A nyári vakáció beindulásával a szülők számára komoly kihívást jelent a gyerekek nap közbeni elhelyezése, amiből fakadóan sokszor nem a megszokott napi rutin szerint, és akár nem is a saját autójukkal közlekednek. Igen, de csakis megfelelő biztonsági rendszerben, azaz gyerekülésben vagy babahordozóban. Ez a gyerekülések és babahordozók hivatalos, összesítő elnevezése.
A legfiatalabb gyermekek különösen nagy veszélynek vannak kitéve egy esetleges autóbaleset során. A baba az autóút során először egy autós babahordozóban ül, amelyben általában a menetiránynak háttal utazik (néhány modellben merőlegesen a haladási irányra). Az ENSZ EGB 44. szabálya szerint a legfeljebb 9 kg-os csecsemők nem szállíthatók előre néző helyzetben, a jelenlegi i-Size szabvány (UN ECE Reg. Ha a gyermek kinövi a a babahordozót, utazhat továbbra is menetiránynak háttal néző gyermekülésben. Az ADAC azt javasolja, hogy legalább kétéves korig a gyermekeket hátrafelé néző gyermekülésben szállítsuk. Ezzel szemben az előre néző ülésen csak a felsőtestet tartják vissza a hevederek - a fej előre lendül és megrándulhat a nyak. Ez azért fontos, mert a fiatalabb gyermekek feje nehéz a teljes testtömeghez képest, továbbá a nyakizmok még nem fejlődtek ki teljesen.
Ha a gyerek menetiránynak háttal utazik, a háta - testének legerősebb része - jobban fel tudja venni egy esetleges ütközés erőit. Amellett, hogy menetiránynak háttal kell becsatolni a csecsemő babaülését, arra is ügyelni kell, hogy megfelelő szögben álljon, tehát a gyerek feje ne billenjen előre.
A gyermeknek ugyanis azért kell menetiránynak háttal utaznia, mert így van nagyobb biztonságban. Az egész problémakör onnan indul, hogy a kisgyermekek feje a testükhöz képest arányaiban sokkal nagyobb és nehézebb, miközben a nyakuk, a nyakizmaik, illetve a gerincük közel sem elég erős egy balesetben az arányaiban nehezebb fej megtartásához. Ne feledjük, az emberi szervezet természetes környezetében sohasem találkozna az autóbalesetek során felmerülő erőhatások töredékével sem. Még a légzsák nélkül utazó felnőttek is rendszeresen szenvednek nyaki sérüléseket egy balesetben, amikor a frontális ütközés hatására előrecsapódik a fejük. A modern autót úgy találták ki, hogy a biztonsági öv az ülésben tartsa az ember testét, a légzsák pedig ne engedje előrecsapódni a fejet. Egy kisgyermek esetében azonban nincs megfelelő helyen a légzsák, hiszen nem az ő méreteire tervezték, így a fej előrecsapódását semmi sem akadályozza meg. Éppen ezért egy frontális ütközés már akár városi tempónál is halálos kimenetelű, vagy maradandó károsodást eredményező lehet, ha a baba előre nézve utazik. A hátrafelé fordított babaülésekben azonban egy frontális ütközésnél a gyerek fejét támasztani fogja az ülés, az erőhatás csak jobban beleszorítja a párnába, így nem tud elmozdulni a fej, az ütközés ereje pedig sokkal nagyobb területre oszlik el. Magyarra fordítva amíg támasztani tudja a baba fejét a kisebb hordozó, illetve a súlyhatárát nem lépi át a gyerkőc, addig biztonságosabb marad, mint az előre néző ülés.
Fontos továbbá, hogy gyermekünk méretéhez és tömegéhez passzoló gyerekülést használjunk, hiszen csakis az fogja megfelelően rögzíteni. Az újszülöttek és a babák által használható 0 és 0+ jelzésű autós babaüléseket a gyártók általában 13 kg-os súlyhatárig tervezik. A gyerekek többsége jellemzően már a súly elérését megelőzően kinövi: 9-10 hónapos korukra megtanulnak ülni, általában ezt követően használatos az újabb - 1-es jelzésű - gyerekülés. Ez azért fontos, mert a csecsemők gerincvelőjét védő csontok még formálódnak.
Erősen ajánlott az ISOFIX-rendszeres gyerekülések használata, amelyek az autók biztonsági öve helyett vagy mellett egy szabványos fém rögzítőrendszert alkalmaznak ahhoz, hogy az ülés közvetlenül az autó karosszériavázához csatlakozzon. - mondja Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője. Jó hír, hogy az említett ISOFIX-csatlakozó 2014 óta az összes, EU-ban forgalomba helyezett személyautóban kötelező elem, így a használt autók zömében is megvan: az oldal hirdetési állományának 55 százalékában szerepel. Ugyanakkor jól látható, hogy olyan felszerelésről van szó, ami bár gyermekszállításkor nagyon fontos, vásárláskor ritkán preferencia: a statisztikák szerint a keresők 1 százaléka sem szűr erre az opcióra.
Tévhitek az ISOFIX rendszerről:
- Isofix nélkül nincs élet? Félreértés ne essék, az isofix egy kimondottan jó és biztonságos dolog, ám nem kell túlmisztifikálni sem. Ez egy "egységes gyerekülésrögzítő rendszer", amelynek a feladata, hogy könnyebb legyen szabályosan és biztonságosan berakni egy gyerekülést az autóba. Konkrétan két fém kampóról beszélünk egymástól 28 centiméterre. Az isofix túlmisztifikálásának alapja az a tévhit, hogy az így rögzített gyerekülés biztonságosabb, ám ez nem feltétlenül igaz. Az adott ülésnek ugyanis pontosan ugyanazokat a biztonsági követelményeket kell tudnia az összes szabályos rögzítési móddal. Tehát amennyiben az adott ülést rögzítheted szabályosan a biztonsági övvel, isofix nélkül is, úgy a gyermeked közel ugyanannyira van biztonságban, mintha a csodakampókhoz rögzítetted volna a fotelét. A biztonságos rögzítést azonban minden üléshez egyszer kell megtanulni, ráadásul akkor is érdemes tudni, ha egyébként isofix segítségével szoktad rögzíteni az ülést.
- A 2014 előtti autókban nincs isofix? A tévhit alapja, hogy 2014-ben vált kötelezővé minden új autóban az isofix rendszer, így amennyiben egy új autó ennél fiatalabb, akkor biztosan megtalálod benne a kampókat.
- Ha egy autóban gyárilag nincs isofix, akkor abba nem is lehet szerelni? Szinte minden, az ezredforduló után gyártott autóba lehet utólag isofix rögzítési pontokat szerelni. Ráadásul ezeket a kampókat mindössze két csavarral rögzítették a karosszériához a legtöbb olyan típusban, amely feláras extraként kínálta ezt a rögzítési módot. Ezek a típusok azonban nem kaptak külön gyártósort azért, mert két extra csavarmenetet bele kellett fúrni a padlóba, tehát a legtöbb autóban akkor is ott a csavarok helye, ha nem kerültek bele a kampók.
A gyerekülés a nem menetrend szerinti autóbuszos utazásokkor is kötelező, amennyiben állóhellyel nem rendelkező modellről van szó, magyarán a buszos utakra is kötelező és persze erősen ajánlott is a gyermek méretének megfelelő üléssel készülni.
A téli időszakban, illetve a hűvösebb tavaszi-őszi hónapokban sokan kötik be a gyereket kabátban, overallban az autós ülésbe. Ilyenkor a gyerekülés saját övét meg kell lazítani, hogy a kicsi beférjen a vastagabb ruhában. A National Highway Transportation Safety Administration arra figyelmezteti a szülőket, hogy érdemes az overallt vagy kabátot levenni a gyerekről, hogy elég szorosra lehessen állítani a biztonsági gyerekülés saját pántját, és inkább egy takaróval betakarni a kicsit a hideg ellen.
A gyerekülés elhagyható?
Az első ülés esetén 150 cm-es testmagasságtól, a hátsó ülésen azonban már 135 cm-es magasságtól elhagyható, amennyiben „az üléshez beszerelt biztonsági övvel - testméretéhez igazodóan - biztonságosan rögzíthető”, magyarán a biztonsági öv a válla közepén fut, nem vágja a nyakát. Elhagyható ugyan a gyerekülés a taxi hátsó üléssorában is, ám ma már számos társaság ingyen kínál gyerekülést, ha azt rendeléskor előre jelezzük.
Hazánkban 2002 óta kötelező a 150 cm-nél alacsonyabb, 12 éves kor alatti gyerekek esetében az autósülés használata.
A gyerekülésekkel kapcsolatban rengeteg tévhit terjed a világhálón, illetve szájhagyomány útján is. A legnagyobb probléma a gyerekülésekről szóló diskurzussal szerintem, hogy a szülők, illetve a gyártók jelentős többsége sem autós kellékként, hanem babatermékként kategorizálja őket. A babatermékek piacán pedig hatalmas a fejetlenség, hiszen a legtöbb szülőről az utolsó utáni bőrt is le lehet húzni, ha elhitetik velük, hogy jót tesznek a gyereküknek. Egyes gyártók pedig ezt pofátlanul kihasználják. Árak terén ezért is hatalmas a szórás, 20 ezer forinttól egészen 300 ezer forint felettig találhatunk új gyereküléseket a hazai webshopokban, ám még 100 ezer forint környékén is tömegével találni olyan üléseket, amelyek nem tudják bizonyítani, hogy bármivel is biztonságosabbak lennének a legolcsóbb árkategóriánál.
A használt gyerekülés veszélyes?
Vannak dolgok, amelyekből nem veszünk használtat. Ilyen például a bukósisak és a fehérnemű, ám a gyerekülés szerintem nem tartozik ebbe a csoportba. Tagadhatatlan, hogy öregszenek a műanyagok, kényelmetlenebbé válhat a szivacs a babának, illetve kifakulnak a kárpitok, de attól még a félelmetesen öreg gyerekülés is minden esetben biztonságosabb - és szabályosabb - lesz, mintha nem használnál gyerekülést. A gyerekülés elsődleges feladata ugyanis, hogy az ütközés esetén a gyermek a korához és testtömegéhez mérten a lehető legbiztonságosabb pozícióban legyen és ott is maradjon. A legtöbb esetben azonban fillérekért, vagy ingyen is kaphatunk alig néhány éves gyereküléseket bármilyen méretben, amelyek még további évekig teljesen biztonságosak maradnak. A gyerekülés nem bukósisak, ahol a műanyag héjnak ki kell bírnia egy külső tárgy becsapódását, sőt, a legtöbb esetben az ütközés erejéből is csak viszonylag keveset kell elnyelnie, ha megfelelően rögzítették. Ha pedig lenne pénzed a legolcsóbb, új gyerekülések egyikére, akkor az sem kizárt, hogy használtan ugyanannyiért sokkal biztonságosabb modellt vásárolhatsz. Bizony, a gyerekülések piacán is hatalmas a szórás, így egy minőségi, de használt példány helyett szerintem vitatható döntés egy filléres, kérdéses eredetű, de új ülést választani. Az egyetlen dolog, amire nagyon fontos figyelni, hogy a használt gyerekülés se legyen sérült, vagy balesetes, mert ebben az esetben egy újabb ütközés során már jó eséllyel nem fog tudni ugyanúgy teljesíteni.
Ha használtan veszel gyerekülést, érdemes figyelembe venni az évhez kötött lejárati időt. Az anyagok elöregedése miatt - a műanyag részek például ki vannak téve a nap károsító hatásának - a gyártó mindig megadja az évet, ameddig a megfelelő védelmi szintet szavatolni tudja.
A gyerekülés nem kompatibilis az új autókkal? Ebben a kérdéskörben a kedvenc hamis állításomat nem csak rengeteg szülőtől hallottam már, hanem néhány népszerű, egyébként gyerekülések árusításával is foglalkozó gyűjtőoldalon is megtaláltam. Egyrészt 2013 óta ugyanaz az ECE R-129 szabvány van érvényben, a korábbi ECE R44/04-es szabvány pedig egy 1982-ben létrehozott szabályrendszer 2005-ös frissítése. Az utóbbi minősítéssel rendelkező gyerekülések 2032 szeptemberéig szabályosan használhatók, ám újonnan 2024 szeptembere óta nem árusítják őket Magyarországon.
Az autóban a gyerekek számára általában a hátsó ülések nyújtják a legjobb helyet. Ajánlott a jobb hátsó vagy a hátsó középső ülést kiválasztani, mivel akkor a gyermek mindig be- és kiszállhat a gyalogos járda felé néző oldalon. A 13 kg feletti gyermekek esetében a hátrafelé néző rendszerek problémája általában a bonyolult felszerelés (nem vonatkozik az Isofix rögzítésű és i-Size szabványú gyermekülésekre), illetve a helyhiány a járműben. A hátsó ülésre szerelve előfordulhat, hogy az első utasülést nagyon előre kell tolni.
A babaülést nem szabad az anyósülésre rakni? Gyakori, ám jóval kevésbé kardinális kérdés az ülés pozíciója az autón belül. Ilyen kresz-szabály ugyanis nem létezik, a gyerekülést a jobb első ülésre is be lehet tenni. A biztonság szempontjából tehát kizárólag annyi a lényeg, hogy ne nyílhasson neki a légzsák a gyerekülés háttámlájának.
Az anyósülésen a nagyobb gyerek sincs biztonságban? Érdekesség, hogy a fizika törvényei szerint az autóban a gyerek hátul középen lenne a legnagyobb biztonságban, mégis alig akad olyan jármű, amely rendelkezik isofix rögzítési pontokkal ezen az ülőhelyen. Sőt, rengeteg járműbe az övvel sem lehet szabályosan bekötni egy gyerekülést a hátsó pad közepére. Ezt követően statisztikai szempontból (az út menetirány szerinti jobb oldalán közlekedő országokban) a jobb hátsó ülőhely a legbiztonságosabb. Ezután a bal hátsó ülőhely következik, majd a jobb első. Ha ugyanis egyetlen felnőtt utazik egy önmagát lefoglalni még csak nehezen (vagy egyáltalán nem) képes gyermekkel, akkor azonnal a jobb első üléshelyre bekötött gyerekülés válik a legbiztonságosabbá mindkettőjük számára. Innen ugyanis a gyermek látja a vele utazó szülőt, így kisebb eséllyel ordítja végig az utat, ezáltal rengeteg stressztől és zavaró tényezőtől kíméli meg a sofőrt. Továbbá, hogyha valami azonnali probléma akad a gyerekkel, akkor a sofőr sokkal gyorsabban tudja felmérni a helyzetet, kideríteni, hogy valóban veszélyben van-e a gyermek, illetve akár segíthet is neki anélkül, hogy veszélybe sodorná mindkettőjüket.
A beszerelés során fellépő hibákat fontos kiküszöbölni, mivel a helyes telepítés baleset esetén meghatározó lehet.

Gyermekülések beszerelése autóba – alapok és azon túl
Ifjúsági korú gyermekek biztonságos szállítása autósülésben

tags: #tenyleg #hatrafele #gyerekules