A lelkiismeret súlya: megértés, okok és következmények

A lelkiismeret súlya egy olyan belső érzés, amely akkor jelentkezik, amikor úgy érezzük, hogy megszegtünk egy erkölcsi elvet, vagy rosszat tettünk. Ez az érzés mélyen gyökerezik az emberi pszichében, és számos formában megnyilvánulhat, az enyhe bűntudattól a súlyos lelkiismeret-furdalásig.

A harag természetes érzés, melyet mindannyian átélünk időről-időre. Ez az érzés gyakran lehet felgyülemlett frusztráció vagy igazságtalanság eredménye. Hajlamosabbak vagyunk rá, ha fáradtak vagyunk, de például akkor is, ha éhesek vagyunk. Ilyenkor pihenjünk és együnk. Nem minden haragot kísér agresszív viselkedés. Az elfojtott harag számos lelki probléma forrás lehet és hosszútávon depressziót vagy személyiségzavarokat is okozhat. Fontos megérteni, hogy a düh nem rossz dolog. Sőt, a harag természetes érzés, mely segíthet abban, hogy kifejezzük méltatlanságunkat vagy frusztrációnkat.

A gyermeknek még tanulnia kell, hogyan fejezze ki érzelmeit. Segítenünk kell neki abban, hogy a dühét megfelelő mederbe tereljük. Figyelnünk kell a kiváltó okokra. Kisgyermekkorban sokszor előfordul, hogy ha a gyermek nem kaphat meg valamit dühkitöréssel válaszol, esetleg agresszivitás is kísérheti. Ez fokozottan előfordulhat, ha a gyermek fáradt. Ne kiabáljunk ha a gyermek mérges. Fontos, hogy a szülők nyugodtan és következetesen reagáljanak a dührohamokra. Tanítsuk meg a gyermeket az érzelmek felismerésére és kifejezésére. Segítsünk pozitív megerősítéssel. A gyermekeknek szükségük van dicséretre. Fontos, hogy világos és következetes határokat állítsanak a gyerekek számára.

14 év feletti gyermekeknél már a lázadás korszaka köszönthet be. A hormonháztartás megváltozása sok érzelmi nehézségeket hozhat a kamasz gyermekek számára. Sokszor szüleikkel szemben zárkózottabbak lesznek, magukba fordulókká válhatnak. Ilyenkor az érzelmek elfojtása is gondot jelenthet. Ha haragját magában tartja, a felgyülemlett indulatok később nehezen kezelhetővé válhatnak. Fontos, hogy figyeljük arra, hogy milyen a gyermekünk viselkedése. Kérdezzük őt, beszélgessünk vele. Fontos, hogy kifejezze a haragját, megfogalmazza saját érzéseit. Tudnia kell, hogy megértjük őt, és segítenünk kell, hogy energiáját helyes mederbe terelhesse. Még felnőttként is, felgyülemlett feszültség esetén oldást jelent, hogy néha muszáj, hogy sírjunk, úgy gyermekünk könnyeivel ugyan ezt a hatást éri el. A kamasz gyermekünknél néha előfordulnak ilyen sírós beszélgetések. Segítenünk kell nekik, hogy tisztázódnak a dolgok.

Felnőtt korban is előfordulhatnak dührohamok, amelyek gyakran stresszes élethelyzetekben jelennek meg. A dühkitörések lélektana összetett és sokrétű, és számos pszichológiai, biológiai, és környezeti tényezőt foglal magában. Ezek a tényezők együtt határozzák meg, hogyan fejeződik ki és kezelődik a düh egy adott személyben. Biológiai tényezők, hajlam is befolyásolhatják az érzések megélését.

A harag mögött gyakran pszichológiai tényezők állnak, mint az alacsony önbecsülés, a frusztráció, a szorongás, vagy a depresszió. Az agresszió gyakran tanult viselkedés. Az agresszió a frusztráció közvetlen eredménye lehet. A düh kitörése mögött gyakran az érzelmi szabályozás hiánya áll. A dühkitörések és az agresszív reakció kezelése érdekében fontos az érzelmi szabályozás, a konfliktuskezelési készségek fejlesztése, és szükség esetén pszichoterápiás vagy tanácsadói segítség igénybevétele. Az haragunk kontrollálása fontos képesség, amely segíti az egészséges érzelmi kifejezést és a konstruktív problémamegoldást.

Ismerd fel, hogy haragszol és fogadd el, hogy ez egy normális és egészséges érzelem. Amikor érzed, hogy a düh fokozódik, állj meg és végezz mély légzési gyakorlatokat. Számolj el 10-ig! Tanuld meg, hogyan fejezd ki hatékonyan és konstruktívan az érzelmeid. Az érzelmi naplózás is segíthet. A pszichoterápia célja nem csak a dühkitörések kezelése, hanem a teljes érzelmi jólét és a személyes növekedés elősegítése is.

Mens sana in corpore sano, azaz ép testben ép lélek. Számos olyan betegség, fizikai tünet van, amelynek hátterében többnyire lelki okok, feloldatlan konfliktusok húzódnak meg. A testi jelek - amelyeket nem szándékosan színlel az érintett - többfélék lehetnek. Ilyenek a kiesési tünetek, amelyek bénulással, mozgáskorlátozottsággal, érzékszervi defektusokkal járnak, a motoros tünetek, amelyek remegés, görcsök formájában jelentkeznek, a szubjektív tünetek, amelyek fájdalmat, zsibbadást és görcsös érzeteket okoznak, de különböző rohamok, ájulás, rosszullétek, pánikszerű állapotok is jelentkezhetnek. Ezekben az a közös, hogy a háttérben nem tárható fel szervi elváltozás, ellenben szoros kapcsolat van a tünetek keletkezése és a kellemetlen életesemények között. Ezeket a páciens nem ismeri fel vagy tagadja.

A beteg általában a különféle reumatológiai, neurológiai, belgyógyászati kivizsgálásokat követően jut el a pszichoterápiás rendelésre, hogy feltárják a testi panaszok hátterében meghúzódó "idegi" tényezőket. A pszichoszomatikus fájdalom csillapítása nem egyszerű feladat, hiszen gyakran már a felismerése is akadályokba ütközik.

A stressz bizonyítottan rontja a szervezet védekezőképességét, a legyengült immunrendszer miatt pedig könnyen megtámadhatják a szervezetet a kórokozók, de a gyulladások is könnyebben kialakulnak a szervezetben. Alvási és emésztési nehézségeket is okoz, de akár kiütésekkel és hajhullással is járhat. A depresszióban szenvedők nagy része krónikus fájdalmat, vagy további szervi problémákat tapasztal. A kóros levertség valóban okozhat elváltozásokat, például lassítja az emésztést, ami gyomorproblémákhoz, irritábilis bél szindrómához vezethetnek. Gyakori kísérő tünetei a fejfájás, a migrén, a hát- és ízületi fájdalmak és a mellkas problémái.

Minél többet alszik az ember, annál fáradtabbnak érzi magát, vagy éppen ellenkezőleg, egyáltalán nem tud aludni. Megváltozik az étvágy, és vagy túlevés vagy étvágytalanság lép fel. A kardiovaszkuláris problémák (ischaemiás szívbetegségek, magas vérnyomás), a gyomor-bélrendszeri betegségek (gyomor- és nyombélfekély, vastagbélgyulladás, irritábilis bél szindróma), a légzőrendszer megbetegedései (asztma, hiperventillációs tünetcsoport), a különböző fejfájások (tenziós fejfájás, migrén), az endokrin zavarok (pajzsmirigygondok, premenstruális tünetcsoport) és bőrgyógyászati betegségek (ekcéma, pikkelysömör) tünetei mögött nagyon gyakran pszichofiziológiai zavarok állnak.

Bármilyen tünetünk van is, nagyon fontos, hogy a mögötte álló testi és lelki okokat egyaránt felderítsük és a megfelelő szakemberrel kezeltessük. A tested nem véletlenül küld jelzéseket. Minden betegség mögött van egy üzenet, egy lelki ok, amit ha megértesz, közelebb kerülsz a gyógyuláshoz. A fájdalom, a kimerültség, a krónikus tünetek - mind arra figyelmeztetnek, hogy valami mélyen nincs rendben.

Születésünktől fogva ragaszkodunk és elengedünk. Életünk ritmusa ez, akár a lélegzés. Van, amit magunkban tartunk, van, amit szélnek eresztünk. Olykor könnyebben, máskor nehezebben. Bárhogy is alakul, mindkettő életünk kihagyhatatlan, szerves része. Korábban a gyermek nézőpontjából szemléltük az elengedés kérdését, most pedig a felnőttek világában teszünk rövid körsétát.

Vannak olyan sérelmek, traumák, rossz élmények, amelyeket gyermekkorunk óta cipelünk magunkkal. A gyermekkorban átélt traumák egy részét szerencsére nem kell „átcipelnünk”. A traumák bizonyos típusú személyiségeket jó irányba is alakíthatnak, ugyanis ha el akarok kerülni olyan helyzeteket, amelyeket átéltem, akkor erre tudatosan törekszem. Más személyiségű ember viszont beleragadhat a traumák emlékébe, akár tudattalan szinten is. Szorongó lehet, vagy éppen a szorongását enyhítendő, belemenekülhet rossz kapcsolatokba, akár alkoholba is. A felnőttkori szorongásokban, depressziókban, rossz párválasztásban, rossz munkahely-választásban benne lehetnek a gyermekkori mintázatok. Ha az illető elkezdi elemezni, vagy szakember segítségével feltárja a pszichés problémái okát, az segít. A fojtogató múlt feldolgozása, majd elengedése hosszú lelki munkát igényel. Ez egy komoly gyászmunka. A múlt érzelmi emlékeinek hatása, a jelen nehézségei és a jövő bizonytalansága nehezítheti az elfogadást. Nem lehet megúszni a gyászreakciót.

Egy felnőttől - akár szülői, akár szakmai vagy általános emberi szerepben - sokszor maximális odaadást, rugalmasságot, nyitottságot várunk el. Az nagyon veszélyes, ha maximális az elvárás odaadásban, rugalmasságban, nyitottságban. Az lenne a kívánatos, azt szeretné mindenki - gyermek is, felnőtt is -, hogy értsék meg őt, és ismerjék el a pozitív tulajdonságait; segítsék őt, ha nem tud elég nyitott, őszinte lenni. Minden embernek empatikusnak kéne lennie minden szerepében: szülő-gyerek, férj-feleség, főnök-beosztott, tanár-diák kapcsolatban is. Hiszen ha megértéssel, érdeklődéssel fordulunk egymáshoz, azt azonnal észreveszi a másik, és hálás tud lenni ezért a figyelemért.

A munkahelyi konfliktuskezelést több szakterület szakemberei is tanítják. Pszichológusok, coach-ok konfliktuskezelő tréningeket tartanak, kommunikációfejlesztő technikákat tanítanak. Nagyobb cégek, vállalatok élnek is a lehetőségekkel. Ha a főnök elnézi a hibákat, azzal nem tesz jót a közösségnek, mert a hibázó emberre haragudni kezdenek a többiek. Mindent meg lehet beszélni megfelelő higgadtsággal, asszertív kommunikációval.

A házasságokat sok esetben megmérgezi a szülőkhöz kötődés problematikája. Ha az elengedés egészséges határáról beszélünk, akkor csak azt szabad megtartanunk, ami épít, ami lelki egyensúlyt biztosít. Ha mások befolyásolnak bennünket, hogy elszakadjunk valakitől, valamitől, az frusztráló helyzetek elé állít. Ezekben a helyzetekben problémamegoldó képességünk segít. Ha az elszakadási problémáktól menekülünk, az nem szűnik meg, hanem őrlődhetünk rajta, a tudattalanunkból újból és újból előtör az emlék. A szülői háztól nem kell elszakadni soha. Időben változó, megfelelő szerepeink, kapcsolattípusaink vannak a szüleinkkel kamaszkorunkban, fiatal munkakezdőként, házasságunk után, gyermekeink születése után. Amikor kialakul a saját identitásunk, önmegvalósításra törekszünk. Akkor van baj, ha mások elvárásának akarunk megfelelni, ha mások nem akarnak bennünket elengedni.

Az egyik legnagyobb konfliktushelyzet az életben a leválás a szülőkről. Nagyon nagy konfliktusforrás az is, ha a párkapcsolatban egyensúlyvesztés történik: például ha a párunk családjára féltékenyek vagyunk, vagy haragszunk a párunkra azért, mert szerintünk túl sokat foglalkozik a saját családjával; vagy éppen a szülők nem elégedettek a párválasztással. A másik véglet is gyakori: a szülőkkel nem törődő fiatal vagy idősebb párok esetében az elhagyott, elhagyatott szülők szenvednek, hiányzik nekik, hogy nem láthatják unokáikat.

Ha nem ismerjük az adott személyt, aki szenvedélyesen gyűjtöget vagy éppen selejtez, akkor nem tudhatjuk, hogy milyen okból is teszi ezt, tehát ez az egy túlzott tevékenysége nem árul el róla semmit. Megrökönyödést, ellenszenvet, értetlenséget érezhetünk iránta, de vigyázzunk: a tárgyakhoz való viszony egyik szélsősége sem kóros önmagában, ha tudatos határt szab neki a gyűjtögető vagy a selejtező.

A saját magát jól ismerő, reálisan elemző ember ráérez arra, hogy bizonyos traumákat, csalódásokat, rossz döntéseket muszáj elengednie, ezt el kell fogadnia. Nagyon erőteljes lelki munkát kíván a szeretteink elengedése, akik biztonságot jelentettek számunkra. Nem könnyű beletörődni a támogató kapcsolat hiányába, hogy újból kiegyensúlyozottan, jó közérzettel tudjunk élni. A tudatos jelenlét (mindfulness), a pozitív gondolkodás segít. A harmóniát kereső és megtaláló ember szerencsés, mert egyensúlyban tud élni a múltjával, nem rágódik a múlt döntésein, hiszen a jelent éli meg, és a jövőjét építi.

Számos különböző definícióval találkozhatunk a pszichológiai szakkönyvekben, amikor a traumáról szeretnék informálódni. A sok fogalommeghatározás közül íme egy: A trauma egy a múltban megélt, megrázó esemény, mely túlmutat a mindennapok tapasztalatain, s fenyegeti az egyén testi-lelki egyensúlyát, integritását. Az ilyesfajta meghatározásokkal kapcsolatban felmerülhet egy tényező, mely egyszerre tekinthető előnynek és hátránynak is. Nagyon sok eseményről elmondható, hogy megrázó, vagy, hogy nem hétköznapi. Ennek a pozitív hozadéka, hogy figyelembe veszi az egyéni különbségeket, ezzel egyidejűleg ködössé is teszi a fogalmat.

A tudományos munka célja, hogy kijelöljön egyfajta irányelvet, mely egy külső megfigyelő szempontjából is értelmezhetővé teszi - jelen esetben - a traumát. Két eszköz, amivel ez elérhető a pontos fogalmi meghatározás (konceptualizáció) és a mérhetővé tétel (operacionalizáció). Ezáltal alakulhat ki egy pszichológiai jelenségről minél egységesebb kép.

A traumával foglalkozó szakemberek többsége egyetértést mutat a trauma legfontosabb pszichés tényezőivel kapcsolatban: a hétköznapi élethelyzetektől való extrém eltérés, mely meghaladja a mindennapi megküzdőképesség szintjét, erős szenvedéssel jár, vagy mások szenvedésének közvetlen szemtanúi a túlélő, a megbízható világba vetett hit összeomlása, fenyegetettség és kiszolgáltatottság érzése, a helyzet irányításának elvesztése, tehetetlenség, az én, a társas kapcsolatok és a világ egységességének szétesése.

Kiinduló pontként fontos kiemelni, hogy nagyfokú egyéni eltéréseket mutat az, hogy az egyes személyek milyen életeseményt élnek meg traumatikusan. Kutatások több olyan faktort megállapítottak, melyek befolyásolják, hogy egy adott esemény traumatizáló hatású vagy sem. Ilyen tényező az aktuális pszichés állapot, a személy egyéni érzékenysége az adott problémára, korábbi negatív tapasztalatok, társas támogatás megléte vagy, hogy az egyén a személyiségfejlődés mely szakaszában van.

Nem csak a traumatizáció lehetősége mutat nagy egyéni különbségeket, hanem a traumára adott reakciók is. Két nagy csoportra bonthatók a pszichés trauma által kiváltott hatások: érzelmi-pszichológiai tünetek, illetve fiziológiai-szomatikus tünetek. Ezek gyakran összefüggnek, hiszen egy a traumára emlékeztető élmény könnyen testi tüneteket válthat ki, illetve egy-egy testérzet is könnyen előidézhet érzelmi-pszichés reakciót, mivel ezek a traumatikus élmény által az elménkben összekapcsolódnak. Fontos kiemelni, hogy a traumára adott reakció a test és az elme természetes, a túlélést elősegítő válaszai egy extrém, kifejezetten megterhelő eseményre. Ezért, bár a szubjektív megélése a tüneteknek nagyon különböző lehet, a reakciókat nem szerencsés jóra és rosszra kategorizálni.

Lehetséges érzelmi-pszichológiai reakciók (rövid- és hosszútávon):

• sokk, tagadás
• zavartság, koncentrációs nehézség
• harag, ingerlékenység, hangulati ingadozások
• szorongás, félelem
• bűntudat, szégyen, önvád
• szociális elszigetelődés
• szomorúság, reménytelenség
• visszatérő és betolakodó kínzó visszaemlékezések (flashback)
• visszatérő, az eseményre reflektáló, kínzó álmok
• traumatikus esemény bizonyos aspektusaira való emlékezési képtelenség (disszociatív amnézia)
• környezet és saját maga valószerűségének megváltozott érzete (meglassult idő, kábultság érzés, más perspektívájából látni önmagunkat)

Lehetséges fiziológiai-szomatikus reakciók:

• álmatlanság, rémálmok
• fáradtság
• heves szívverés
• gyengeség, izgatottság
• fájdalmak, izomfeszültség

Napjainkban egyre több módszer válik közismertté, amikor a traumák terápiájáról van szó. A legfontosabb és leggyakrabbann alkalmazott módszerek a következők:

Pszichológiai elsősegély: Alkalmazásával azonnal segítséget tudunk nyújtani a kritikus helyzettel való megküzdésben. Így nagy eséllyel segíthetünk megelőzni későbbi komolyabb poszttraumás tüneteket. Ennek a módszernek a céljai a stabilizálás, az akutan megélt negatív stressz csökkentése és - ha szükséges - további szakszerű segítséghez való delegálás.

Traumafókuszú kognitív viselkedésterápia: Segítségével az eseményhez köthető negatív gondolatok, érzelmek és viselkedés megváltoztatása a cél, így csökkentve a szorongást és a nem megfelelő megküzdési mechanizmusokat.

EMDR (szemmozgásokkal történő deszenzitizálás és újrafeldolgozás): Az agyféltekék működésének stimulációjával segíti a traumatikus emlékek feldolgozását.

Pszichodinamikus terápia: Lényegi eleme, hogy a tudatos és tudattalan tartalmak konfliktusából származó feszültség oldódik azon keresztül, ahogyan az illető a terápiás kapcsolat során közelebb kerül annak megértéséhez, hogy miképpen befolyásolják múltbéli élmények és mintázatok a jelenbeli választásait, viselkedését és kapcsolatait. A traumafeldolgozás eredményeképp a töredezett emlékek és élmények integrálhatóvá válnak a jelenben.

Narratív tanúságtétel terápia: Lényege, hogy koherens önéletrajzi narratíva alakuljon ki a páciensben, így a megtapasztalt trauma beágyazhatóvá válik az élettörténetbe.

Somatic Experiencing: Egy testi megtapasztaláson alapuló terápiás módszer, mely a testérzetek mentén segíti a traumatikus emlékek oldását, feldolgozását.

Csoportterápia: Során lehetősége nyílik a pácienseknek, hogy hasonló gondokkal küzdő személyekkel együtt nézzenek szembe a traumatizáció által kiváltott nehézségekkel.

Pszichoedukáció: Több terápiás megközelítés része. Ennek során a páciens, sőt időnként a közvetlen hozzátartozói, barátai informálása történik a traumatikus élmények lehetséges következményeiről és a terápiás lehetőségekről. Ezzel nagymértékben csökkenthető a páciens és hozzátartozói számára gyakran érthetetlen és meglepő reakciók miatti aggódás, mely a társas támogatás kialakításához elengedhetetlen.

Az egészségpszichológia olyan személyek lelki támogatásával foglalkozik, akik valamilyen testi problémától szenvednek. Ez lehet egy krónikus betegség, de olyan testi tünet is, amelynek nincs jól meghatározható szervi oka, a vizsgálatok során nem találnak elváltozást, ami a tüneteket indokolná. Ilyen esetekben a funkcionális tünet kifejezést használják, ami azt jelenti, hogy ugyan nincsen szervi elváltozás, de az adott szervrendszernek a funkciójában lehet valamilyen módosulás, ami a tüneteket okozza, és ami a páciensnek szenvedést okoz.

Ma már egyre inkább az a tudományos álláspont, hogy sok esetben ezeket a tüneteket a szervrendszer és az idegrendszer együtt okozzák. Vagyis a pszichológiai tényezőknek, például a stressznek és a negatív érzelmeknek szerepük lehet ezek kialakulásában. Gyakori funkcionális zavar napjainkban például az irritábilisbél-szindróma, amikor nyilvánvalóan jelen vannak a tünetek, és az is előfordulhat, hogy a bélfunkcióban megfigyelhető valamilyen változás - például a bélflóra vagy a bélmozgás módosulása -, de nincs olyan szervi elváltozás, ami ezt indokolná. A gasztroenterológia mellett a kardiológia is kiemelt terület ebből a szempontból.

Fontos, hogy ilyen esetben se küldjék haza a pácienst annyival, hogy nincs is semmi baja, hiszen ezzel a problémája még nem oldódott meg. Igyekeznek mindig hangsúlyozni, hogy éppen azért, mivel a test és lélek szétválaszthatatlan, a tünetek pedig összetettek lehetnek, az ellátás is legyen ilyen. Fontos, hogy a különböző területen dolgozó szakemberek - például orvos, pszichológus, dietetikus, gyógytornász stb. - együtt gondolkodjon. Szerencsére ma már van arra törekvés, hogy komplexebb legyen az ellátás.

Nem csak abban az esetben lehet szükség pszichológus szakértőre, ha nem találják a háttérben meghúzódó fizikai okot, hanem diagnosztizált betegség esetén is. Minden krónikus betegség egyfajta krízis, a helyzettel való megküzdést pedig nagyban segíti, ha a test gyógyítása mellett a lélekkel is foglalkoznak. Ez egy oda-vissza ható folyamat. Betegség esetén a testtudatosság csökkenhet, elveszíthetjük a kapcsolatot a saját testünkkel. A betegség és a funkcionális tünetek jelenléte kontrollvesztettség-érzéssel jár. Úgy érezzük, hogy nincs hatásunk a saját állapotunkra. Többek között ennek a kontrollnak a visszaszerzésében is segíthet a pszichológiai munka, mely során alkalmazhatunk légzéstechnikákat és relaxációs gyakorlatokat, mint például a progresszív izomrelaxáció vagy az autogén tréning.

A nyelvünkben is megjelenő szófordulatok, mint az "emészti magát", "őrlődik", "szívére veszi" arra utalnak, hogy az érzelmek, vagy azoknak az elfojtása okozza a gondot. A feszültség valamilyen módon utat tör magának. Vannak olyan, akár genetikailag érzékenyebb szervezetek, amelyeket a feszültség még érzékenyebbé tehet. Az ilyen típusú problémák esetében gyakran azt tapasztalhatjuk, hogy valóban olyan személyeknél jelentkezhetnek, akik nehezebben élik meg az érzéseiket, nem tudnak beszélni a stresszről vagy kevésbé tudatosak a saját feszültségükkel kapcsolatban.

A pszichoneuro-immunológia az a tudományág, amely kifejezetten a pszichológia, a neurológia és az immunológiai folyamatok összefüggéseivel foglalkozik, illetve azzal, hogy a fizikai, biológiai folyamatok miként hatnak az idegrendszerünkre, ezzel együtt a mentális jóllétünkre. Fontos, hogy mi milyen jelentést tulajdonítunk a tüneteknek, hogy milyen sémáink, elképzeléseink, hiedelmeink vannak a világról, mit gondolunk az egészségről, a betegségről. Ez mindig egyedi. Ez azt is erősen befolyásolja, hogy ha betegek leszünk, akkor hogyan viszonyulunk hozzá. Valaki például úgy éli meg, hogy a betegsége az egyfajta büntetés. Ez nagy terhet rak az egyénre, azt is hátráltathatja, hogy megküzdjön az állapotával. Ilyenkor ezen a reprezentáción kell módosítanunk.

A testközpontúságból adódik, hogy az egyes testrészeinkhez, szerveinkhez évezredek óta különböző pszichológiai vagy kognitív funkciókat kapcsolunk. Például úgy véljük, hogy bizonyos szervünknek központi szerepe van a gondolkodásban, az emlékezésben vagy az érzelmekben és társas kapcsolatokban. Azonban ebben is lehetnek különbségek. Például míg nekünk, az európai kultúrában teljesen természetes, hogy a kezünknek fontos szerepe van a társas kapcsolatok kialakításában és az üdvözlésben, addig az ázsiai kultúrában ez nincs jelen.

Gyakran beszélünk úgy az érzelmekről is, hogy összekapcsoljuk a testtel, testi funkciókkal, ezzel jelezve, milyen fiziológiai reakciót vált ki bennünk az adott érzelem. Elmondhatjuk például, hogy milyennek látnak minket mások, vagy mi milyennek látunk másokat, ha egy érzelem megjelenik. Más kifejezések azt írják le, hogy ilyenkor mit szoktunk tenni. Például azt, hogy az izgalomtól a torkunkban dobogott a szívünk. Természetesen ilyenkor nem a szívünket érezzük, de valóban, lüktet ott egy ér, amibe a szívünk pumpálja a vért. Ezek az úgynevezett népi elméletek. Vagyis olyan megfigyelések, amik ösztönösen születtek.

Amikor túl sok érzelmi teher nehezedik rád, az olyan, mintha a lelked összetörne a teher alatt. Sajnos egyre többen tapasztalják ezt az érzést, melynek következtében depresszió, szorongás is kialakulhat, sőt, a reménytelenség érzése sem ritka. Az érzelmi teher valójában egy trauma, egy helyzet (vagy egy személy), mely túlterheli az elmét. Ennek következtében úgy érezheted, hogy semmi értelme nincs a mindennapjaidnak. Érzelmi teher akkor is keletkezhet, amikor olyan kötelességed van, amit nem akarsz megtenni, amikor valaki manipulál, vagy játszik az érzéseiddel.

Íme, néhány jótanács, melyek boldogságot és békét hoznak az életedbe. Némelyik könnyebb, mások nehezebbnek tűnhetnek. Ismerd meg a terheid valódi jelentését! Gondold végig és elemezd őket, de ne foglalkozz vele túl sokat. Segít, ha leírsz mindent egy füzetbe, és amikor eszedbe jut még valami, hozzáírod. Fogadd el, hogy ezek a terhek normálisak, és az élet részei. Nagyon sok ember érez terhesnek valamit, ám ez még nem jelenti azt, engedni kell, hogy lenyomjon, és negatívan befolyásolja az életedet. Ne feledd: kizárólag a te döntésed, hogy hagyod, hogy hatással legyen rád, vagy legyőzöd inkább. Tanuld meg szeretni önmagad, és fogadd el önmagad úgy, ahogy vagy. Fogadd el, hogy nem tudhatsz mindent, hiszen folyamatosan fejlődő, növekedésben lévő lény vagy. Tanulj meg megbocsátani magadnak és másoknak egyaránt, és fogadd el, hogy mások is követhetnek el hibákat.

A stressz nem egyszerűen nem tesz jót, hanem számos negatív hatása van az egészségre. A legveszélyesebb a tartós stressz, amely számos pszichés, sőt testi betegséggel is összefüggésben áll. Normál esetben a stressz csak rövid ideig tartó állapot, és nem okoz kárt. Ha a veszély- vagy stresszhelyzet elmúlik, a szervezet stresszreakciója is megszűnik anélkül, hogy bármilyen maradandó károsodást szenvednénk. A problémát a stressz tartóssá válása jelenti.

Sok ember szenved krónikus stressztől. A tartós stressz tipikus kísérő tünete az az érzés, hogy az életünket már nem tudjuk irányítani. A legkisebb dolog is elég ahhoz, hogy úgy érezzük, betelt a pohár. A tartós stressz megbénít. Aki állandó stresszben él, egyre kevésbé tud teljesíteni a munkahelyén, gyengének érzi magát, feszült és nyugtalan. Nem tud lazítani, pihenni, túlhajszolja magát. Ez a tipikus stresszspirál: a stressz újabb stresszt generál.

A tartós stressz pszichés következményei:

• Állandó tépelődés és aggodalom minden elvégzendő feladat miatt
• Döntéshozatali nehézségek
• Agresszivitás
• Depresszió
• Irracionális félelem
• Szenvedélybetegségekre való fokozott hajlam (alkohol, drogok)

A szervezet vészjelzései tartós stressz esetén:

• Fáradtság
• Szórakozottság és feledékenység
• Fokozott vagy csökkent étvágy
• A libidó csökkenése
• Alvászavarok
• Betegségek vagy más diffúz testi panaszok

Betegségek, amelyek kialakulásában a stressznek is szerepe lehet: Ha nem hallgatunk testünk figyelmeztető jeleire, nem pihenünk, és nem nyugszunk meg, a krónikus stressz egy egész sor betegség kialakulásához vezethet:

1. Fejfájás
2. Fülzúgás
3. Szív- és érrendszeri megbetegedések, köztük magas vérnyomás, szívinfarktus
4. Cukorbetegség
5. Allergia, bőrkiütések
6. Hányinger
7. Gyomor-bélrendszeri panaszok: gyomorégés, gyomorfájás, akár gyomorfekély, hasmenés, székrekedés, gyakori puffadás
8. Gyakori vizelési inger
9. Hát- és ízületi fájdalom
10. Ajakherpesz
11. Depresszió
12. Kiégés (burnout) szindróma stb.

A máj is érzékenyen reagál a stresszre. Ha a kortizol nevű stresszhormon szintje tartósan megemelkedik, több zsír rakódik le a májban, ami hosszú távon akár hozzájárulhat zsírmáj kialakulásához. Ennek hátterében az anyagcsere-folyamatok zavara és a zsírlebontás csökkenése áll. A stresszes életmód mellett megemelkedett májenzimszintek tehát erre is utalhatnak, azonban más is állhat emögött a laboreltérés mögött, a pontos diagnózishoz további vizsgálatokra lehet szükség.

Néhány embernél a stresszes időszakokban a figyelmetlenség növeli a balestek kockázatát.

A stressz különböző ingerek hatására az emberi szervezetben bekövetkező válaszreakció. A stresszbetegséget napjaink népbetegségének tartják, azonban már évezredekkel ezelőtt is ismert volt.

A lelkiismeret súlya sokrétű probléma, amely mélyen érinti az emberi pszichét és fizikai jólétet. Fontos megérteni a lelkiismeret-furdalás okait, és tudatosítani a következményeit, hogy egészségesebb és kiegyensúlyozottabb életet élhessünk.

tags: #a #rossz #lelkiismeret #sulyos #teher