Az ukrajnai háború árnyékában, valamint a klímakatasztrófa felgyorsulásával a „végítélet órája” egyre közelebbinek tűnik. A Biblia számos helyen tudósít az utolsó napok várható borzalmairól, amelyek mégsem késztetik arra az embert, hogy Istennél keressen menedéket. A modern ember sajnos nem veszi észre az előtte ásító óriási tömegsírt, amit az első emberpár fülébe súgott hazugság óta, az Istenét megtagadó emberiség közösen ás magának. Az ámokfutás süketté és vakká teszi az embert, és a végítélet szinte másodpercnyi közelségét sem hiszi el. Pedig Jézus Krisztusban Isten maga jött el hozzánk, hogy szeretetének bizonyítékaként feláldozza önmagát bűneinkért. Mégis, a szupervallásos tömeg keresztre feszítette őt, káromolta, miközben mindössze két pogány, egy lator és egy római százados volt meggyőződve arról, hogy Jézus valóban Isten fia volt. Ez az arány a történelem során mindvégig, a mai napig fennáll: két megtért pogány, szemben a hatalmas, vallásos pogány tömeggel.
Isten nem ciánhatású júdáspénzbe fulladt egyházakon, látszat-keresztényeken, papír-egyháztagok létszámán méri gyermekei számát, hanem a valóban újjászületetteken, akik az ő akarata szerint élnek. Ma szinte kivétel nélkül hangoztatják, hogy Magyarországon több mint ezer éve kereszténység van. Ennél rettenetesebb hazugság sohasem hangzott el itt. Az az antikrisztusi kereszténység, amit Róma vaskézzel erőltetett első királyunkra, kitűnően megfelelt - és megfelel ma is - politikai ármánykodások, gyűlölködések, hatalmi harcok, háborúk, véres leszámolások „megáldására”, bálványimádásra, a krisztusi hit misztikus formaságokból, ókori pogány szertartásokból álló, krisztustalanított vallássá manipulálására. Bár a reformáció megbillentette sötét medencéjében ezt a bűzös állóvizet, de a nagy egyházak nem a krisztusi, hanem a világi úton vélték megtalálni az alternatívát.
De mindig voltak néhányan, akik a krisztusi tanításoknak engedelmeskedve elhagyták a világgal szövetséget kötött egyházakat, és hirdették a valódi evangéliumot mindaddig, amíg a gonoszság erői be nem furakodtak közéjük, hogy a kötetlen, csak Jézus Krisztust a centrumba állító kis közösséget manipulálható szervezetbe kényszerítsék, a Szent Szellem által felkészített bizonyságtevőket laikusokká nyilvánítsák, és az Újszövetségben ismeretlen világi professzionizmussal, valamint a világgal szövetséget kötő kompromisszumokkal szép lassan a krisztusi evangéliumot „más evangéliummá” hamisítsák-nyomorítsák. Hát még mindig nem ismerjük föl, hova vezették az emberiséget a világba integrált más evangéliumok, amelyeken Isten átka van?
Isten előtt senkinek sincs joga másra mutogatni, bűnbakokat keresni. Ő nem ad vizet nekünk a látványos és képmutató kézmosáshoz, és igazolást sem ahhoz, hogy mi az igazi evangélium eltitkolásában, a föld pusztulásában; a klímaváltozásnak szépített klímakatasztrófában ártatlanok vagyunk. Ha én a bűn, a pusztulás bármely területének okáért nem tartom bűnösnek önmagamat, akkor Istent hazudtolom meg, és ítélete alá kell állnom. „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság” (1Jn 1,8). „Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk az ő igéje” (1Jn 1,10).
Jézus eltávozása előtt az ókori törvény helyett, amelyet helyettünk ő töltött be, hogy átkát magára vegye, új parancsolatot adott nekünk: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,34-35). Sajnos, a keresztény országokban - kevés, valóban krisztusi tanítvány kivételével - évszázadok óta az egymás elleni gyűlölködésről ismerhetők fel a keresztények. Ha bármely keresztény-keresztyén közösség ma „istentiszteletre” gyülekezik össze, akkor elsősorban nem azzal tisztelhetnék-e Istent, hogy mindenki, kivétel nélkül, arról számoljon be, hogyan teljesítette, vagy miért nem teljesítette a krisztusi parancsot, ha - a Szentírás szerint - Isten akaratának teljesítéséről ismerhető fel az igazi krisztusi tanítvány?!
Jézus nem titkolta el a hittől való teljes elszakadásnak az okát sem: „Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül” (Mt 24,12). Ő nem a világról beszélt - ami ma még a Sátán felségterülete -, hanem a Gyülekezetéről, a tanítványairól, és a „sok” határozatlan számnevet használja, ami tömeget jelent. A Biblia nem titkolja el, hogy a sötétség elleni harc ma a Gyülekezetben folyik, de abszolút hamis képet kapnánk, ha úgy vélnénk, hogy ezt a harcot nem befolyásolják meghatározóan a világban történő események, hiszen a gyülekezeteknek legnagyobb része teljes egészében a világban van, és a világ a gyülekezetekben.
2026.04.09. Istentisztelet - Bocskor Viktor: A szeretet hőfoka(Jn21,15-19)
Istennek több hűséges szolgája figyelmeztetett már az újonnan megtérteknek a gyülekezetekbe való túl gyors felvételének a veszélyére, és a régebbi gyakorlatra, amikor az új megtérteket próbáknak vetették alá, és intenzív bibliai tanításban részesültek. Akiknél a megtérés és újjászületés világos jeleit látták, azokat vették fel a gyülekezetbe. „Küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott” (Júd 3).
A hit, amiért küzdenünk kell, nem a mi találmányunk, nem a mi jellemünkből fakad; hanem megtérésünkkor Istentől kaptuk ajándékba úgy, hogy megőrzése nem egyszer, hanem egyszer s mindenkorra ránk bízatott. Az Istenben való hit nem más, mint üres papagájozás, alaptalan frázis mindaddig, amíg egyszer s mindenkorra át nem adjuk életünket Jézus Krisztusnak, aki vérével vásárolt meg bennünket: „hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen” (Jn 3,16). Az Istenben való hithez soha senki sem fűzhet hozzá sem hazához, sem egyházhoz, sem más földi dologhoz való hitet, mert egy megosztott hit felségárulás lenne, másrészt pedig „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14).
Az egyház - bármelyik egyházról van szó - nem egyenlő a krisztusi Gyülekezettel, bár tagjaik közül ehhez tartoznak azok a kevesek, „akik nem szennyezték be a ruhájukat”, mert az egyházakat emberek alapították, bennük nem Jézus Krisztus a Fő, és hazug emberi tanításaikat csak bibliai báránybőrbe csomagolták. Ezek az egyházak a valóságban csak gyűjtőhelyei a névleges keresztényeknek. Nincs értelme köntörfalazásnak. Ott, ahol örök életről vagy örök halálról van szó, nincs helye kötelező udvariaskodásnak, képmutató tapintatnak, mellébeszélésnek, mint például: „A szolgálatok különbözőek, de egy az Isten.” Isten választási lehetőséget adott: vagy az Újszövetség, és kizárólag ez - minden emberi mankó és pótlék nélkül - az irányadó, az életet meghatározó minden területen és vonatkozásban, vagy egy emberi tanításokból, bálványokból álló vallás, amelynek látóhatára pusztán a sírig terjed.
Amint oly sokszor a Bibliában, ismét bebizonyosodott, hogy Isten valódi, tehát elhívott követe minden esetben csak Isten üzenetét közvetítheti. Ahogy Pál apostol írja: „Mert ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mivel kényszer nehezedik rám. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16). Semmiféle szerepet nem játszhat, hogy a követ, az apostol mit tart fontosabbnak.
A kórházlelkészi szolgálat és a megosztott teher
Eszlényi Ákos evangélikus lelkipásztor, a Kistarcsai Flór Ferenc Kórház lelkésze a Kötőszó-podcast adásában beszélt a kórházlelkészi munkájáról. A kórházlelkész a betegekkel és az ott dolgozókkal egyaránt találkozik, az ő vigasztalásukért és megsegítésükért van ott. Ez egy különleges gyülekezet, ahol a lelkésznek olyan képesítéssel kell rendelkeznie, amely segíti őt ebben a szolgálatban. Fontos megtanulni hallgatni, odahallgatni, és nem a saját üzenetet, hanem a másik ember gondolatait, lelkivilágát, vagy éppen csendjét figyelni. Az Úristen szépen fokozatosan vezet különböző találkozásokon, kudarcokon keresztül ahhoz a képzéshez, amelyben megtanulható, hogyan segíthetünk a rászoruló embernek kimozdulni abból az állapotából, amiben éppen benne van, mit jelent együttérezni, mit jelent a szimpátia, aminek a szó szerinti jelentése „együtt szenvedés”.
A kórházlelkész a szolgálat előtt „bemosakszik”, vagyis elcsendesedéssel, imádsággal készül fel arra, hogy most az idő eltűnik az életéből, lelassul, a másik emberre kell figyelnie. Ehhez nagy türelem és odaszánás kell, enélkül veszélyes belépni a kórtermekbe. A bemutatkozás és a kérdések után a legfontosabb a meghallgatás. „A megosztott teher fél teher” - mondja Eszlényi Ákos. A lelkész arra szerződik a betegekkel, hogy meghallgatja őket, és társuk lesz, ahogyan Jézus is társ lett a betesdai gyógyításkor. De nem pusztán a kórházlelkészek a társak, hanem rajtuk keresztül maga az Úristen. Ő a bajban is ott van velünk, mellettünk. Rajtunk, kórházi lelkigondozókon vagy éppen az önkéntes kórházlátogatókon átragyog, hogy az Úristen jelen van ott, ahol ketten vagy hárman együtt vannak az ő nevében.
Ez valóban terhet jelent, és a kórházlelkészek akkor a leghitelesebbek, ha fel tudják vállalni ezt a terhet. Isten erre a feladatra küldte őket, és erőt is ad hozzá. A szolgálatban nagyon szép, erőt adó az, hogy tudják: a szolgálatuknak van célja, eredménye. Látják a segítségnyújtásuk pozitív hozadékát, megélve azt, hogy ha az Úristen ott van, ha Jézus ott van, ha a Szentlélek Úristen ott van, akkor mindig valamiféle csoda történik. Az ember erőt kap a mindennapokhoz, a terhek elhordozásához.
A haldoklók betegágya mellett a lelkész sokat találkozik az elmúlás tényével, és megtanulja, milyen fontos az életben a megbékélés, az elengedés, a bűnbocsánat. A jelenlét, az igehirdetés vagy éppen a csend megérinti őket. A halál csak ezt az életet zárja le, és utána érkezik valami egészen más. Fontos, hogy az elutasító, nem hívő betegek önrendelkezését és szabadságát tiszteletben tartsák. Ilyenkor nem megtéríteni szeretnének, mert ez tilos. A lelkész dolga az, hogy Krisztussal az ember mellé álljon, hívő és nem hívő mellé egyaránt.
A Covid-osztályon szerzett tapasztalatok
A koronavírus-járvány legkegyetlenebb időszakában Eszlényi Ákos hetente háromszor ment be beöltözve a Covid-osztályra. A tehetetlenség volt az, ami kimozdította a holtpontról. Fontos volt, hogy ott lehetnek a betegekkel, hogy mellettük vannak. Nemcsak a kórházban levő fertőzöttekre, betegekre gondolva, hanem a kórházi dolgozókra is. Nekik is nagyon nagy szükségük volt arra, hogy elmondják: „itt vagyunk mellettetek, imádkozunk értetek, teszünk értetek”, és hogy nemcsak mi vagyunk, hanem voltaképpen az Úristen is ott van. Hogy rajtunk keresztül mindenki megérezte, hogy „de jó, nem vagyunk egyedül”.
A csömöri gyülekezet külön engedélyt kapott arra, hogy a házilag készített süteményeiket kis csomagokba rakva bevigye az osztályokra az ápolóknak, az orvosoknak egy kis köszönőlevélke kíséretében. Érkeztek is aztán a fényképek a maszkos dolgozókról: csak a szemüket láttuk, de látszott rajtuk, hogy végtelenül jólesett nekik a figyelmesség. De a betegeknek is készítettek kis igés lapokat. Ezek a lapok azt a hitet adták a bent lévőknek, hogy valakik gondolnak rájuk. Hogy „nem vagyok egyedül a harcomban”. Vannak történetek arról, hogy milyen utóhatásai voltak egy-egy igés lapnak. Nem tudhatjuk, hogy melyik szavunk, odahallgatásunk, meghallgatásunk hogyan ad erőt. Ezt az Úristen jobban tudja.
A Flór Ferenc Kórház ajtaján belépőket az aulában polcokra helyezett újságok fogadják. Ingyenesen el lehet venni például az Evangélikus Életet, egyházunk magazinját is, más kiadványokkal együtt. Ezek a kiadványok lelki töltetet adnak, és az Úristen vigasztalását olvashatják az emberek. Vannak, akik hazaviszik, vannak, akik továbbajándékozzák. Eszlényi Ákos számára a találkozások jelentik a legtöbbet, azokban valahogy mindig csoda történik, a mennyek országa történik. Jézus mondta, hogy „a mennyek országa bennetek van”, egy másik fordítás szerint „közöttetek van”. A találkozások során a lelkész gazdagodik, nyitottabbá és türelmesebbé válik.
tags: #biblia #megosztott #teher #felteher