Az abortuszon átesett nők történetei és tapasztalatai: A társadalmi tabu és a gyógyulás útja

A terhesség megszakítása a mai napig kényes és megosztó téma, amely mélyen érinti a nők életét. Bár a gyermekáldás a legtöbb nő számára csodálatos dolog, és sokan vágynak az anyaságra, vannak olyan helyzetek és okok, melyek miatt egy nő kénytelen ezt a nehéz döntést meghozni. Ilyenkor sosem szabad ítélkezni, hiszen senki nem tudhatja pontosan, milyen körülmények vezettek a terhességmegszakításhoz.

Lehet, hogy a gyermek erőszakból fogant, esetleg nem egészséges, vagy az édesanya még kiskorú és fogalma sincs, mit tehetne. Ezek a történetek rendkívül személyesek és gyakran tabuként kezeltek a társadalomban, ami tovább nehezíti az érintett nők helyzetét.

A tiltott gyász és a lelki sebek

A magzatvesztés miatti elfojtott fájdalom rengeteg kapcsolatot rombol szét, és számos esetben szenvedélybetegségek kialakulásához is vezet. „Az abortusz vagy vetélés miatt meghalt babák gyászolása sokkal nehezebb a hagyományos gyászfolyamatnál, mert főleg az első esetben rejtett, tiltott a gyász” - mondja Palojtay Márta. „Hiányoznak azok a szertartások, amelyek segítik a gyászfeldolgozást. Nincsen látható test, sokszor neve sincs még a babának, nincsen szertartás, nincsen társas támogatás, együttérzés és vigasztalás, amikor lehet sírni, feketébe öltözni.”

Az abortuszon átesett nők lelkében valójában szinte minden esetben súlyos dráma zajlik, és a magzatát elveszítő nő önbecsülése is a babával együtt vész el, ahogy az addig dédelgetett világképe is, amely az abortuszig kiegyensúlyozott és stabil volt, örökre eltűnik.

Gazdag Enikő pszichológus szerint „még ha a nő a saját elhatározásából is dönt az abortusz mellett, nehéz helyzetbe kerül, hiszen az abortusz fájdalmas, szörnyű veszteség, amit el kell gyászolni. Gyász olyan értelemben is, hogy egy potenciális jövőkép (gyerekvállalás) nem teljesül be, ezt kell elengedni. Ha ez kimarad, a lezáratlanság vagy trauma tüneteket okozhat.”

Abortusz utáni szindróma (PAS)

Az abortusz utáni szindróma (PAS) fogalma a szakirodalomban is ismert. Popovicsné Palojtay Mária előadásában kiemelte, hogy a depresszió, alvási nehézségek, ürességérzet, csökkent önértékelés, szűnni nem akaró bűntudat, rémálmok, elfojtott harag azok ellen, akik rábeszélték vagy nem beszélték le róla, csak néhány az abortuszt átéltek azon tüneteiből, melyek együttesét a tudomány abortusz utáni szindrómának nevezi, s mely tünetek évtizedeken át képesek emészteni a gyermekét vesztett anyát. „A legnagyobb hazugság, hogy nincs PAS” - állítja Olaj Anett. „A PAS később, hat-nyolc év múlva alakul ki, és ezek a nők sokáig nem is értik, mitől vannak rosszul. Csak akkor tudnak meggyógyulni, amikor erre rájönnek.”

Női történetek a trauma árnyékában

Bár a hazai terhességmegszakítások száma nagyjából 1969 óta tendenciózusan csökken - míg 1989-ben közel 207 ezer abortuszt végeztek, addig 2014-ben összesen 32 700-at -, még mindig közel évi harmincezer abortuszt hajtanak végre Magyarországon. Ennek ellenére alig beszélünk róla a szembenézés nehézsége és a közvéleménytől való félelem miatt.

A döntések eltérő életkörülmények között születtek. Van, akinek teljesen egyedül kellett végigmennie ezen az úton, és volt olyan is, aki mellett végig ott állt a családja és a gyerek apja. Nézzünk meg néhány példát:

• Éva, 25 éves: „Mindössze 20 éves voltam az abortuszom idején. A magzat édesapja egy megbízhatatlan, kicsapongó, felelőtlen férfi volt. Életemben az egyetlen védekezés nélküli együttlétem volt, amely egyébként maximum egy percig tartott. Terhes lettem, összedőlt a világ, nem akartam feladni a fiatalságomat. Édesanyám azonnal megérezte, próbált győzködni, hogy tartsam meg, de nekem és annak a kis lénynek abban a helyzetben szerintem ez volt a legjobb. Erős nő vagyok, de ez mégis összetört, sokáig képtelen voltam gyerekekre ránézni, a közelükbe menni. Azóta eltelt 5 év, és tudom, jól döntöttem. Férjnél vagyok, csodálatos ember feleségeként, és tervezzük a babát! Nem félek, hogy nem sikerül, hiszen szervi bajom nem lett, és igazi szerelemgyerekként születne.”
• Laura, 30 éves: „16 évesen ismerkedtem meg egy sráccal, akivel két évig együtt voltam. Édesanyám 17 évesen elvitt nőgyógyászhoz gyógyszert íratni, tehát védekeztem, mégis, gyógyszer mellett teherbe estem. Mindeközben édesapám elvesztette a munkáját, édesanyám pedig egyébként is háztartásbeli volt. Anyukámmal éjszakákat sírtunk át a döntés miatt, végül úgy határoztunk, hogy az abortuszt kell választanom, mert nem tudnánk eltartani még egy kisbabát. A barátom, a baba édesapja, amikor megtudta, hogy terhes vagyok, szakított velem. A kórházban kaptam hideget, meleget. Az orvosok megvetően néztek rám, a nővérek is folyamatosan aláztak. »Sírtál volna, amikor felcsináltattad magad« - mondták. Akkor haragudtam anyukámra, hogy a műtét mellett kellett döntenünk. Ma már megértem, egy olyan anyagi bizonytalanságba, egy tiniszerelemből fogant gyereket megtartani felelőtlenség lett volna. Mégis, a mai napig tisztán bennem vannak az emlékek és az érzések.”
• Ági (pedagógus): Gyermekkorában szexuális zaklatás áldozata volt. Két váratlan terhességét is abortusszal fejezte be, mindkét esetben egyedül, anyja kísérete nélkül. Később egy súlyos autoimmun betegségből gyógyult fel, melynek során felismerte és feldolgozta gyermekkori traumáját és a bűntudatot. A NANE segítségével gyermekkori abúzusát is feldolgozta.
• Judit (pedagógus): Férje nyomására beleegyezett az abortuszba, azzal az ígérettel, hogy később lesz „helyette” másik gyermek. Az abortuszt ő is egyedül csinálta végig, és tudta, hogy amit tesz, helytelen. Az ígéret nem vált valóra, elváltak, és tette belülről felemésztette. Egy zarándoklat hozott számára enyhülést, ahol Jézus elé tehette terhét. Később volt férjével együtt búcsúztatta el közös gyermeküket egy lelkigyakorlaton.

A társadalmi megítélés és a politikai üzenetek

„A terhesség megszakítás a mai napig egy kényes és megosztó téma.” Az abortuszt választó nők döntése mögött ezerféle indok megbújhat: az egészségi problémáktól kezdve az anyagi bizonytalanságon át egészen a párkapcsolati problémákig. Bármi is álljon azonban a háttérben, utólag minden abortuszon átesett nő traumaként raktározza el lelke legmélyére a magzat életének kioltását, még akkor is, ha látszólag könnyedén dolgozza fel a történteket.

Magyarországon a 2022. szeptemberi kormányrendelet, amely előírja a magzati szívhang „kötelező meghallgatását” a terhességmegszakítás előtt, politikai üzenetként értelmezhető. A nőknek szóló politikai üzenet a kormány abortuszmódosítása, de betartatni nem tudják. Ez a rendelkezés tovább stigmatizálja az érintett nőket, ahelyett, hogy pszichológust és terápiát biztosítana számukra.

„Sírtam. Az altatós kérdezte, mi bajom van? Nem tudtam válaszolni, amire csak annyit mondtak a dokival együtt, hogy »megcsinálni könnyebb volt, mi«?”

„Ha hallanom kellett volna a szívhangot, és úgy meghozni ezt a döntést... hát, nem tudom, mit csináltam volna. Lehet, hogy inkább öngyilkos lettem volna.”

Segítő közösségek és a gyógyulás útja

Vannak, akik nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak problémáikról ilyen keretek között beszélni - számukra hozták létre a Babasiratót. Ítélkezésmentes, együttérző és támogató közösség segíti Kárpátalján a gyermeküket elvesztőket.

Olaj Anett nemcsak felvállalta történetét, hanem rengeteg nőnek segít a www.abortusz.hu weboldal és a Ráhel Szőlőskertje hétvégék szervezésével. „A legnagyobb feladat az, hogy elérjék, hogy az anya képes legyen megbocsátani önmagának. Azt is nehezen fogadják el, hogy a bűnüket Isten megbocsátja, az pedig még nehezebb számukra, hogy önmaguknak megbocsássanak.”

„A lelkigyakorlatokon oldódnak ezek a feszültségek. Végigmegyünk a gyászfolyamaton: nevet adunk a babáknak, megszólítjuk és elbúcsúztatjuk őket.” Palojtay Márta elmondta, hogy a lelkigyakorlaton résztvevők Istenképe megváltozik. Ez azután történik, hogy megtapasztalták: elmondhatták a történetet, amelyet életükben a legrejtettebbnek, a legfájdalmasabbnak, legszégyellnivalóbbnak tartottak, és ez mégsem járt együtt a szeretettség elvesztésével. „Ha Isten így is, akkor is szeretett, akkor én is megbocsáthatok magamnak.”

Theresa Burke amerikai pszichológusnő és férje kidolgozták a lelkigyakorlat módszertanát, amelynek védnökségét Teréz anya vállalta. A 2014-ben útjára indult Ráhel Szőlőskertje egy változó helyszínen, csöndes, eldugott lelkigyakorlatos házakban zajló közös hétvége, ahol a résztvevők, akik közül sokan a magukkal vagy másokkal szemben táplált harag foglyai, megtapasztalják a megbocsátást; békére találnak, lelkileg újjászületnek. Anett szerint a módszernek része a hit és a tudomány is. Isten feltétlen szeretetének és együttérzésének megélését számos evangéliumi történet bibliodramatikus feldolgozásával segítik. A gyászfeldolgozás azonban kifejezetten tudományos alapokon nyugszik.

A Család és Élet Egyesület lassan négy éve foglalkozik már Kárpátalján a családok és az élet védelmével. Az egyesület tevékenysége az abortuszmegelőzésre, krízisben lévő terhes nők, s abortuszon átesettek segítésére is kiterjed. Popovicsné Palojtay Mária előadása a jelenlévők (többségükben főiskolai hallgatók) számára tanulságos, megható, s egyben megrázó is volt. „A beszélgetés óriási segítség. Hétvégéinken a nők sorstársi közösségben vannak, olyanok között, akik hasonló cipőben járnak, ezért senki nem ítéli el a másikat, hisz ugyanaz történt meg vele is. Befogadó közösségben vannak, melyben kibeszélhetik fájdalmukat, s sokan vannak, akik első alkalommal képesek ezt megtenni. A beszéd önmagában is nagy lépést jelent, hisz végre sikerül kimondani azt, ami úgy feszít belülről. Amennyiben valaki hasonló helyzetbe kerülne, számíthat a Család és Élet Egyesület segítségére. A teljes titoktartás garantált!

Az abortusz a művészetben és a társadalmi diskurzusban

Annie Ernaux L’événement (Az esemény) című műve 2000-ben jelent meg. Ebben az írásában Annie Ernaux feltárja az olvasók előtt, milyen utat járt végig 23 évesen nem kívánt terhességének megszakítása során. Több mint 30 évvel a történtek után, megdöbbentő pontossággal írja le a teljes folyamatot. A sorokat olvasva látjuk a különböző társadalmi csoportok reakcióját. Megfigyelhetjük, miként viselkednek a fiatal nővel az egyetemi csoporttársak, az orvosok és az ismeretlen emberek, akikkel a terhességmegszakítás útján találkozik. A férfiak vagy félnek, vagy kíváncsiak, vagy elítélik, vagy megjegyzéseket tesznek rá.

„Elképzelhető, hogy az írásom haragot, utálatot vált ki az emberekből, vagy ízléstelennek találják. Bármilyen dolog megélése eltörölhetetlen jogot ad arra, hogy írjunk róla. Nem létezik alsóbbrendű igazság.”

Ernaux ezzel a részlettel szemlélteti, hogy a társadalom nagy része az abortuszt munkásosztálybeli problémaként kezeli. Az olvasó látja, hogy Ernaux a terhességmegszakítást nemcsak egyéni, hanem társadalmi problémaként közelíti meg. „Lehetetlen volt eldönteni, hogy az abortusz azért volt tiltott, mert rossz volt, vagy azért volt rossz, mert tiltott volt.”

2022-ben Abortusztörténetek címmel jelent meg egy kötet Erdődi-Juhász Ágnes és Mérő Vera szerkesztésében, amelyben ötvenöt abortusztörténet olvasható. A beavatkozásra váró nők különböző társadalmi csoportok tagjai, eltérő életkörülmények között élnek, más és más élethelyzetben kerülnek a döntés elé. A terhességmegszakításhoz való hozzáférés kérdése napjainkra rendkívül összetett társadalmi problémává vált, amit sokszor vallási vagy politikai irányból közelítenek meg és törvényekkel szabályoznak. Az, hogy ezzel a problémával több terület - irodalom, film, média, képzőművészet stb. - foglalkozik, azt mutatja, hogy az abortusz egy olyan univerzális jelenség, amely a társadalmi, politikai és etikai kérdések széles skáláját érinti.

tags: #abortuszt #atelt #nok #tortenetei