Baba masszázs és tippek a fogzás idejére

A fogzás időszaka bizony megterhelő lehet nemcsak a babának, de az egész család számára is. Az első fogak megjelenése mindig nagy öröm, viszont mire eljut a baba odáig, hogy mind a 20 tejfog ott sorakozzon egymás mellett, azt bizony sokszor megszenvedi - a szülőkkel együtt. Minél többet tud a szülő a folyamatról, annál jobban gyermeke segítségére lehet, hogy közösen átvészeljék az ezzel járó nehézségeket.

Mikor kezdődik a fogzás?

Az, hogy a kisbabának mikor nőnek ki a fogai, teljesen babafüggő. Pár babának már nagyon korán beindulnak, másoknak meg egy éves koráig szinte egy foguk sincs, majd egyszerre törnek a felszínre a fogacskák. A legtöbb babának 6 hónapos korában kezd nőni a foga, de megesik, hogy korábban beindul a fogzás. A legtöbb gyereknek 3 éves korára nő ki mind a 20 foga. Általában az alsó fogacskák előbb jelennek meg, mint a felsők, és párban érkeznek. A lányoknál egy picit hamarabb beindulhat a folyamat, de 2,5-3 éves koráig a legtöbb kisgyerek átesik rajta. A tejfogak fejlődése a fogantatás utáni 6-7 héten kezdődik és kb. a terhesség 6. hónapjáig befejeződik, bár bizonyos további változások még a gyermek 3-4 éves koráig is eltart.

A fogzás sorrendje nem kőbevésett dolog, így ne tekintsünk rá úgy, mintha kötelező érvényű lenne az időrend betartása minden babára nézve. Az alábbi táblázat azt mutatja meg, hogy általában mi a jellemző sorrend:

Fogatípus Megjelenés időszaka (hónap)
Alsó középső metszőfog 6-10
Felső középső metszőfog 7-12
Alsó oldalsó metszőfog 7-16
Felső oldalsó metszőfog 9-13
Alsó első őrlőfog 12-18
Felső első őrlőfog 13-19
Alsó szemfog 16-23
Felső szemfog 16-22
Alsó második őrlőfog 20-31
Felső második őrlőfog 25-33
A tejfogak megjelenési sorrendje és ideje

A fogzás tünetei és felismerésük

A baba fogzás tünetei először nem feltétlenül egyértelműek, főleg első gyerekes szülők számára. Az első fogak kibukkanása sok babánál szinte tünetmentes, viszont ahogy jönnek a hátsó fogacskák, amik nagyobb felületen törik át egyszerre a baba ínyét, úgy lesz a fogzás is egyre fájdalmasabb. A picik sok változáson esnek át, viszont mindegyik közül az egyik legfájdalmasabb a fogak növekedése. Mivel a fogak nagy része valószínűleg akkor bújik elő, amikor a babád még nem tud beszélni, ezért nem tudja neked elmondani, hogy fáj valamije, csak a közérzetéből következtethetsz rá.

Gyakori tünetek:

  • Fokozott nyáltermelés: Ha arra leszel figyelmes, hogy egy pár kilós kis baba-Niagarát tartasz a kezedben, akkor kezdhetsz gyanakodni. Az ínyben fokozódik a vérkeringés és a nyálkahártya mirigyeinek hatékonysága is.
  • Hasmenés, piros popsi: Fogzáskor ez is gyakori. A sok lenyelt nyál a székletet is lazítja, ami viszont kicsípheti a popót. Azonban fontos tudni, hogy a heves hasmenés inkább fertőzés következménye lehet, mint a fogzásé, ezért ilyenkor konzultálni kell egy gyermekorvossal.
  • A baba mindent megrág: A rágás sokszor enyhíti a fogzásnál az íny kellemetlen, feszítő érzését, ezért a baba minden, a kezébe kerülő tárgyat igyekszik felhasználni.
  • Hőemelkedés, láz: A fogzást enyhe hőemelkedés kísérheti, ám ha hosszabban 38 fok fölé emelkedik a hőmérő, akkor feltehetőleg már nem a fogzás a ludas, ilyenkor keressük fel a gyerekorvost. A láz kialakulása már inkább valamilyen fertőzést jelezhet.
  • Nyugtalanság, gyakori éjszakai megébredés: A babák ilyenkor nyugtalanok, nehezen alszanak el, éjjel többször megébrednek.
  • Étvágytalanság: Ha épp akut fázisban van a fogzás, akkor gyakori, hogy a baba kevesebbet eszik, vagy épp elutasítja a szilárd ételt.
  • Sírás: A fájdalomnak a legfélreérthetetlenebb jele.
  • Irritáció a pici állán: Ez úgyszintén a nyáladzásnak köszönhető.

A fogzási panaszokat kísérheti átmeneti ínygyulladás az áttörő fognál. Néha az áttörő fog körül cysta látható, ami ha megpattan, hematómává válhat.

Tippek és praktikák a fogzás megkönnyítésére

Házi és gyógyszertári praktikákat egyaránt kipróbálhatunk fogzás tünetei esetén. Célszerű az enyhébb megoldásokkal kezdeni, hogy ha nem muszáj, akkor ne juttassunk rögtön fájdalomcsillapítót a csecsemő szervezetébe.

Gyógyszermentes módszerek:

  • Testi kontaktus, figyelem és szeretetteljes társaság: A napközbeni nyűgösségen sokszor segíthet, ha anya-apa minél többet az ölébe veszi, és megdédelgeti. Simogatjuk, szeretgetjük, felvesszük, ha sír, megpróbáljuk elterelni a figyelmét játékkal, énekkel, mondókával.
  • Rágóka: Ha már szegény baba úgyis kínjában mindent megrágcsál, akkor enyhítsük ezen a késztetésén olyan rágókával, amit kifejezetten erre terveztek, strapabíró és gyerekbarát anyagokból. A hűthető rágókák még hatékonyabban tudják enyhíteni a kellemetlen érzést a baba ínyén. Fontos, hogy a hűtőrágókát ne tegyük fagyasztóba, az esetlegesen kialakuló jégkristályok felsérthetik a baba száját!
  • Íny masszírozása: A babák pozitívan reagálnak a panaszt okozó részek óvatos masszírozására. Használjunk tiszta ujjat vagy nedves gézt a masszírozáshoz. Kamillába- vagy zsályateába áztatott vattával finoman kenjük be az ínyt, ennek ugyanis nyugtató hatása van.
  • Hideg alkalmazása: A fogzást elviselhetőbbé tehetjük, ha valamivel hűtjük az ínyt. Egy hideg kanál vagy hűtött rágóka megnyugtathatja a baba ínyét. Hűtsük le kissé a baba ételét, italát, sokkal kellemesebb lesz így a fogyasztása.
  • Rágcsálni való ételek: Szintén jót tesz keményebb dolgok, alma, répa, kiflivég, kenyérhéj rágcsálása a fogzás tüneteinek enyhítésében. (Fontos, hogy étellel a kezükben soha ne hagyjuk gyermekünket egyedül!)
  • Nyálkendő: A száj körüli nyálat rendszeresen itassuk fel a baba nyakába kötött nyálkendővel, ami a ruhácskáját is megóvja a nyálfoltoktól, és segít megelőzni az irritációt. A vízálló előke használata is praktikus lehet.
  • Bőrápolás: A túlzott nyáladzás irritálhatja a baba arc- és állbőrét. A lipidekben gazdag bőrápoló termékek, mint például a Bio körömvirágos többcélú védőbalzsam, védőréteggel védik a bőrt, intenzív ápolást biztosítanak és támogatják a bőr természetes rugalmasságát.
Baba masszírozása fogzás idején

Gyógyszeres és homeopátiás készítmények:

  • Fogínygélek: Rengeteg gél állagú, ínybe masszírozható, főként gyógynövény- vagy gyógyszertartalmú készítmény található a piacon.
    • Osa fogíny gél: kamilla, szegfűszeg, zsálya, borsmenta és propolisz tartalmú; hűsít és nyugtatja az ínyt.
    • Dologél fogínynyugtató gél: valeriana, kamilla és propolisz tartalmú.
    • Dentinox: helyi érzéstelenítőt tartalmaz (lidocain), ezért maximum napi 3x alkalmazható.
  • Fájdalomcsillapítók: Ha a baba már nagyon küzd a fájdalommal, akkor érdemes bevetni, szigorúan a használati utasításnak, illetve a gyerekorvos tanácsainak megfelelően. Kisgyermekeknek az ibuprofen (pl. Nurofen) illetve paracetamol (pl. Panadol) tartalmú szuszpenziók ajánlottak. Fontos, hogy 3-5 napnál tovább sose alkalmazzuk őket, a folyamatos használat ugyanis nagyban növeli a mellékhatások kockázatát. Próbáljunk csak végső esetben ehhez a megoldáshoz folyamodni.
  • Illóolaj keverékek: Ingeborg Stadelmann kifejlesztett egy „fogolajat”, ami segít a fogzás kínjainak csökkentésében. A keverékben római kamilla, valamint levendulaolaj van, amelyek fájdalomcsillapító hatásúak, míg a szegfűszegolaj melegítő és érzéstelenítő hatással bír.
  • Borostyán nyakláncok: A borostyán csökkenti a fájdalmat, magába szívja a hőt, csökkenti a gyulladást, csillapítja a nyugtalanságot, enyhíti a rossz közérzetet. Fontos, hogy a babaláncot csak szülői felügyelet mellett használhatjuk, éjszakára ne hagyjuk a láncot a babán.

Büfiztetés helyesen - Babadoktor

Fogápolás a fogzás idején

Amint kibújtak a fogacskák, ideje elkezdeni az ápolásukat. Így a gyerkőcöd is hamar hozzászokik ahhoz, hogy a fogápolásra a mindennapi rutin részeként tekintsen. Ha már van kibújt foga a picinek, akkor a fogzás fájdalmai ellenére sem szabad abbahagyni a fogmosást.

  • Tisztítás az első fogak előtt: Naponta kétszer töröljük át a baba ínyét egy puha, tiszta ruhával - reggeli után és lefekvés előtt.
  • Az első fogak tisztítása: Amikor megjelennek az első fogak, használjunk egy kis, puha sörtéjű fogkefét, és naponta kétszer tisztítsuk meg vele a kis fogakat. Amíg a gyermek meg nem tanulja kiköpni - körülbelül 2-3 éves korában - használjunk egy rizsszem méretű foltot fluoridos fogkrémből.
  • Játékos fogmosás: Körülbelül 18 hónapos kortól a gyermekek általában készen állnak arra, hogy megtanulják, hogyan kell fogat mosni. Segít, ha játékosan közelítjük meg a fogmosást. A homokóra használata segít a gyerekeknek a jó szájápolási rutin kialakításában.
  • Szülői segítség: Jó, ha néhány évig támogatod a gyermeket, és a fogmosásuk után te is újra megmosod fogaikat - a kisgyermekek nem tudják jól irányítani a fogkefét.
  • Megfelelő folyadékpótlás: Cumisüvegből történő itatásra csak tiszta „babavizet”, vagy szűrt vizet használjunk. A cukros babateákat, gyümölcsleveket felejtsük el. A baba megnyugtatására soha, semmilyen körülmény között ne adjunk cukorba vagy mézbe mártott cumit.
  • Rendszeres gyermekfogászati szűrés: A gyermekfogászati szűrést nem lehet elég korán kezdeni, hiszen minél hamarabb hozzászoknak a kicsik ehhez a programhoz, annál kevésbé lesz szükség később fájdalmas beavatkozásra.

tags: #baba #masszas #fogzas #idejere