Csomagpontok

Igazítsd saját idődhöz a csomagátvételt a GLS Automaták segítségével. A GLS Automaták többsége elhelyezkedésüknek köszönhetően 0-24 óráig rendelkezésére áll. A csomag átvételére az értesítésben szereplő PIN kód megadásával 5 munkanap áll rendelkezésre. Az utánvét kifizetése Automata esetén kizárólag bankkártyával történhet. A megrendelők kényelmesen és saját időbeosztásuk szerint vehetik át az árut a GLS CsomagPontokon keresztül, ahol a készpénzes fizetés biztosított. A GLS CsomagPontok jól megközelíthető helyeken találhatók, például bevásárlóközpontokban, benzinkutakon, könyvesboltokban vagy egyéb forgalmas üzletekben. A legtöbb hosszú nyitva tartással, akár hétvégén is várja a csomagot átvenni vagy feladni kívánó ügyfeleket.

MPL Autós Futárszolgálat és PostaPont

A postai kiszállítást az MPL autós futárszolgálat végzi munkanapokon 8-tól 17 óráig. Ha nem tudod átvenni a csomagod az első napon, ne aggódj, a futár másnap is megpróbálja kézbesíteni. Ha akkor sem vagy otthon, értesítőt hagy a postaládádban, és a Hozzád legközelebbi Postán át tudod venni a csomagot 3 napos őrzési időn belül. Nem kell otthon várnod a csomagot, köszönhetően PostaPont szolgáltatásnak.

Packeta Házhozszállítás és Csomagpontok

A Packeta házhozszállítási szolgáltatással egyszerűen és kényelmesen kaphatod meg rendeléseidet Ausztria, Németország, Románia és Szlovákia teljes területén belül is. A Packeta segítségével közvetlenül az ajtódig szállítjuk a csomagokat, így időt és energiát takaríthatsz meg. Külön öröm számunkra, hogy nemcsak belföldre, hanem külföldre is szállítunk, így bárhol is legyél, megrendeléseid gyorsan és biztonságosan érkeznek meg hozzád. A Packeta csomagszállító szolgáltatással könnyedén és gyorsan juthatsz hozzá rendeléseidhez. Válaszd ki a számodra legkényelmesebb átvevőhelyet (Hermes, romániai Packeta, szlovákiai Packeta), és vedd át csomagodat rugalmasan, amikor neked a legalkalmasabb.

Online Fizetési Lehetőségek

A Barion Smart Gateway egy teljesen hazai fejlesztésű, bankoktól független bankkártya és e-pénz elfogadására alkalmas fizetőkapu. A Barion felhasználók az ingyenes Barion applikáció segítségével egyre több boltban és vendéglátóhelyen mobillal is tudnak fizetni, anélkül, hogy készpénzt vagy bankkártyát kellene magukkal vinniük. A banki biztonságot az MNB felügyelete garantálja.

csomag átvételi pontok térképe

tags: #cegledi #utca #bababolt