A polgári (munkaügyi) per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy a bíróság azokat valónak fogadja el. A polgári per egyik általános tétele, hogy ha a fél vitatja az ellenérdekű fél által állított tényt, akkor a bíróságnak bizonyítást kell elrendelnie. A polgári perjogunk elsődleges alapelve a bizonyítási szabadság, amely alapján a bíróság a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján a meggyőződése szerint állapítja meg, így döntve el a jogvitát. A bizonyítás alapvetően a tárgyaláson zajlik, ugyanakkor a felek kötelezettsége a peranyag szolgáltatása, azaz a perben jelentős tények állítása és az alátámasztásukra szolgáló bizonyítékok rendelkezésre bocsátása. A kötelezettség nyilvánvalóan a polgári per természetéből fakad, hiszen a peres felek érdeke az álláspontjukat alátámasztó bizonyítékok szolgáltatása.
A polgári perbeli bizonyítás a leglényegesebb ismérveit tekintve napjainkra nem jutott sokkal messzebb római jogi előzményeinél, habár az európai jogtörténet folyamán számos vargabetűt írt le és vadhajtást növesztett. A tipikus bizonyítási eszközök már kétezer éve is a tanúk, az okiratok, a szemle és az eskü voltak, bizonyító erejük, mérlegelésük nem volt szabályokhoz kötött. A római per tisztán szóbeli volt, a bizonyítékokat az ítélő bíróság közvetlenül vizsgálta meg. Ezzel szemben a germán jogok nem tették lehetővé a megengedett főbizonyítással szembeni ellenbizonyítást, így a bizonyító fél bizonyításának engedélyezése esetén a bizonyítás kockázatainak nem volt kitéve, annál inkább sem, mert a legfontosabb bizonyítási mód az eskü letétele volt. A kánoni perjog visszaszorította az irracionális bizonyítási módokat. Viszont egyfelől írásbelivé tette a pert, ezáltal az nemcsak rendkívüli módon elhúzódott, de az ítélő bíró(i tanács) részben vagy egészében el is szakadt a bizonyítástól. Másfelől kötötté vált a bizonyítás. Előre meghatározott volt a bizonyítási eszközök alkalmazhatósága, megkívánt számaránya, súlya, értéke. Ezzel a bírói önkény érvényesülését igyekeztek korlátozni, miközben a bizonyítékok mérlegelése életidegenné vált.
A modern polgári per kialakulásának kezdetei a XVII-XVIII. századra nyúlnak vissza. A francia perjog már a XVII. század derekán visszatért a szóbeliséghez, majd a XVIII. század végén megszüntette a kötött bizonyítási rendszert. A XIX. század második felében a német perjog a bizonyítást a felek rendelkezési hatalma alá helyezte. A liberális perben szembenálló felek perbeli esélyegyenlőtlenségének ellensúlyozására a XIX. század végi osztrák polgári perrendtartás a bíró pozícióját megerősítette a bizonyítás kereteinek, irányának meghatározásában és foganatosításában. A szocialista perjogok ezt a bírói szerepkört a végletekig felerősítették, a felek perbeli szerepvállalását a háttérbe szorítva a bizonyítási eljárásban a hivatalbóliság elvét tették általánossá. A szocialista államberendezkedés európai megszüntetése óta a volt szocialista országok a korábbi liberális-szociális perjogi modellhez visszatérés útjait keresik, közöttük Magyarország is. Hazánkban ennek legújabb jogalkotási eredménye a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény.
A bizonyítás fogalmi megközelítésének két útja ismeretes a polgári perjogtudományban: az egyik a bizonyítás általánosabb, logikai aspektusát, a másik a specifikusabb, eljárási szempontját emeli ki. A logikai irányzat a kifejezés jelentéstartalmából az állítás helyességének, valósághűségének a kimutatását ragadja meg, azt a mozzanatot, amikor a bíróság az elé tárt jelenbeli bizonyító tényekből a feltárandó múltbeli bizonyítandó tényekre következtet, és megállapítja a bizonyításra szoruló tényállítás tényszerűségét vagy annak hiányát. Ez az elmélet a bírót helyezi a bizonyítás centrumába. A processzuális irányzat arra a tevékenységsorozatra koncentrál, amellyel a felek kívánják a bírót a bizonyító eszközeik előterjesztése útján meggyőzni a saját tényállításuk tényszerűségéről. Ennek az elméletnek a hívei a bírót nem a bizonyítás alanyának, hanem a címzettjének tekintik. A szintetizáló iskola egyesíti a két elméletet. Lényeges fogalmi elemként emeli ki a feleknek azt a külső tevékenységét, amellyel a bíróság meggyőzésére törekednek, de nem feledkezik meg arról sem, hogy ebben a bíróság is tevőlegesen vesz részt, nemcsak passzív szemlélője a bizonyítás folyamatának, hanem aktív foganatosítója is. Lényeges fogalmi elemként kezelik a processzus eredményét, azt a belső értékelő-mérlegelő tevékenységet is, amelynek eredményeként a bíróban kialakul a meggyőződés a döntést kívánó jogvita ténybeli alapjáról.
A definíció értelmezési kerete a polgári per. A polgári perek kisebb halmazt alkotnak, mint a polgári eljárások, melyek az előbbieket is magukba foglalják. A peren kívüli polgári eljárásokban (a nemperes eljárásokban) azonban a bizonyítás vagy erősen korlátozottan érvényesül, vagy sehogy. A polgári perek két jellegadó, szerkezetformáló jellemzője a szóbeliség és a kontradikció (a szembenálló felek kölcsönös meghallgatásának biztosítottsága). A nemperes eljárásokból egyik vagy másik vagy mindkét elem hiányzik, ha részlegesen meg is vannak (közbeékelődő eljárási szigetek, mint például a kifogás elbírálása a felszámolási eljárásban), a perek sajátosságait mutatják.
A bizonyítás definícióban rejlő fő fogalmi elemei a következők: A bizonyítási cselekményeket végző bíróság és a peres felek (valamint ez utóbbiakkal egy tekintet alá eső más perbeli személyek) a bizonyítás alanyai. Bizonyításra azok a tényállítások (hivatalbóli bizonyítás esetén azok a törvényi tényállási elemek) szorulnak, amelyek valós voltának (megvalósulásának) bizonyítás nélküli megállapítását nem teszi lehetővé a törvény. Ezek a bizonyítás tárgyai. A bizonyítás tárgyairól a bíróság a bizonyítékok észlelése alapján szerez meggyőződést. A bizonyítékok olyan ténybeli információk, adatok (az ún. bizonyító tények), amelyekből közvetlenül (kivételesen közvetve) logikai következtetéseket lehet levonni a bizonyítás tárgyaira (az úgynevezett bizonyítandó „tények”-re) nézve. A bizonyítékok a bizonyítás eredményei (produktumai). A bizonyító tényeket a bizonyítási eszközök hordozzák. A bizonyítási eszközök „használatával”, alkalmazásával ismeri meg a bíróság a bizonyítékokat. A bizonyítási eszközök természetükhöz igazodóan különbözőképpen „használhatók”. Ezek a különböző használati formák, módszerek a bizonyítási módok.
A bizonyítási eljárásban is érvényesülő perjogi alapelvek: a rendelkezési elv, a tárgyalási elv, a szóbeliség, a közvetlenség és a nyilvánosság elve. Ezek a polgári peres eljárás egészét átható princípiumok.
A bíróság szabadon választ a bizonyításfelvétel különböző eljárási rendjei között. Ezek: a bizonyításfelvétel általános szabályai (Pp. 277-278. §), valamint a különös szabályai, közöttük az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás [Pp. 277. § (3) bekezdés, 280. §, 622-627. §], a kiküldött bíró útján történő bizonyításfelvétel [Pp. 277. § (4) bekezdés, 281. §], valamint a megkeresett bíróság útján történő bizonyításfelvétel [Pp. 277. § (4) bekezdés, 282-283. §]. Nem tartozik viszont ide az előzetes bizonyítás (Pp. 334-339. §), amely bár sajátos eljárási rendje a bizonyítás felvételének, nem esik a bíróság - pervezetés körébe tartozó - választási szabadsága alá: elrendelésének csak az érdekelt fél kérelmére van helye. Az eljárási rend megválasztásának szabadsága kiterjed a más eljárásban felvett bizonyítás eredményének a felhasználására is (Pp. 270. §). Ebben az esetben viszont - az előzőektől eltérően - nem a bizonyítás felvételének a sajátos rendjéről, hanem a már felvett bizonyítás felhasználásának a sajátos rendjéről van szó. Fontos hangsúlyozni, hogy a Pp. 263. § (1) bekezdése, mely szerint „[a] bíróság a perben […] alakszerű bizonyítási szabályokhoz […] nincs kötve”, nem azt jelenti, hogy a bizonyítási eljárásnak ezektől az általános vagy különös szabályaitól eltérhetne. Ezek nem is diszpozitívak, a felek sem térhetnek el tőlük közös megállapodással és erre a bíróságot sem hatalmazhatják fel.
A bíróság szabadon határozza meg a bizonyítási cselekmények körét és sorrendjét [Pp. 278. § (1) bekezdés]. Ez a pervezetési szabadság kiterjed a már meghozott döntés megváltoztatására is [Pp. 276. §].
A bíróság szabadon választja meg a bizonyítandó tény bizonyítására legalkalmasabb bizonyítási módokat.
A bizonyítási eszköz megválasztásának szabadságát korlátozza a jogsértő bizonyítási eszközök felhasználásának - kivételeket megengedő - általános tilalma.
A mérlegelési, tényállás-megállapítási szabadság kifejezett törvényi korlátait állítja fel a Pp. 264. §-a, amely bizonyos vonatkozásokban függésbe hozza a polgári perben eljáró bíróságot a döntése kialakításakor más (büntető, illetve közigazgatási) bíróság által hozott határozatoktól. A bizonyítási szabadságot korlátozza a Pp. 269. §-a is, amely általánosságban tiltja a jogsértő bizonyítási eszközök perbeli felhasználását, bizonyos feltételek mellett azonban lehetővé teszi a bíróság számára a befogadásukat, kivéve azt, amelyet az élethez és testi épséghez fűződő jog megsértésével vagy erre irányuló fenyegetéssel szereztek meg.
Bizonyítási korlátokat felállítanak olykor más, jellemzően anyagi jogi jogszabályok is. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény.
A bizonyítási szabadság korlátozása nem áll a felek rendelkezési hatalma alatt. Ennek valós veszélye az általános szerződési feltételeket alkalmazó, ügyfeleivel szemben erőfölényben lévő potenciális peres felek esetében jelentkezhet.
Különböztethetünk a bizonyítás statikus és dinamikus, anyagi és eljárási, továbbá általános és különös szabályanyaga között. E teoretikus tagolás nem kiforrott az eljárásjog-tudományban. Van olyan nézet, amely dinamikusnak a bizonyítási eszközök bíróság elé tárására irányuló eljárási cselekményeket, statikusnak „a külvilág felé kevésbé megjelenő” mozzanatokat tekinti, utóbbiak közé sorolva a bizonyítás indítványozását és elrendelését, a bizonyítékok mérlegelését, s az előbbieket eljárási, az utóbbiakat anyagi bizonyítási jognak nevezi. Statikusnak (anyagi jellegűnek) azokat a rendelkezéseket tekintjük, amelyek a bizonyítás anyagával és rendező elveivel foglalkoznak, mint a bizonyítás szabadságának az elve, a bizonyítási érdek és szükséghelyzet, a bizonyítás eszközei és azok jogszerű vagy jogsértő minősége.
A felosztás elsősorban didaktikus célokat szolgál.
Általános és különös bizonyítási szabályok között különböztethetünk tágabb és szűkebb értelemben is. Tágabb értelemben a peres eljárás általános és különös szabályozásának relációjában. A különleges eljárások (mint a személyi állapotot érintő perek, a sajtó-helyreigazítás iránt indított perek, a munkaügyi perek, a végrehajtási perek) az általános szabályokhoz képest számos különös, csak adott pertípusra érvényes bizonyítási szabályt tartalmaznak. De a bizonyítás általános normaanyagán belül is elvégezhető az osztályozás: a bizonyítás felvételének rendjében is érvényesülnek az általánostól elkülönülő, speciális módozatok. A bizonyításfelvétel különös rendjének tekinthetők az előzetes bizonyítás, a bizonyításfelvétel elektronikus hírközlő hálózat, kiküldött bíró és megkeresett bíróság útján.
A bizonyítás alanyai nem azonosíthatók azzal a személyi körrel, akik részt vesznek a bizonyítási eljárásban. A per alanyaival azonosíthatók, lévén a bizonyítási eljárás az egyik szegmense a peres eljárásnak - az egészre kiterjedő alanyiság a részre is kiterjed. Beck Salamon nyomán a cselekvésre való felhatalmazottságban látjuk a peralanyiság attribútumát. „Pozitíve: a polgári per alanyai közé azokat soroljuk, akiknek a per lebonyolítására - perbeli pozíciójuk szerint elkülönülő hatalmi kört juttat a törvény.” Ezek a következők: a peres felek és a velük egy tekintet alá eső személyek (beavatkozó, ügyész, ez utóbbi akkor, ha nem félként, hanem a fél helyett vagy mellett, az általános perindítási, fellépési jogát gyakorolva vesz részt a perben), a felek perbeli képviselői (ideértve az ügygondnokot is) és az eljáró bíró vagy bírói tanács tagjai (ideértve az ülnököt és a bírósági titkárt is). Nem tartoznak a peralanyok, következésképpen a bizonyítás alanyai közé: a támogató, a tolmács és a fordító, a perbehívott (feltéve, hogy a perbehívást nem fogadja el), a kézbesítést végző végrehajtó és a kézbesítési megbízott. A bizonyításfelvétel szereplői közül nem ruházhatók fel alanyisággal a tanú, a szakértő, az okirat és a szemletárgy birtokosa (feltéve, hogy a féltől különböző személy), valamint mindazon eddig meg nem nevezett személyek, akiknek a bizonyításban való részvételét a bíróság szükségesnek tartja. A bizonyításfelvételnek ezeket a szereplőit összefoglaló néven közreműködőknek nevezzük.
A peres felek, a velük egy tekintet alá eső személyek, valamint a perbeli képviselők bizonyítási jogköre azonos, jogállásuk viszont nem. A beavatkozó és az ügyész jogkörének korlátozottsága a bizonyításon kívül esik.
A bizonyítási érdek fogalom alatt annak meghatározását kell értenünk, hogy a perben felmerült valamely vitás tény fennállásának bizonyítása melyik fél érdekében áll, melyik fél feladata az azzal kapcsolatos bizonyítási indítványok előterjesztése, bizonyítékok rendelkezésre bocsátása. A Pp. 265. § (1) bekezdése szerint törvény eltérő rendelkezése hiányában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény, amely hatvanöt év elteltével váltotta fel az 1952. évi III. törvényt, az új polgári perrendtartás rendelkezéseinek elsajátítása, az összefüggések megismerése és megértése nemcsak a jogalkalmazókat állította kihívás elé, hanem azokat is, akik a polgári eljárásjog tananyagából kívánnak felkészülni.
A Pp. hatályos szövege az állítási szükséghelyzet fennállási feltételei között nevesíti azon elvárást [184. § (1) bek. b) pont], hogy a fél igazolja, hogy az információ nemcsak megszerzése, hanem megtartása érdekében szükséges intézkedéseket is megtette. Ha ezt nem teszi, vagy akár kizárólag ezt ellenvalószínűsíti az ellenérdekű fél, a szükséghelyzet fennállása nem állapítható meg. Az állítási szükséghelyzet körében tehát az erre hivatkozó félnek azt is igazolnia kell, hogy az adott információ megtartása érdekében szükséges intézkedéseket megtette.
A Pp. (165. §) szerint teljesen irreleváns, hogy a bíróságnak felróható-e az irat elvesztése, megsemmisülése, az ilyen iratok pótlására az ügyben eljárt bíró, illetve az elnök intézkedik. Ha az elveszett vagy megsemmisült iratok alapján hozott határozat jogerős és végrehajtható, a befejezett ügy iratainak pótlása mellőzhető. A felektől ilyen esetben csak a határozat hiteles kiadmányát vagy másolatát kell beszerezni.
A perbeli felelősségre továbbra sem tartalmaz a Pp. általános gondossági mércét. A Pp. és a Ptk. tárgyi hatálya alapján pedig megállapítható, hogy utóbbi nem mögöttes szabálya az előbbinek, így annak általános gondossági mércéje sem alkalmazható a perjogi viszonyokban, legfeljebb a jóhiszemű eljárás elvének közvetítésével.
A hatályos szabályozás [Pp. 184. § (1) bek. b) pont] szerint az állítási szükséghelyzetre hivatkozó félnek igazolnia kell, hogy az információ megszerzése és megtartása érdekében szükséges intézkedéseket megtette. Meglátásom szerint a szükséges intézkedés objektív méce, amennyiben független az adott fél körülményeitől. Amennyiben a Pp. eltérően nem rendelkezik, a Ptk. gondossági szintjének megfelelő elvárást támaszt a polgári jogviszony feleinek perbeli eljárása vonatkozásában is.
A Pp. [265. § (2) bek. b) pont] szerint a fél bizonyítási szükséghelyzetben van, ha valószínűsíti, hogy a tényállítás bizonyítása számára nem lehetséges, de az ellenérdekű féltől elvárható az állított tények fenn nem állásának a bizonyítása. Arra lehet logikusan következtetni, hogy ezek körébe az ellenérdekű félnél keletkezett, illetve a később birtokába került adatok tartoznak, valamint azok, amelyek elvárható magatartással való eljárása mellett az ellenérdekű fél birtokába kerülhettek.
A Pp. [265. § (2) bek. c) pont] szerint szükséghelyzeti esetként nevesíti, amikor a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél neki felróhatóan meghiúsította.
A bizonyítási teher megoszlására markáns hatása van a vélelmeknek. A vélelem abból az esetből ered, amikor a bizonyító fél egy más, tényálláson kívüli esemény megtörténtét bizonyítja, és ebből következik az igényeinek alapjául szolgáló tény. A vélelem lényegében kivételt jelent az alól a főszabály alól, hogy minden félnek a feladata a jogigénye alapját szolgáló tények bizonyítása.
A törvényes vélelem lehet megdönthető vagy megdönthetetlen vélelem aszerint, hogy lehetséges-e ellenbizonyítás.
A bírósági eljárás célja az, hogy a bírót egy adott tényről meggyőzze. A bizonyítottság szintjei a jogszabályokban és az esetjogban az „alapos valószínűségtől” a „bizonyossággal határos valószínűségig” növekedhetnek vagy a „túlnyomó valószínűségig” csökkenhetnek. Ez utóbbi esetben a polgári perrendtartás 274. szakasza szerinti bizonyítottsági szintnek elegendő a kielégítő bizonyítás vagy az igazolás.
A prima facie (első ránézésre meggyőző) bizonyítékok szintén megkönnyítik a bizonyítást, és kártérítési perekben leegyszerűsítik az egyébként körülményes bizonyítási eljárást.
A bíróság saját kezdeményezésére vagy valamely fél kérelmére egyaránt lefolytathat bizonyításfelvételt. Pusztán vizsgálati jellegű eljárásokban (ahol a bíróságnak saját kezdeményezésére kell megállapítania az ügy szempontjából döntő jelentőségű tényeket) nincs szükség a felek indítványára.
A bizonyításfelvételt főszabály szerint a szóbeli szakaszban folytatják le. Az előkészítő ülésen (polgári perrendtartás 258. szakasza) a felek és/vagy képviselőik, valamint a bíróság közösen eljárási ütemtervet dolgoznak ki, amelyben szerepel a bizonyításfelvétel menete is.
A bizonyításfelvétel után az eredményt a bíróság megvitatja a felekkel (a polgári perrendtartás 278. szakasza).
A bizonyításfelvételt főszabály szerint közvetlenül az ügyben határozó bírónak kell lefolytatnia. A törvény által felsorolt esetekben a bizonyításfelvételre kölcsönös jogsegély keretében is sor kerülhet.
A feleket be kell idézni a bizonyításfelvételre. A felek különböző részvételi jogokkal rendelkeznek, például a tanúkra vagy a szakértőkre irányuló kérdésfeltevés jogával.
A felek bizonyításfelvételi kérelmét el kell utasítani, ha az a bíróság által jelentéktelennek vélt tényre irányul (a polgári perrendtartás 275. szakaszának (1) bekezdése), vagy ha a kérelmet az eljárás késleltetésének céljából nyújtják be (a polgári perrendtartás 178. szakaszának (2) bekezdése, 179. szakasza és a 275. szakaszának (2) bekezdése).
Az eljárást vélhetően késleltető bizonyításfelvételre határidőt is meg lehet állapítani (a polgári perrendtartás 279. szakaszának (1) bekezdése). E határidő lejárta után a bizonyításfelvételi kérelmet el lehet utasítani.
Elutasítható a bizonyításfelvételi kérelem akkor is, ha a bizonyítás szükségtelen, mert a bíróság már meggyőződött valamely tényről, továbbá ha a kérdéses tényt nem kell bizonyítani, vagy ha a bizonyításfelvétel lefolytatása valamilyen tilalomba ütközne.
Az osztrák polgári perrendtartás öt klasszikus bizonyítási eszköze: okiratok (292-319. szakasz), tanúvallomások (320-350. szakasz), szakértői bizonyítás (351-367. szakasz), helyszíni szemle (368-370. szakasz) és a felek meghallgatása (371-383. szakasz).
A tanúkat a bíróság a még ki nem hallgatott tanúk távollétében, egyenként hallgatja ki. Így elkerülhető, hogy befolyásolják egymás vallomását. Ha a tanúk vallomása ellentmond egymásnak, szembesítésre kerülhet sor. A tanúk meghallgatása általános kérdésekkel kezdődik, amelyek célja annak megállapítása, hogy a tanúk tehetnek-e vallomást, joguk van-e megtagadni a vallomástételt, vagy nem áll-e fenn olyan körülmény, amely miatt a tanúk nem tehetnek esküt. Az igazmondási kötelezettségre és a hamis tanúzás büntetőjogi következményeire való figyelmeztetést követően a tényleges meghallgatás a személyes adatok felvételével kezdődik. Ezután teszik fel a tanúnak a konkrét üggyel kapcsolatos kérdéseket. A peres felek részt vehetnek a tanú meghallgatásán, és a bíróság beleegyezésével kérdéseket tehetnek fel a tanúnak. A nem megfelelő kérdéseket a bíró elutasíthatja.
A szakértő feladata az, hogy segítse a bíróság munkáját. Míg a tanú a tényekre vonatkozóan nyilatkozik, a szakértő olyan szaktudással látja el a bírót, amellyel a bíró egyébként nem rendelkezhet.
Főszabály szerint az okirati bizonyítékot a bizonyíték szolgáltatója nyújtja be. A dokumentumok vonatkozó részeit külön meg kell jelölni vagy ki kell emelni. Az okiratokat világos és jól rendezett módon, főszabály szerint másolat formájában kell benyújtani a bírósághoz. A bíróság azonban az ellenérdekű fél kérelmére vagy hivatalból elrendelheti az eredeti példányok benyújtását.
A bizonyítékok mérlegelése a bíró által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményének értékelését jelenti. A mérlegelés során a bírák nincsenek kötve semmilyen, a bizonyítékokra vonatkozó törvényi rendelkezéshez, hanem saját szabad meggyőződésük alapján kell megítélniük, hogy a bizonyítékok elegendők-e vagy sem. A bizonyítási eszközök egyenrangúak, nincs köztük hierarchia.
A tanúknak kötelező megjelenniük a bíróság előtt, kötelező vallomást tenniük, és felkérésre kötelesek esküt tenni. Ha a szabályszerűen idézett tanú megfelelő ok nélkül mulasztja el a szóbeli meghallgatást, a bíróság először közigazgatási bírsággal sújtja, majd, ha a tanú második alkalommal sem jelenik meg, az elővezetését rendeli el.
Tanúként nem hallgathatók ki olyan személyek, akik nem (voltak) képesek észlelni a bizonyítandó tényeket, vagy előadni, hogy mit észleltek. Ezen személyek esetében a vallomástétel „abszolút” fizikai akadályba ütközik.
A bíróság feladata, hogy megfelelő kérdéseket tegyen fel a tanúnak a vallomása által bizonyítandó tényekkel és az azokról való tudomásszerzésének körülményeivel kapcsolatban. A felek részt vehetnek a tanú meghallgatásán, és a bíróság beleegyezésével kérdéseket tehetnek fel a tanúnak, tisztázandó vagy kiegészítendő a vallomást.
A polgári perben elbírálandó jogvita szükségképpen tényeken alapul, a per lényegét a tények, események jog alá rendelése és megfeleltetése képezi. A jogi érvelés mellett tehát az azt alátámasztó bizonyítás magától értetődő jelentőségű.
A bizonyítási teher általános - azaz szűk körben, például a fogyasztóvédelem egyes területein kivételt ismerő - szabálya szerint a bizonyításban érdekelt fél viseli a bizonyítatlanság következményeit. A bizonyítási teher meg is fordulhat, erre általában akkor került sor, ha a bizonyító fél számára a bizonyítás rendkívüli nehézségét vagy lehetetlenségét olyan körülmény okozza, amely a perbeli ellenfelének felróható, vagy az ő érdekkörébe esik.
A bizonyítási tehertől meg kell különböztetni a bizonyítási szükséghelyzetet. A bizonyítási szükséghelyzetnek több esetköre van. Ilyen helyzet áll elő, amikor a bizonyító fél érdekében álló bizonyításhoz nélkülözhetetlen adatokkal kizárólag az ellenérdekű fél rendelkezik, illetve amikor a tényállítás bizonyítása a bizonyító fél számára nem lehetséges, de az ellenérdekelt féltől elvárható lenne az annak valós voltát kizáró tények bizonyításáta. Szintén ilyennek tekinthető, amikor a tényállítás bizonyítása a bizonyító fél számára nem lehetséges, de az ellenérdekelt féltől elvárható lenne az annak valós voltát kizáró tények bizonyítása, továbbá amikor a bizonyítás sikerességét az ellenérdekű fél - legalább valószínűsítetten - meghiúsította.
Végezetül ilyen, ha a jogsértő bizonyítási eszköz nem használható fel, és a perben jelentős tényt a bizonyító fél más módon bizonyítani nem képes, a bíróság a bizonyítási szükséghelyzet szabályait alkalmazhatja. Ez utóbbi esetben a jogilag tiltott bizonyítási eszköz felhasználására nem kerülhet ugyan sor, de a bíróság az eset összes körülményének mérlegelésével megfordíthatja a bizonyítási terhet.
A bizonyítás természetesen nem öncélú, így pergazdaságossági szempontokra is figyelemmel nem szükséges minden esetben mindenre kiterjedően lefolytatni. Ennek megfelelően perbeli beismerés esetén külön bizonyításra nincs szükség, ahogyan szükségtelen a bizonyítást lefolytatni, ha az ellenérdekű felek egyező tényelőadást tesznek.
Nincs szükség külön bizonyításra köztudomású tények esetében, amelynek a fogalmát a törvény nem határozza meg, azaz a perben köztudomásúnak az a tény minősül, amit a bíróság annak tekint.
Fő szabály szerint nincs szükség külön bizonyításra az úgynevezett törvényi vélelmek és az ideiglenes igazságok esetében, amelyeket külön jogszabályokban találhatunk.
A bizonyítékok rendelkezésre bocsátása a fentiek szerint a peranyag-szolgáltatás egyik eleme, így az a feleket terheli. E kötelezettségnek a felek a beadványaikban vagy a tárgyaláson tehetnek eleget, mint bizonyításindítványozás.
A bizonyításindítvány előterjesztésének idejére vonatkozó rendelkezések a törvény különböző helyein találhatók. A fél nem köteles megindokolni az általa indítványozott bizonyítás alkalmasságát, de ahhoz, hogy indítványát a bíróság teljesítse, a bizonyítási eszköznek alkalmasnak kell lennie a bizonyításra.
Bizonyítást a fenti kivételek mellett is csak akkor kell elrendelni, ha a felek nyilatkozatainak összevetése után maradnak olyan anyagi vagy eljárásjogi jelentőséggel bíró tényállítások, amelyek valós volta a bíróság számára kétséges, de bizonyíthatónak tűnik.
A bizonyítást a bíróság fő szabály szerint kérelemre rendeli el, azaz olyan bizonyítást, amelyet a felek egyike sem indítványozott, a bíróság hivatalból csak a törvény külön felhatalmazása alapján rendelhet el. A bíróság sem a fél által előterjesztett indítványhoz, sem a bizonyítás felvétele tárgyában hozott határozatához nincs kötve, azaz önállóan határoz abban a kérdésben, hogy mely tények bizonyítását tekinti szükségesnek, azok bizonyítására milyen bizonyítási eszközt talál alkalmasnak, az alkalmas bizonyítási eszközök közül mennyinek és melyeknek a beszerzését tartja elegendőnek, azzal, hogy az ügytípus természetesen befolyásolhatja mindezeket.
tags: #bizonyitasi #teherrol #valo #kioktatas