A kisbabák folyadékigényére nagy gondot kell fordítani, hiszen esetükben a kiszáradás könnyebben bekövetkezhet, ráadásul igen veszélyes is. Már egész korán, már akár egy hónapos kortól adhatod a babának a magad készítette almateát.
Magyarországon hagyományosan az alma a baba első étele a hozzátáplálás megkezdésekor. Könnyű elkészíteni, könnyű megemészteni, és tele van hasznos tápanyagokkal. Bébiételekhez mindig kemény húsú, egészséges almákat válasszunk.
Az alma igazi kétélű fegyver, ami az emésztésre gyakorolt hatását illeti: van, amelyik babának hasmenést csinál, van, amelyiknek megfogja a hasát. Első bébiételként mindig az almát javasolják a babának, de sok baba nem szereti az almát, nem szívesen eszi meg, fanyalog tőle vagy pedig megfogja a hasát, mit adjunk neki ilyenkor? Első körben azt javaslom, hogy egy másik típusú almával próbálkozz. Ha így sem szereti, akkor meg lehet próbálkozni a sült almával.
Az egészséges alma a babák életében is fontos szerepet játszik, püré formájában 4 hónapos koruktól már megkóstolhatják. Az első találkozásnál a gyümölcsöt párold, mivel a nyersen reszelt almától szorulás alakulhat ki. Először nem érdemes semmit a püréhez keverni, a későbbiekben már egyes tejtermékekkel is dúsíthatod, lehet az joghurt vagy kefir.
Alma püré (6 hónapos kortól)
Hozzávalók: 1 db közepes méretű, érett, lédús, édes alma.
Elkészítése: Az almát üvegreszelőn dörzsöljük finomra, vagy sűrű szitán nyomjuk át.
Egy közepes almát mossunk meg, hámozzuk meg, szedjük ki a csumáját, és turmixoljuk vagy reszeljük le. Eleinte csak néhány kanálkával adjunk a babának, később emelhetjük az adagot 50-60 milliliterre.
Az almákat pucoljuk meg, magházukat távolítsuk el, majd aprítsuk fel őket. 2 dl vízben pároljuk 5 percig, majd turmixoljuk össze. Ha túl sűrű, kevés anyatejjel vagy vízzel hígítsuk.
A legegyszerűbb bébiételt, az almapépet is feldobhatjuk azzal, ha többféle almából készítjük el. Válasszunk 3-4 különböző fajtájú almát, édesebbet és savanyúbb ízűt egyaránt. A végeredmény különleges ízvilágú, finom püré lesz.

Sült alma (6 hónapos kortól)
Hozzávalók: 2 db közepes méretű, érett, lédús, édes alma.
Elkészítése: Az almát alaposan mossuk meg, majd csomagoljuk egyenként alufóliába őket. 180 fokra előmelegített sütőben fél óra alatt süssük puhára. Ha megpuhult, hámozzuk meg, és távolítsuk el a magházat és a magokat. Villával törjük össze, vagy botmixerrel turmixoljuk le.
Egy almát félbevágsz, kivágod belőle a magházat és a két fél almát alufólián beteszed a sütőbe kb. 10 percre. A megsült almáról lehúzod a héját és villával összenyomod.
Almalé (6 hónapos kortól)
Almalét gyümölcscentrifuga nélkül is készíthetünk: a lédús almát lereszeljük, majd a reszeléket szitán áttörjük. Sűrű, rostos gyümölcslét kapunk, ha egy tisztított almát feldarabolunk, és egy kevés gyümölcsteával alaposan összeturmixoljuk.

Reszelt alma banánnal (6 hónapos kortól)
Egy almát megmosunk, meghámozunk, és almareszelőn lereszelünk. Egy egészséges banánt alaposan megmosunk, majd a felét villával krémmé törjük, a reszelt almával összekeverjük. Ugyanezt sokféle pépesített mirelit gyümölccsel, például meggyel, őszibarackkal is elkészíthetjük. Ügyeljünk a fokozatosságra: először csak néhány falatot kapjon a baba!
Reszelt alma krumplipürével (6 hónapos kortól)
Hozzávalók: egy nagyobb alma, egy kisebb krumpli (kb. 2/3-1/3 arányban).
Elkészítése: A krumplit tisztítsuk meg, daraboljuk fel és főzzük meg. Az almát pucoljuk meg, csumázzuk ki, kis daraboljuk fel. Turmixoljuk össze a főtt krumplit és a nyers almadarabokat.
Egy közepes méretű krumplit kockákra vágva kevés vízben megfőzünk, majd anyatejjel, vagy ennek hiányában tápszerrel felengedjük. Pürésítjük, és hozzákeverünk tetszőleges mennyiségű reszelt almát.
Gyümölcspüré gabonapehellyel (6 hónapos kortól)
Hozzávalók: 1 db közepes méretű alma, 6 szem érett meggy, 1 dl forralt víz, 2-3 tk. instant gabonapehely.
Elkészítése: Az almát alaposan megmossuk, meghámozzuk, eltávolítjuk a magházát és a magokat. A meggy szemeket kimagvazzuk, a gabonapelyhet forró vízzel leöntjük, alaposan összekeverjük és pár percig állni hagyjuk. Az így előkészített hozzávalókat együtt turmixoljuk. Kiskanállal kínáljuk. Egy éves kor felett egy teáskanálnyi mézet csorgathatunk bele.
Tegyünk fel egy rész zabpelyhet 3 rész vízzel főni. Mossunk meg egy kisebb almát, hámozzuk meg, szedjük ki a csumáját, és daraboljuk fel. Adjuk hozzá a zabpehelyhez. Főzzük lassú tűzön addig, amíg megpuhul a zabpehely.
Almafőzelék (7 hónapos kortól)
Hozzávalók: 2 db közepes méretű alma, víz, olíva olaj, liszt.
Elkészítése: Az almát meghámozzuk, kevés vízzel pépesre turmixoljuk. Kevés lisztből olíva olajon világos rántást készítünk. Az almapépet egy pici sóval felforraljuk, majd a rántással sűrítjük. (A rántás hozzáadásával a püré energiatartalma nő. Olajat deciliterenként csak egy kávéskanálnyit használjunk.)
Almagríz (7 hónapos kortól)
Hozzávalók: 2 db közepes méretű alma, 1 ek búzadara, 1 kk. cukor, 2 dl víz, 1 gondolatnyi só.
Elkészítése: Az almát alaposan megmossuk, meghámozzuk, üvegreszelővel finomra reszeljük. A búzadarával, vízzel, és pici sóval együtt közepes lángon állandó kevergetés mellett 5-10 percig főzzük. Hozzáadjuk a cukrot, alaposan elkeverjük és átforraljuk. Kihűtve tálaljuk.
Almafőzelék sütőtökkel (6 hónapos kortól)
Hozzávalók: 1 db közepes méretű alma, 1 szelet sütőtök.
Elkészítése: Az almát alaposan megmossuk, meghámozzuk, eltávolítjuk a magházát és a magvakat, apró. A sütőtököt megmossuk, meghámozzuk, eltávolítjuk a magjait. Az alapanyagokat 1 cm-es kockákra vágjuk, kevés vízben puhára pároljuk. Saját levében hagyjuk kihűlni, és azzal együtt turmixoljuk. Ezzel az eljárással csinálhatunk egyéb almás főzelékeket sárgarépával, céklával, vagy édesköménygumóval. Ha burgonyával készítjük az almafőzeléket, figyelnünk kell arra, hogy az alapanyagokat ne együtt pároljuk, mert a burgonya így nem puhul meg az alma savtartalma miatt.
Túrós alma (10 hónapos kortól)
Hozzávalók: 1 db közepes méretű, édes alma, 3 ek sovány tehéntúró, 1 tk. méz.
Elkészítése: Az almát alaposan megmossuk, meghámozzuk, üvegreszelővel finomra reszeljük. A túrót villával apróra törjük, és a mézzel együtt az almapüréhez keverjük. Frissen kiskanállal kínáljuk.
Gyümölcsjoghurt (10 hónapos kortól)
Hozzávalók: 1 db közepes méretű, édes alma, fél banán, 4 szem cseresznye, 1 dl sovány, élőflórás joghurt.
Elkészítése: Az almát alaposan megmossuk, meghámozzuk, felkockázzuk, a cseresznyét kimagvazzuk, a banánnal és a joghurttal együtt turmixoljuk. Egy éves kor fölött 1 tk. mézet adhatunk hozzá.
Almás rizspuding (6 hónapos kortól)
40 ml vizet, anyatejet (vagy egyéves kor után tehéntejet) felforralunk, 10 dkg rizst beleszórunk, majd hat percig lassú tűzön, fedő alatt főzzük. 10 dkg reszelt almát összekeverünk két evőkanál cékla-, szeder- vagy jostalével (ettől lila lesz). A pépet a rizshez keverjük. Egy negyedliteres pudingformát vagy öblös tálkát hideg vízzel kiöblítünk, és beletöltjük a gyümölcsös rizst. Szobahőmérsékleten állni hagyjuk. A puding nagyjából három óra alatt megdagad, megszilárdul és kihűl. Kis lapostányérra borítva tálaljuk.

Mazsolás almakompót (8 hónapos kortól)
80 dkg almát megtisztítunk, kockákra vágunk. Egy tálban összekeverjük 20 dkg megmosott mazsolával, leöntjük 3 dl almalével, 3 dl vizet is adunk hozzá. Egy darabka gyömbért, egy kiskanál reszelt citromhéjat, három evőkanál cukrot és néhány szem szegfűborsot teszünk bele, fölforraljuk, lefedve nyolc-tíz percig főzzük, majd langyosra hűtjük. Magában is finom, de húsételek mellé is jó édeskés köretnek. Ha még nincs elég foga a picinek, turmixoljuk! Családi adag.
Almaszósz (9 hónapos kortól)
50 dkg borízű almát meghámozunk, kockákra vágunk. Egy tűzálló tálat vastagon kivajazunk, beleszórjuk az almát, meghintjük fahéjjal és 2 evőkanál cukorral. Fölöntjük 2 dl vízzel, és mintegy harminc percig pároljuk a sütőben 180 °C-on. A sütőből kivéve villával vagy mixerrel összetörjük, melegen vagy hidegen tálaljuk. Krumplipürével, burgonyalángossal, főtt húsokkal is finom. Családi adag.
Bundázott alma és sült banán | Mindmegette.hu
Almás süti (12 hónapos kortól)
40 dkg almát durva sajtreszelőn lereszelünk (akár héjastól), egy nagy tálban 35 dkg liszttel, három tojással, egy csomag sütőporral, 2 dl olajjal, 20 dkg cukorral és egy teáskanál őrölt fahéjjal jól összekeverjük. Két őzgerincformát kivajazunk, kilisztezünk, elosztjuk benne a tésztát. Közepes lángon körülbelül negyven percig sütjük.
Almás kosárka (12 hónapos kortól)
20 dkg lisztet, két evőkanál porcukrot, 5 dkg hideg vajat 15 dkg túróval és pár csepp citromlével alaposan összegyúrunk. Harminc percig a hűtőszekrényben pihentetjük. Ezalatt három nagy almát durva reszelőn lereszelünk, 10 dkg darált dióval, mézzel összekeverünk. A tésztából tizenkét kis kört szaggatunk, ezeket kivajazott, kicsi sütőformákba nyomkodva megsütjük, majd az almás töltelékkel megtöltjük.
Sajtos-almás táska (12 hónapos kortól)
Mélyhűtött leveles tésztából pohárral karikákat szaggatunk, ezek egyik felére halmozzuk a következő tölteléket: két almát megreszelünk, majd egy evőkanál tejjel, 10 dkg reszelt sajttal és egy evőkanál kakukkfűvel összedolgozzuk. A tésztakarikákat félbehajtjuk, a széleket tojássárgájával megkenjük, összenyomkodjuk, kilisztezett vagy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és forró sütőben pirosra sütjük. Tipp: A leveles tészta sem tejet, sem tojást nem tartalmaz, ezért tehéntejfehérjére allergiás kisgyermekek is fogyaszthatják. Ugyanezt a receptet más töltelékekkel, például darált hússal is elkészíthetjük.
Almatorta
Hozzávalók: 25 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 2 dl tej, két kávéskanál cukor, fél kávéskanál só, 10 dkg vaj, 1 tojás, 10 dkg cukor, 25 dkg túró, 4 nagy alma.
Mély tálba öntjük a hideg tejet, belemorzsoljuk az élesztőt, beletesszük a cukrot és a sót. Simára keverjük, hozzáadjuk a lisztet, majd rugalmas tésztává dagasztjuk. Lisztezett felületen kisujjnyi vékonyságúra nyújtjuk. Megkenjük puha vajjal és félbehajtjuk, megint megkenjük, ismét félbehajtjuk. Addig hajtogatjuk, míg ismét cipó formájú lesz és elfogy a vaj. Fél óráig hűtőben pihentetjük. Ezalatt a tojást a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a túrót. Meghámozzuk és kis cikkekre vagdaljuk az almákat. A tésztát egy kivajazott, kerek tortaformába nyomkodjuk, és előmelegített sütőben, a felső bordákon közepes lángon halványra sütjük. Ekkor rákenjük a túrókrémet, és középről kezdve körkörösen lerakjuk az almaszeleteket. Három kiskanál cukrot, késhegynyi fahéjat elkeverünk annyi olajjal, hogy mézsűrűségű legyen. Megkenegetjük az almacikkelyeket és a szabadon maradó tésztaszéleket. A sütőben még tizenöt percig sütjük. Tipp: Mirelit leveles tésztából gyorsabban elkészül. A torta elkészítéséhez fél csomag elegendő. A túrókrémet és a gyümölcsöt a sütés megkezdésekor halmozzuk a tésztára.
