Az anya egészségi állapota miatti abortusz: jogi, etikai és érzelmi dilemmák

Az abortusz, vagy művi terhességmegszakítás, az emberiség történetének egyik legősibb és legvitatottabb kérdése. Noha a modern társadalmakban egyre elfogadottabbá válik, a téma továbbra is tabu, amelyet számos előítélet és félreértés övez. Különösen érzékeny terület az anya egészségi állapota miatti terhességmegszakítás, amely komplex jogi, etikai és pszichológiai kihívásokat rejt.

Az abortusz jogi háttere és szabályozása Magyarországon

Magyarországon az abortusz jogi szabályozása hosszú fejlődésen ment keresztül. Az 1878-as Csemegi Kódex még tiltotta a magzatelhajtást, de a gyakorlat kikövetelte a lazítást. Az 1933-as kúriai döntés értelmében, ha az abortuszra az anya életének megmentése vagy egészségének megőrzése érdekében volt szükség, és orvos végezte, akkor a terhesség megszakítása nem ütközött jogszabályba. A mai szabályozás az 1954-es évtől kezdve engedi a szociális okokra való hivatkozást, és a jelenleg hatályos, 1992. évi 79. törvény értelmében az abortusz bizonyos keretek között legálisan végrehajtható.

A magyar törvény szerint a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:

• az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja;
• a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved;
• a terhesség bűncselekmény (pl. nemi erőszak vagy vérfertőzés) következménye;
• az állapotos nő súlyos válsághelyzetben van.

A "súlyos válsághelyzet" a jog szerinti értelmezésben testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz az édesanyának. Fontos tudni, hogy a gyakorlatban senki sem vizsgálja és nem bírálhatja felül az anyának erre való hivatkozását, így a 12. hétig gyakorlatilag korlátlanul igénybe vehető a terhességmegszakítást végző egészségügyi intézmények szolgáltatása.

Különleges esetekben a határidők kitolódhatnak:

• A 18. hétig végezhető el az abortusz, ha az állapotos nő korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen, vagy ha neki fel nem róható okokból (pl. orvosi tévedés miatt) nem ismeri fel idejében a terhességét. Ilyen eset fordulhat elő, ha az orvos nem ismeri fel időben a terhesség fennállását, vagy ha valamilyen szükséges vizsgálatot későbbre tűznek ki.
• A 20. hétig (diagnosztikai eljárás elhúzódása esetén a 24. hétig) végezhető el az abortusz, ha a magzat súlyos fogyatékosságának vagy egyéb károsodásának valószínűsége eléri az 50%-ot. Ebben az esetben a magzat ugyanennyi eséllyel lehet teljesen egészséges is.
• Időhatár nélkül bármikor elvégezhető, ha a terhesség vagy a szülés az anya életét veszélyezteti, vagy ha a magzatnál a születés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség állapítható meg.

A családvédelmi tanácsadás és az orvosi igazolás

Amennyiben a terhesség megszakításának oka nem egészségi, a nőnek két családvédelmi tanácsadáson kell megjelennie a családvédelmi szolgálatnál. A tanácsadás során a védőnő tájékoztatást nyújt az állami segélyekről, az örökbeadásról, a fogamzásgátlásról és a terhességmegszakításról. Bár a magzat apjának jelenléte preferált, részvétele és hozzájárulása nem tehető kötelezővé. Az apa ellentétes akarata ellenére is végigvihető a művi terhességmegszakítás, mivel a nő önrendelkezési joga érvényesül.

Amennyiben a terhesség megszakításának oka egészségi, nem szükséges megjelenni a Családvédelmi Szolgálatnál. Ebben az esetben az adott egészségi ok igazolására jogosult szakorvosnak kell kitöltenie egy speciális "E" jelű formanyomtatvány 4. pontját, igazolva az orvosilag indokolt terhességmegszakítást. Ehhez a papírhoz a terhességet igazoló orvosi lelet, valamint friss vércsoport-meghatározási és vérkép eredmény is szükséges.

Nemzetközi összehasonlítás: eltérő szabályozások és gyakorlatok

Az abortusz jogi szabályozása napjainkban országonként eltérő. Egyes országokban legális, másutt teljesen illegális, és számos helyen csak speciális esetekben engedélyezett.

Példák a nemzetközi szabályozásra:

• Spanyolország: A katolikus egyház és az orvosi szervezetek erős ellenállása miatt csak 1985-ben fogadták el azt a határozatot, amely néhány esetben lehetővé teszi az abortuszt. További liberalizáció történt 2010-ben.
• Finnország: A magyarországihoz hasonló a szabályozás.
• Írország: A közelmúltig nagyon szigorú volt a törvényi szabályozás, csak a nő életveszélye, valamint súlyos egészségkárosodása esetén engedélyezték a terhesség megszakítását.
• Kína, Japán, Észak-Korea: A terhesség művi megszakítását a születésszabályozás egyik fontos eszközének ismerik el, és a lehető leginkább megkönnyítik azt a nők számára.
• USA: Az egyes államok szabad döntésére bízza a kérdést. Néhány államban kizárólag a nő életveszélye esetén engedélyezik a terhességmegszakítást, a legtöbbjükben azonban az életképességi határ előtt még mindig a nők jogának tekintik az abortuszt. Vannak olyan liberális államok, mint Colorado vagy New York, ahol a terhesség 24. hete után is dönthetnek az abortusz mellett, amennyiben súlyos egészségügyi ok fennáll.
• Lengyelország: 2021 januárja óta a magzat komoly károsodása miatt nem lehet abortuszt végezni, ami hatalmas tüntetéshullámokat váltott ki.

Az európai jogállamokban korlátlan, kizárólag a nő akaratától függő abortusz nem létezik. Mindenütt jogilag korlátozott abortuszrendszer van érvényben, melyek két fő kategóriába sorolhatók:

1. Indikációs korlátozások: Csak valamilyen meghatározott ok megléte esetén lehet a terhességet megszakítani (pl. a nő életének veszélyeztetése, bűncselekmény). Ide tartozik Magyarország, Belgium, Egyesült Királyság, Finnország, Írország, Luxemburg, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Svájc és részben Olaszország.
2. Időbeli korlátozások: Egy meghatározott időpontig (általában a fogamzástól számított 12 hétig) az anya szabadon dönthet a terhesség megszakításáról. Az időpont eltelte után általában csak meghatározott indikáció esetén szakítják meg a terhességet. Ezek közé tartozik pl. USA, Kína, Oroszország, Japán.

Fontos megemlíteni, hogy egyes országokban léteznek olyan intézkedések is, amelyek a legális művi abortusz keretein belül kívánják csökkenteni a terhességmegszakítások számát. Ilyen például, hogy a kismamának meg kell hallgatnia a magzat szívhangját - ez Magyarországon 2022-től kötelező.

Az anya egészségi állapota miatti abortusz: dilemmák és valóság

A terhességmegszakítás egyik legelfogadottabb indoka az anya vagy a magzat egészségi állapota. Azonban még ebben az esetben is számos dilemmával szembesülhetnek a szülők és az orvosok.

A magzati rendellenességek felismerése

A várandósság során végzett ultrahangos és genetikai vizsgálatok célja, hogy kiszűrjék a fejlődési eltéréseket. A legsúlyosabb esetben, ha élettel összeegyeztethetetlen betegséget diagnosztizálnak (pl. Edwards-, Patau-szindróma), a babák 98%-a nem éri meg a születését, és még a várandósság befejeződése előtt meghal az anyaméhben. Ekkor gyakran felvetődik a terhesség megszakításának kérdése.

Az élettel összeegyeztethető eltérések esetén is gyakran sodorják a párokat a várandósság megszakítása felé (pl. Down-szindróma). Pedig ismerünk egyetemet végzett, olimpikon, modell, táncos Down-szindrómás embereket is, akik hihetetlenül sok szeretetet tudnak adni, különlegesek, másképp látják a világot.

Az orvosi nyomás és a műhibaperek

A leggyakoribb ok, amiért az orvosok abortuszra próbálják rávenni a kismamákat, a műhibaperektől való félelem. A legtöbb szülészeti műhibapert az ultrahang-diagnózis miatt indítják, ezért az orvosok szinte minden esetben arra próbálják irányítani az ilyen kismamát, hogy abortálja a magzatot. Ez egyértelműen azért van, mert a perek szinte száz százalékában elítélik az orvost, és óriási összegeket vonnak le a kórház büdzséjéből. Emiatt nagyon sok magzatot teljesen feleslegesen abortálnak, mert meg lehetne őket gyógyítani.

Egy első kismama tapasztalata:

„Azt állította az orvos, hogy a vajúdás maximum pár óra, a végén lesz egy kis menstruációs görcs, de a magzat ebből mit sem érez, sőt, jót teszünk vele azzal, hogy befejezzük a terhességet. Azt nem említette, hogy nekem kell aláírni, hogy hivatalosan úgy döntök: megszakítom a terhességet. Először is semmit nem döntöttünk, hiszen valósággal utasítva voltunk, másfelől maga ez az aktus egy borzalom, amikor nekem kell aláírnom a babám haláláról való rendelkezést. Semmi egyéb nem hangzott el, szó sem volt arról, hogy ez milyen testi és lelki gyötrelemmel jár, akkor is, amikor átélem, és utána is örökké, amíg csak élek! Bagatellizálta az egészet, én pedig minden szavát elhittem. Választási lehetőség fel sem merült, azt akarták, hogy mindenképpen szakítsuk meg a terhességet. 26 órát vajúdtam már, de csak nem akartam megszűlni a gyermekemet. Nem akartam a halálba taszítani őt, ragaszkodtam hozzá a végsőkig. Egész végig bocsánatáért esedeztem, és könyörögtem neki, ne ficánkoljon, mert minden rúgásába belehalok. Odaállt egy nő egy vesetállal. Rettenetes érzés volt. Nem láttam a babámat, gyorsan elvitték, esélyem sem volt megnézni.”

A középidős terhességmegszakítás traumái

A várandósság második felében, a 20-24. hétben történő terhességmegszakítás fokozottan traumatikus, hiszen ilyenkor már nem műtéti úton fejeződik be az állapotosság, hanem az édesanyának meg kell szülnie a magzatot. A baba semmiképpen nem éli túl, a 24. hétig szinte semmi esélye a kinti életre.

Egy második kismama beszámolója:

„Mi azt hittük, hogy a baba kap egy olyan folyadékot ott benn, amitől elhal, hogy ne élve szülessen. Én tökéletesen éreztem az utolsó rúgást, tehát tudtam, hogy mikor halt meg. Ez még a szülés napját megelőzően történt. Majd gyakorlatilag, mivel az ember még nincsen felkészülve időben a szülésre, ezért még fájdalomcsillapítást sem alkalmazhatnak, hanem csak mérhetetlen mennyiségű oxitocint azonnal. Tehát nem egy folyamat következménye a fájdalom, hanem a nullából gyakorlatilag egy hirtelen, mint amikor hasba szúrják az embert, ilyen fájdalom lehet, de tartósan, tízen órákon keresztül.”

Sajnos a gyász, méltó búcsú a legtöbb helyen hiányzik. Az orvosi személyzet sem mindig tudja jól kezelni ezt a helyzetet, és az anyák sem tudnak harcolni. Sokszor sem az apa, sem dúla nem lehet jelen, mert ez "nem egy normális szülés". Pedig ilyenkor a magány, kiszolgáltatottság okozza a legnagyobb sebeket.

Harmadik kismama története:

„Úgy éreztem, sodródom az eseményekkel, nem vagyok ura már semminek. Bizonytalan voltam és nagyon féltem. Senki nem mondott semmit. Azt sem, hogy mi fog történni, és azt sem, hogy mikor lesz vége. 5-kor felhelyeztek valami ballont, hogy tovább tágítsa a méhszájat, majd 6-kor jött a váltás a szülésznőknél. Egy nagyon kedves és fiatal szülésznőt kaptam. Tőle kérdezhettem és válaszolt, megsimogatott és biztatott. Emberségesen bánt velem. Azt mondta, kapok oxitocint, ez méhösszehúzódásokat vált ki, és megindul a szülés. Ha kellően kitágul a méhszáj, akkor tud megszületni a baba. Megkérdeztem, hogy mi lesz, ha felsír. Azt mondta, nem fog. Hamarosan megérkezett a férjem is, innentől már velem lehetett végig. Kaptam oxitocint, lassan csepegett, majd még egyet. Ekkor ráeszméltem, hogy már nem él a kisbabám.”

A természetes út választásának lehetősége

Abban az esetben is, ha biztosan tudják, hogy gyermekük nem fogja túlélni a méhen belüli időszakát, vagy világra jövetele után rövid ideig fog csak élni, létezik a természetes út választásának lehetősége. Ez az út nehezebb és rögösebb, mert az orvosi nyomásgyakorlással szembe kell menni, de pszichológiai és testi értelemben is kisebb a sérülés, kevesebb következménnyel jár ebben a szomorú helyzetben.

Azok az anyák, akik a természetes utat választják, sokkal hamarabb képesek - meggyászolva a kisbabát - feldolgozni a veszteséget, és elkerülik őket mind az indukált vetélés traumái, mind az abortusz gyakran életre szóló pszichológiai következményei. A természetes út kizárja a tévedés lehetőségét is, és megadja a szabad utat a babának a gyógyulásra, vagy a baba-mama párosnak a méltó elbúcsúzásra.

Az abortusz pszichés hatásai és a "posztabortusz-szindróma"

Az abortuszon áteső nők érzelmi reakciói sokfélék. Leggyakoribb a megkönnyebbülés, mert nem kell többet aggódni a nem kívánt terhesség miatt. Azonban az abortuszt ellenzők gyakran hivatkoznak egy ún. „posztabortusz-szindrómára”, olyan állítólagos tünetekkel, mint alvás- és evészavarok, pánikrohamok, levertség. A pszichiátriai szakmai szervezetek azonban (pl. az Amerikai Pszichiátriai Társaság) a kapcsolódó kutatási eredményekre hivatkozva nem ismerik el a „posztabortusz-szindrómát” mint létező betegséget.

Ennek ellenére az abortuszon áteső nők egy része valóban tapasztalhat negatív érzéseket, és, mivel az egészségügyi személyzet nem részesül ilyen irányú képzésben, sokszor magukra maradnak ezekkel. A szégyenérzet tovább nehezíti a dolgot: az érintett nők úgy érzik, nincs joguk segítséghez, mivel úgy vélik, ők maguk tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek. Esetleg „meg is érdemlik” a szenvedést, így önkéntes vezeklésre kárhoztatják magukat. A bűntudatnak hosszú távú következményei lehetnek, ezért ilyen esetben indokolt, hogy a nő szakirányú pszichológiai segítséget kapjon.

A pszichológusok azt tanácsolják az érintett nőknek, hogy ne vegyék át környezetük áldozathibáztató attitűdjét. Ha nincs senki, akivel beszélhetnének a dologról, készítsenek írásban naplószerű számvetést önmagukkal. A Család és Élet Egyesület is segítséget nyújt abortuszmegelőzésben, krízisben lévő terhes nőknek és abortuszon átesetteknek, garantált titoktartás mellett.

Személyes történetek

Az abortusz utáni érzelmi reakciók rendkívül sokszínűek, ahogy az alábbi személyes beszámolók is mutatják:

• „Az abortuszom óta eltelt kilenc hónap rendkívül nehéz volt számomra. [...] Komolyan vettem, amit mondott, és azóta könyveket olvasok a témában, beszélgetek róla a barátaimmal és tájékozódom egy segítő honlapon. Sokkal jobban érzem magam.”
• „Soha nem voltak kétségeim az abortuszomat illetően. Iskolába jártam, mellette hat napot dolgoztam egy héten. Anyagilag és érzelmileg sem voltam felkészülve az anyaságra.”
• „Nyolcvan százalékban azért hoztam ezt a döntést, mert mindketten ezt akartuk. De a párom már nincs velem, egyedül maradtam. [...] Mit tanácsolok másoknak? A saját meggyőződésed legyen az első.”
• „Mindaddig nem tudtam feldolgozni a döntésemet, amíg az első gyermekem meg nem született, öt évvel az abortuszom után. [...] Amikor az abortuszról esett szó, ráébredtem, hogy a döntést az akkori élethelyzetem alapján hoztam meg.”
• „A döntéshelyzet ébresztett rá, hogy a saját életem is milyen fontos, és az abortusszal épp azt védem meg. A döntés a saját életemről szólt, ezzel mintegy megígértem magamnak, hogy eztán nagyon figyelmesen, nagyon tudatosan élek majd.”
• „Négy álmom is volt a meg nem született babámról. Nevet adtam neki, és még álmomban látni is bűntudatot ébresztett bennem. [...] Olyan volt, mintha tudná, és jobb kedvre akarna deríteni.”

Az egyházak álláspontja

A keresztény egyházak - katolikusok és protestánsok egyaránt - a fogantatástól számítják az életet, ezért az abortuszt gyilkosságnak tartják. A katolikus tanítás szerint aki az egyház tagjaként él a terhességmegszakítás lehetőségével, embert öl, és nemcsak a kánonjogi rendelkezésekbe ütközik bele, hanem a tízparancsolatot is megsérti. A kánonjogi szabályozás megszegése ma kiközösítést von maga után, mely alól 2016-tól Ferenc pápa minden római katolikus papra kiterjesztette a feloldozás jogát.

Ferenc pápa szerint az abortusz nem hitbeli, hanem egy vallást megelőző, emberi probléma: „Ez egy emberi probléma, vallást megelőző probléma. Ne rakjunk a hitre olyasmit, ami kezdettől nem tartozik hozzá. Ez egy emberi probléma.”

A zsidó törvények a magzatot nem tekintik teljes jogú emberi lénynek, de mint potenciális élőlény, védelmet élvez. Az iszlám az életet a fogantatás utáni 40. naptól számítja. Megállapítható, hogy minden vallás morális alapon elveti az abortuszt, mint születésszabályozási módszert. Az élet, illetve egy lehetséges élet kioltását minden vallás alapdoktrínája súlyos bűnnek tekinti.

tags: #az #anya #egeszsegi #allapota #miatti #abortusz