"Ádám keresi Évát": A valóságshow szereplőinek tapasztalatai és a társadalmi reakciók

A műsor még csak április 25-én vette kezdetét, de máris hazatért három szereplő: Josie, Petra és Sanyi.

Sanyi elárulta, hogy szerinte a magyar emberek alapvetően is negatívan állnak hozzá ahhoz, hogy ők egy ilyen műsorban szerepeltek.

Csak, hogy Sanyi szájából idézzünk: "A magyar emberek csak megjátsszák ezt a prűdséget. Mindenki csinál ezt-azt otthon, a négy fal között, de ha valaki kitárulkozik, és felvállalja a tetteit, akkor a magyar egyből jön, hogy fúúúj, miért kell ez, meg ilyenek."

Elmondása szerint még azt sem vállalják fel a magyar emberek, hogy milyen tévéműsort néznek és csak egymást fikázzák.

Azt pedig Petra, Josie és Sanyi is megerősítette, hogy mióta hazatértek csak úgy záporoznak a negatív kommentek feléjük.

Petra és Josie egyébként már egy hónapja tért haza, de azóta is együtt vannak.

Sikerült kicsit jobban megismerniük egymást és már megvolt a nagy családi látogatás is.

Az Ádám keresi Évát érzékeny szereplőjét arról faggattam, miért jelentkezett egy ilyen kitárulkozó műsorba, hogyan fogta vissza vágyait, és miért sírta el magát, amikor távoznia kellett a szigetről.

Bongi, a pucér társkereső legszimpatikusabb szereplője az utolsó részben elpityeregte magát, így adódott, hogy első körben érzékenységéről faggattam.

Forrás: Viasat / Szoke Richard

„Szerintem érezhető volt, hogy nem találtam igazán a helyem a szexiparból érkező, tetovált, magukat spirituálisnak valló lányok között.

Aztán amikor végre jött egy nő, Ivi, akivel megtaláltam a hangot, és éjszakákon át tudtunk beszélgetni, akivel el tudtam volna képzelni egy romantikus estét kettesben, akkor távoznom kellett" - kezdte Bongi, akit letaglózott, amikor Krisztián elküldte a szigetről.

Bongi és Ivi búcsúja

Forrás: Viasat3

„Leginkább az bántott, hogy ugyanaz játszódott le a szigeten fél nap alatt, mint az életemben hat év alatt.

Általában, ha megtetszik egy lány, aki nem a futószalagról jött csinibaba, végre történne valami, akkor lesz vége".

Ivivel ezek szerint nem lett folytatás?

Külsőleg nem fogott meg annyira, inkább a belső értékei miatt lettünk jóban.

Az elválás azért fájt, mert gyönyörű napokat, éjszakákat töltöttünk a szigeten.

Engem könnyen elkap egy hangulat, egy érzés, egy zene, amibe belekönnyezek, ezt sosem szégyelltem.

Vallom, hogy az erősek tudnak igazán sírni.

Forrás: Viasat3

Oké, térjünk rá a testi érzésekre.

A merevedés egy természetes dolog, hogyan sikerült megoldanod a kamerák előtt?

Az adás végéig nem kellett trükkökhöz folyamodnom, számomra fontosabb volt, hogy magamat adhassam.

Igaz, a végén, amikor már Ivivel flörtölgettünk, éreztem, ha nem figyelek, lehet merevedésem, de ilyenkor tudtam agyban irányítani a dolgot, hiszen a kamerák, a stáb is ott volt, ennek köszönhetően egy perc alatt át tudott az agyam kapcsolni.

Petuval kemény vitáitok voltak, ő ennyire irritált téged?

Egyszerűen nem bírom, ha valaki a kora és a foglakozása ellenére flegma és nagyképű.

Buddha meg mandala van a hátára tetoválva, ám nem tud olyan elvek szerint élni, amit ezek a szimbólumok jelképeznek.

Ő egy kislány, aki a pornóiparban teng-leng, és bárkibe belemar, ha úgy adódik.

Az egészből csak az bánt, hogy az adásban úgy tűnt, mintha egy hirtelen haragú pali lennék, pedig szó sincs erről.

Bongi és Petu

Forrás: Viasat / Szoke Richard

A meztelenség nem feszélyezett?

Egy embernek ezer arca van.

Nem akarok beállni a tömegbe, akik a pénzt meg az elismerést hajszolják.

Örülök, hogy belevágtam, mert erre a kalandra még 70 évesen is mosolyogva fogok visszagondolni.

Legjobb élmény?

A Mátéval való barátság.

Végre találtam egy havert, akivel egy nyelvet beszélünk, tudjuk egymást oltogatni, érti a viccet.

Bongi és Máté

Forrás: Viasat / Szoke Richard

Legrosszabb emlék?

A veszekedés Petuval, hiszen amint megérkeztem a szigetre, rögtön volt egy olyan konfliktusom, ami miatt 10 percig megfagyott a levegő a fehér homokon.

Szerencsére, akik ismernek, tudják, hogy melegszívű srác vagyok sok baráttal.

Van egy ikertestvérem is, ebből adódóan hatalmas baráti körrel rendelkezünk, sokan ismernek minket.

Ikertestvéred mit szólt, hogy jelentkezel egy ilyen műsorba?

Ő Bécsben él a barátnőjével, szuper munkája van, teljesen más az életvitele, mint nekem.

Igaz, először mondogatta, hogy jól gondoljam meg, mert komolytalan az effajta ismerkedés, de végül rám bízta a döntést.

Ázsiában nincs olyan, hogy nincs.

Sokkal földhözragadtabb dologról van most itt szó: Ázsiában udvariatlanság, üzleti öngyilkosság, és amúgy is balszerencsét jelent bármire is azt mondani, hogy sajnos nincs.

Nem tartjuk raktáron.

Nálunk nem kapható.

Vagy egyszerűen csak elfogyott.

Nem tudja ezt azonban még mindenki a stábból, van aki már harmadszorra próbál görögdinnye shake-et rendelni, de mindig mangót kap.

Aztán, amikor azt mondja, hogy hát ez nem görögdinnye, akkor zavarában bólogat a pincérnő.

Majd jön a kérdés, hogy akkor nem lehetne-e mégis görögdinnye az a shake, a pincérnő pedig még hevesebben bólogat, és elviszi az italt, hogy néhány feszült perc után újból visszahozza.

Ugyanazt.

- Így szeretném felhívni a figyelmet az állatvédelem fontosságára - válaszolja a szőke, hosszú combú lány gondolkodás nélkül, és nem tudok nem röhögni.

Aztán jön az a kínos három másodperc, amíg az agyam mélyén, a vészvilágítás vörösen vibráló fényében vadul rángatja a botkormányt a lelkiismeret, visszaérkeznek a kiküldött szondák, begyűjtik az adatokat az érzékelők, lefutnak az elemzések, és végül a mátrixprinter kiköpi a megkérdőjelezhetetlen eredményt: Kloé nem viccelt.

“Szó bennszakad, hang fennakad, Lehellet megszegik” - mondaná erre egy általános iskolai irodalomtanár, miközben a naplóra csap dühösen, de én csak annyit tudok kinyögni, hogy de mégis hogy jön ez ide.

És jött is rögtön a válasz, hogy Kloé, aki lehet hogy amúgy inkább mégis Kyra, de még nem döntötte el véglegesen, már részt vett egy olasz valóságshow-ban, amiben tizenkét modell kapálózott egy munkáért, mit részt vett, megnyerte, sőt később műsorvezető lett a csatorna egy másik műsorában, de amúgy a tévézés neki csak olyan hobbi, hiszen főállásban DJ, méghozzá Kyra Cole néven.

Mert Kloé nemhogy nem szereti a feltűnést, de egyenesen ki nem állhatja.

Benne nincs semmi szereplési vágy.

Nem keresi a népszerűséget.

De ha már így alakult, hogy a sors arra kényszerítette, hogy push up melltartóban pakolja a lemezeket több ezer ember előtt, meg meztelenül flörtöljön ismeretlenekkel egy trópusi valóságshow-ban, hát az öncélú magamutogatás helyett inkább szeretne valami hasznosat csinálni.

“Meg azt gondolom, hogy nekem jót fog tenni ez a műsor.

Engem mindenki le akar vetkőztetni, ezért tepernek annyira.

Hát most ezt megkapják kezdésnek.

Itt vagyok, tök meztelenül, akkor most már végre elkezdhetünk beszélgetni” - teszi hozzá most már úgy tűnik tényleg őszintén.

Odakint, a hotel légkondicionált valóságán túl a délkelet-ázsiai utca kavarog: egy egész család, plusz egy disznó egyetlen motoron, máshol cirkuszi szám lenne, itt még a rendőrt sem érdekli.

Szembe zacskóba mérik a neonszínű üdítőt, és kicsivel arrébb éppen egyedileg készített öltönyt próbálnak rásózni egy látványosan izzadó német turistára.

Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. besorolás szerinti Ⅴ. vagy Ⅵ. lehetnek.

Persze aznap még az sem volt biztos, hogy egyáltalán elindul időben a Viasat3 új valóságshow-jának forgatása.

Egy trópusi vihar ugyanis kissé leamortizálta a szigetet, így újból kellett építeni a paradicsomi hangulatot a tengere benyúló szerelmi fészket, a meztelen szereplők közös hintaágyát, meg persze a stáb hidegedőjét, ahol az operatőrök és a technikusok meghúzhatják magukat, amikor már kibírhatatlanul tombol a napsütés.

És persze a vihar után el kellett még takarítani a szemetet is: mert hiába lakatlan a sziget, hiába fehér a homok, az egyre növekvő ázsiai gazdaság és a felpörgő fogyasztás nyomai minden dagály után ott maradnak a fövenyen.

A képeslapok szikrázó tengerpartja már csak Photoshop filterként létezik.

Pillepalackok, pár kilónyi nejlonzacskó, időnként egy hűtő doboza, még ritkábban egész motorbicikli.

“Holnap elkezdjük a forgatást” - mondja határozottan Temesvári Marietta, a Sony Pictures Television Networks régiós programigazgatója, amikor már az utcán arról kérdezem, hogy mikor is találkozhatnak végre az egymástól több kilométerre lévő szállodákban szétszórt szereplők.

Bizakodó, szerinte az Ádám keresi Évát nem azért lesz nézett műsor, mert tökpucér embereket lehet majd bámulni kicsivel a főműsoridő után, hanem mert mint minden izgalmas valóságshow-ban, itt is a helyzeteken lesz a hangsúly.

- idén újra hoz egy párkeresős realityt, amelyen szörnyülködhetsz-irigykedhetsz, kinek mit.

Képzeljük ezt el, csak egy pillanatra: celebbé válásod első lépéseként elmész egy valóságshow-ba, hogy ország-világ előtt villogtasd idomaidat, keverd a szart kártyákat, pasizz-csajozz… és akkor ebbe az idilli képletbe belecsöppen egy volt nőd/pasid, akivel nem igazán volt sima az elválás annak idején.

Lehetne némi feszültség, ugye?

A VIASAT új show-ja is erre épít, gondosan titokban tartva keresték a játékosokat, hogy biztosan meglepetésként érjen mindenkit a megérkező ex, így a nézők - tudjuk, nem te, a melletted ülő - számíthatnak nem kevés izgalomra, az újra fellángoló érzelmektől a féltékenységen át az egykori sérelmek megtorlásáig.

Mindehhez háttér Bali szigete: a helyszínen nem fog múlni a romantika.

A show a külföldön már népszerű Ex on the Beach formátumon alapul, a heti négy epizóddal, hétfőtől csütörtökig futó műsort Bódi Sylvi vezeti majd, akinek ez lesz az első ilyen munkája.

Az Ádám keresi Évát ösztönös szereplői próbálják önmagukat adni, noha nyilván nehéz megfeledkezni a kameráról, amennyiben az ember tök meztelen, és a szuszogó, izzadó operatőr ott sündörög karnyújtásnyi távolságra.

Ennek megfelelően a Viasat3 valóságshow-jában is mondtak zagyvaságokat a párkeresőben próbálkozók, alább egy kis csokor az elmúlt pár adás szövegeiből.

„Máté nem romantikus, nekem ez komponált" (Evelin)

„A szex nekem olyan, mint a levegő.

Öt levegő, ha nincs, én megfulladok" (Máté)

„Őszintének éreztem, ez egy igazi szerenádtípus volt." (Evelin)

„Én vagyok itt a rettenthetetlen meztelen csiga" (Kloé)

Forrás: Richard Szoke

„Most nagyon le vagyok tablózva" (Kloé)

„Neki teljesen más az esete szerintem, az ilyen 40-50-esek.

Ilyen olajcég-kereskedők, vagy mik." (Josie)

„Hányingerem van a hintával, mert föl-alá hintálózik az egész hinta, és a gyomrom meg föl-alá liftezik, jár." (Sándor)

„Ő egy mimóza, halvérű, szótlan fiú, akiből ki kell pecázni a szavakat." (Máté)

Forrás: Viasat / Szoke Richard

„Krisztián egy fáradt denevér." (Niki)

„A testfelépítésemmel alapvetően meg vagyok elégedve, az arányaim már-már tökéletesek, szoktak hasonlítani görög istenhez is." (Krisztián)

„Kicsit túlteng a kolbász a szigeten." (Bence)

„Máté az az igazi homo erectus kategória, aki próbálja ezt a testiséget, ezt az ösztönös ungabungát erőltetni." (Bence)

„Niki nagyon-nagyon feszegeti az oroszlán bajszát ezekkel a beszólásokkal".

Az Ádám keresi Évát szereplői

Az első magyar meztelen valóságshow bombázója szép karriert épített Rómában, DJ-ként és olasz tévéműsorok vezetőjeként hírességek ismeretségét élvezi - most viszont rejtett kamerás felvételek készültek róla, amint szalonjában pénzt vesz át prostituáltaktól.

A teljes olasz sajtó nagy terjedelemben foglalkozik az immáron Itália-szerte ismert magyar szépség, a Kyra Kole művésznéven futó Gy. Edina ügyével.

A 34 éves nőt kerítéssel gyanúsítja az ügyészség, miután a rendőrség őrizetbe vette őt a lombardiai Carate Brianza településen.

A bevétel felét kérte

Itt üzemelt az a bordélyház, amelyben a gyanú szerint Edina húzta le a sápot a bájaikat áruló örömlányoktól.

A La Republica értesülései szerint az üzlet jól pörgött: Edina évi 70 ezer eurót, átszámítva közel 25 millió forintot kaszált.

A lap internetes portálja rejtett kamerás rendőrségi felvételeket is közölt, amelyen Edina épp pénzt vesz át egy prostituálttól.

A lányok szobát bérelhettek a masszázsszalonban, és a bevételük felét Edinának kellett leadniuk.

Úgy tudni, számos, 18 és 40 közötti ukrán, olasz, marokkói és román kéjhölgy dolgozott a helyen.

Edinát harminc napra őrizetbe vették, mivel az olasz hatóságok szerint fennáll a szökés veszélye.

Rivaldafényben élt

Kyra Kole Rómában tölti ideje nagy részét, DJ-ként pedig már az egész országot végigturnézta, vezetett olasz tévéműsorokat, sőt filmben is szerepelt.

Népszerűsége nem véletlen a rajongók körében: a tökéletes alakú, szőke hajú magyar hölgy korábban modellként kereste a kenyerét.

Többek között a spanyol és az olasz ki­adású Playboy magazinnak is levetkőzött, de számos más erotikus fotózást is vállalt.

Közösségi oldalai egyikén az látható, amint a cannes-i filmfesztiválon pózol a vörös szőnyegen.

Az első magyar meztelen valóságshow, a Viasat3 csatornán 2016-ban futó Ádám keresi Évát adásaiban epizódról epizódra megcsodálhatták idomait a nézők, számos interjút adott, a Borsnak is nyilatkozott akkoriban.

Kyra Kole (Gy. Edina) korábbi fotói

Elvesztette a babáját

Az Ádám keresi Évát című műsorban Kloé néven szerepelt, és a Borsnak a legféltettebb titkáról is beszélt.

- Szeretem az erős karakterű férfiakat, egy ilyen pasi mellett megnyugszom, igazi házi tündérré változom.

Új valóságshow tartja lázban a honi sajtót.

Már a címe is izgalmas: Ádám keresi Évát.

És igen, senki nem árul zsákbamacskát, itt bizony egy csomó pucér szereplőt lehet nézni.

Vajon mit szólnak ehhez a keresztények?

Újabb gumicsont, amin lehet csámcsogni?

Lehet felháborodni és aláírásokat gyűjteni?

Indulhat a maxiprüdéria?

Mert mi is pontosan itt a baj?

ot.

Amikor kamaszokhoz megyek előadást tartani a szexuális önmegtartóztatásról, mindig van egy-két “vagány” srác, aki meg meri kérdezni azt, amivel azt gondolják, hogy majd zavarba lehet hozni engem.

A “jó bőr” és a “fel kell próbálni” kifejezések gyakori visszatérők ezekben a kérdésekben.

Valami olyasmi érzés ez, mint amikor egy műértő ékszerész szomorúan nézi, ahogy a világ legértékesebb gyémántjával tengóznak a srácok a grundon.

Ahogy ezek a fiúk beszélnek a lányokról, arról árulkodik, hogy nem tartják többre őket, mint tárgyakat, akiket Isten azért teremtett, hogy a vágyaikat kielégítsék.

Megkockáztatom, hogy ha Ádám hallotta volna ezeket a mondatokat, bizonyára velem értett volna egyet.

Ugyanis mit mondott ő, amikor meglátta Évát?

Semmi olyasmit, amit ezek a srácok szoktak mondani, hanem azt, hogy “ez már csont a csontomból, hús a húsomból” (Ter 2,23).

Mennyire másképp hangzik!

Ádám ugyanis nem a “jó bőrt” látta Évában, akit lehet “tolni Záhonyig” (ahogy egy fiatal mondta egyszer nagy vagányan), hanem a társát, aki egyenlő vele.

Akit nem csak egy éjszakára akar, hanem egy életre; akit nem “felpróbálni” kell, hanem odaadni magamat neki.

Olyan valakit, akire támaszkodhat, aki egy életen át elkíséri.

Csakhogy történt valami, amit mi úgy szoktunk hívni, hogy bűnbeesés.

És ez az idilli állapot megváltozott, a férfi és a nő közötti harmónia megtört.

Olvassuk csak el: “Az Úr így szólt az asszonyhoz:…Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (Ter 3,16)

És pontosan ez történik.

Mert amikor valaki csak a húst látja egy lányban, amit meg kell szerezni, mint egy skalpvadász, akkor ez az uralkodás, ez a birtoklás van a vágyai középpontjában.

Pedig Isten eredeti terve nem ez.

Ő nem tárgyat, hanem társat adott Ádámnak.

A tisztaság, amit olyan sokszor emlegetünk, nem prüdéria, és nem is frigiditás, hanem azt jelenti, hogy Ádám szemével látunk: a másikban nem csak a testet, hanem a személyt, a páromat, akiért felelős vagyok, akinek odaadom magamat.

Ezért akarunk visszatalálni az eredeti, paradicsomi állapothoz, ahol a szerelem még nem volt egyenlő a puszta szenvedéllyel, és a vágy nem kielégülni akart, hanem kiegészülni.

Mondhatnánk, hogy ez egyszerű, hiszen ez a műsor is ezt teszi, csak le kell venni a ruhát.

Ám sajnos ez nem így megy.

Tedď föl magadnak a kérdést: hol valósul meg legtökéletesebben Isten eredeti terve, hogy a férfi ne csak önző vágyból, hanem őszintén szeresse a nőt, és ne csak a testét, hanem személyiségének minden szeletét elfogadja?

A múltját, azt, aki volt, aki épp most, és aki majd lesz vagy lehet belőle, hiszen ott van benne a kislány, a felnőtt nő, de ott van benne az anya is.

Szóval hol?

Igen, a házasságban.

Minden más esetben valami kimarad, és fennáll a veszélye, hogy könnyen olyan tárgynak tekintem a másikat, aki akár a TV képernyőjéről is mosolyoghatna felém.

Ezért gondoljuk, hogy a szexualitás és a meztelenség csak a házasságban érheti el az eredeti célját.

Hogy mi, keresztények, elleneznénk a szexet?

Hogy lenézzük, szégyelljük, prűdek vagyunk?

Épp ellenkezőleg: sokkal többre tartjuk, mint például ennek a műsornak a készítői.

Szerintünk nem való tévéképernyőre, de nem való egyéjszakás kapcsolatokba se.

„Kiszúrtam, hogy nagyon viháncolt, nevetgélt.

Éreztem, hogy vibrál belülről a személyisége, ugyanakkor azt is láttam rajta, ha szükséges, akkor biztos tud majd komoly is lenni.

Ami pedig a külsejét illeti, egyből szembe tűnt, hogy nagyon passzol hozzám a bőrszíne meg az arca is.

Arról nem is beszélve, hogy szépek a fogai, meg a cickói is rendben vannak."

„Az egyik közös nevezőnk, hogy neki is van tetkója, akárcsak nekem.

De nyilván nem ez volt a fő szempont.

Éreztem, hogy tetszem neki, mert már az első nap többször megpróbált megcsókolni.

Én meg elhúztam a fejem mindig az utolsó pillanatban.

Persze végül beadtam a derekam, illetve a szám.

Fél éve voltam már szingli, előtte meg egy négy évig húzódó se veled, se nélküled kapcsolatban éltem.

tags: #adam #keresivevat #gy #edina