A lírai népdalok képi asszociációs világa távol esik a mindennapok racionális gondolatmeneteitől. Aki nagy számban találkozik népdalszövegbeli képekkel, elkerülhetetlen, hogy föl ne ismerje az azonos szerkesztési elvet, amelyben egyszerre két jelentési szint vonul párhuzamosan: egy racionális-reális és egy átértelmezett-elvonatkoztatott.
A népdalok értelmezése és kettős jelentése
Erről Erdélyi Pál 1899-ben a következőket írja: "Második nyelve volt a népnek, melybe a legmindennapibb viszonyaira vonatkozó képes kifejezések voltak besorolva..." Első tudományos igényű és felkészültségű népdalgyűjtőnk, Vikár Béla lelkes népdalszövegfejtő volt. Megfigyeléseit 1903-ban így összegzi: „Az ősi hagyományos módon keletkezett népdalokban lehet és sokszor van is előttünk érthetetlen kép, de annak nem értése miatt nem a népköltést, hanem tudásunk hiányos voltát kell okolnunk.
Nemcsak akkor lehet jelen a második jelentési szint, ha nem érthető a racionális-reális kép. A szöveg szó szerint értelmezett, reális tartalma is teljesen logikus, elképzelhető. Strofikus népdalaink négy sorának gondolatpárhuzama népköltészetünk meghatározó építkezési formája, ótörök hagyaték. A soronkénti, vagy kétsoros gondolatpárhuzamot azonban nem célszerű elemeire bontani, hiszen a képzettársítás az adott kép egészére vonatkozik, s egy-egy alkotóelem újbóli megjelenése más környezetben nem biztos.
Ebben a szövegben burkolt a mondanivaló, bár értheti, aki akarja. Érthető, s mégsem durva, mégsem sértő. A népdalokban mindhárom elvonatkoztatási forma megtalálható. A különböző jelentéstartalom korszakonként változhat is.
Szimbólumok és motívumok a népdalokban
Színszimbolika
A színszimbolika talán a legősibb kifejezési rendszer lehetett, jeleket, szimbólumokat is megelőzte kultúránk hajnalán, és az még ma is fennáll. A fehér szín általánosságban az ártatlanság jelzője, az érintetlenség, a szűziesség attribútuma. Népdalainkban elsőrendű szerepe van a virág színének. A tiszta jelzőt sohasem találjuk az árpával, zabbal együtt.
Virágmotívumok
A magyar folklór egyik leggyakoribb virágszimbóluma a rózsa. Az egyes virágfajtákat különböző jelentéssel ruházták föl. Fontos azonban megjegyezni, hogy egy kiemelt példa értelmezését nem lehet általánossá tenni. A sztereotip jelzőt megtartják a dalok. A virág leszakítása és letörése között is lehet különbség.
"Szép a rózsa..." című népdal
Állatszimbolika
Jelentőségében kiemelkedik az állatok átvitt értelmű szereplése népdalainkban. Külön figyelmet érdemel népdalaink tyúkja, amely férfi jelképként jelenik meg. A ló és az ökör is gyakori motívumok. A csikó azért szép, mert meg lehet nyergelni.
Erotikus képzettársítások
A nyelvi játékok számtalan példáját fedezhetjük föl népdalainkban. Közismertek a népköltésben, mint az erotikus képzettársítás lehetőségei. Burkoltabb utalásokra is számos példát találunk. Például a madár szárnya a testiséget jelenítheti meg. A fonás, szövés, pozdorja - számtalan erotikus képzet társul ezekhez a fogalmakhoz. A ritmikus, döfködő mozgás az erotikus asszociáció alapja. A kilátszó füleket a testiséggel azonosíthatjuk. A „Haj, üröm” gondolattársításhoz is erotikus jelentés társulhat, csakúgy, mint a „piros hajnal” kifejezéshez. Néhány példa a szövegekből, amelyek burkoltan utalnak az erotikumra:
- „Szép a pina.”
- „Ha ráülök.”
- „...a szerető „meghajlásáról”."
- „...faszkó, Lackó, ragadj bele”
- „Hallod-e? Halán hugyozhatna a szeretőd?”
A gőg, dac, sértett önérzet hangulata is megjelenhet, például ha a hajlandóság hiánya a harag miatt van.
Alsótanyai népdalgyűjtés
A kötet szerkesztője alsótanyai népdalokból álló válogatást kért, amely nem kis feladatot rótt az előadóra, hiszen előbb tisztázni kell a fogalmakat. Az alsótanyai nép sem húzott válaszfalat az egyes műfajok közé; azt énekelte, ami neki tetszett. Ha a dalok kifejezték a nép érzelmeit, nem dobta el csak azért, mert a szerzője ismert. Így jöttek létre a magyar nóták népi változatai. Jelenleg mintegy 800, Alsótanyán hallott dal van a gyűjteményben. Tartalmi csoportosítás szerint:
| Kategória | Darabszám |
|---|---|
| Gyermekdal | 34 |
| Pásztordal | 17 |
| Csúfoló dal | 30 |
| Szerelmi dal | 445 |
| Bordal (mulatónóta) | 33 |
| Regutanóta | 23 |
| Katonanóta | 140 |
| Betyárdal | 20 |
| Ballada | 7 |
| Egyéb dal | Ismeretlen |
A gyűjteményből előbb 150 alkalmasnak látszót szűrtek ki, hogy abból válogassák azt a 34-et, ami elfér a monográfiában. Előnyben részesítették a „központ” (Alsóközpont) helységnevet, vagy a Mórahalom kapitányságnevet tartalmazó dalokat, valamint a kevésbé ismerteket, megmentendő az elfeledéstől.
A Szécsi Jóska balladája
Ki kell térni a Szécsi Jóska balladájára, amelynek irodalma van. Bálint Sándor: A szögedi nemzet 3. kötete 540-541. lapján ismerteti a gyilkosság-balladát. Ebből idézet: „Mórahalmi öregek máig mesélik, dalolják, hogy 1884. újév napján egy tanyai bálon, a Madarásztói csárdában lányok miatt véres verekedés, valóságos bicskapárbaj támadt. Ennek lett áldozata Szécsi József jómódú fiatal parasztlegény, akit kellemes megjelenése, kedvessége miatt a lánynép valósággal bálványozott. Csalfa szép szavával többet meg is ejtett közülük. Ezért vonták a sértett legények, fitestvérek (!) felelősségre.(...) Érthető, hogy elsősorban Alsótanyán dalolják.”
Szécsy György: Képek Mórahalom múltjából és jelenéből című könyvében szintén közöl egy változatot a Szécsi Jóska balladájából. Az általam lejegyzett ballada szövege, mindkét fent említettől eltér; a nálunk hallott dallam inkább fülbemászó. A szegedi Somogyi Könyvtárban Sebők Zsigmond: Egy paraszt Don Jüan vége címmel írt riportja a madarászi gyilkosságról is olvasható.
Zenei előadás és hagyomány
A népdallal való találkozás a legegyszerűbb módon történt: a nóták házhoz jöttek, már gyerekkortól kezdve. Az általában öttagú zenekarból hárman - a prímás, a klarinétos és a cimbalmos -, a nóta dallamát játszották. A bőgős négy-öt basszushangból válogatta ki a szerinte odavalót; a kontrás szintén a bőgősnek segítve nyomósította a súlyos ütemet. A lakodalmazó, a bálozó nép nem is támasztott magas igényt velük szemben, inkább duhaj kedvvel dalolt a zene ütemére. Alsótanyán igen lendületes ritmust alkalmaztak a hangászok, mind a lassú, mind a friss csárdásnál.
A hangászoknak nemcsak fafúvósokkal kellett játszani, hanem gyakran rézzel is. Ilyenkor a flügelhorn, a szárnykürt vitte a prímet, hozzá társult az esz-klarinét, a puzón, a harsona - népies nevén a taroglyásduda -, majd a bariton és a bombardon. A bálok előtt fúvóshangszerekkel játszották a hívogatót, meg olykor közben is, ha valaki azt rendelt.
Ezek a tanyai - egyébkor kaszáló-kapáló - parasztemberek nem ismerték a kottát; csak „natúrbul”, vagyis hallás után tanulták a nótákat és emlékezetből játszották. A harmincas évek második felében feltűnt lengyelkápolnai Bezsenyi János és a kisszéksósi Magda Imre, már „kottista” prímások voltak. Társaikat is megtanították a kottaolvasásra, így zenekaruk hangzása is színesebb volt. Az asztali citera, amit tamburának neveztek, minden tizedik tanyában volt, de akkortájt nem értékelték kellőképpen.
