A szülés az élet egyik legcsodálatosabb, de egyben legfájdalmasabb és legmegrázóbb élménye is. Bár a terhesség és a szülés során fizikai megpróbáltatások érik a nőket, a Biblia mélyebb, spirituális értelmet is tulajdonít neki. Emellett az átok fogalma is alapvetően fontos a bibliai világképben, hiszen mind az egyén, mind a közösség sorsát befolyásolhatja. Vizsgáljuk meg, hogyan jelennek meg ezek a témák az Írásban!
A szülés mint lelki újjászületés metaforája
A keresztény közösségben, hitéleti kontextusban ritkán esik szó a szülésről, pedig transzcendens tartalommal bíró határtapasztalat. A vajúdás és a szülés a Szentírásban is előforduló fontos metafora, többnyire a lelki, spirituális születésre, újjászületésre vonatkozik. A megújulást, a győzelmet általában munka, küszködés, vajúdás, szenvedés előzi meg. Ezekben a képekben a nép, a közösség vagy egyszerűen az Isten szolgája a szülő asszony, Isten pedig gyakran a szülést segítő, vezető bába.
Ézsaiás próféta könyvében olvassuk:
- „Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra.”
- „Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait.”
- „Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az Úr. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened.”
Az Újszövetségben Pál apostol is utal erre a metaforára, amikor a Galata levélben azt írja: „Gyermekeim, akiket fájdalmak közt szülök meg” (Gal 4,19). Ez arra utal, hogy a lelki munka, a gyülekezet vagy egy-egy hívő újjászületése is hasonló folyamaton megy keresztül. Az Újszövetségben kimondottan arról van szó, hogy minden hívő egyben anya is lelki értelemben, gyümölcstermő ember, akit Isten maga termékenyített meg: „ti is, testvéreim, meghaltatok a törvény számára a Krisztus teste által, s ezért másé vagytok: azé, aki feltámadt a halottak közül, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek”.
Az anya képe a Bibliában azért figyelemreméltó, mert az anyaszimbólumban az aktivitás, míg a menyasszonyszimbólumban a passzivitás dominál. Isten mint vőlegény, mint férj megkeresi a lelket, az ige magvával megtermékenyíti. E ponton az archetipikus női feladata minden léleknek - legyen férfi vagy nő - a megnyílás, a befogadás.
A humanizált szülés bibliai szemmel
Sajnos a szülés medikalizált szemlélete gyakran megfosztja a nőt a tapasztalat intimitásától és szépségétől. A kórházi körülmények, a felesleges beavatkozások, a kontrollérzés elvesztése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy a szülés „borzalmas” élményként rögzüljön. A humanizált szülés elvei szerint azonban a nőnek tudatosan kell készülnie, tájékozottnak kell lennie, és amennyire lehet, beleszólnia kell az események alakulásába, bízva Istenben és önmagában. A gravitáció például segíti a szülés folyamatát, így a fekvő pozíció helyett érdemes más, előnyösebb testhelyzeteket választani.
Jónás Igaz Története — A Tengeri Szörny Által Elnyelt Próféta | BIBLIAI DOKUMENTUMFILM
Az átok bibliai értelmezése
A Bibliában számos héber és görög szót adnak vissza az „átok” szóval, és ezeknek az alapjelentése az, hogy egy személy rosszat kíván valakinek, illetve rosszat mond valakire vagy valamire, ezenkívül gonosz dolgokkal fenyegetőzik. Értelemszerűen a legelső átok az édeni lázadáskor hangzott el, amikor Isten megátkozta azt a személyt, aki kígyónak álcázva magát, lázadást szított (1Mó 3:14, 15). Ennek az átoknak a végkimenetele a lázadó elpusztítása lesz.
Ezzel egy időben Isten a földet is megátkozta Ádám miatt, ami azt jelentette, hogy a föld tövist és bogáncskórót termett, de nem lett teljes pusztulásra ítélve (1Mó 3:17, 18; 5:29).
Az átok típusai és jellemzői
Az átok gyakorlata az ókori embernek azon a meggyőződésén alapul, hogy az emberi beszéd nem csupán gondolatok közlésének az eszköze, hanem önálló erővel rendelkezik, és ilyen módon hatást képes kifejteni. Az átok az áldás ellentéte.
Hérem (átok)
A héber hérem szó alapjelentése: megtiltani, elkülöníteni, odaszentelni, megsemmisíteni (3Móz 20,9; Józs 6,17; 7,12; Bír 1,17; Zak 14,11). A hérem értelmében megátkozott, s így elkülönített dolog vagy személy közvetlenül Isten tulajdonába kerül, ezért ezzel kapcsolatban általános a fizikai értelemben vett megsemmisítés (5Móz 13,16; Józs 10,28kk), enyhébb esetben a papok számára történő elkülönítés (3Móz 27,19kk; 4Móz 18,14; Ez 44,29). Az átok kimondása a győztes hódító előjoga (Józs 11,21; 1Sám 15,3kk). Az átoknak, az eddigiekből is kitűnően, hangsúlyosan büntetés jellege van (3Móz 27,29). Az, aki az átokkal kapcsolatos rendelkezéseket nem tartja meg, ill. a megsemmisítésre szánt dolgokat megtartja, maga is átok alá kerül (5Móz 7,26; 1Kir 20,42). Végső soron ez az átok magának Istennek a büntetése (Ézs 34,1kk; 43,28; Jer 50,21kk; Zak 14,11kk; Mal 3,24).
Anathema (átok)
A görög anathema szóval éltek a bibliaírók, amikor olyasvalakiről vagy olyasvalamiről írtak, aki vagy ami átkozott, illetve azzá fog válni, és emiatt elkülönítették mint gonoszt vagy megátkozottat. Ezért írta Pál azt a galáciaiaknak (1:8), hogy tekintsék ’átkozottnak’ azokat (akár angyalokat is), akik jó hírként hirdettek nekik olyasmit, ami ellentétes az addigi ismereteikkel. A Szentírás szerint azok is átkozottak, akik ’nem vonzódnak az Úrhoz’ (1Ko 16:22).
Halálos átok
A héber qá·lalʹ alapigéből képzik, melynek a szó szerinti jelentése az, hogy ’könnyűnek lenni’; ám amikor átvitt értelemben használja a Szentírás, akkor azt jelenti, hogy ’átkoz’, illetve ’megvetéssel bánik’ valakivel (2Mó 18:22; 3Mó 20:9; 2Sá 19:43).
Istennek, ill. nevének a megátkozása a legsúlyosabb bűn, amelynek büntetése a megkövezés (3Móz 24,10kk; vö. 2Móz 22,27).
Az átok forrása és hatása
Az átok kimondása isteni előjog, ezért tiltja Róma 12,14 az ellenség átkozását, mint Isten jogaiba való beleavatkozást. Pál szerint a törvény gyermekei átok alatt vannak, mivel a törvény meg nem tartása ezt vonja maga után, a megtartására viszont senki nem képes. Ezért szükséges a kegyelem (Gal 3,6kk). A törvény átkától Krisztus szabadította meg az embert kereszthalála által, amely átokkal kísért halálnemnek minősül (Róm 3,13; vö. 5Móz 21,22kk).
A „varázslásról” mindig negatívan beszél a Biblia. Az 5Mózes 18:10-11 a „varázslást űző”-ket együtt említi azokkal, akik más olyan dolgokat művelnek, ami „utálatos az Úr előtt”, például gyermekáldozatot, boszorkányságot, szellemidézést, jövendőmondást vagy nekromániát (halottaktól tudakozást). A Mikeás 5:12-ben az áll, hogy Isten elpusztítja a varázslókat és az igézőket.
Az áldás és az átok is létező valóság. A Biblia alapján lehet tudni, hogy mindkettőt szavak közvetítik. A Szentlélek erejével, hittel kimondott pozitív beszéd az áldás szellemét közvetíti az emberre. Ez kedvezően befolyásolja sorsának alakulását, és felszakadnak az életét beárnyékoló sötét, gyötrő erők. A jövendőmondással kapcsolatos beszédek, rágalmak tudnak közvetíteni olyan sötét szellemi erőket, amelyek a célszemély sorsát negatív módon befolyásolják. Az átok egyik célja, hogy megfossza az emberi testet az egészségtől. Amikor az emberek kimondják az indulataikat, akkor - bibliai terminológiával élve - sátáni erőket kötnek egy ember sorsához. A Sátánról pedig az van megírva a Bibliában, hogy lop, öl és pusztít, azaz elkezdi az átkos tevékenységét folytatni az emberek életében. Ezért nagyon kell vigyázni, hogy mit mondunk ki. Úgy kell használni a nyelvünket, hogy építsünk vele.
Az átok alóli szabadulás
A Biblia azonban beszél arról, hogy van kiút az átokból, mert Isten minden ember átkát Jézus Krisztusra helyezte. Ezért is nagyon fontos, hogy Jézus nevét hívjuk segítségül, mert az ő nevében van meg az a hatalom és erő, amely áldást tud közvetíteni az emberre. Mivel Jézus föltámadt a halálból, az áldásban nagyobb hatalom van, mint az átokban. Pál apostol azt mondta, hogy Jézust pontosan azért helyezték a golgotai keresztre, hogy Ábrahám áldása legyen a pogányokon. Az átokból való szabadulás forrása tehát Jézusban van, az ő nevében rejlő erő tudja megtörni ezen a fiatalemberen is az átkot.
Keresztény hívőként Jézus Krisztusban újjászületettünk, új emberré lettünk (2Kor 5:17), ezért állandóan a Szent Szellem jelenlétében tartózkodunk, aki bennünk és akinek az oltalmát élvezzük (Róm 8:11). Nincs okunk az aggodalomra, ha valaki bármiféle pogány átkot mond ki ránk. A voodoo, a boszorkányság és az átok nem foghat rajtunk, mert azok Sátántól valók, mi pedig tudjuk, hogy „nagyobb az, aki bennetek van [ti. Krisztus], mint az, aki a világban van [ti. Sátán]” (1Jn 4:4). Isten legyőzte az ördögöt, bennünket pedig felszabadított arra, hogy félelem nélkül imádjuk Istent (Jn 8:36).
„Ahogyan elszáll a madár, és elrepül a fecske, úgy az ok nélküli átok sem teljesül” (Péld 26:2b). Ez azt jelenti, hogy az ostoba átkozódásnak semmilyen hatása nincs. Isten nem engedi, hogy a gyermekeit megátkozzák. Isten szuverén Úr, és senkinek sincs hatalma megátkozni valakit, akit Isten megáldott.
Isten gyermekei megátkozhatóak?
Isten gyermekei nem megátkozhatóak. Sőt, aki Isten gyermekét átkozza, az magát átkozza. Fejére tér vissza minden átok.
- 1Móz 12:3: „És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.”
- 1Móz 27:29: „Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.”
- Zak 2:8: „Mert így szól a Seregeknek Ura: Dicsőség után küldött engem a pogányokhoz, a kik fosztogatnak titeket, mert a ki titeket bánt, az ő szemefényét bántja.”
- Zsolt 34:8: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.”
Az Isten gyermeke csak magát átkozhatja meg, éppen azzal, ha a bűnt választja és a bűn útján indul el. Mert a bűn átkot von maga után, a bűn az átok. De kívülről, Isten gyermekét nem lehet megátkozni, mivel Isten védelme alatt áll.
Az Úr el is törölhet, vagyis megszüntethet egy átkot, de csak akkor, ha eleget tesznek a jogos követelményeinek. Úgy tűnik, ez történt a földet sújtó ősi átokkal, amely nyilvánvalóan megszűnt az özönvízzel, amikor is megtisztult a föld a gonoszságtól (1Mó 8:21).
Az Írás ihletettsége és megbízhatósága
Az ige ihletettsége alapvető fontosságú. Amikor a Bibliát olvassuk, nem egy emberi alkotásról van szó. Az Írás ihletett és hasznos, hiszen ha nem tudnánk, melyik része Istentől van, és melyik nem, akkor nem lehetne hasznos az egész Írás. Sokan állítják ma, hogy Isten a szerzők gondolatait ihlette, és ők a saját szavaikkal írták le mindazt, amire emlékeztek, vagy amire megvolt az ismeretük és a szókincsük. Legtöbbször a Bibliában található „hibákat” és ellentmondásokat hozzák fel erre érvként. Azonban az Írás azt mondja: „Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva szóltak az Istennek szent emberei.”
Jézus beszédei között is sok olyan van, amely megerősít bennünket abban, hogy bizalommal olvashassuk az Igét, mert az valósággal Isten beszéde. „Mert bizony mondom nektek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” Ez erős kijelentést ad arról, hogy minden, ami meg van írva, az be fog teljesedni úgy, ahogy meg van írva.
A Biblia megdönti azokat az érveket, amelyek azt mondják, hogy csak gondolatokat ihletett Isten, és nem a pontos szavakat. Amit ma olvasunk az Igében, azokat a szavakat mind Isten ihlette. „Az ÚR Szelleme szólt énbennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.”