Josephine Baker: A fekete gyöngyszem, aki meghódította Európát és Magyarországot

Josephine Baker 1925-ben egy éjszaka alatt robbant be az európai szórakoztatóiparba a párizsi Revue Nègre sztárjaként, és pár éven belül Európa egyik legjobban fizetett, ünnepelt és körülrajongott előadóművésze lett. A háború utáni világban a mulatók, szórakozóhelyek és látványos színpadi előadások óriási közönséget vonzottak, mivel az emberek felejtésre és a valóságból való kiszakadásra vágytak. Baker népszerűsége nem pusztán tehetségével és különleges előadói stílusával magyarázható, ahogy azt Kosztolányi Dezső is megállapította: „Európa fáradt, nem hisz magában. Gázzal, gépfegyverrel irtja a négereket, a gyarmatokon állati sorba taszítja őket. Közben szükségét érzi, hogy azokat, akiket levert, karddal, kicsit fel is emelje, szellemileg. (…) Baker is ezért olyan »nagy«.”

Josephine Baker felemelkedése Párizsban

A nagyon fiatal, saját bevallása szerint lapos, se nem elég fekete, se nem elég fehér Baker Amerikában teljesen eredeti, semmihez sem fogható, védjegyévé vált táncával, fintorjaival, bandzsításával és bohóckodásával tűnt ki a többi fekete kóruslány közül. 1925-ben Párizsban igazi sztár lett belőle, miután ajánlatot kapott, hogy szerződjön a Revue Nègre-hez. A Revue Nègre egyik nagy újdonsága volt - azon kívül, hogy csak fekete szereplőket vonultatott fel -, hogy Baker szinte meztelenül (csupán tollakkal borítva, tangában) lépett fel. Az erotika alapvető összetevője volt a show-nak, nem csekély ellenérzést keltve a publikum egy részében.

Ám ez esetben számolhatunk egy talán még fontosabb összetevővel: a meztelenség a „vadállati” tánccal párosulva a „primitív”, „törzsi” képzethez társított csupaszság, az ősi, civilizáció előtti állapot megidézője is. A banántánc, amelyet már egy következő mulatóban, a Folies-Bergères-ben adott elő 1926-ban, és amelyhez a híres banánövet viselte, szintén inkább utalt az afrikai gyökerekre, különösen együtt a kirobbanóan energikus, vad és ősinek feltételezett tánccal.

Josephine Baker Budapesten

Baker Prágából érkezett Budapestre 1928. április 24-én. Karinthy Frigyes már április 28-án interjút készített vele, amely a Pesti Naplóban jelent meg. Az „erkölcstelen” táncosnő budapesti szereplését a Parlamentben is megvitatták, interpelláció formájában tiltakoztak ellene a keresztény képviselők, valamint a későbbi nyilas pártot alapító Meskó Zoltán képviselő. Ezért Bakernek, aki május 1-től lépett fel a Royal Orfeumban, előző délután be kellett mutatnia az előadását a budapesti rendőrfőkapitány és számos magas rangú tisztviselő előtt. A „vizsgán” Baker előadása átment, igaz, nem fedetlen felsőtesttel jelent meg, mint Európa többi részén.

Josephine Baker magyar előadók felvezető előadása után, a műsor második részében lépett színpadra. Elsőként híres banántáncát adta elő, majd a szintén védjegyévé vált „strucctáncot”. Ezután dalokat énekelt „a nigger plantage songok romantikájával”, köztük Irving Berlin Always című szerzeményét, majd zárószámként egy nyolctagú jazz-zenekar kísérete mellett charlestont táncolt. A híradások kitértek az öltözékére is, ezek szerint rengeteg ékszert (kar- és lábperecek, gyémántok), az énekes számokhoz „remekbe hímzett gyönyörű crêpe de chine ruhát” és gyémántokat, a charlestonhoz földig érő ezüstselyem ruhát viselt.

Művészeti reflexiók Baker fellépéseire

Francois Gachot, a Magyarországon élő francia irodalmár, kritikus 1928-ban, Baker budapesti fellépése kapcsán arról gondolkozott a Nyugat hasábjain, hogy a Picasso által már népszerűvé tett afrikai törzsi művészet után a „néger” téma betört az irodalomba is, ahol az afrikai feketék a „puha és közönyös európai emberrel” szemben mint az „ösztön ősi és ritka kitörései” tűnnek fel. Gachot ezzel a meglepő következtetéssel zárja cikkét: „azoknak, akik, mint mi is, ebben a zűrzavaros korban élünk, nem lesz könnyű elfeledni ezeket az esztendőket, amikor az egész föld, mint egy sötét gramofonlemez, Joséphine Baker karcsu lába és tánca körül kerengett, amikor ebből a táncból és e bársonyos árnyékokból valami oly részegség és misztikum áradt elő, hogy egy percre már látni véltük a megújult ember szivárványképét”.

Plakátművészet Josephine Baker budapesti fellépéseihez

Baker budapesti tartózkodásához, mind az élő, mind a filmes megjelenéshez köthető a korszak több kiemelkedő plakátja. Réz Diamant Tibor (1885-1960) egyik alkotása Baker filmfellépését hirdeti a Forumban: ez hosszúkás formátumú, és a művésznőt félalakban ábrázolja. Réz Diamant ügyesen egyensúlyoz Baker hírhedt meztelenségének ábrázolásával: felsőtestét félig egy, a bőrétől alig elütő színű textil fedi, ám a hangsúly az ékszereken, fehér gyöngysorán és hatalmas karika fülbevalóin van.

A Royal Orfeum műsorához készült Réz Diamant egy másik mesteri, végsőkig stilizált hirdetése. A plakát minden szempontból takarékosan bánik eszközeivel: szöveges információ mindössze a felül megjelenő „Royal Orfeum”, alul pedig a legszűkszavúbban: „Baker”. Valóban, Bakernek ekkor már nem volt szüksége több beharangozásra, a pesti publikum pontosan tudta, mire számíthat.

Josephine Baker visszatérései és öröksége

Baker 1928. június 2-án elutazott Budapestről, miután „harmincegy teltházas előadást csinált a Royal Orfeumban”. Ám egy év múlva, 1929 márciusában egy hónapra visszatért ugyanoda, még mindig a hosszúra nyúlt turné keretén belül. A szokott számain kívül - Josephine kérésére - Pásztor Árpád Kék álarc címmel egy rövid darabot írt neki, amelyben néhány soros magyar nyelvű szerepe volt, illetve magyar dalt is énekelt, köztük Az én babám egy fekete nő című slágert, amelyet egyenesen ő inspirált. Az előadás talán legérdekesebb része ekkor a pesti közönség számára az volt, hogy Baker rádiózenére táncolt, amelynek technikai kivitelezéséért a Phillips céget dicsérte a sajtó.

Josephine Baker utoljára 1958 júniusában jött Budapestre, ahol öt koncertet adott, majd Miskolcon és Debrecenben is fellépett. Baker nem csupán egy szórakoztatóipari sztár volt, hanem egy kulturális jelenség, aki hatott a művészetre, a divatra és a társadalmi gondolkodásra. Az ő fellépései megmutatták a "fekete" kultúra gazdagságát és vitalitását, és hozzájárultak ahhoz, hogy az afrikai gyökerekkel rendelkező művészek nagyobb elismerésre tegyenek szert Európában.

tags: #az #en #babam #egy #fekete #no