A hüvelyi folyások minden nő életében előfordulnak, még a legnagyobb higiénia mellett is. Ezek közt is igen gyakori a “barnázás” névvel említett jelenség, mikor barnás folyás, pecsételés jelentkezik egy nőnél. Ez pedig már problémás lehet, különösen akkor, ha a terhesség során jelentkezik!

Mi okozhatja a barnázást?
A barnázás a terhességen kívül is jelentkezhet. A színt egy kis mennyiségű vér kölcsönzi a folyásnak, melyet okozhat egyszerűen a hüvely nem megfelelő pH-értéke. Ezen felül azonban lehet szó fertőzésről, valamint hormonális eltolódásról is. Mivel a barnás szín a vörösvérsejtek levegővel való találkozása során alakul ki, ezért ez arra enged következtetni, hogy kicsit több idő telt már el azóta, hogy a vér az érből kilépett.
A várandósság alatti pecsételés okai
Abban az esetben, ha a pár tudatosan készül a családalapításra, és figyelik a menzesz elmaradását, a barnázás megjelenése még jót is jelenthet. Ez a jelenség ugyanis akkor is előfordul, mikor a beágyazódás megtörténik, ilyenkor a méh fala erősen vérbő. A beágyazódást kísérő vérzés teljesen ártalmatlan, a megtermékenyülés utáni 10-14. napon jelentkezhet.
A terhesség során jelentkező barnás - pirosas színezetű folyás minden esetben riadalmat kelt a kismamákban. Mielőtt azonban a pánik eluralkodna rajtunk, nézzük, mi is válthatja ki a folyást:
- Hormonális problémák: A progeszteron nem megfelelő szintje sajnos kezelés nélkül könnyen vezethet a terhesség megszakadásához is.
- Fertőzések: A felszállóvá váló fertőzések okozzák a vetélések mintegy 70%-át, és mivel a várandósság alatt az immunrendszer visszafogottabban működik, a fertőzések kialakulására is fogékonyabbak a nők.
- Fizikai sérülések: A házasélet során ritkán előfordulhat pecsételés, mivel a vizenyős méhszáj sérülékeny, így az együttlétet követő kicsi, de egyértelmű barnás - pirosas folyás annak sérüléséből is adódhat.
- Hematóma: A terhesség során hematóma jellemzően a lepényből kiinduló ereken jön létre; mikor ezek kiürülnek, akkor jelentkezhet barnázás.
A várandósság első trimeszterében erre mindenképpen figyelj oda! | MyDoctor Egészségprogram
Mikor kell ügyeletre menni?
A várandósság alatti legkisebb mennyiségű vérzést, barna foltot is komolyan kell venni, és nem késlekedni, azonnal orvoshoz fordulni, mert ha nincsenek is más tünetek, akár probléma kezdetét is jelezhetik. A vetélés kezdeti tünetei közt is szerepel a barnás - pirosas folyás, éppen ezért, ha ilyesmit tapasztalunk, akkor mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni, hiszen a vetélés adott esetben megállítható progeszteron és magnézium nagy arányú pótlásával.
| Tünet | Lehetséges ok |
|---|---|
| Beágyazódási pecsételés | Normális (10-14. nap) |
| Barnás folyás | Fertőzés, hormonhiány, méhszáj-sérülés |
| Élénkpiros vérzés | Sürgős orvosi ellátást igényel |
Hogyan előzhetjük meg a bajt?
A hormonális gondok kezelhetőek, a fertőzések ellen pedig mi magunk is sokat tehetünk. Az első lépés a szervezet normál működésének biztosítása. A kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás mellett egy jól megválasztott várandósvitamin komoly segítség lehet. Fontos, hogy a készítmény tartalmazzon cinket és rezet, ezek ugyanis antivirális, antibakteriális és gombaellenes tulajdonságokkal rendelkeznek.

Emellett érdemes figyelni a megfelelő, réteges öltözködésre, a jó szellőzésre (pamut alsóneműt válasszunk), a tanga viselését pedig várandósság alatt inkább hanyagoljuk, mivel a végbél és a hüvely között hidat képezve kedvez a fertőzéseknek.