Beágyazódás és a korai terhességi jelek: 5 napos embrió transzfer utáni tudnivalók

A teherbeesés egy rendkívül bonyolult és összetett folyamat, amelynek számos alapfeltétele van. Rengeteg kémiai, fizikai és hormonális mechanizmusnak kell megvalósulnia, méghozzá megfelelő időben és sorrendben, ahhoz, hogy a terhesség létre tudjon jönni. Megtermékenyülését követően a petesejtre még vár a beágyazódás (implantáció), amelynek döntő szerepe van, akár természetes úton történő fogantatásról, akár lombikbébi-kezelésről van szó.

Mi az a beágyazódás?

A hímivarsejt és a petesejt egyesülésével létrejön a zigóta, amely nagyon gyors osztódásnak indul, miközben elindul az egyik petevezetéken át a méh felé. 5-7 napon keresztül vándorol, és osztódása során az ötödik napra eljut a hólyagcsíra (blasztociszta) állapotba. Ekkor már 70-100 sejtből áll.

Miközben a megtermékenyített petesejt blasztocisztává alakul, a méh felkészül a beágyazódásra: a méhet bélelő nyálkahártya (endometrium) megvastagszik és megtelik tápanyagokkal. A megtermékenyülés utáni 5-7. napon a blasztociszta megérkezik a méhüregbe, majd körülbelül 2 napos várakozás után beágyazódik: ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a blasztociszta hozzátapad a méh falához és rácsatlakozik az anya vérkeringésére.

A beágyazódás folyamata a méhben

Mikor történik a beágyazódás?

A beágyazódás az ovuláció, illetve megtermékenyülés után 6-12 nappal bármikor megtörténhet, de leggyakrabban a 8. és 10. nap között szokott bekövetkezni. Ez azt jelenti, hogy egyes nőknél a ciklus 20. napja körül is bekövetkezhet, míg másoknál akár olyan későn is, mint a ciklus 26. napja.

A beágyazódás egy körülbelül 5 napig tartó folyamat, amelynek végén a megtermékenyített petesejt - innentől fogva embrió - a méhfalba ágyazódva hCG (humán koriális gonadotropin) hormont kezd termelni és növekedésnek indul.

A hCG hormon jelenléte jellemzően a megtermékenyülés után 12-14 nappal kimutatható vizeletből, a terhességi tesztek is pontosan ezt a hormont jelzik. Beágyazódás után a progeszteronszint is emelkedni kezd, hogy táplálja a méhnyálkahártyát és megakadályozza a menstruáció létrejöttét. A beágyazódás folyamatának lezárásával megkezdődik az embrió, a köldökzsinór, a méhlepény és a magzatburok fejlődése.

Lombikprogram és 5 napos embrió beültetése után

A lombikprogram vagy inszemináció után sok pár úgy érzi: most jön a legnehezebb rész - a várakozás. A beültetés utáni napok tele vannak reménnyel, szorongással és bizonytalansággal. Az embrióbeültetés (IVF) után, ha 5 napos blasztocisztáról van szó, a beágyazódás akár már másnap is megtörténhet.

5 napos blasztociszta

Ez az időszak orvosi nyelven a "két hét várakozás" (angolul: two week wait), amelyet türelemmel és odafigyeléssel kell végigkísérni.

Milyen jelek utalnak arra, hogy a beágyazódás megtörtént?

A beágyazódást követően szervezetedben hormonális változások mennek végbe, ezek okozzák a terhesség első, érezhető tüneteit is. A beágyazódásnak is lehetnek jelei, de ezek nem egyformák minden nőnél, és nem is mindenkinél jelentkeznek. Fontos tehát szem előtt tartani: az alábbi tünetek nem feltétlenül garantálják azt, hogy terhes vagy, és ha nincsenek tüneteid, az sem jelenti azt, hogy nem vagy terhes!

A beágyazódás lehetséges jelei:

  • Pecsételő vérzés: A terhes nők 25%-a tapasztal vérzést, pecsételést az első trimeszterben - ennek egyik oka a beágyazódás lehet. Ez a vérzés megtévesztő is lehet, mert nagyjából akkor jelentkezik, amikor a menstruációd is érkezne. Általában azonban inkább pár nappal, egy héttel a várt menstruáció előtt tapasztalható. A beágyazódás miatti vérzés színe halvány rózsaszín vagy barna, és inkább pecsételés, semmint rendes vérzés. Az esetek többségében néhány óráig vagy pár napig tart, de egyeseknél akár hét napig is elhúzódhat. Fontos tudni, hogy gyakran ezen tünetek egyike sem jelentkezik. Ez a típusú vérzés csak a korai terhességek 15-25%-ánál fordul elő.
  • Görcsölés: A hirtelen érkező hormonális változások, illetve a méhben lezajló folyamatok könnyen görcsöket is okozhatnak. Egyes nők hasi érzékenységet, derékfájást, görcsölést tapasztalnak a beágyazódás ideje alatt. Ezek a tünetek enyhébbek, mint a PMS-sel vagy a menstruációval járó görcsök, ráadásul kb. egy héttel korábban jelentkeznek, mint a PMS.
  • Méhnyaknyák változása: Miután megtörtént a beágyazódás, a méhnyaknyák sűrűbbé, gumiszerűbbé, illetve áttetszővé vagy fehéres színűvé válik. A terhesség kezdetén pedig a progeszteronszint emelkedése miatt a méhnyaknyák még sűrűbb és nagyobb mennyiségű, a színe pedig fehéres vagy sárgás.
  • Puffadás: A progeszteronszint emelkedése lelassítja az emésztőrendszeredet, ettől pedig kellemetlen puffadást érezhetsz. Ez persze a menstruációnak is egyik nagyon gyakori jele, hiszen a progeszteronszint a menstruáció érkezése előtt is megemelkedik.
  • Mellérzékenység: Beágyazódást követően a hCG, ösztrogén és progeszteron hormonok szintje hirtelen megemelkedik, ami jelentős mellérzékenységet okozhat. Habár sok nő tapasztalja ezt a tünetet menstruáció előtt is, a terhesség korai szakaszában a szokottnál általában észrevehetőbb, erőteljesebb.
  • Rosszullét: A beágyazódás utáni progeszteronszint-emelkedés rosszullétet okozhat, habár ez a terhesség 4-5. hetében (nagyjából a menstruáció elmaradása idején) a leggyakoribb. A progeszteron lelassítja az emésztésedet, a hCG-szint emelkedése pedig érzékenyebbé teszi a szaglásodat - ezek a mellékhatások még rosszabbá tehetik a problémát.
  • Fejfájás: A hormonszintek emelkedése elengedhetetlen a sikeres terhességhez, ám sajnos ezek (különösképpen a progeszteron) a beágyazódás után fejfájást is előidézhetnek.
  • Hangulatingadozás: Ha vadul ingadozik a hangulatod, lehet, hogy ez a beágyazódás utáni hormonváltozások eredménye.
  • Testhőmérséklet-változás: Jellemzően egy nő testhőmérséklete lecsökken az ovuláció előtt, majd megemelkedik és menstruáció előtt ismét lecsökken. A terhességet jelzi az, ha emelkedett marad. Ám úgy tűnik, a nők egy részénél a beágyazódás idején - egy napra - leesik a testhőmérséklet. Ez eltér a menstruációt jelző csökkenéstől, ugyanis nem tartós, egyetlen napig tart és utána visszaáll. A változás néhány tized fok, ezért nagyon tudatosan kell figyelned a bazális hőmérsékletet, hogy észrevedd.
Hormonális változások terhesség alatt

Barnás folyás és pecsételő vérzés - aggodalomra okot adó tünetek vagy a beágyazódás jelei?

A barnás intim folyás nem számít ritkaságnak a fogamzóképes korú nők körében. A barnás váladékozás igen kis mennyiségű vér ürülését jelenti. Ez akár természetes jelenség is lehet egyes esetekben. Ilyen például, ha középidőben jelentkezik, vagy ha a menzesz kezdetén, illetve végén tapasztaljuk.

A terhesség korai szakaszában jelentkező pecsételő vérzés nem jelent feltétlenül problémát. A beágyazódási vérzés a terhesség egyik korai jele lehet, és mindössze arra utal, hogy a megtermékenyített petesejt beágyazódott a méhben. A beágyazódási vérzés sokkal enyhébb a menstruáció során tapasztalhatónál. Színe barna vagy halvány rózsaszín is lehet. Néhány csepp vér fordulhat elő, és enyhe görcsök jelentkezhetnek körülbelül egy napig a beágyazódás időpontja körül.

Kismamák számára is jó hír, hogy a barnás váladék a várandósság alatt sem jelent feltétlenül gondot, hiszen jelezheti az éppen kimaradó menzeszt is. Dr. Martonos Attila meddőségi specialista szerint a terhesség első egy-két hónapjában előfordulhat a várható menstruáció időpontjában minimális vérzés.

Barna folyás terhesség alatt #terhesség

Mikor forduljunk orvoshoz barnás folyással?

Ha többször jelentkezik, vagy huzamosabb ideig fennáll a barnás folyás, feltétlenül forduljunk szakorvoshoz. Gondoljuk végig, mikor és milyen körülmények között jelentkezett. Összefügg-e a menstruációs ciklussal, vagy bármi egyéb eseménnyel. Mennyire bőséges, érzünk-e egyéb tünetet, változott-e a váladék illata, stb. Van-e olyan helyzet, például szexuális együttlét, amikor fájdalmat érzünk.

Fertőzés ritkán okoz barna folyást, de ha igen, akkor a gyulladás egyéb tünetei is kapcsolódnak hozzá. A barnás váladékozás hátterében sok esetben hüvelyi fertőzés áll. Várandósság esetében azonban a felszálló hüvelyi fertőzések felelnek a vetélések egy jelentős százalékáért - mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Ahhoz, hogy ezeknek a fertőzéseknek a valószínűségét minimálisra lehessen csökkenteni, az immunrendszer, illetve a tápanyagraktárak feltöltése a feladat.

Az élet során a menzesz is változhat időtartamát, mennyiségét, lefolyását tekintve. Előfordulhat, hogy az addig erőteljesen induló menzeszt pecsételő vérzés vezeti be, vagy éppen több napos pecsételéssel fejeződik be. Fogamzásgátló tabletták szedése alatt is felléphet áttöréses vérzés, melyet érdemes megkonzultálni a kezelő orvossal.

A barnás váladékozást kiválthatja a sárgatest hormon hiánya, vagyis alacsony progeszteronszint. A klimax elejét gyakran jelzi barnás folyás. Ezt az időszakot perimenopauzának nevezik, és már a 40-es években megkezdődhet. Ilyenkor a hormonvizsgálattal meg lehet róla bizonyosodni. Érdemes a nőgyógyásszal is konzultálni a különös tünet kapcsán.

A méh veleszületett vagy szerzett rendellenességei, pl. mióma, méhpolip, a méh gyulladásos betegségei, pl. endometriózis, adenomyosis, petevezeték-elzáródás, méhnyálkahártya-gyulladás (endometritis) is okozhatnak barnás folyást. Ritka esetben rosszindulatú daganatok meglétét is jelezheti. Ilyenkor az orvos a fizikális vizsgálat mellett elrendelhet méhnyakrákszűrést, hormon-, illetve ultrahangvizsgálatot is.

Mikor lehet terhességi tesztet végezni?

A terhességi tesztek némelyike elég érzékeny ahhoz, hogy a vizeletből kimutassa a hCG hormont már 6 nappal a kimaradt menstruáció előtt (azaz 5 nappal a menstruáció esedékessége előtt). A túl korán végzett teszt hamis negatív eredményt adhat, mivel a hCG mennyisége a kimutathatósági korlát alatt maradhat akkor is, ha terhes. Ha az eredmény negatív, de továbbra is úgy gondolja, hogy terhes, várjon 3 napot az újabb teszt előtt.

Terhességi teszt lombikprogram után:

A legbiztosabb módszer a vérvétel (β-hCG teszt), amit a meddőségi központ időzít:

  • Inszemináció után kb. 14 nap múlva.
  • Embrióbeültetés (IVF) után 10-14 nappal (a beültetett embrió korától függően).

Otthoni terhességi tesztet is lehet használni, de túl korán felesleges (hamis negatív lehet). Az előzetesen beadott hCG-injekció (pl. Ovitrelle) hamis pozitív eredményt adhat, ha túl korán történik a tesztelés (7-10 napig kimutatható).

Mi történik a pozitív eredmény után?

Ha a teszt pozitív, az orvos ismételt vérvizsgálatot kér 2-3 nap múlva - a hCG-szintnek duplázódnia kell. Kb. 2 héttel később ultrahangos vizsgálat történik a petezsák megjelenéséért, majd a 6. hét körül már szívhang is hallható lehet. A progeszteronpótlást általában a 12. terhességi hétig folytatják.

Ebben az időszakban különösen fontos a megfelelő szakember kiválasztása a terhesgondozáshoz. Dr. Martonos Attila szülész-nőgyógyász, meddőségi specialista kifejezetten lombikprogrammal kezelt páciensek terhesgondozására specializálódott. Ha pozitív lett a teszt, érdemes már a korai hetekben jelentkezni hozzá terhesgondozásra, hogy a várandósságot végig olyan orvos kísérje, aki pontosan ismeri ennek az útnak a sajátosságait.

Mi okozhatja a beágyazódási problémákat?

A beágyazódás a peteérés után 6-12 nappal kell, hogy megtörténjen, ám sajnos több olyan állapot is létezik, amely miatt meghiúsulhat. Ilyenkor beágyazódási (implantációs) sikertelenségről vagy beágyazódási zavarról beszélünk. Természetes fogantatás és lombikbébi-kezelés esetében egyaránt ez az egyik leggyakoribb oka a sikertelen terhességnek.

A megtermékenyített petesejt az esetek 25-30 százalékában ágyazódik be, míg a petesejtek 70-75 százaléka elhal, és a következő menstruációval távozik. Előfordul, hogy a méhfal még nem készült fel a blasztociszta fogadására, vagy a zigóta blasztocisztává fejlődése előtt érkezik a méhbe, így nem tud beágyazódni.

A beágyazódási problémák hátterében állhat:

  • A sperma vagy a petesejt nem megfelelő minősége
  • A méh veleszületett vagy szerzett rendellenességei, pl. mióma, méhpolip
  • A méh gyulladásos betegsége, pl. endometriózis, adenomyosis, petevezeték-elzáródás, méhnyálkahártya-gyulladás (endometritis)
  • Policisztás ovárium szindróma (PCOS)
  • Sárgatest-elégtelenség, vagyis alacsony progeszteronszint
  • Pajzsmirigy-alulműködés
  • Elhízottság
  • Dohányzás
  • Korai klimax (30-35 éves korban meginduló menopauza)
A beágyazódást gátló tényezők

Hogyan támogatható a sikeres beágyazódás?

A beágyazódás, megtapadás elősegítése érdekében fontos, hogy egészséges életmódot élj. Káros szokásaidat hagyd el és alakíts ki jó szokásokat, úgymint minden nap legalább fél óra edzés, több zöldség és gyümölcs fogyasztása, egészséges alvási rutin kialakítása, és így tovább.

A várandósság egyébként is komoly kihívás a szervezetnek, így a magzat kihordásának esélye nagyban nő azzal, ha az anya szervezete a lehető legjobb állapotban van. Ez az oka annak, hogy nagyon sok szakember javasolja a várandós vitaminok szedését, a tervezéstől egészen a szoptatásig.

A vitaminok között érdemes komplex készítményeket keresni, olyanokat, melyekben a tápanyagok szerves kötéssel szerepelnek. A komplexitásuk biztosítja, hogy az egyes anyagok felszívódását segítő más anyagok is jelen legyenek a készítményben, a szerves kötések pedig akár 80%-kal jobb felszívódási aránnyal rendelkeznek szervetlen társaiknál. Mindezek mellett nagyon előnyös, ha a készítmény cinket és rezet is tartalmaz. Ez a két anyag a szervezetben antibakteriális hatással rendelkezik, vagyis segít megelőzni az esetleges fertőzések kialakulását.

Mi a teendő a negatív eredmény után?

Ha a terhességi teszt negatív, a hormonkezelést abbahagyják, és a menstruáció pár napon belül megérkezik. A kezelőorvos kiértékeli a ciklust, és javaslatot tesz a következő lépésekre: új próbálkozás, további kivizsgálás vagy módosított kezelési terv. A negatív eredmény nem végleges kudarc - sok pár több ciklus után jut el a sikerig.

tags: #et #6 #nap #gorcs #es #barnazas