Az advent negyedik vasárnapja: a szeretet ünnepe

Az advent szó a latin „adventus Domini” rövidítése, ami „az Úr eljövetelét” jelenti. Ez az időszak a várakozásé, a bűnbánaté, a lélek megfegyelmezéséé és a megtisztulásé.

Advent első vasárnapján még csak halványan pislákolt az első gyertya lángja. A második vasárnapon már erősebb fény ragyogta be az adventi koszorút. A harmadik után elérkeztünk a negyedikhez, amikor a gyertyák együtt már határozott, meleg fényt árasztanak. A jelzés egyértelmű: közel a pillanat, amikor megszületik az újszülött gyermek, a Békesség Fejedelme.

Advent negyedik vasárnapján a szeretet lila gyertyáját gyújtjuk meg a koszorún. Ez a gyertya Keresztelő Szent Jánost is jelképezi, aki rendületlenül hirdette Jézus eljövetelét. A katolikus hagyomány szerint ezen a napon újra lila, míg a protestánsok piros színű gyertyát gyújtanak.

Ez a vasárnap a XX. században egy sajátos elnevezést is kapott: aranyvasárnap. Ez az elnevezés az ötvenes évek hűvös korszakából ered, amikor a karácsony szót „fenyőünneppel” próbálták felváltani, de ez a kísérlet nem járt sikerrel, az emberek ragaszkodtak a régi névhez. A kereskedelem nyelvében azonban megmaradt az aranyvasárnap, mint az ajándékvásárlás kiemelt napja. Ugyanakkor ez az időszak a szolidaritásé is, amikor az áruházakban elhelyezett adománygyűjtő kosarak megtelnek a rászorulóknak szánt élelmiszerekkel, mindez a több évszázados egyházi hagyomány szellemében történik.

Az evangélium üzenete az advent negyedik vasárnapján

Az evangéliumi szakasz (Mt 1,18-24) Mária és József történetét meséli el, kiemelve a Szentlélek szerepét Jézus fogantatásában. József, aki igaz ember volt, nem akarta megszégyeníteni Máriát, ezért titokban el akarta bocsátani őt. Azonban álmában megjelent neki az Úr angyala, aki közölte vele, hogy a gyermek a Szentlélektől fogant, és Jézusnak kell nevezni, mert ő váltja meg népét bűneitől. Ez a prófécia Izajás könyvéből is ismert: „Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten”.”

Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki, és magához vette feleségét. Ez az esemény bizonyosságot hoz nekünk, embereknek, hogy velünk az Isten, aki nem hagy el minket.

Elmélkedés az ünnep lényegéről

Az advent negyedik vasárnapján, a karácsonyi ünnep kapujában, mintha csak egy égi hang szólna hozzánk: „Lépjetek be és lássátok!” Adventi utunkat végigjárva lépjünk be a betlehemi jászolhoz és lássuk a Gyermeket! Sokan azonban csak külső szemlélői maradnak az ünnepnek, és értetlenül állnak az ünnepi órákban, majd a karácsony elmúltával siránkoznak, hogy a mai karácsonyok már nem az igaziak.

Napjainkban is beteljesednek azok a szavak, amelyeket Szent Máté evangéliumának elején olvashatunk: „A világosság a világba jött, de mégsem ismerte fel a világ” (Jn 1,10). Sokan nem lépnek be a Isten titkainak világába és nem akarnak látni. Az utolsó adventi vasárnap evangéliuma segít minket, hogy közelebb kerüljünk a karácsony titkához, a megváltás titkához, Isten titkához.

A mai vasárnapon, néhány nappal az ünnep előtt, tisztázzuk szívünk szándékát! Mit várunk a karácsonytól? Nyugalmat, pihenést, kellemes érzéseket, gyermekkori élmények felidézését, vagy csupán néhány ajándékot? Mit várunk a karácsonytól? Kivel szeretnénk találkozni? A Karácsony az Isten-látás ünnepe. Ilyenkor minden hívő ember szeme a jászolra szegeződik. Még az utolsó adventi napokban is oly sok minden vonja el figyelmünket a lényegről, a Gyermekről, az igazi Világosságról. Ne engedjünk a csábításnak! Lépjünk be hittel a betlehemi jászolhoz és lássunk! Hallgassunk az isteni küldöttekre, ismerjük fel az isteni jeleket, szívleljük meg Isten üzenetét! Lépjünk be és lássunk!

Mária zarándokútja és az igehirdetés

Az advent negyedik vasárnapjának egyik kiemelt eseménye Mária látogatása Erzsébetnél. Miután Gábriel arkangyal hírül adta neki, hogy fiút fog szülni, Mária sietve útnak indult nagynénjéhez. Az út nem volt veszélytelen, Názáretből Ain Karimba, Erzsébet lakóhelyére három-négy napos gyaloglással lehetett eljutni, ráadásul a zsidókkal rossz viszonyban lévő szamaritánusok földjén kellett áthaladnia. Mária azonban nem törődött a nehézségekkel, Lukács leírása szerint sietve ment a hegyekbe.

Ez a zarándokút szimbolikus jelentőségű. Ahogy Isten Igéje az égből a földre jön, majd Názáretből Jeruzsálembe, onnan Júdeába, s aztán a föld határáig megy, tekintet nélkül a nehézségekre, mindig sietve, úgy Mária is az igehirdető ősképe. A mi feladatunk is ez: sietve, örömmel vinni mindenhová Jézus jó hírét, nem számolva a nehézségeket.

Sok embertársunk teljesítette már ezt a feladatot önzetlenül, néha üggyel-bajjal, de sietve vitték az örömhírt az embereknek. Jézus evangéliumának hirdetői nem szép fizetésért tették, sokszor inkább nélkülözések közepette. Munkájukért nem kaptak veszélyességi pótlékot, bár sokszor vérdíjat tűztek ki a fejükre. Ám az összes veszély sem akadályozta őket abban, hogy Máriához hasonló sietséggel és örömmel menjenek mindenkihez az örömhírrel.

Aki Jézus jó hírét, az evangéliumot ma is sietve akarja másokhoz vinni, annak szembe kell néznie a szellemi igénytelenséggel, a médiaguruk által lebutított tartalmak özönével, a járványszerűen terjedő közönnyel, a természetes erkölcsi alapok romlásával, sőt, akár magával a járvánnyal is, ami időnként karanténba zár. Ám a legrosszabb karantén: a félelmünk.

Advent negyedik vasárnapján Máriára tekintünk, aki sietve és örömmel ment a jó hírrel Erzsébethez. Amikor odaért, ujjongó öröm fogadta, Erzsébet méhében a magzat is megmozdult. Vajon ezt a képet nem vigasztalásunkra írta az evangélista? Nem azt jelenti ez, hogy a jó hír személytől személyig érő átadásának hatására mégiscsak megmozdul az emberekben valami?

Vándorutunkat nehézségekkel járjuk, mégis az örömteli célba érés reményével. Telefon, internet, posta, rádió, televízió segíti ma az emberi kapcsolatokat. Éljünk a lehetőségekkel, és ne maradjunk magunkra sem bánatunkkal, sem örömünkkel!

tags: #avent #4 #vasarnapja #elnevezese