Id. gróf Andrássy Gyula 200 évvel ezelőtt, 1823. március 3-án született Oláhpatakon. Pályafutását a reformkorban kezdte, emigrációja alatt a párizsi szalonélet egyik jelentős szereplője, ahol a „szép akasztott” jelzővel illették. Munkássága a kiegyezés időszakában teljesedett ki első magyar miniszterelnökként és az Osztrák-Magyar Monarchia első magyar külügyminisztereként.
Már ifjú éveiben megmutatkozott a rá jellemző és a kortársak által elismert humorral átszőtt szónoki készség, a diplomáciai érzék és a politikai tájékozottság. Ezekben az években külpolitikával szorosabb kapcsolatba Konstantinápolyban került, amikor 1849 májusában diplomáciai feladatokat látott el, támogatva a magyar forradalom és szabadságharc ügyét. Emigrációs évei alatt segítette a magyar emigránsok ügyét, diplomáciai kapcsolatokat épített ki és mélyített el többek között Jérôme Napoléon herceggel.
Bordás Bertalan korábbi írásában rámutatott arra, hogy az oroszellenesség valóban mindvégig meghatározta a gróf külpolitikai gondolkozását. Ebben benne rejlett a magyarokra jellemző hagyományos russzofóbia, amely az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc tapasztalataiból és a herderi jóslat megvalósulásától tartó félelemből fakadt. Ugyanakkor érzékelte Oroszország erejét és terjeszkedési vágyát is.
Andrássy Gyula külügyminiszteri kinevezése és céljai
1871. november 14-én nevezte ki Ferenc József id. Andrássy Gyula grófot az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminiszterének. Andrássy kinevezésében kétségkívül szerepet játszott, hogy négyéves magyar miniszterelnöksége alatt feltétlen lojalitásról tett tanúbizonyságot, és kormányfőként minden erejét latba vetette annak érdekében, hogy a kiegyezéssel megszületett dualista rendszer megszilárduljon Magyarországon. Külügyminiszteri kinevezésének ennél is fontosabb oka volt, hogy 1871 novembere előtt a birodalmi politika egyre több kérdésében a magyar miniszterelnök akarata érvényesült.
Amikor 1870 nyarán kirobbant a francia-porosz háború, és Friedrich Ferdinand von Beust külügyminiszter javaslatot tett arra, hogy a Monarchia III. Napóleon oldalán vegyen revansot a - négy évvel korábbi - königgrätzi vereségért, Andrássy rávette az uralkodót a semleges státusz fenntartására. A magyar kormányfő szava ugyancsak döntő súllyal esett latba az úgynevezett Hohenwart-válság idején, mely azután robbant ki, hogy Karl Sigmund von Hohenwart osztrák miniszterelnök 1871 tavaszán felvetette Ferenc József előtt a Cseh Királyság részleges önállóságának helyreállítását. Beust kezdetben habozó magatartást tanúsított a kérdésben, Andrássy Gyula azonban erélyesen lépett fel a cseh törekvésekkel szemben: azokban ugyanis a dualista rendszer felszámolását, és ily módon Magyarország érdeksérelmét látta.
Beust külügyminiszterrel az oldalán 1871 októberében Andrássynak sikerült kieszközölnie az uralkodónál Hohenwart megbuktatását. A magyar kormányfő tekintélyének és befolyásának növekedése nyomán a Monarchia külpolitikája egyre inkább németbarát fordulatot vett, ami a szászországi származása miatt erős poroszellenes érzéseket tápláló - Beust helyzetét egyre kényelmetlenebbé tette. Ferenc József 1871 novemberében szánta el magát Beust leváltására, helyébe pedig azt az Andrássy Gyula grófot állította, aki két évtizeddel korábban, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után emigrációba kényszerült.
Andrássy azzal a meggyőződéssel foglalta el a bécsi Ballhausplatzon az Osztrák-Magyar Monarchia közös külügyminiszteri székét, hogy végérvényesen szakítani kell Bécs korábbi külpolitikai doktrínájával. Miután a Monarchia itáliai területeinek maradékát 1866-ban elveszítette, a német egység pedig Poroszország vezetése alatt jött létre, a Monarchiának a balkáni szomszédság felé kell fordítania tekintetét. Ez a fordulat szükségszerűen komoly konfliktust vetített előre a Balkánon előretörő, Konstantinápoly és a tengerszorosok uralmáról álmodozó Oroszországgal.
A Monarchia azonban nem rendelkezett elegendő katonai erővel ahhoz, hogy sikeres háborút vívjon a cári birodalom ellen, ezért Andrássy Gyula diplomáciai úton, elsősorban a Berlinnel kötött szövetség révén akarta visszarettenteni az előrenyomuló oroszokat. Tervét kétségkívül keresztezte az a körülmény, hogy I. Vilmos Németországa baráti kapcsolatot ápolt II. Sándor cár birodalmával. A külügyminiszter ezután már szövetségesként igyekezett megfékezni az orosz terjeszkedést.
A "három császár egyezménye" és a kelet-európai politika
A gróf a külpolitikai szükségszerűség és a valamit valamiért elvet követve közeledett Oroszországhoz. Megjegyzendő viszont, hogy a korabeli sajtó, noha üdvözölte a három császár egyezményét, fenntartással viseltetett a felek egyenrangúsága és egyenlősége iránt.
Az egyezmény első nagyobb kihívását egy francia-német sajtópolémiából kialakult Krieg in Sicht-krízis jelentette 1875-ben. A német Post című lap egyik cikkében megelőző háborút javasolt Franciaország ellen, mivel aggasztónak találta a francia fegyverkezés ütemét. Az írás oly nagy visszhangot váltott ki, hogy tartani lehetett egy fegyveres konfliktus kitörésétől. A többi nagyhatalom közvetítéssel igyekezett a válságot elsimítani. A közvetítésben aktív szerepet vállalt Oroszország, melyet nem nézett jó szemmel a német diplomácia.
„s midőn […] megjelent a híres czikk: »Krieg in Sicht«, akkor Oroszország volt az, mely különvált Németországtól, az összes kabineteknél fellépett, hogy Poroszországot isolálja, sőt kész volt egy európai koalitió élére állni, […] Főleg Ausztria-Magyarország föltétlen békepolitikája és a német birodalom iránti lojalitása volt az, mely Oroszország akkori németellenes machinatióit meghiúsította anélkül, hogy Németországot francziaellenes fellépésében közreműködése által felbátorította volna. Akkor tehát a világbéke fenntartása körül, valamint a keleti nagyhatalmak hármas szövetségének fenntartása s a megzavart német-orosz entente helyreállítása érdekében monarchiánk szerezte a legfőbb érdemeket.” (Pesti Napló, 1876.)
A keleti válság és a berlini kongresszus
A legnagyobb próbatételt kétségtelenül az ugyanabban az évben kirobbant keleti válság jelentette, amely 1877-ben egy orosz-török háborúba torkollott. A keleti kérdés elsősorban Oroszország és a Monarchia között okozott nézeteltéréseket, mivel Németország már korábban kijelentette, semmi érdeke nincsen keleten. A Balkán kényes pontot jelentett a Monarchián belül, mivel a magyar fél ellenzett bármilyen terjeszkedést a térségben, míg a katonai körök és az uralkodók szorgalmazták az expanziót. A gróf ebben a tekintetben ez utóbbiak álláspontját volt kénytelen képviselni, s magáévá tenni.
Az évek során folyamatos nagyhatalmi egyeztetések zajlottak Európa szerte és a három császár koalícióján belül. A három császár egyezményén belül két megállapodás született. A felek az 1876. július 8-i reichstadti egyezményben és az 1877. január 15-i budapesti szerződésben a status quo fenntartása mellett kötelezték el magukat egy esetleges török győzelem esetén, míg vereségkor a Török Birodalom felosztását írták elő. Azonban a Monarchia kikötötte, hogy semmi esetre sem jöhet létre egy nagy délszláv állam. A budapesti szerződés mindezeken felül osztrák-magyar semlegességet ígért egy orosz-török háború esetén.
Az 1875-1878-as keleti válság fordulatot jelentett Andrássy sajtópolitikájában. Korábban nem sokat foglalkozott azzal, hogy politikáját a közvélemény előtt igazolja, mivel úgy látta, az uralkodó támogatja őt. Természetesen a lapokat és a híreket figyelemmel kísérte, s tartalmi kivonatokat készíttetett. Az egyik kedvenc újságjának a Borsszem Jankó c. élclap számított.
1877 áprilisában kitört az orosz-török háború. A harcok sokáig változó sikerrel zajlottak, ám 1877 decemberétől kezdve, Plevna eleste után már nem volt kérdéses az orosz győzelem, csak az, hogy meddig jut el, s milyen követelésekkel áll elő. A plevnai események mindenütt nagy riadalmat keltettek. Az osztrák-magyar diplomácia nem volt tétlen, többször kérte a cári udvart a Monarchia érdekeinek betartására, és intette mérsékletességre. Mindhiába, így Andrássy 1878. január végén Károlyi Alajos berlini osztrák-magyar követnek az oroszokkal való kooperáció fenntarthatatlanságáról írt. Két megoldást látott lehetségesnek: konfliktus Oroszországgal vagy konferencia.
„A konferencia szükséges, hogy a tekintélyünkön esett csorbát a közvélemény előtt helyreállítsuk. Elégtételt jelentene számunkra az, hogy Oroszország ténylegesen elismeri jogainkat.” (Große Politik II.) Ezenfelül kitért a lehetséges helyszínekre is. Meglátása szerint csak két város, Berlin és Bécs adhat otthont az európai értekezletnek. Ugyancsak részletesen taglalta az alternatívákat, azt vizsgálva, hol érvényesülhetnének jobban az osztrák-magyar szempontok. „Bécsben kevésbé érvényesülne Németország, mert a tény, hogy a konferencia itt zajlana, az a mi kívánságaink tekintetében lenne értelmezhető.” (Große Politik II.)
Az európai értekezlet elvét valamennyi újság elfogadta, hiszen ahogy írták, bevett gyakorlatnak számított az, hogy egy háborút valamilyen nagyhatalmi egyeztetés követi. Viszont annak sikerében, valamint szükségességében már megoszlottak a vélemények. A magyar közvélemény például kevésbé volt lelkes az eszme iránt, nem bízott az „osztrák-magyar diplomatiai actio” eredményességében, úgy látta, hogy az orosz előrenyomulást nem állíthatja meg senki és semmi sem, ugyanúgy eredménytelen marad, mint a konstantinápolyi konferencia.
Igen beszédes a Borsszem Jankó címlapja, ahol a gróf békét hozó angyalként jelenik meg. A háttérben az orosz-török háború, a szultáni csapatok vereségének jelei láthatóak.
„Ez kifejezi azt az igényt, hogy Keleten a nemzetközi jog minden változásánál a monarchiánk szavát is ugyanúgy meghallják.” (Die Presse 1878.)
A Monarchia és Oroszország sűrű jegyzékváltások közepette folyamatosan egyeztetni próbált a területi kérdésekről, amelyek mellett szó esett az értekezletről is. Ez utóbbi kezdeményezést az orosz diplomácia felkarolta, azonban csak taktikai eszközként használta időnyerés céljából. Már kezdettől fogva megfogalmaztak néhány fenntartást az értekezlettel kapcsolatban, amelyek egyrészt a találkozó jellegét, másrészt a helyszín kérdését érintették.
A san stefanói béke újabb feszültségeket okozott, mivel az a cári birodalom jelentős terjeszkedését és befolyásának növekedését jelentette a Balkánon. Ekkor viszont Gorcsakov felkarolta az európai értekezlet ügyét, melyet kongresszus formájában javasolt megvalósítani Berlinben. Újabb nagyhatalmi egyeztetések következtek, ezúttal Bismarck, mint „becsületes alkusz” felügyelete mellett - elsősorban Nagy-Britannia és Oroszország, valamint a cári birodalom és a Monarchia között. Ezek azonban nem vezettek eredményre. A fordulatot Suvalov küldetése jelentette, aki honfitársaival ellentétben mérsékeltebb nézeteket vallott az orosz külpolitikai célokat illetően. 1878. május végére valamennyi fél között megegyezés született a főbb kérdésekben, mellyel elhárult az akadály a kongresszus összehívása elől.
1878 júniusában vette kezdetét a berlini kongresszus, közel egy hónapig tartottak a tárgyalások. 1878 nyarán a három császár közötti szövetségi kötelék teljesen megrendült. A Monarchia és a cári birodalom elidegenedett egymástól, a fegyveres konfliktus lehetősége a levegőben lógott. A kongresszus során a német kancellár igyekezett az oroszok javára dönteni, de ez sem enyhített az orosz neheztelésen.
Andrássy Gyula öröksége
A berlini kongresszussal látszólag elérte Andrássy pályafutásának csúcsát, de a szerződés tartalmát, valamint Bosznia-Hercegovina okkupálását nem tudta elfogadni a közvélemény. Ezzel kapcsolatban jegyezte meg a gróf, hogy a berlini kongresszuson résztvevőket a britekkel ellentétben a Monarchia közvéleménye macskazene-féleséggel várta. Andrássy erejét az okkupáció elfogadtatása, illetve az ehhez szükséges összegek megszavaztatása felemésztette. Sőt az uralkodó támogatása és bizalma is megrendült irányába. Emellett egészségügyi állapota is romlani kezdett.
A nemzetközi életben is számos problémát okozott a szerződés végrehajtása. Az orosz közhangulat a helyzetért Bismarckot tette felelőssé. A német-orosz kapcsolat elhidegülés egy elmérgesedett sajtópolémiájában csúcsosodott ki. 1879 augusztusában II. Sándor cár I. Vilmos német császárnak írt ún. pofonlevelében szintén Bismarckot hibáztatta a történtekért, s kérte a helyzet rendezését. Talán ez, az izolációtól való félelem, illetve Andrássy távozásának híre vezethettek a Kettős Szövetség megkötéséig. A kezdeti egyeztetések csupán defenzív szövetségről szóltak, Andrássy nyomására hamarosan megjelent az oroszellenes él is. A német diplomácia szerette volna a megállapodást egy esetleges francia háborúra is kiterjeszteni, amely nem valósult meg, csupán a Monarchia jóindulatú semlegességét írta elő francia támadás eset...
A Csodálatos Andrássy Lányok
Mikszáth Kálmán jellemzése szerint Andrássy Gyula gróf csúcsa volt a magyar úri nobilitásnak és a magyar szellemnek. Ha Deák Ferenc a magyar paraszt inkarnációja, azoknak összes bölcsessége egy fejben, akkor Andrássy a magyar úr finomsága, charme-ja és szeretetreméltósága desztilált alakban. Nagy úr tudott lenni, a nélkül, hogy gőgös legyen, mindenkit megnyert, sőt megigézett, a nélkül, hogy leereszkedőnek látszanék.
Andrássy Gyula fáradságos munkával felépített művére Berlinben tették fel a koronát: elérte, hogy a nagyhatalmak támogassák a Monarchia balkáni terjeszkedését, ráadásul a kongresszuson folytatott tárgyalások során Bismarck és Németország egyértelműen Bécs érdekeit támogatta Szentpétervárral szemben. Annak ellenére, hogy az utókor egységesen elismerte a külügyminiszter érdemeit, hivatali ideje alatt Andrássynak állandó harcokat kellett vívnia az egyes politikai érdekcsoportokkal és a Monarchia politikai közvéleményével. Miként Apponyi Albert is utalt rá Emlékirataiban, Andrássy gróf külpolitikáját sok tekintetben félreértették Magyarországon. Az azóta eltelt bő egy évszázadban azután hol magasztalták, hol gyalázták Andrássy Gyulát és politikai művét.
A szerző a kiegyezés utáni miniszterelnök fia, a Monarchia utolsó külügyminisztere. Rendkívül karakteresen jellemzi a magyarságot sújtó katasztrófa sorozatot, a végső széthulláshoz vezető utat. Ennek során érthetően elfogult, ugyanakkor sok elemében helytálló megfigyelést közöl a Károlyi-kormány időszakáról vagy a Tanácsköztársaságról.
Az azóta eltelt bő egy évszázadban azután hol magasztalták, hol gyalázták Andrássy Gyulát és politikai művét. Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. Valódi történetek. Valódi értékek.
tags: #andrassy #gy #diplomacia #es #vilaghaboru #i