A babavárás hónapjai alatt a leendő szülőknek számtalan teendője van, mint például orvosi vizsgálatokra járás, babaruhák beszerzése vagy a névválasztás. Mindemellett azonban talán az egyik legizgalmasabb és legkedvesebb "feladat" megálmodni, majd megtervezni az ideális babaszobát. A szülők számára viszont nagy kihívást jelenthet a kialakítása és berendezése. Ennek megtervezése során több szempontot is érdemes figyelembe venni. A padló esetében több opció is rendelkezésre áll. A gyerekszoba kialakítása és berendezése mindig nagy fejtörést okoz, hiszen nyilvánvalóan a lehető legjobbat, legtökéletesebbet akarjuk a számunkra legfontosabbaknak.
A gyermekszoba kialakítása során fontos, hogy a lehető legtöbb természetes fényt kapja, emellett pedig a mesterséges fényt is praktikusan érdemes megtervezni. A fények vásárlásánál kerüld a hideg fények választását, ehelyett részesítsd előnyben a meleg, energiatakarékos alternatívákat. A fő fényforrások mellett érdemes több kellemes és meghitt fényforrást berendezni. Egy tökéletes éjszakai fény nélkülözhetetlen eleme a babaszobának, ugyanis nemcsak megnyugtató érzést nyújt, hanem hasznos lehet a szülő számára, ha éjszaka be akar lesni a gyerkőchöz.
A baba sikeres elaltatásához, pihentető alvásához és megfelelő fejlődéséhez elengedhetetlen a tökéletes babaágy kiválasztása. A bútordarab elhelyezése esetén kulcsfontosságú néhány alapvető szabályt figyelembe venni, ugyanis a rossz helyen lévő kiságy hatással lehet a baba alvására. Fontos, hogy a kiságy nem kerülhet huzatos helyre, ablak, ugyanakkor fűtőtest mellé sem, hiszen a csemetét midenképp óvni kell a melegtől és a hidegtől egyaránt. Míg a beáramló, friss levegő jót tesz a helyiségnek, addig a huzat rendkívül árthat a babának. Helyezd a babaágyat a szoba legcsendesebb pontjába, hiszen az utcáról behallatszó zajok megzavarhatják a baba alvását. Továbbá legyen egyszerűen megközelíthető. Emellett érdemes arra is ügyelni, hogy a kiságy felé ne kerüljön polc, hiszen arról bármikor leeshet egy rosszul rátett tárgy. Az ágy berendezését illetően a megfelelő biztonság eléréséért érdemes rács- vagy fejvédőt alkalmazni. Érdemes nagyobb kiságyat választani, pl. 70x140-es méretet, ami kb. 2-3 éves korig használható. Manapság a babaágy rácsa levehető vagy ággyá alakítható az egész szerkezet, annak érdekében, hogy használható legyen a gyermek növekedését követően is. A kiságy mellé tanácsos elhelyezni egy kényelmes fotelt, amely egy tökéletes kellék az éjszakai altatáshoz vagy a szoptatáshoz. Ha van rá lehetőség és helyi kapacitás mindenképpen érdemes a kiságy mellé, közvetlen közelébe berendezni a pelenkázó komódot. Mivel eleinte a baba pelenkáját rengeteg alkalommal cseréljük, így hasznos ha az ágy közelében van. Célszerű ha a tisztába tételhez legfontontosabb kellékeket is kéznél tartjuk, hiszen ezekre minden esetben szükség van.
A gyerekszoba parketta választás nem csak esztétikai kérdés: a biztonság, a tartósság és a tisztíthatóság ugyanilyen fontos. A gyerekek sok időt töltenek a padlón, ezért számít, mennyire csúszásmentes a felület, hogyan bírja a karcolásokat, és milyen anyagokból készült.
A gyerekek rengeteg időt töltenek a padlón: labdáznak, kirakóznak, legóznak vagy éppen csak hemperegnek egy jót, ezért különösen fontos, hogy a padló felülete enyhén csúszásmentes legyen, és játék közben ne váljon síkos veszélyforrássá. Az ilyen burkolat csökkenti az esések és balesetek kockázatát, miközben a kicsik önfeledten rohangálnak. Emellett előny, ha a parketta meleg tapintású - például természetes fából vagy minőségi, szigeteléssel ellátott laminált lapokból készült -, hiszen így mezítláb is kényelmes rajta álmodozni és játszani.
Egy kisgyerek szobája könnyen átváltozhat mini kalandparkká: játékautók repkednek, fakockák puffannak, sőt, néha még egy-egy szék is arrébb vándorol. Ezek a „kis balesetek” gyorsan nyomot hagyhatnak a padlón, ha az nem elég ellenálló, ezért érdemes olyan parkettát választanunk, amely jól bírja a karcolásokat és az ütődéseket.
A gyerekszoba parketta választás egyik kulcsa, hogy mennyire könnyű tisztán tartani a padlót. Kiömlött ital, matrica, filc - ezek gyerekszobában előbb-utóbb előfordulnak, ezért előny a foltálló, egyszerűen takarítható felület.
A takarítás megkönnyítése és a nagyobb biztonság érdekében érdemes figyelnünk a padló szerkezetére is - például arra, hogy V-horony van-e a parkettalécek között.
A gyerekszoba parketta választás során érdemes ránézni az anyagok károsanyag-kibocsátására is. Olyan burkolat a jó döntés, amely tanúsítványokkal igazoltan alacsony VOC-kibocsátású, és nem terheli feleslegesen a beltéri levegőt. A tömörfa- vagy laminált padló természetes anyagaik révén szintén kiváló választás.
A fapadló egyik nagy előnye a könnyű tisztíthatóság: a por, a szennyeződések és a kisebb foltok gyorsan eltávolíthatók róla.
A laminált padló tökéletes választás azoknak a szülőknek, akik elegáns, modern megjelenést álmodnak meg gyermekük szobájába, de nem szeretnék, ha ez a praktikusság rovására menne. A laminált padlók különösen népszerűek a gyerekszobákban, hiszen nemcsak strapabírók, de színes és játékos mintázatú változataik is léteznek, amikért a kicsik valósággal odavannak.
A laminált padló manapság az egyik legszélesebb körben alkalmazott burkolattípus, így a választék is óriási. Ha a gyerekszoba parketta választás során a maximális strapabíróság a cél, az SPC padló is szóba jöhet. Ez a típus egy tömörfa felső rétegből és egy stabil alsó rétegből (általában rétegelt lemezből) áll.
A laminált padló gyerekszobába ideális megoldás, a padlószőnyeg egyáltalán nem az. Igaz, de vajon jót is tesz? Több helyen olvastam már, hogy a kemény padló segíti a babát a járás megtanulásában. Ha ezt egy parkettás szaküzletben mondja nekem valaki, vélhetően én sem hittem volna el, de mivel neves szakértők állították, én inkább elhiszem.
A laminált padló antiallergén, a padlószőnyeg nem az. A padlószőnyegbe poratkák milliói képesek megtelepedni, a laminált padlónál ez nem áll fenn. A laminált padló gyerekszobába egészségesebb.
Baba, kisded, gyermek, tini, kamasz. 5 fontos állomás 15 év alatt. 5 olyan szakasz, ami alatt a gyerekek sokat változnak, és sokat változik az ízlésük és a környezetük is. A laminált padlóval könnyen igazíthatjuk a (gyerek)szobát a korszakokhoz megfelelően. Persze egyáltalán nem szükséges, hisz laminált padlóval tervezhetünk 15 évre is, de akik szeretik a folyamatos változásokat, akkor a laminált padlóval könnyen teret tudnak ennek adni.
A padlószőnyeg a legnehezebben tisztán tartható melegburkolat. Nem tudom más hogy van vele, de ha takarításról van szó, a padlószőnyeget én pillanatok alatt megutálom. Amit a laminált padlóról egy mozdulattal letakaríthatsz, az a padlószőnyegnél 10 perc, fél óra is lehet. Egy gyerek körül pedig mindig van mit takarítani. Kérdés, hogy ez mennyi időt vegyen el az életedből?
Ettől mindenki fél. Főleg az első gyermekesek. Lehet, hogy jobban megütheti magát egy baba a laminált padlón, mint egy puha padlószőnyegen, de nem óvhatjuk meg őt mindentől. Az utca sokkal nagyobb veszélyt fog jelenteni számára, így nem is baj, ha egy kicsit felkészül erre. Minden babának meg kell tanulnia elesni. A laminált padlón ez úgyis csak katona dolog!
A laminált padló gyerekszobába megfelelő választás, de aki bátrabb és a maximumot ki akarja hozni egy gyerekszoba padlójából, annak érdemes megnéznie a parafa parkettát is. A parafa parketta hordozza a laminált padló minden előnyös tulajdonságát.
A valódi fából készült padlóburkolatoknak, parkettáknak rendkívül jó a hő- és hangszigetelésük. Változatos, páratlanul gazdag mintázatukból és színvilágukból fakadó esztétikai értékük mellett óriási előnyük az egyéb burkolatokkal szemben, hogy az esetleges sérülések javíthatóak, és szükség szerint többször is teljes mértékben felújíthatóak az eredeti minőség eredményével.
Mennyire csúszik a parketta? A jó minőségű laminált padlók felülete erezett (apró pórusos) vagy olajozott hatású, így ezek egyáltalán nem csúsznak.
Mennyire sérülékenyek és karcállóak a parketták? A laminált padlók kevésbé sérülékenyek mint a parketták, mert a felületén található melamin gyanta rendkívüli karc és kopásállóságot biztosít. A parketták keménysége a fa keménységétől és a lakk minőségétől függ, tehát minél keményebb a fa és minél jobb a lakk a parketta felületén annál tartósabb lesz a parkettánk.
I.P.S. Milyen padlóburkolatot válasszunk kisgyerek mellé, esetleg a laminált padlót? Lehet, hogy megtapasztaltuk már kisállatoknál, hogy bizony a rendre nem szoktatott kis élőlények nagyon komoly gondokat tudnak okozni rend szempontjából. Természetesen a gyerekek teljesen mások, de azért ők is képesek alkotni, rombolni, törni-zúzni és örökké összekoszolni bizonyos dolgokat. A kár-minimalizálás érdekében érdemes a laminált padló mellett dönteni, mely szintén alkalmas arra, hogy padlófűtést tegyünk alá, így nem kell, hogy gond legyen a meleg sem.
A laminált padlók jelentősége nagyon ki tud emelkedni családok életében. A kisgyermekes családokban nagyon oda kell figyelni arra, hogy rend és tisztaság legyen, különösen a mai világban, amikor egyre többeket érintenek a különféle légúti és allergiás megbetegedések. A szőnyegek szálai között rengeteg olyan szennyeződés, mikroszkopikus élőlény megtapadhat, melyeket a legnagyobb jóindulat és odafigyelés ellenére sem tudnak a családok eltűntetni. A vizes alapú szőnyegtisztító eszközök használata után a szőnyeget ki kell szárítani, ehhez pedig hosszas szellőztetés kell. Egy olyan szőnyegpadló esetén, amit nem lehet felszedni a kiszárítás még hosszabb időt vehet igénybe. Ha pedig nem szárad ki rendesen, akkor a penész miatt lehet problémája a piciknek, akik folyton a szőnyegen hemperegnek.
Amikor kiderül, hogy mi lesz az első babánk neme, szinte biztos, hogy a névválasztás után a babaruhák vásárlása és a gyerekszoba berendezése lesznek a legfontosabb feladataink. A gyerekruhák beszerzéséhez már biztosan megtaláltad a baba neméhez és várható születési idejéhez kapcsolódóan letölthető képes Babaruha listát (ha nem akkor ide kattintva megteheted ); a babaszoba kialakításának megkezdéséhez pedig most szeretnék adni néhány tippet.
Filó Angéla, a Diego Kft. A laminált padlók azért praktikusak, mert könnyű letenni őket és nagyon sokféle árnyalatban kaphatók, a színben hozzáillő szegélyléccel együtt. Fontos, hogy a laminált padló alá vásároljatok párafékező fóliát és megfelelő minőségű és vastagságú alátétet is, mert ennek segítségével lesz hő- és hangszigetelő a laminált padló.
A PVC padlók mára megint divatossá váltak, ráadásul nagyon élethű - például fahatású - mintákkal kaphatók. Ha ilyet választotok a gyerekszobába, akkor azt kell figyelembe venni, hogy erősen legyen rögzítve, ne tudjon felpúposodni például a gyerekszoba átrendezésekor. Ha nem szeretnétek fahatású padlót választani, akkor ajánlott a szőnyegpadló vásárlása. A puha szőnyeg még azért is praktikus, mert a pici babát le lehet rá tenni, később az lehet majd a játszószőnyeg is, ha pedig nem kell, mert éppen futóversenyt rendeznek a gyerekek a szobában, akkor föl is lehet tekerni.
A megfelelő padló kiválasztása után a fal színének vagy mintájának kitalálása is sok fejtörést okoz. Ha megvan a padló és a falszín, akkor gondolnunk kell a gyerekszoba sötétítésére. A redőny jó megoldás, mert hőszigetel is és szúnyoghálót is mindenképp javaslok a gyerekszoba ablakára felszereltetni, de szükség van függönyre is. A legjobb olyat választani, ami fényáteresztő, és azt lehet kombinálni sötétítő függönnyel, ha szükséges. Célszerű olyan karnist vásárolni, amelyre ringlis függönyt vagy füles függönyt tehetünk, mert a csipeszest nagyon könnyen le tudja szakítani a gyerek.
A most bemutatott környezetbarát referenciamunkánk is tökéletes példa arra, hogy egyre több család számára fontos a környezetbarát életmód és a környezetbarát termékek. A kisgyermekes szülők körében köztudott, hol szeretnek legjobban játszani a gyerekek. Természetesen a földön! Amíg a gyermekek kicsik, addig a szülők folyamatosan arra törekednek, hogy csemetéjük minél kevesebbszer betegedjen meg. Hogyan betegszik meg egy gyerek a legkönnyebben? Ha megfázik. Sajnos, házunk vagy lakásunk számtalan pontján van erre lehetőségük. Mi az egyik fontos dolog, ami a megfázást megelőzi? A melegburkolat! A laminált padlóburkolatok amellett, hogy környezetbarát megoldások, kevésbé tudnak lehűlni, mint a csempék, sokkal kevesebb esélyt adva ezáltal a gyerekeknek arra, hogy észrevétlenül felfázzanak, amíg gondtalanul játszanak. Ráadásul a laminált padló könnyen tisztán tartható, és nagyon-nagyon alacsony a károsanyag-kibocsátása, ami a kisgyermekes szülők számára azért is fontos, mert nincs rossz hatással a gyermek fejlődésére.
Ebben a referenciamunkában szereplő laminált padlók is VOC A+ minősítésűek, ami azt jelenti, hogy nagyon alacsony károsanyag-kibocsátással rendelkeznek. Akik számára igazán fontos a fenntarthatóság és a környezetvédelem, azok számára jó hír, hogy ez a két környezetbarát laminált padló PEFC- és PSC-tanúsítvánnyal rendelkezik, amelynek célja a veszélyeztetett erdők védelme, a felelős és fenntartható fakitermelés támogatása. Kínálatunkban bárki kedvére válogathat számtalan környezetbarát laminált padló közül. Válasszon például Ön is Castello Classic vagy Supreme Classic termékeink közül. Világos vagy sötét? Erezett vagy famintás?

A valódi parkettákat pontosan emiatt kedvelik oly sokan, ám tudvalévőleg ezek nagyon drágák és komoly figyelmet, rendszeres ápolást igényelnek, amire - valljuk be - kisgyerekek, család és munka mellett nem biztos, hogy marad időnk. Persze, senkit se szeretnénk lebeszélni a gyönyörű, természetes, és újra nagyon divatos valódi fa parkettákról, azonban semmiképpen se ajánljuk ezeket a gyerekszobába.
Ami a falakat illeti, érdemes elsősorban egy tisztasági festést elvégezni. Ezt követően szabadon engedheted a fantáziád a szín választásával kapcsolatban. Lehetőség szerint kerüld a túlságosan vibráló, erőteljes és élénk színeket, helyette válassz valami halványabb, egyszerűbb pasztel színt. Ajánlott csak pár színt használni, hogy kellemes és pihentető környezetet biztosítsunk a csöppség számára.

A padlószőnyeg így tehát nem a legmegfelelőbb választás. Annak ellenére, hogy melegebb érzést kelt, nehezen tisztítható, továbbá a poratkák miatt allergizáló hatású lehet. Ha a baba már kúszni-mászni kezd vagy rendszeresen játszik a földön, akkor ajánlott külön szőnyeget tenni a padlóra. Ebben az esetben is a legjobb választás a rövid szálú, vagy síkszövött változat, hiszen fontos, hogy a gyerkőc ne tudja kitépni, majd a szájába venni a szálakat. A babaszobában erősen ajánlott minden szőnyeg alá csúszásgátlót tenni, a legnagyobb biztonság érdekében, illetve gyakran poszívózni, elvinni alapos fertőtlenítésre.
A valódi parkettákat pontosan emiatt kedvelik oly sokan, ám tudvalévőleg ezek nagyon drágák és komoly figyelmet, rendszeres ápolást igényelnek, amire - valljuk be - kisgyerekek, család és munka mellett nem biztos, hogy marad időnk. Persze, senkit se szeretnénk lebeszélni a gyönyörű, természetes, és újra nagyon divatos valódi fa parkettákról, azonban semmiképpen se ajánljuk ezeket a gyerekszobába.
Ha a gyerekszoba parketta választás során a maximális strapabíróság a cél, az SPC padló is szóba jöhet. Ez a típus egy tömörfa felső rétegből és egy stabil alsó rétegből (általában rétegelt lemezből) áll.
A babaszoba megtervezésében a világítás sem elengedhetetlen szempont. A gyermekszoba kialakítása során fontos, hogy a lehető legtöbb természetes fényt kapja, emellett pedig a mesterséges fényt is praktikusan érdemes megtervezni. A fények vásárlásánál kerüld a hideg fények választását, ehelyett részesítsd előnyben a meleg, energiatakarékos alternatívákat. A fő fényforrások mellett érdemes több kellemes és meghitt fényforrást berendezni. Egy tökéletes éjszakai fény nélkülözhetetlen eleme a babaszobának, ugyanis nemcsak megnyugtató érzést nyújt, hanem hasznos lehet a szülő számára, ha éjszaka be akar lesni a gyerkőchöz.

Talán addig, amíg a baba nem kezd el kúszni-mászni a padlón, addig sokaknak meg sem fordul a fejében, hogy vajon megfelelő e a babaszoba padlója.Ez a kérdés egyaránt fontos a leendő, és a már gyakorló szülőknek is. A mászással elkezdődnek az apróbb balesetek, elesések.
Strapabíró anyag: Érdemes okosan választani az elején, mert a padlóburkolat cseréje nem olcsó dolog.
Könnyen tisztítható felület: Mivel a gyerekek még nagyobb korban is szeretnek csúszni-mászni a padlón, ráadásul a babák még mindent a szájukba is vesznek, nagyon fontos, hogy könnyen tisztán tartható legyen a padló. Például szőnyeg választásakor ez különösen nagy hangsúlyt kap, mert az atkák miatt érdemes jobban odafigyelni a porszívózásra.
Nem túl kemény: A babák ahogy elindulnak felfedezni a világot rengeteget esnek, borulnak.
Először tisztázzuk, hogy mit NE válasszunk. A hideg kőburkolat, járólap nem megfelelő a babaszobába. Ezt semmiképpen nem ajánlatos választani.
Ha lehet, akkor válasszunk természetes anyagból gyapjúból, növényi rostból, parafából készült burkolatot vagy szőnyeget. Jó választás, mert meleg és puha, valamit jó zajszigetelő is, de néhány dologra azért érdemes odafigyelni. A szőnyeg az atkák kedvenc helye, ezért a porszívózásra naponta szükség van! Emellett még azt is nézzük meg, hogy a szőnyeg milyen anyagból készült. Az a legjobb, ha természetes szálakat tartalmaz, és a színezésénél sem használtak semmilyen vegyi anyagot, ami esetleg káros lehet az egészségre. A nem természetes anyagból készült szőnyegekből kipárolgó vegyi anyagok károsak lehetnek a baba egészségére! A kisebb darabszőnyegeket, amiket lehet, időnként be lehet tenni a mosógépbe.
Bár az ilyen padló keményebb, de strapabíró és könnyen tisztítható, és nem utolsó sorban szép is. Míg a szőnyegből nehéz kiszedni a különböző babás foltokat, addig a parkettáról csak fel kell törölni. Arra figyeljünk, hogy a tisztítószer lehetőleg ne tartalmazzon vegyszert.
A parafa átmenet a kemény és a puha padlóburkolat között. Előnye, hogy puhább, mint a parketta, meleg, mint egy szőnyeg és antibakteriális. Ráadásul nem recseg, mint időnként a parketta, amire a baba biztosan fel fog ébredni, amikor megpróbálunk hangtalanul kisurranni a szobából. Abszolút ideális gyerekszobába.
Egy vidám és színes darabszőnyeg jól feldobja a babaszobát. Ha egyébként is szőnyeget szerettünk volna beszerezni, akkor nézzünk szét, hogy milyen szőnyeg illene a legjobban a szoba hangulatához, mert óriási a kínálat. Ha nem egyféle színű laminált parkettát veszünk, akkor már azzal is dekoratívvá tehetjük a padlót, így vidám, színes csíkok futnak majd a szobában.De a habtapi lapok is nagyon sokféle mintával, sokféle színben kaphatóak. Ezeket nem kell rögzíteni, mert jól tapadnak a padlón. Ha már nincs rá szükség, akkor akár a falra is felragaszthatóak dekorációként kétoldalú ragasztóval. A padlót dekorálhatjuk matricával is, de a gyerekek eléggé szeretnek kaparászni a körmükkel. Ráadásul az igénybevételtől meg is kophatnak. Olcsó ötlet nagyobbacskák szobájába szigetelőszalagból készített autópálya. Olcsóbb, mint az autópályás játszószőnyegek, és egyszerű eltüntetni. Lányoknak ugróiskolát is csinálhatunk ezzel a módszerrel.
Laminált padló lerakása I Green Cottage DIY