A Barbie baba története már több mint 60 évre nyúlik vissza, és az egész világon hatalmas sikert aratott az 1959-es bemutatása óta. Újdonsága abban rejlett, hogy az első felnőtt nőt formázó baba volt, amelyet a kislányok divatos ruhákba tudtak öltöztetni. A játékbaba körül hatalmas reklámhadjárat szerveződött, több mint 15 országban milliárdnyit adtak el belőle. A babához más árucikkeket is forgalmaznak, mint például könyveket, videójátékokat, és a képével ellátott ruhákat, iskolaszereket. Barbie hosszú utat járt be 1959 óta, mikor feltalálója találkozott gyermekei kívánságával, hogy öltöztethető, felnőttet utánzó babát szeretnének. Játékhoz és kellően részletes megjelenítéséhez eléggé nagyméretű, de még elérhető árban gyártható modell született.

A Barbie babák fejlődése és változása
Az anyák először idegenkedtek Barbie felnőtt nő testarányaitól, különös tekintettel a mellei mérete miatt. A baba megjelenését többször megváltoztatták: nézésének irányát átfestették (1971), csípője karcsúbb, és a melle is kisebb lett (1998), amellyel a Mattel célja a tinédzser testarányok megformálása volt. 2016-ban álltak elő három új testalkat típussal, megjelent az alacsony, a magas és a formás baba. A gyártó részéről egy folyamatos modernizáció tapasztalható. Az eredeti szőke, kék szemű Barbie modellt ma már visszafogottabb sminkkel gyártják, így igazodva a kislányok igényeihez. A babák iránti állandó kereslet pedig azt mutatja, hogy a babák a kislányok számára változatlan jelentőséggel bírnak.
A modern Barbie babák már sokkal változatosabbak, mint régen: különböző testalkatok, hajszínek, bőrszínek, hivatások és öltözetek közül lehet választani. A változatosság ma már alapelv, ami erősen hozzájárul a kategória népszerűségéhez. A Barbie babák sikerének titka egyszerű: minden gyerek megtalálhatja benne önmagát, a saját álmait, sőt, sokan a felnőttek világát is játékosan tanulják meg rajta keresztül. A Barbie nem csupán divatikon: létezik doktorként, tanárként, űrhajósként, sportolóként, divattervezőként vagy állatorvosként - így rengeteg pozitív példát mutat. A Barbie világ azt sugallja, hogy a gyerekek bárkivé válhatnak - pont úgy, mint maga Barbie, aki több mint 200 különböző foglalkozást próbált már ki.

Barbie baba típusok és mire figyeljünk vásárláskor
A kategória olyan széles, hogy szinte lehetetlen nem találni tökéletes modellt. Íme a legkeresettebb típusok:
- Klasszikus Barbie babák: A jól ismert, szőke hajú alap Barbie, változatos öltözékekkel. Ideális első Barbie babának vagy ajándéknak.
- Barbie Fashionistas babák: A legismertebb modern széria, amely különböző testalkatokat, arcformákat és stílusokat mutat be. Kifejezetten népszerűek a sokrétű megjelenés miatt.
- Barbie hercegnős és tündéres babák: A Barbie Dreamtopia és más meseszériák varázslatos karakterei, csillogó ruhákkal, szárnyakkal, mesebeli kiegészítőkkel.
- Barbie filmekhez készült karakterek: Mulan, Elsa, Ken hercegek, Barbie Dreamhouse Adventures szereplők - a kategória folyamatosan bővül a népszerű animációk és filmek alapján.
- Gyűjtői Barbie babák: Vintage, ritka, limitált kiadású modellek, amelyek komoly értéket képviselnek. Ezek között több olyan baba is van, amelyek ára évről évre emelkedik a használt piacon.
- Barbie játékok kiegészítőkkel: Autók, lovak, kutyák, babaházak, ruhák, cipők és komplett játékszettek, amelyek még élvezetesebbé teszik a szerepjátékot. Ha a gyermek hosszabb ideig szeret valamivel foglalkozni, a Barbie babaház és a kiegészítő csomagok szinte végtelen kreatív lehetőséget kínálnak.
Mire figyeljünk vásárláskor?
- Életkor: A legtöbb Barbie 3 éves kortól ajánlott, de vannak kifejezetten nagyobb gyerekeknek és gyűjtőknek szóló modellek is.
- Tartósság: A Mattel babák híresek a minőségükről. A haj, az ízületek és az anyagok jól bírják a játékot, de ha intenzív használatra keresel babát, érdemes erős hajjal és strapabíró ruhával rendelkező modellt választani.
- Kiegészítők kompatibilitása: A legtöbb Barbie ruha és cipő cserélhető, ami hatalmas előnye a márkának. A Fashionistas babák testalkata azonban változatos, ezért nem minden ruha illik mindegyikre - erre érdemes figyelni.
- Ár-érték arány: A Barbie babák ára széles skálán mozog. A használt piacon - állapottól függően - már 2-3.000 Ft-tól lehet jó állapotú modellhez jutni, míg az új, különleges kiadások 10-20.000 Ft vagy afölött mozognak. A gyűjtői darabok ára akár ennek a többszöröse is lehet.
Milyen Barbie babát érdemes ajándékba venni?
- 3-5 éveseknek: hercegnős vagy tündéres Barbie
- 6-8 éveseknek: Fashionistas vagy hivatásos Barbie babák
- Nagyobb gyerekeknek: részletes kiegészítős játékszettek
- Gyűjtőknek: vintage, limitált kiadású vagy filmhez kapcsolódó modellek

Barbie babák gondozása és ápolása
Az elmúlt időszakban sokszor előfordul, hogy a Barbie-k haja összekócolódik, és nehéz kibontani a hajgumikat a hajkoronából. Egy házi wellnessnappal azonban újra sima és fényes frizurát varázsolhatunk a babáknak.
Hogyan mossuk és formázzuk Barbie haját
Barbie hajwellness otthon
- Engedjünk egy kis meleg vizet a mosdókagylóba, és fektessük bele a Barbie-kat, hogy áztassák nyugodtan a frizurájukat.
- Ezután samponnal szépen átmossuk a fürtjeiket és öblítjük.
- A hajápolás utolsó lépéseként hajkondicionálót/balzsamot használunk, amiből én kifejezetten egy illatos kókuszos verziót nyomtam a szőke tincsekre, hogy sokáig illatozzanak, de bármilyen balzsam tökéletesen megfelel erre a célra.
- Még vizesen és balzsamosan kifésüljük óvatosan a babák haját (volt amelyiknek sajnos így is kihullott egy-két szál haja), majd törölközőt csavarunk a fejükre és jöhet a szárítás.
- A szárításnál arra ügyelünk, hogy ne túl magas hőfokon fújjuk a hajukat, nehogy véletlenül baleset történjen, és ugyanebből az okból kifolyólag hajvasalót sem használunk.
- Már szárazon még egyszer átfésüljük a babák haját, és ahol szükséges volt, ott kicsit ollóval meg is igazítjuk a frizurájukat.
Balzsam helyett használhatunk öblítőt is, így a meleg öblítős vízben áztassuk a Barbie babák haját, majd ezután fésüljük ki a hajukat. A végeredmény így is gyönyörű, fényes lesz!

Tárolási tippek Barbie babákhoz
Ha több babánk van, tárolni is könnyebb állványokon, mint mondjuk egy fiókban vagy egy szekrényben egymás hegyén hátán. Ha van egy szabad polc, vagy akár a mesekönyvek elé, mellé is ki lehet tenni őket így. A legjobb azért mégis egy külön saját polc. De aki nem akar egyedi tárolót, az meg is veheti: az Ikeában cipőtárolóként árulják, de a célnak megfelel! Még Barbie ruhákat is lehet bele tenni szelektálva.
