A gyerekek - és természetesen főleg a kislányok - imádnak babázni. Ez egy nagyon különleges időtöltés számukra, ami számos fejlődési, szórakoztató szempontból pedig kiemelkedő jelentőséggel bír. A babázás során a kislányok szerepjátékokat játszanak, ami segíti őket az önismeret és az identitás kialakításában. Előttük van a minta: az édesanyjuk. Azt a gondoskodást, amit tőlük látnak le szeretnék másolni, hiszen a gyermekekben ez ösztönszerűen jelen van: szeretnének hasonlítani a felnőttekre.

Hogyan fejleszti a gyerekeket a babázás?
A babák gondozása a szórakoztatáson kívül nagyon sok mindenben fejleszti a gyerekeket. Az, hogy bevonják őket is a játékba - egy elképzelt világba - magas szinten fejleszti az empátiát és az érzelmi intelligenciát. Babázás közben elképzelnek bizonyos érzelmi kifejeződéseket, ugyan nem valós, de elképzelt testbeszédeket olvasnak le, továbbá folyamatosan gyakorolják a különböző problémák megoldását és a konfliktus kezelést is nagyon jól tudják gyakorolni általuk.
Természetesen a finommotorikai készségek is fejlődnek, hiszen nagyon sok a teendő egy baba körül: öltöztetni kell, pelenkázni, pisiltetni, sétáltatni, betenni a babakocsiba, meg kell őket etetni és itatni. A szerepjátékok során folyamatosan fejlődik a kreativitás és a képzelőerő is.
10 Jel Hogy OKOS a Babád | Intelligencia Jelei Csecsemőknél
Miért jók a játék babaruhák?
Sokszor nehéz fenntartani a gyerekek érdeklődését a babázás során, ha a kiegészítők unalmasak és hétköznapiak. Egy egyszerű ruha nem ad elég teret a képzeletnek, így a szerepjáték hamar véget érhet. Ezek az apró ruhadarabok és kiegészítők lehetőséget kínálnak a gyerekeknek arra, hogy kifejezzék a gondoskodó szándékukat. Az öltöztetéssel ki tudják fejezni magukat és tükröződni fog előttünk a fantáziájuk és ízlésük is.
Az öltöztetés során kialakul a saját kis stílusuk, ráadásul folyamatosan fejlődik a finommotorikai készségük is, hiszen az apró ruhadarabokat ráadni egy babára nem is olyan könnyű feladat! Ha sikeresen véghez vitték az öltöztetést, akkor hatalmas büszkeség tölti el őket és sikerélményt jelent számukra.
Népszerű babaruha típusok és méretezés
Nagyon gondosan ügyeltünk arra, hogy kínálatunkban minőségi babaruhák legyenek megtalálhatóak. Íme egy összefoglaló a különböző típusokról:
| Márka/Típus | Babaméret | Készlet tartalma |
|---|---|---|
| Hanako | 30-34 cm | Nadrág, pulóver, sapka (100% pamut) |
| Llorens | 35 cm | 4 részes készlet |
| Llorens | 42 cm | 5 részes szett |

További fejlesztő kiegészítők
Egy babázás akkor az igazi, ha van hozzá minél több fantasztikus kiegészítő. A Djeco gyönyörű fa bölcsőt készített a játék babáknak, ráadásul a matrac, párna és takaró is hozzá tartozik. A Djeco márkának hálózsákjai is vannak, így tökéletesen eljátszható az esti rutin, melynek utolsó lépése lesz a hálózsákba öltöztetés, majd az ágyba fektetés. Érdemes megnézni a Konges Slojd mózeskosarait és pelenkázótáskáit is, mert egytől-egyig gyönyörűek, és kiemelten magas minőséget képviselnek.
Ha a babát más típusú játékokkal is szeretnénk fejleszteni, ne feledjük, hogy a színes, lelógó játékokkal ellátott babatornáztatók is kiváló választások a szem és kéz koordinációjának fejlesztésére. A lényeg, hogy a közös játék során támogassuk gyermekünk fantáziáját, hiszen a gondoskodó szerepjáték az érzelmi fejlődés alapköve.